Scarbantia

Dylan D. Tides, v, 06/19/2016 - 00:04

 

 

 

 

 

 

 

Hét pecsétes tölgyfaasztal

régi ifjakról beszél;

barátunk egy kancsó bor csak,

fejünk hajtva, súg a szél.

 

Halk az ének, hű a lélek,

szótlan sír az életért,

két magyar szív összebújik,

együtt sóhajt Sopronért.

 

Ősz apánk egy messzi korból

kopott fényekről mesél,

hős karokról, büszke lángról,

benne lobban, tűzben él.

 

Halk az ének, hű a lélek,

szótlan sír az életért,

három szívből hull a bánat,

kéken csillan Sopronért.

 

Hangja pezsdít, lábra állunk,

minden újra színbe tér!

Napsugár szúr át a felhőn,

nincs tavasz, mi így zenél!

 

Szól az ének, hű a lélek,

felkiált az életért!

új raj indul, tenni készen,

szívük adják Sopronért!

 

Egyre nő a hit a hittel,

Gyűl az ember, forr a vér,

minden cseppje új a testben,

harcra hív, a jóra kér!

 

Zeng az ének, hű a lélek,

vihar kél az életért!

két tucat szív összedobban,

egybeforrva  Sopronért!

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap