A sortűz utóélete - HM 1956. okt. 24. - 2/3

Horváth Lajos, h, 11/05/2018 - 00:08

 

 

 

 

 

 

A sortűz utóélete

- HM 1956. okt. 24. -

 

Folytatás

 

 

3. Orvlövészek a sajtóban

Szinte konspiratív körülmények között találkoztam Fónay Jenővel, aki 56-ban a Széna téri felkelőcsoport helyettes vezetője volt. Megismerkedtem Dr. Bruzsa Mihállyal, éppen veszített Nyírő Sándor, az MSZMP alelnöke ellen folyt perében 1992. szeptemberében. Berki Mihály tábornokkal, hadtörténésszel bizalmas kapcsolatom alakult ki. Meglátogattam Józsa Miklóst és Horváth Mihályt a lakásán.

            Megjelent Józsa Miklós vallomása 1990. nov. 23-án a Reformban. Az első fecske, melyik érintette a sortűz ügyét. Józsa hivatásos százados volt 1956. nov. 19-ig, ezen a napon a saját kérésére tartalék állományba helyezték, 1958-ban pedig lefokozták honvéddé. Gyűltek a levéltári források, a visszaemlékezések és az elutasítások is a megnyilatkozásokra. Félelem uralkodott szerte az országban. Hiába nyerte meg a választásokat az MDF 1990 tavaszán, ez év őszén már a levegőben lógott a súlyos visszarendeződés lehetősége. Emlékszem egy karikatúrára: Für Lajos, akkor honvédelmi miniszter, repülőn száll Közép-Európa felett. Aláírás: Lengyelország már elesett. Célzás valamilyen lengyel baloldali fordulatra és arra, hogy Magyarország is milyen jövőre számíthat. Éreztem, hogy sietnünk kell a tervezett könyvvel, mert az idő folyása nem a mi malmunkra önti a vizet.

            "A "véres csütörtök" előestéjen" címmel megjelent Dr. Bruzsa Mihály vallomása az Új Magyarország 1992. márc. 2-i számában. Lássunk csodát a lapszerkesztésben, másnap a Népszabadságban ÚP /Új Péter/ már le is torkolt bennünket: "A történész szerint nem volt sortűz a HM előtt" című cikkével, melyben Eörsi Lászlóra hivatkozik. Tehát ő az "a" történész, aki megmondja, eldönti, hogy volt vagy nem volt történelem.

            Hát persze, mikor az 56-os intézet tudományos munkatársa és egyéni kutatási témája "a fegyveres csoportok és harcok története" 1996-os dokumentum szerint.

            És elindult a lavina, mondjuk a sortűz a sortűzre. Érthetetlen volt az az indulat, amelyik "hivatalos" fórummal a hátterében ellenezte a mi törekvésünket a HM előtti sortűz feltárásában és közreadásában. Egyszer összefutottam az Országháznál a villamos megállóban Hegedűs B. Andrással, aki a tanárom is volt az ELTE-n. Találkozásunkkor az 56-os intézet ügyvezető igazgatója. Előadtam sirámomat, hogy Eörsi László sajtó útján meghazudtol, bemocskol, becsületembe gázol. Mondtam, hogy lenne elég kutatni való mindkettőnk számára 1956 történetével kapcsolatban. Azzal kéne foglalkozni. Amire Hegedűs nem mondta, hogy igazam van, hiszen majdnem ottvesztem a sortűzben. Hanem leszögezte, hogy Lacinak rossz a taktikája.

            Sietni kellett a nyomdaérett kézirat elkészítésével. Ezért egy értekezletet hívtam össze volt munkahelyemen, a Pest Megyei Levéltárban. Dr. Egey Tibor igazgató átengedte nekünk a megbeszélésre az un. Kosáry szobát, amelyikben egykor Kosáry Domokos dolgozott, mint a Pest Megyei Levéltár levéltárosa. Ebben a szobában készült a nagy mű, a "Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába".

            Összeállítottam egy elaborátumot 1992. máj. 3-án, amelyet kiosztottam az értekezleten résztvevőknek. Jelen voltak Dr. Berki Mihály tábornok, Dr. Horváth Mihály százados, Józsa Miklós alezredes, Horváth Miklós százados. Arra gondoltam, hogy megjelenhetnénk az őszi könyvnapokra, ezért határidőket szabtam a könyv kigondolója és szerkesztőjeként. A szerzők a kézirataikat átadták 1992. júl. 15-ig, augusztus 1-ig elkészül a szerkesztett első változat, szeptember 1-ig a végleges kézirat. Végül is sikerült a kéziratot elfogadni és lezárni 1992. aug. 20-án Szent Istvánkor.

            Közben megkerestem Somogyi Győzőt, a grafikusművészt, festőt, hogy alkossa meg a készülő könyv borítóját. A Kossuth Nyomdában együtt dolgoztunk, onnan az ismeretség. Nagyon tetszett már akkor és azóta is, amit művel. Győző el is küldte határidőre a borító tervét.           Természetesen "somogyigyőzősre" sikeredett. Naiv volt és groteszk, ahogy ott feküdtünk a téren vérbefagyva. Dr. Fejér Dénesnek, a Zrinyi Kiadó igazgatójának nem is tetszett, ezért nem avval a borítóval jelent meg a könyv.

            Somogyi Győző vissza is kérte az eredetit és kicsit nem bocsátott meg nekem.

            Bejelentkeztem Für Lajos honvédelmi miniszterhez, hogy a támogatását kérjem a könyv kiadásához előszó megírásával és anyagi hozzájárulás iránt is. Már régről ismertük egymást az írószövetség könyvtárából. Akkoriban meg akart bízni egy vizsgálattal, amelyik a transzilvánizmus eszmetörténetét tárta volna fel. Akkori zaklatott életem nem tette lehetővé, hogy elvállaljam. Megírta azután Pomogáts Béla mindannyiunk nagy nyereségére. Megjelent 1983-ban.

            A miniszter rövid beszélgetés után átküldött Raffay Ernő politikai államtitkárhoz, hogy a részleteket vele beszéljem meg. Ekkor ismerkedtem meg Raffayval. Öt perc múlva telefonon hívta Fejér Dénest, akinek elmondta, hogy sürgősen ki kell adja a Zrínyi Kiadó a Sortűz a HM előtt 1956. október 24. c. gyűjteményes kötetet. Hallottam, Dénes megjegyezte, hogy nincs betervezve az éves tervben. Honnan lesz rá pénz? Raffay csak annyit mondott, lesz! Ezután Raffay írt a könyvhöz előszót.

            Október 22-én Pest megye vármegyeházáján elismeréseket adtak át az 56-osoknak. "Őszinte tisztelettel és megbecsüléssel adózunk azoknak, akik az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc vérzivataros napjaiban küzdöttek a zsarnokság ellen, és azt követően évtizedeken keresztül megaláztatásokat, különböző hátrányokat szenvedtek el." Summázta Dr. Skultéty Sándor címzetes államtitkár, köztársasági megbízott.

            56-os emléklapot vehettem át.

            Decemberre meg is jelent a könyvünk. Sajtóbemutatója a Honvédség Központi Művelődési Házában volt 1993. jan. 6-án. A nagy érdeklődés némileg megnyugtatott. De, ahogy az már lenni szokott, a könyv megjelenésével nem zárult le az ellenséges sajtótámadások korszaka, hanem inkább felerősödött. Tovább gördült a borzalom letagadásának lavinája. Az is lehet, hogy merő cinizmusból játszadoztak velünk. Eörsi László 1993. febr. 9-én a Népszabadságban "mesének” nyilvánította ezt a sortüzet.

            A Beszélőben 1993. márc. 27-én "ellenforradalmároknak" nevezett bennünket ott a Néphadsereg téren! Juszt László Párbaj című műsorában beszélgetett Berki Mihállyal és Eörsi Lászlóval a Nap TV-ben 1993. febr. 11-én. Meghívást kaptam én is a műsorába, de tekintettel Juszt László agresszivitására, mely Berkivel szemben már megmutatkozott és nyilvánvaló baloldali elkötelezettségére, nem tudtam vállalni. Egyébként is gyakorlatlan voltam a TV műsorokban, Juszt könnyedén lemosott volna a pástról. Február 26-án Juszt Fónay Jenővel és Józsa Miklóssal párbajozott a Nap TV-ben. Mind a két esetben el nem ismerte a sortűznek még a tényét sem.

            Berki tábornok Juszt elfogultsága ellen írt egy cikket a Magyar Honvédbe 1993. febr. 26-án. Rátért arra is, ami kimaradt. Megtermett ezekben a hónapokban a "kimaradt" műfaja a sortűznek és másnak is.

            Horváth Mihály 1993 márciusától szisztematikusan gyűjtötte azt, ami kimaradt a könyvünkből ilyen vagy olyan okból. Néhány példa.

            "Felkerestem a tiszti lakótelepen azt az urat, aki 1992 október 24-én, a koszorúzás alkalmával mellettünk állt. Az akkori felvételen is rajta van, persze nemcsak ő, hanem a felesége is. Mindkettőjüket az ottani házfelügyelő azonosította.

            Kiderült, hogy a nevezett úr Dr. Balogh Gyula, 1956-ban az OLP-én /Országos Légvédelmi Parancsnokság/ dolgozott, mint hivatásos tiszt. Ma is ott lakik, ahol akkoriban lakott. Ő ugyan a sortűznél nem volt odahaza, mert a munkahelyén volt. Azt viszont világosan értésemre adta, hogy amit tud azt a feleségétől tudja. A szavait idézem: "a feleségemmel egyeztettük, hogy a sortűz valóban 24-én reggel volt, és nem 25-én, ahogy egyesek állítják. Különben sok halott volt és nem fedi a valóságot, hogy csak néhányan vesztették az életüket."

            Mindezt telefonon közölte velem, miközben azt kérte, hogy a nevét ne hozzuk nyilvánosságra, mert ő 40 éve ott lakik ahol, és továbbra is ott szeretne lakni. Azt hiszem ez elég világos. No, meg az is, amit halkan jegyzett meg, hogy nem szeretné, ha ujjal mutogatnának rá. Nézze, itt az a helyzet, mondta: "hogy 1992 október 24-én már a koszorúzást követően egy nappal a vaskapuról eltávolították a nemzeti szalaggal bevont koszorút és a virágokat is. És nem éppen megfelelő szavak kíséretében. Az itt lakók zöme nem is félelmében nem nyilatkozik, hanem meggyőződésből. Azt tartják, hogy az ekkor történt eseményeket, csakis ellenforradalomként lehet értékelni."

            Az ajtóban beszélgettünk, mert a férje nem volt odahaza. Elmondtam jövetelem célját, és erre Baloghné elkezdett beszélni.

            "Lakásunk itt van a II. emeleten, ablakaink a térre néznek. Amikor 24-én elkezdődött a lövöldözés, kinéztem és sok orosz tankot láttam a téren, de sokáig nem mertem az ablaknál állni, mert mindenféle fegyverből tüzeltek. Ezért behúzódtam a lakás belsejébe. Mikor elcsitult a fegyverek zaja, néhány percre rá, magyar tisztek csöngettek. Benyomultak a lakásba, és azt kérdezték, hogy a felkelők közül nincs-e bent valaki? Erre én azt válaszoltam, hogy nincs, de nem hittek nekem. Mindenhova benéztek, még az erkélyt is átkutatták. Majd egy idő után elhagyták a lakást. Egy kis idő múlva én lementem az akkori házfelügyelőhöz és vele, valamint Marikával próbáltunk a kapu /Néphadsereg tér 10/a/ előtt levő sebesülteken segíteni. Úgy huzigáltuk be őket a kapualjba, és akit lehetett bekötöztünk. Emlékezetem szerint 25 halott volt, és persze sok sebesült is, akiknek egy részét a HM-ben látták el."

            "Amíg Baloghné íróeszközért ment a szobába, kinyílt a mellettük lévő lakás ajtaja, és egy őszes néni a kezembe dugott egy darab papírt, rajta névvel, címmel megjelölve azt, akit keresnem kell, mert, az nem fél és mindent elfog mondani. Megköszöntem az eligazítást. (1993. ápr. 27.) "

            "Nagyon izgatta a fantáziámat, hogy a kapott címen lakó személy, milyen új adatokat fog mondani, ezért telefonon gyakran kerestem. Aztán egyszer sikerült felvenni a kapcsolatot. Megállapodtunk hogy 1993 május 3-án, pontban 12 órakor találkozunk a lakásán. A találkozás megtörtént. Én nyíltan megmondtam a jövetelem célját, a vendéglátóm hajlandó volt magnóra nyilatkozni. Igaz, hogy néha megkért a magnó kikapcsolására, de ezt ő valóban akkor tette, amikor az indokolt volt. Ami nincs a magnószalagon azt is leírom.

 

A nyilatkozó: Trombitás Károlyné /Marika/

A férje már nem él, tehát özvegyasszony, de akkor is /1956-ban/ házfelügyelő volt és ma is ez. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a lakótelepen akkoriban az volt a divat, hogy két lépcsőházért volt felelős egy-egy házfelügyelő. A házfelügyelők férje is rendszerint katona volt, így több családos katona lakásigényét lehetett kielégíteni. Marika néni, nevezzük így, mert ő is kérte a teljes nevének elhallgatását, elmondta, hogy: "hallotta a mi nyilatkozatainkat a Vasárnapi újságban, de a "Sortűzről" írott könyvet is megszerezte. A könyv tartalmával lényegében egyetértett, de kifogásolta, hogy Berki Mihály, aki egyébként őt jól ismeri, mert ott lakott a lépcsőházban, miért nem kereste meg. Sok mindent tudott volna neki mondani."

            Marika néni azt mondja, hogy ő a Néphadsereg téren történtekért a magyar tiszteket teszi felelőssé. Elmondása szerint a régi HM térre néző balkonjáról derék tisztjeink géppuskával tüzeltek, de az épület térre néző tetőterében is volt géppuska, onnan is tüzeltek.

            Erről a géppuskáról Török Gábor őrnagy is említést tesz a visszaemlékezésében.

            Marika néni is látta az udvarban a papírral letakart kisfiút. Elmondása szerint a tábornoki bejáratnál 8-9 főt lőttek le. A halom alatt egy fő igaz, hogy sérülten, de élve maradt. Néhány sérültet a helyszínen, egy Lenke nevű eü. tiszt, akinek a vezeték nevét nem tudja, /az Egészségügyi Csoportfőnökség beosztottja volt/ részesítette elsősegélyben. A tábornoki lépcsőház akkori házfelügyelője, akit csak Maminak szólítottak /azóta meghalt/, Marika néni és Baloghné vettek részt a sebesültek ellátásában.

            Marika néni azt is elmesélte, hogy a férje is leszerelt és az Ezredes utcai garázsban helyezkedett el. A férjét a garázsból elbocsájtották és a lakásból is ki akarták a családot tenni, mondván, hogy az ellenforradalmárok oldalán állt. Ez abban merült ki, hogy megakadályozott egy ittas alezredest abban, hogy pisztollyal lövöldözzön, a menekülő fiatalokra. 1956 november 4. után volt egy lakógyűlés, ahol mindezt a férje "bűnéül" rótták fel. Ahogy elmondta, a zaklatás leállítását egy a HM-ből kiküldött tisztnek köszönhették. A tiszt nevét nem árulta el. A férjét posztumusz előléptették, de ezen kívül semmiféle segítségben nem részesült. Sőt, a Főv.Kieg.Pság. egyik tisztje, aki nála járt kijelentette, hogy neki az égvilágon semmi sem jár.

            Marika néni megerősítette, hogy október 25-én reggelre a tábornoki lépcsőház kiürült, mert a tábornok és ezredes urak a családjaikat kimenekítették onnan.

            Képzelje el, mondta: BB nejével, a Néphadsereg téren szoktunk üldögélni a padon és beszélgetünk. Azt mondja az egyik nap, hogy a férje sohasem politizált, hanem csak tudományos munkával foglalkozott.

            Én meg kérdezem, hogy milyen tudományos munkával? Erre rávágja, hogy könyvírással. Elnevettem magam, hiszen tudom, hogy mielőtt a férje katonatiszt lett, midketten sírgondozók voltak. Hogy miként lett az urából egyből alezredes, ez ma is rejtély előttem. Sok volt tiszt, ma már nyugdíjas, csak talán a származásának, meg a hithűségének, de nem a tudásának köszönheti, hogy most a rendszerváltás után ilyen jól él. És ezek egy része mégis utálja az új rendszert.

            Hát, erről jut eszembe, hogy 1993 március 4-én felhívtam BB-ét telefonon. Azt akartam megtudni, hogy mit tud ő az 1956 október 24-i eseményekről. Nem csapta le a telefont, amikor megtudta, hogy mire vagyok kíváncsi, de az eseményekről írott könyvet förmedvénynek nevezte. Így kommentálta sommás ítéletét: "Lehet, hogy te láttál valamit, de a többiek egy f...t sem." Arra a kérdésemre, hogy akar-e velem találkozni, azt válaszolta, hogy: "látni sem akar." (1993. máj. 3.)

 

4. Azért az elismerés nem maradt el

A könyv sajtóbemutatóját követő napon, 1993. jan. 7-én négy írás is megjelent a sajtóban. B. J. leszögezte, hogy csak a tényszerűség számit, Új Magyarország. A könyv megjelenése egybe eset a Donkanyarban elszenvedett magyar vereségre való emlékezéssel. Többször egy cikkben foglalkoztak a két eseménnyel: Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Pest Megyei Hírlap, Pesti Hírlap. Banos János költő a Magyar Fórumban bővebb elemzésre is vállalkozott, főleg a sortűz utáni hajtóvadászat ragadta meg, 1993. jan. 28. Vass László András a Rebellitásban cikkezett az év 2. számában.

            Bartis Ferenc, a költő, az Összmagyar Testület elnöke a Ringben kelt a védelmünkre. A Börtön Újságban Ács Jenő egy szerkesztőségi írásban emlékezett meg az "elfelejtett" sortűzről 1993. febr. 19-én.

            Már korábban felkeresett veresegyházi családi házamban Gilde Barna Svájcból, a Duna Verlag alapítója és tulajdonosa, aki 1993. február-márciusban a Svájci Magyar Tudósítóban adott hírt a könyvünkről.

            Bokor Imre a Ring 1993. márc. 10-i számában válaszolt egy "alattomos” kritikára. Apáti Miklós, a született költő, az Új Magyarországban kelt a védelmünkre 1993. ápr. 5-én. Gecse Géza beszélgetett velünk, Dr. Horváth Mihály, Kakukk Miklós és én, a Vasárnapi Újság rádióadásában 1993. ápr. 19-én. Bokor Imre, a hadtudományok kandidátusa a Magyar Fórum 1993. áprilisi számában ismét mellettünk voksolt. Berki tábornok 1994. jan. 13-án a Magyar Hírlapban leleplezte Eörsi László és csapata "mocskolódásait".

            Gosztonyi Péter, 56-ban honvédtiszt, majd a berni Kelet-európai Könyvtár igazgatója, többször is hozzászólva nekünk adott igazat a sortűzzel kapcsolatban. Sőt, még azt is feltárta, hogy a szovjetek is elismerik ezt a tűzcsapást, Új Magyarország 1992. máj. 23 - Gosztonyi egyik hozzám írt levelében nyomatékosan megírta, kelt 1992. máj. 26-án.

            Meg kell említeni Donáth Lehelt, az V. kerület agilis munkatársát, aki engedélyeztette tulajdonképpen, hogy 1992. okt. 24-én koszoruzzunk a Honvéd téren, ahol oly sok szabadságszerető, hazafi magyar vesztette életét, vagy sebesült meg. A Cartographia Kft. (a Kartográfiai Vállalat jogutódja) szerkesztői elérték, hogy a Középiskolai történelmi atlasz 2002. évi kiadásának 94. oldalán a "c" betűjelű térképen szerepeljen a Honvédelmi Minisztériumnál a tüntető tömegre mért sortűz október 24-én.

            Ellentétben a HM Térképészeti Közhasznú Társaság 2006-ban kiadott "1956 eseményei" című atlaszával, amelynek történész szakértője Horváth Miklós volt. az 5. oldalon a kronológiában, sem a 16. oldali térképen - ahol lennie kellene - nem található meg az október 24.-i sortűz az öreg HM előtt.

 

Folytatjuk!

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

   

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap