Sajátos helynévelemzéseim II.

Bilecz Ferenc, h, 12/16/2013 - 00:12

III. 3. Bél (Beliu)               46.48333; 21.98333

A Tőz folyóba csatlakozó Bél patak partján, Borosjenőtől északkeletre, a Béli hegyek alatt, a Mézes- és Béli-patak mellett fekvő települést hívják Bél falunak. A kisközségnek (Bihar vármegye béli járásában,) 1891-ben, 1536 oláh és magyar lakosa volt. Itt egy helyen található a „bél” nevű hegy, patak és település, sőt egy egész sor helység nevében szerepel a „bél” szó. (Bélárkos, Bélegregy, Bélörvényes, Bélfenyér, Bélzerénd, stb.) Felvetődik a kérdés: mi lehetett az alapszó, és mi a jelző, továbbá, hogy mi lehetett a névadás motivációja? A béli járás „bél” jelzővel ellátott falvainál, egészen a Fekete Körösig, a váradi püspök béli uradalmához való tartozásra van utalás. Az általánosan elfogadott nézet, hogy motivációban elsődleges a víznév. Tehát volt egy szép fehér patak, amelynek a partján csak szlávok élhettek, hiszen a falujuk neve is Bél lett a patakról elnevezve, így puszta alakban, és ezért honfoglalás korinak tekintendő. A fölötte lévő hegység meg a faluról kapta a nevét és lett „Béli hegyek” a neve. (A Bélhavas név már foglalt volt, a Hargitán.) Tökéletes logika, és főleg „igazolja”, hogy a magyar honfoglalók már „ősszlávlakta” területre érkeztek. Nevét csak 1332-ben „sacerdos de Boly” néven említették először Meggyesi Bely Vaida Nicolae nevében, aki a Kolozs megyei Meregyon vásárolt fél jobbágytelket. Tehát minden rendben lévőnek tűnik. Akkor, most kezdjük el a vizsgálatot a teóriám szerinti módszerrel, azaz nézzük meg a környék történelmét és a hasonló nevek alakulását az egész avar birodalom határain belül, majd vonjuk le a következtetéseket. Kezdjük azzal, hogy Bél település egykor a váradi püspökök birtoka volt, és nem a mai helyén, hanem a Tőz-patak mellett feküdt. 1332-1335 között már szerepelt a pápai tizedjegyzékben is. Tehát kizárólagosan a Bél patakhoz nem köthető a névadás. Hol voltak „bél” „béla” „belic” nevű patakok? Szinte mindenhol a kaganátus peremvidékén. Nyugaton például Bjelički patak Belec váránál, Belice folyó Nyugat-Sziciliában (Alcek kán bevándorlása), Északon a Bialka folyó, és a Vágba meg a Poprádba ömlő Béla patakok, Keleten Bukovinában, a Szucsáva folyó mellékpataka a Bilka (Bilka Mare) nevű patak, Délen Belica, Beliska, Belicsenszka, Belesnica víznevek szólnak arról, hogy hegyen és völgyben, kristálytiszta, vagy zavaros folyóvizek kapták ezt a nevet. És a hegyek. Fehérsapkájú, ezer méternél magasabb bércek, és lankás domboldalak. Előzőkre példa: Béli-hegység, Bélhavas, Bélai-Tátra. Utóbbira: Bilo-hegység, Béci hegy, Bélai dombok (Belianske kopce), Bélmező-hegy. „Nem minden arany (estünkben: fehér), ami fénylik” – tartja a mondás. A szláv nyelvekben a fehér és a fény közelebb áll egymáshoz, míg az ómagyarban a fény és a világosság dominál a „bél” szóban, ami szkíta, hun, sumér örökség, és az Úrral kapcsolatos. I. Istvántól kezdődik a Bél-Béla nevek elszlávosodása. A középkorban feljegyzett, Bélára visszavezethető földrajzi nevek többsége valószínűleg már létezett az avar korban is. A személynévhez köthető változatok a legújabbak. (Például Fonyód-Bélatelep alig több, mint száz éves. Itt Zichy Béla volt a névadó tulajdonos.). A valóban fehéret jelentő szláv nevek általában jelzős szerkezetűek, ezért elkülöníthetők. (Például a Bela, Bila, Byala „Cerkva”-k, szerb, macedon, ukrán, bolgár területen. Jelentésük: Fehér Templom. Ugyanez a felépítés a víz-, nép-, és várneveknél: Fehér-tenger (Beloe more), fehérorosz (belarusz), Fehérvár (Beograd). De a szóösszetételeknél is segít a megfejtésben a tartalom, a szó jelentése. Például a Szovjetúnió olcsó és erős cigarettájának a „Беломоркана́л” (Belomorkánál) nevében a „belo” valóban fehéret jelent, a „Fehér-tengeri - Balti-csatorna” tiszteletére. Egészen más megítélés alá esik, teóriám szerint, például a Bélai-Tátra (Belianske Tatry) elnevezés. A 2100 méteres mészkőhegységre igencsak ráillene a „fehér” jelző. Magyarul mégsem Fehér-Tátra volt a jelentése, hanem a környéken sűrűn előforduló „Béla” (Lásd: Szepesbéla) név miatt kapta a „bélai” jelzőt, annak ellenére, hogy van itt Fehér-tavi-csúcs (Biely štít), és Fehér-víz-völgy (Dolina Kezmarskej Bielej Vody) is. Mégis sokszor találkozhatunk magyar szóhasználatban a „Fehér-Tátra, vagy Bélai-Tátra,” azonosítással. Pedig a Belianske Tatry nem Biele Tatry! (Például a Fehér-Kárpátok neve Bílé-Biele Karpaty.) De a Kopa-hágó (Kopské sedlo) a magyar nevét a felette lévő Bélai-dombról kapta, amelyet szlovákul és lengyelül Kopának (=domb, halom) neveztek. Innen 3-400 km-re nyugatra van a lankás Bélai-domb Párkány mellett. Ez nem lehetett fehér, mint a havasok, vagy a patakok, vizek. A másikat, pedig nem birtokolhatta Béla nevű személy, mert havasi hegycsúcsokat nem szoktak adományozni, mivelhogy itt általában nincs emberi élet. Tehát sem a „fehér” tulajdonságjelzős, sem a Béláé birtokos jelzős szerkezet nem alkalmazható azonos módon mindkettőre. A bevezetőben már említettem, de itt megismétlem, hogy Győrffy György a Béla helynévnél a következőket írta: „levezethetők a szláv bel ,fehér' szó nőnemű bela alakjából is, amellyel gyakran képeztek víznevet.”. Szegfű Lászlónál ezt olvashatjuk: „Be kell vallanunk, arra még nem találtunk megfelelő magyarázatot, hogy az idegenből átvett nőnemű névváltozatokat — például Zolta, Béla, Gyula stb. —miért adják nálunk olykor férfiaknak.” Hát, elég nagy a káosz! De mi van akkor, ha ezeken a helyeken a jelző-őrző családok ispánjai a „bélák” laktak? Akkor ezek a helyek „bélai”-ak voltak! Semmi ellentmondás, akár a „bél” többes számából, akár a „béla” méltóságnévből indulunk ki – természetesen magyarul, képző nélkül.

Következtetés: a puszta Bél helynév, a Bél patak, a Béli hegyek, az avar-magyar „bél”, „béla” (türk bojla, vezér, hadvezető), vagy az akkád: „Bél”, (bēl) „master”, úr, uralkodó jelentésű szóra vezethető vissza. Ez, mint „ős-szó”, alapja volt a szláv – fehéret jelentő -- „beo” „bela” „bel” stb. mellékneveknek is. De főleg az ószláv belьirtvány, tisztás”, és az orosz "блеск" (bleszk – ragyogás, fénylő), valamint a „бел, белаґ, белоґ” (bel, belág, belog) közszavaknak, ahol az óindiai fény, villanás, ragyogás szavakra van utalás. (Lásd: Vasmer's Etymological Dictionary-ben a „др.-инд. bhālam "блеск", bhāti "светит, сияет" magyarázatot). A „Bél-Béla” földrajzi nevek Kárpát-medencei csoportos, koncentrált elhelyezkedése kizárja ebben az esetben a szláv „fehér” etimon változatot. A névadási gyakorlatnak, és a jelentéstartalomnak megfelelően a szláv területeken a „fehér” jelentésű földrajzi neveknek viszonylag egyenletesen kellene eloszlani – és ez így is van, ott, ahol a jelentés: „fehér”. Ahol pedig sűrűbb az előfordulás, ott fel kell tételeznünk, hogy a jelentés más, például az, hogy: „béla”. A későbbi jelentésmódosulás a tulajdonosváltással egy időben következett be, ami viszont biztosította a név fennmaradását. A Béli járásban a sok „bél” tagot későbbi, jelzős szerkezetű névadásnak kell tekinteni, tehát a felhozott példákban a hely neve Árkos, Egregy, Örvényes stb.volt, és ehhez társult a patak, a járás, a hegy „Bél” neve. Teljesen más megítélés alá esnek például a Béltek nevű helyek (Krasznabéltek, Beltiug, 47.548056°, 22.839167°, és Nyírbéltek 47.69544; 22.12861), amelyek elhelyezkedésüknél fogva (Szatmárnémeti és Nyírbátor alatt) beletartoznak a szamosvölgyi Bilak-hegytől a Nyírségig húzódó jelzett helyek sorába. 1086-ban, a hagyomány szerint, Szent László király Krasznabélteken táborozott, amikor a besenyők ellen harcolt. A Túr menti Kőszegremete (Remetea Oaşului 47.875; 23.318056) helynevei közül még a XX. század elején ismert volt Bélavára név is.(Nem szerepeltetem a listámban, de a csoporttérképen feltüntettem őket). Sok esetben a ma „Biely”-nek nevezett patak neve korábban „Bela” volt. Ebből néhol Belansky, (például Necpálon), néhol Biely, (például a Hernádnál), lett. (Lásd Kniezsánál a Helynév és családnévvizsgálatok, 2003, 154-155. o.). Ez közvetett bizonyíték arra, hogy a „Bela” nem mindig fehér, sőt nem is abból származik és nem szláv eredetű!

III. 4. Bély, (Biel) 48.40710; 22.05608

Királyhelmectől 8 km-re délkeletre fekszik. Ezt a helyet a leleszi alapítólevél, 1214-ben, Beyle néven említi. A falut Vályi András szerint magyarok, Fényes Elek szerint magyarok és oroszok lakták. Figyelemre méltó, hogy Bélapátfalva nevét szintén írták Beyle-nek. Zemplén vármegye monográfiája szerint "Bély, egyike a vármegye legrégibb községeinek. Már a honfoglalás korában megerősített szláv fészek volt.” Gondolom az avarok régi erődítményébe fészkelték be magukat – egy időre. Nekem a helység neve erről árulkodik. Véleményem szerint a Beyle forma régen a Béla, vagy a Bél nevet takarhatott (hasonlóan Bélapátfalvához, amit szintén írtak Beyle-nek) és a tőle nem messze fekvő másik Béla kapta megkülönböztetésül a Ciróka nevet, mivel annak a partján alakult ki. Már szó volt arról, hogy van ősrégi nemesi Bély (ejtsd: Béli) családnév is. Ők a Pozsony vármegyei nemesi család leszármazottai, a Magyarbéli nemes Bélyek.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap