Sajátos helynévelemzéseim I.

Bilecz Ferenc, szo, 12/14/2013 - 00:10

III. 15. Bilak hegy. 46.13500; 23.54851

Alsó-Fehér megyében, Magyarigeni járásban, Marosszentimre (Sântimbru) és Sárd között a fennsíkból 425 m. magasan emelkedik ki a Bilak-hegy. Kőváry László 1857-ben ezt írta róla a Száz történelmi rege-ben: „Fejérvár mellett is van egy hegy, - Bilak - melyen az orvos-fűvek oly buján teremnek, hogy a néprege azok oda ültetését valamely herczegnőnek tulajdonitja, az ősidőből.” 1258-ban Magyarigent (Bilak mellett) és Boroskrakkót úgy említik, mint ahol „Péter billogos lakott”[1]. Obrusánszky Borbála fogalmazása szerint:„a billog tulajdonosai, a billogosok, más néven királybírák felhatalmazásukat közvetlenül a királytól kapták, a királyi udvartól távol eső, vidéki területeken az országlakosok alapfokú bírái voltak”. Vörösmarty Mihály Kemény Simon című balladájában „Őrhegy”-nek nevezi Bilakot. Mivel semmi információm nincs arról, hogy mi köze lehetett Bilaknak az Őrhegyhez, ezért az olvasóra bízom a döntést. (Amit úgy gondolom, sikerült eddig némely adatszolgáltatással befolyásolnom.) Tisztán nyelvész oldalról nézve, természetesen az a valószínűbb, hogy a ballada a közeli, Strázsa hegyről szólhat. (Ez délebbre van, Nagyszeben irányában.) De tudjuk, hogy azt évszázadok óta Strázsának, és nem Őrhegynek hívják. A szomszédos Kis-Küküllő megyében, Dicsőszentmárton mellett, van ugyan egy Őrhegy (román nevén: Botorca) nevű falu, de ez a távolság, és az irány miatt nem jöhet számításba. És még egy. Vörösmarty versében a csata az Ompoly mellett zajlott, (ahol Bilak van) és nem a Maroson túl, ahol a Strázsa-hegy található. „Ompolynak árjai vérben hempelygenek,/ Csatázva partjain huzódik két sereg.” Tehát Bilak az irodalomban is őr-, jelzőhelynek tűnik, és felejtsük el a bivalyakolos, erőltetett, magyarázatokat! De, ha a fentiek elolvasása után is marad valakiben kétség afelől, hogy mit is jelent a Bilak szó, akkor még egy információval szolgálhatok:

A Nílus talán leghíresebb műemléke Philae, a „Templom-sziget”. Kopt neve Pilakh. Az itt található Ízisz-szentély az ókori Egyiptom egyik legnagyobb és legjelentősebb szentélye volt. Az Asszuáni-gát építésekor (1960-as évek) az elöntéssel fenyegetett templomot darabokra bontották, és 1977–1980 között a magasabban fekvő Agilka szigeten újra fölépítették. Régi egyiptomi neve Pi-lak (Lak szigete) volt. Ebből az újkori arab neve „Bilak” lett, ami határszigetet jelent magyarul[2], mert századokon át e sziget képezte Egyiptom határát Alsó-Núbiával. Tehát határon álló templom JEL volt!

 

III. 16. Belz    50.38050; 24.01269

Lembergtől északra, a Solokia és a Recsica (Rzeczyca) folyók találkozásánál, a mai lengyel határ közelében van Nyugat-Ukrajna egyik legrégibb, (1980-ban volt az alapítás 950. évfordulója.) ma pedig a legkisebb (2500 fős) városa: Belz. Neve eredetére több változat született. A legnépszerűbb az ószlávból történő levezetés: belz, белз, бълизь, бевз értelmezéssel, ami vizet, áramlatot, mocsaras helyeket jelent. Az óorosz „beliz” (бълизь) jelentése: sötét erdő közötti fehér hely, tisztás. Halicsi bojkó tájszólásban szintén járhatatlan, mocsaras vidéket jelent. A kelta változat, és a város elhelyezkedése a folyók között, csak megerősíti ezt a feltételezést, mivel keltául a „belz”, „pelz” jelentése szintén víz, folyás. A kelta eredeztetésre a 20. században kezdtek gondolni, amikor a Kárpátok mentén is több kelta, római leletre bukkantak a régészek. A „bojko” galíciai ruszin etnikum. Történelmi területük a Kárpátok északi és déli lejtői, az Uzs és a San folyók köze Nyugatról, a Teresva és a Limnica, Keletről. A „bojko” szó kelta eredetű. A boiok vagy bójok ókori kelta törzs, Magyarország északnyugati részén és Szlovákia területén jelentős hatalommal bírtak, még a rómaiak idejében is. De késői utódaik – a fentiek szerint –elkerültek keletebbre is. A magyar királyság északkelet felé tartós, jelentősebb hódításokat sohasem tudott szerezni. Halics és Lodoméria elfoglalása mindig csak időszakos, helyzetük csak rövid ideig tekinthető stabilnak, bár a magyar uralkodók a két terület „tulajdonjogát” felveszik uralkodói címeik sorába. 1350-ben a lengyelekkel háborúskodó litvánok elfoglalták Belz várát, és a „litvaiak a tatárokkal és oroszokkal szövetségben pusztítva bekalandozták Lodomériát és Galicziát.” 1352-ben, Nagy Lajos királyunk nagybátyjának, Kázmér lengyel királynak segítségére ment, de sikertelenül ostromolta Belcz várát és maga is megsebesült. Az I. Világháborúban súlyos harcok voltak itt. Gyóni Géza ezekről írta híres versét, amelyben szerepel a San folyó neve is: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket:/ Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket/ Csak egy éjszakára:/ Vakitó csillagnak mikor támad fénye,/ Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,/ Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,/ Hogy sírva sikoltsák:/ Istenem, ne többet."

Ennyi történelmi ismertetés után rátérek a lényegre. A város tehát már létezett a 10. század előtt. Az avar birodalom része volt. A Felső-Tisza vidékén, a szlávokkal vegyült avarok fogadhatták Árpád magyarjait. Igazi kelta gyökerek, és átadó lakosság, amelyek a név fennmaradást biztosították volna a nyugati részekhez hasonlóan – itt nemigen volt. Annak ellenére, hogy a Kárpát-medence szinte egész területén a földrajzi nevek egy részét kelta eredetűnek tartják, az avar névadásra és névfennmaradásra szinte senki sem gondol. A nyelvészeket, történészeket a kelta és az ószláv névmagyarázat teljesen kielégíti. Hun-avar-magyar névadást fel sem tételeznek, holott ez a népcsoport szinte állandóan jelen volt ezen a vidéken. Ugyanakkor vessünk egy pillantást a névjegytérképemre. Ott vannak egy csokorban a BL és BLC (z>c) földrajzi helynevek, amelyek nagy valószínűséggel avar-magyar névmaradványok. A családfakutatók pedig a Biel, Bielec, Bileckij, Biala, Bila, Bilek, Bilics és hasonló nevekre megállapítják, hogy galíciai lengyel zsidó név, ami a szláv fehérből származik. Ennek az alapja az, hogy a családnevek megjelenésekor – a 14-16. században, valóban igen sok zsidó család élt ezen a területen. A 19. században itt jött létre a zsidó haszid mozgalom belci ága. Alapítója: Shalom Rokeach of Belz (1779 - 1855). Belz a 20. században a Haszid zsidóság egyik központja lett. 1921-ben a Belzben élő zsidók száma elérte a 2 104-et; ez az összlakosság 50,7 %-át tette ki. De a környék földrajzi helynevei már rég kialakultak, amikor a zsidók idekerültek! Ez a 14. században történt. 1550-ben Belzben már 200 zsidó lakott, 32 házban. Belzet a zsidó lakossága 1655-ben elhagyta, valószínűleg nem önként. (1648 nyarán a Bogdán Hmelnyicky által vezetett kozákok több zsidó hitközséget kegyetlenül kifosztottak és lemészároltak. A pusztítást jelentő „pogrom” szó orosz, illetve ukrán eredetű.) Sanok, Przemysl, Halicz, Bełz körzete „kisorosz” ruszin lakosú volt. „Ruszin” nem más, mint Óoroszország lakóinak önelnevezése. „Русин”a „Русь”-ból képzett szó. Jelentése: „Orosz ember” A 10 sz eleji krónikákban már megtalálhatjuk ezt a kifejezést. A mai ruszinok, a mai oroszok és a mai ukránok nemzeti öntudata nem azonos, mert a hajdani keleti szláv Ruszból más-más területen és úton alakultak ki. Annak ellenére, hogy a 18. századig a tatárok támadása szinte folyamatos volt, nem állja meg a helyét az a helynévmagyarázat, hogy a területen hátramaradott sötétbőrű mongol török bevándorlóktól való megkülönböztetés miatt jelölték volna a ruszinok településüket „fehér”-nek tartott „biala” szóval, vagy ennek képzett változataival. A járhatatlan, veszélyes mocsárvidék éppen olyan jelzett hely lehetett, mint a Jelző Hegy, vagy a sóforrás.

 

III. 17. Munţii Ţibleş (Cibles/Széples)          47.51   24.29

A Cibles (1840 m) a Radnai-havasok nyugati részének tekinthető, közte és a Lápos-hegység között helyezkedik el. Északi lábainál folyik az Iza. A folyó két oldalán van Jód, Felsőszelistye és Alsóvisó (47.7201; 24.3927), ahol Bilecz nevűek a 18. században bizonyíthatóan éltek. (Magyarország történeti helységnévtára: 8. Liptó megye (1773 - 1808), 8. kötet, 62, 194 oldal.) A Széples elnevezés onnan eredhet, hogy Tündér Ilona az ős-székelyeknél és kazároknál Kizelle, Güzelle vagy Gizel alakú néven neveztetett, ami a törökben güzel = szép jelentésű. (Lehet, hogy az Iza folyó neve innen származik?). Úgy tűnik tehát, hogy a tündér Ilona (talán a görög regék „Szép Helená”-ja.) elvezethet Ana-hoz (Anahita) a magyarok főistennőjéhez és ezen keresztül eljuthatunk Cybeléhez is. Herodotosz említ egy Tráciától északra élő szigin, azaz szigün nevű népet, amelynek lakhelyét pontosabban meghatározni azonban nem tudja, sőt mondja is, hogy e tájakról és lakóiról vajmi keveset tudni. Bakay[3] és Kemenczei[4] szerint a szigünnák a Kárpát-medence szkíta kori lakói voltak és a hagyomány szerint a médektől vándoroltak ide. (Hérodotosz, 1989, V. 9. ; 346). A legendák szerint, az ősi szkíta fővárost Szikambriát (később Atilla-várost), Trója pusztulását követően, a kivándorló frankok építették. Tarih-i Üngürüsz-ben[5] Paradisz (Priamosz) fia, Firanko „egy csomó katonájával elindult Pannónijja fele.”. Miután a Duna partján lévő Szikan hegyen felépítették Szikamberijja várát, napnyugat felé mentek, Friancsijja tartományba, ahol megalapították, Pariz városát. Trója egy Elejna (Ilona) nevű asszony miatt kitört háborúban pusztult el. Szép Ilona apjának Tündar volt a neve, így lett leányából Tündér Szép Ilona. Erdélyben egy sereg tündérvárunk van. „amit a népköltészet tündérek építményének tart, azok az írott történelem körén túl eső időkben keletkeztek, oly korszakban, melynek lakóit a történetírás sejteni is alig engedi.” – írja Kőváry László Erdély építészeti emlékei című könyvében. (Kolozsvár, 1866).

Cziblestől keletre, a bukovinai határon, a Radnai szorosnál, van Lajosfalva, Radnalajosfalva, románul Cărlibaba Nouă. (47.57116; 25.11703). A monarchia térképein (20. század elején) a szomszéd falu (az Arany Beszterce túloldalán) Kirlibaba néven szerepel. Véletlen lenne, hogy pont Kubaba/Kububa istenséggel kapcsolatba hozható Cibles/Széples hegy közelében, Bukovinában van Kirlibaba falu? Ott ahol a Babba kultusz fennmaradt mind a mai napig? A csángók számára legfőbb szent, Babbamária, ma is a napba öltözött istenasszony, a felkelő Hold, a gyermekáldás, a bő termés istenasszonyát jelenti. Miért pont Kybele, Kibela (görög: Κυβέλη) istennő jöhet számításba, mint Babbamária előzménye? Tudjuk, hogy az efezusi zsinat 431-ben leszögezte, hogy Jézusban az isteni és az emberi természetet egyetlen személy fogja egységbe (ezt nevezzük unio hyposztatikának), és mivel ez a személy Isten, azért anyja, Mária, Isten anyjának mondható (Theotokosz). Ettől kezdve, a Rómában Kr. e. 205-óta honos, kis-ázsiai (phrygiai) anyaistennő (Theiai matrei, az istenek anyja) Kybele (római elnevezés szerint Bona Dea) minden szent helyét keresztény helyként kezdték tisztelni. Ebben az időben a hunok több népet összefogó szövetsége, és a Nyugatrómai Birodalom jó szomszédságban élt egymással. 418-tól a fiatal Atilla Honorius császár római udvarában nevelkedik, cserefogolyként. Közte és a későbbi galliai római hadsereg parancsnoka, Aetius közt jó személyes kapcsolat van, ami 451ig (Catalaunumi csatáig) fennáll. Az Anyaistennő tisztelete Atilla hunjainál igen erős lehetett. A Kárpát-medencében (Körös-kultúra, Tatárlaka, Méhtelek) talált istenanyát ábrázoló agyagszobrocskák bizonyítják mindezt. Adott tehát minden ahhoz, hogy Kybele és Szűz Mária fogalma és tisztelete egy Babba (szép) Mária kultuszba forrjon egybe, amit a hunok utódai, később az Avar birodalom alattvalói szétterjesztettek a kaganátus egész területén. Erős Szűz Mária tisztelet a keresztény egyházban végül is ettől az időktől kezdve alakult ki. Jóval később Erdélyben, a mitológia e szép (babba=szép) istenasszonya tündérré változott, akit Cziblesnek, vagy Cibelenek neveztek el. (Lásd a Cibles, vagy Széples, románul Munţii Ţibleş, hegység nevét.) Egyesek állítják, hogy a római Cybele, a kabar törzs istennőjével, a nagy Természetanyával azonos. (Magyar Adorján: A LELKIISMERET ARANYTÜKRE / 2. rész. A MAGYAR MEGMARADÁSÉRT. 2009. 06. 24.)

A magyar ősvallásban megvolt a Szentháromság: az Anya-Lánya-Fia hármassága, ahol a lány azonos az anyával. Tóth József így ír erről: „A napi használatban a teremtő Istent Nagyboldogasszonynak hívjuk. Lánya Boldogasszony a Föld-anya. Szentháromságunk: Nagyboldogasszony, Boldogasszony, Fény Fiú. A Szentlélek a Szentháromság -- Egyisten munkálkodása rajtunk.” (Mit ér fél krajcár, ha gyémánt?) A csíksomlyói Boldogasszony ábrázolásban a háromemeletes korona talán ezt a gondolatot fejezi ki. Az egykoronás Fény-fiú, a háromkoronás Világegyetem gyermeke. Őseink úgy tartották, hogy Pünkösd ünnepén Babba, a Napba öltözött Szép Isten-asszony, lábai alatt a holddal, megjelenik a felkelő Nap palástjába burkolózva. A krónikás hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyar földön a „Boldogasszony” nevet kapta. A kutatók többsége megegyezik abban, hogy a velencei Gellért képviselte idegen egyház az ősvallásunk istenasszonya iránti hódolatot aknázta ki ezzel a gesztussal a keresztény eszmék gyorsabb elfogadtatása érdekében. Mária igazi hivatása nem más, mint az anyaság. A Szentírás tanítja, hogy Mária fia Isten fia, s ebből logikusan következik, hogy Mária Isten anyja. Máriát a Biblia nyolc helyen Jézus anyjának mondja. Jézusról azonban a krisztológiában már bebizonyították, hogy Isten, ennélfogva Mária Isten anyja.

Miért mondtam el itt mindezeket? Marosvásárhely mellett, a Muravidéken, Zlatartól nyugatra, Szerbia és Montenegroban, és Bulgáriában is van Kebele nevű település és patak is. (Lásd: Kebele, Kobilje, Kebel, Kobilje, Kabile). A bulgár Kabile (Кабиле) falu (42°32′N 26°29′) eredeti neve Cybele volt. A magyar „kebel” szó hegyekre vonatkoztatott jelentése ennyire mégsem terjedhetett el. Ha egyenként vizsgáljuk ezeket a földrajzi neveket, akkor bizony kanca, kebel, debella és hasonlók juthatnak az eszünkbe. De, ha találunk közös múltat, népet, történelmet, akkor olyan alternatív lehetőségek kerülhetnek a felszínre, amelyről sem a nyelvészek, sem a régészek nem is álmodhattak.

 

III. 20. Bilak. (Domneşti) 47.03410; 24.47805

Besztercétől délre, a Sajó jobb partján, ma Romániában, Beszterce-Naszód megyében lévő kis település. (Domneşti román névvel még két nagyobb falu van, 45.2; 24.8 és 44.4; 25.9 koordinátákkal.) Régi neve Biluk (besenyői járás.) Pallas Nagylexikon: „Bilak -- kisközség Beszterce-Naszód vmegye besenyői járásban, (1891) 715 oláh és német lakos.”Római település volt Neridon néven. TESZ 1. Kötetben azt írják róla, hogy a 13. századi (1246, 1263) dokumentumokban Byolokol, Bylokul, Bylok, Biluk, 1415-ben Vylak néven is szerepel. (B>V hangváltás BIL=VIL) Elsődleges névváltozatnak a Bivalyakol-t tartják. (Megjegyzés: az általam már említett kun „bila”, vagy a szláv török átvételű билo – ütőér, hegygerinc, jelentésű szó (a бити, битка - üt, ütközet szóból) esetleg a bilak – bilek magyarázat szóba sem jön, annak ellenére, hogy besenyők lakta területről van szó!). Vistai András János Erdélyi helynévkönyv című adattári tallózásaiból hasonló dolgok derülnek ki, kiegészítve azzal, hogy „Bylak (Biallak: ’bivalylak’) 1246-ban püspöki udvarhely (curtis pontificalis) Harinával együtt. Valójában Harina lehetett udvarhely és „Bivalakol” annak gazdasági tartozéka. IV. Béla király ugyanolyan kiváltságokat ad az idetelepülőknek, mint Harina telepeseinek. 1282-ben IV. László megújította a kiváltságot. 1449, 1483 Bylak, a Harinai Farkasok, János, Tamás, és Miklós birtokai. 1502. XI. 25 Belyeghallya Harinai Farkas János birtoka.” Láthatjuk, hogy neves szakemberek azonos eredményre jutnak, ha kizárólag nyelvészeti szempontokból kiindulva, különállóan vizsgálnak egyes helyneveket. Az egyetlen támpontjuk az volt, hogy a dokumentumokban szereplő egyik-másik névváltozat (a Byolokol, Biallak) hangzásában hasonlít a bivalyakol, bivalylak szóra! Vagy egy másik népszerű változat a "belénd – bölény" mintájára: "bilok – tulok" párhuzam. Népszerűségét a baranta sportnak köszönheti, ahol a különböző képzettségi szinteket ősi magyar állatnevek jelképezik. De a „bilok” szó bivaly, vagy tulok értelmét senki nem tudta komoly érvekkel alátámasztani. Baski Imre: A baranta és ami körülötte van írásában úgy fogalmaz, hogy a „bilok” szó „relytélyes” és „senki által nem ismert”. Hát, így lesz Bilakból bivalyakol, vagy bivalylak. Például Tóth Valéria, Lőrinczi Rékával egyetértve a Bilak helynevet („a kései ómagyar kor elhomályosult neveinek etimológiai csoportosítása során”) magyar lexémából, az aszó köznév mintájára, a Bivaly-akolból eredezteti: Nyár-aszó=Nyárszó; Szik-aszó=Szikszó; Száraz-aszó=Szárszó, illetőleg Bivaly-akol=Bilak. Szerintem itt is, ha a keletkezéstörténet előtérbe kerülne, akkor az akol lexémára jobb példát is találhattak volna, mint a Kniezsa István által kitalált (szerintem téves) Bilak magyarázatot.[6]

Most kezdjük el a vizsgálatot az általam javasolt módszerrel. Járjuk körbe a környéket és nézzük hozzá annak történelmét, és a szavak értelmét. Illesszük rá BLC algoritmust, nézzük meg, hogyan felel meg a „bélyeg-jel” feltételnek ez az állítás? Első segítség Harina (1246: Herina), és annak ura a Harinai Farkas család. Harina és Bilak, közte Necz falu és a Sajó. Melyik az udvarhely és melyik a gazdasági tartozék? Nincs rá semmiféle bizonyíték. Királyaink mindkét helyet azonos kiváltságokkal ruházzák fel. Valószínűleg régebben meglévő, névvel rendelkező helyekről van szó (a tatárjárás miatt néptelenedtek el), és egyébként sem valószínű, hogy egy frissen, emberek számára kialakított telepet ólnak, istálónak, vagy akolnak nevezzenek el. Elvárható tőlük ennyi igényesség. És miért a folyó túloldalára tennék az udvarhelyet? Necz közelebb van, valószínűleg már létezett.[7] Mi az a Belyeghallya birtok? Hol található? Kiderül, hogy a Sajó jobb partján fekvő Bilaktól észak-nyugatra, ott ahol a Sajó a Szamosba ömlik, van Bethlen falu (Beclean) és a közelében, a Szamoson túl, emelkedi egy másik Bilak-hegy, ahol római emlékeket találtak. Ugyanitt van Bélyegalja (1456: Belyegsalja, 1502: Belyeghallya, 1576: Beleghallya, 1596: Beliegalia, 1619: Beliechalia, 1783: Bilak). Gondolom ennél a névnél senkinek sem kell több bizonyíték arra, hogy Bélyegalja földrajzi helynév valamiféle kapcsolatban van a bélyeg szavunkkal. Ha itt a bélyeg-beleg-beileg-beilec-bilak összefüggés egyértelmű, akkor pár kilométerrel a Sajón felfelé miért lenne a bélyegből bivaly?

Bizony sok „bivalka” van Erdélyben, és kiváló minőségű tejet adnak. A hegyeket és a telephelyeket azonban mégsem róluk nevezhették el (szerintem), hanem inkább a szerepükről, ami igen gyakran az őrhely volt. Mint például a Strázsa falu neve, Bilak hegytől délkeletre, az 540 méter magas Magura hegy északi oldalán, a Magyarigennel szomszédos, Alvinczi járásban. Strázsa földrajzi helynév van még Temes vármegye fehértemplom járásban (Lagerdorf), Monoron, a Pilisben, a Tátrában (Strázsa - Stráže pod Tatrami. Ma: Poprád része) és még ki tudja hány helyen. (Sztrázsa nevű községek vannak a már említett Nyitra vármegye szenici, a Szepes vármegye szepesszombati, járásokban, stb.) Még az Alföldön is van Strázsa-domb, Szekszárdon Strázsa hegy. Az esztergomi Kertváros Strázsa-hegyét szerencsére nem Belec, vagy Bilo hegynek nevezték el, mert akkor az Isten se mosta volna róla le a szláv „fehér” jelzőt, úgy világítanak messziről a fehér mészkövei. A szó jelentése: őrség, őrhely, eredete – ismeretlen, mondják az óvatosabbak. „Az őr, őrség jelentésű szláv eredetű strázsa szó valószínűleg a korai magyar állam határvidékének (a gyepűnek) az őrzésével foglalkozókra utal.” – állítják azok, akik nem hisznek abban, hogy a szláv nyelv (különösen az orosz) tele van magyar (ősi, Árpád bejövetelét megelőző), illetve török eredetű jövevényszavakkal. Belec, Bilo, Őr, Strázsa – egyazon fogalom kifejezései – jelző, jeladásra alkalmas (legtöbbször magaslati) „jelölt”, „megbillogozott” helyek.

 




[1] Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország töténeti földrajza II. Bp. 1987./ 186

[2] Vasárnapi Ujság, 1877. 47. szám. S.L.

[3] Bakay, 1997, 63.

[4] Kemenczei, 2002, 69.

[5] Tárih-i Üngürüsz, Clevland, Ohio, 1988. 63-66

[6] TÓTH VALÉRIA: Településnevek változástipológiája. Debrecen, 2008. 156. oldal.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap