A reimsi angyal (3/11)

Jókai Anna, sze, 12/14/2016 - 00:06

 

 

 

 

Folytatás

– Délután sem… Nincs válogatás! Vigyenek rongyot vagy köpenyt. Magyarul beszéltem!

Zsiga megfogta a férfi karját, a tojásos kenyér megállt a levegőben.

– Öregem – mondta közvetlenül –, ma visz tíz kiló rongyot, az asszony összevarrja, és holnap magáé a legtisztább kupakdugó-csiszolás… Értve?

– Ez már más – motyogta az öreg zavartan. – Ha a Zsiga úr ígéri… van bennünk belátás…

A spárgakabátos, festett hajú nő maga után húzta az üres gyerekkocsit.

– Franc a rongyaikba… inkább elmegyek énekelni…

– Udvarokba jár kornyikálni – magyarázta Szankóné savanyúan –, amíg a rendőr össze nem szedi… sok az ilyen kétes elem közöttük. A munka büdös, csak a pénz az érdekes…

Tizenöt görcsös lépcső vezetett le az utcai részlegekhez. Fekete üvegtábla: PÁTRIA ÁLTALÁNOS FOGLALKOZTATÓ. Alatta kisebb betűkkel, hasadozott kartonlapon: Köpenybontás, géptisztítórongy varrás, pamutválogatás. Kiadás és bevétel de. 11–1-ig és du. 3–4-ig.

– Hol az a műanyag? – kérdezte Szontágh. Semmi kedve nem volt lemászni a lépcsőkön az idegbeteg Médernéhez.

– A címkével szemben, az udvaron. De ott ma nincs senki. Jellemző az emberekre, hogy nem képesek megérteni.

A kutya lihegve előreszaladt. Belökte az alsó bejárati ajtót. Szontágh, még a lépcsősor közepén, hallotta a vibráló női hangot:

– Már megint itt ez a dög!

– Nem tudom, kinek árt ez a gyönyörű állat. Okleveles, díjnyertes fajkutya. És milyen okos!

Szontágh hunyorgott. Három hatvanas körte lóg, drótszálon, a hasadozott deszkaasztal fölé. Mint a vágott fa, khakiszínű csomagok feltornyozva a bal oldali falon. A jobb sarokban bontatlan katonaköpenyek. Néhány ember álldogál az asztal körül, kis cédulákat szorongatva. A falakat összevissza vésték, a mennyezetig szaladnak a kétcentis járatok. Kis vaskályha izzik, girbegurba csöve a helyiség közepén kanyarog. Az asztal előtt egy dühös férfi cigarettázik, vele szemben alacsony, vattamellényes nő, karba tett kézzel.

– Mi baj van megint, Méderné? – kérdezte Szankóné élesen. Méderné megkerülte az asztalt. Odaszólt Zsigának:

– Küldje ki a kutyát! Félnek tőle az öregek.

– Odakünn megfázik – mondta Zsiga. – Itt marad a lépcsőn. Bemutatom Hevesi Szontágh Pál írót… riportra érdemesíti a mi kis vállalkozásunkat. Méder kartársnő, a könyvelés vezetője…

Méderné kezet nyújtott, lefelé fordított csuklóval.

– Örülök… vigyázzon, mert csupa mocsok.

Milyen fiatal. És már asszony. Legföljebb huszonkettő. Túlságosan is babaszerű arc az ormótlan vattamellény fölött. Ápolatlan haja hullámcsattal hátratűzve. A füle mulatságosan cakkos.

– Kezit csókolom.

Butaság. Jónapotot kellett volna.

– Mi a baj megint? – ismételte sürgetően Szankóné. – Egy kis önállóságot! Nincs megelégedve, Barta elvtárs? Barta elvtárs a Bizományi Vállalat meósa, kedves pártfogónk.

Barta elvtárs elnyomta csikkjét a betonpadlón.

– Én igazán mindent megteszek, emberileg, amit lehet. Nem vagyok szőröző, Zsófika nagyon jól tudja… de egy bizonyos határon túl…

– Háááom óóóát dolgoztam egy köpenyen – dadogta Tukics bácsi, fekete bársonyhajtókás, molyette kabátban. – Hét ööötvenért… – Jobb kezén előrelökött három ujjat, ráfektette az asztal lapjára. – Háááom…

– Akkor még ügyes! Szegény fiam egy teljes napot! És milyen koszt csinált… többe kerül a takarítás – mondta egy jól öltözött, koszorúba font hajú asszony. Maga elé tolta hatalmas termetű, csorgó nyálú fiát. – Szegény gyerek…!

– Neki nincs ott a koncentráltsága – intette le a micisapkás Katona néni. – Vele nem lehet lemérni. De én tegnap kitettem az órát, néztem, kerek két és fél óra, de akkor nincs közbe szusszanás sem. Tőlem kérdezzék meg, én nem szépítek se erre, se arra… és akkor még nem elég jó!

– Holnap lesz a napja, hogy fölmegyek Szeder elvtárshoz!

– Éppen magára vár! – mondta a hajfonatos lekicsinylően. – Ennek a gyereknek nem is a pénz fontos. Orvosi papír van róla, hogy ez munkaterápia…

Méderné az asztalra csapta a köpenygöngyöleget, szétterítette.

– Ilyen mind… férces. Egy kis férc mindegyikben maradt.

– Pedig a Zsóóóófika is segített, amikor áááátvette. Félóóóát kefélgette, de hiába…

– Magát nem azért állítottuk ide, hogy a bedolgozók helyett szedegesse a fércet! A többi aztán elmarad… – csattant fel Szankóné. – Tudja, ha férces, újra haza kell vitetni!

– Ne oktasson – mondta fojtottan Méderné. – Kenese Margittal hazavitettem, mert az szántszándékkal…

– Az egész tétel kifogásolható. Szúrópróbát végeztem, nem beszélek hasból… – Barta táskája után nyúlt. – Adják vissza őket, egy hét múlva megnézem. Ezt tanácsolhatom…

– Csakhogy maga megint nem cédulázta fel az átvett darabokat, Méderné! Kinek fogja visszaadni javításra? Ki fizeti ezt a plusz munkát? – kérdezte Szankóné sötétvörös arccal.

Méderné hősies pózba vágta magát. „Most ledobja a vattamellényt, megindul kifelé – gondolta Szontágh –, és a lépcsőről majd előkelően visszaszól: Én fizetem… Igaza van Urbánnak. Tipikus regényalak.”

– Ki fizeti? Erre feleljen! Meg kell mondanom, itt az elvtárs előtt, bár nem szívesen teszem, hogy minden más munkát is ilyen hanyagul végez!

Méderné a kiterített köpenyre bámult, mereven. Gépiesen leszedegetett róla néhány cérnaszálat.

– Majd az emberek hazaviszik – mondta végül csöndesen. – Nem kell ahhoz cédula…

– Mi férc nélkül hoztuk – szólalt meg hirtelen a fonott hajú asszony. – Már egyszer át tetszett venni!

Katona néni megigazította micisapkáját, az elismervényt lobogtatva.

– Tukics úr, megyünk? Delet harangoznak, és csak töltjük itt a drága időt.

Tukics úr zavartan simogatta bársonyhajtókáját. Segélykérően pislogott.

– Ha alá tetszene írni… lemaradt az imént… éppen az enyém. – Most a fejükhöz vágja a köpenyeket, a kis buta! Túl fiatal, az a baj. Nincs benne erély.

Méderné fölnevetett. Könnyes volt a szeme. Odalökte az elismervényt. – Vigye – mondta keserűen –, és menjenek!

– Egyáltalán – kérdezte Barta, Szankónéhoz fordulva. – Eljöjjek a jövő héten? Érdemes?

– Azt sem bánom, ha ezt is megírja – sziszegte Szankóné. – Tízezer forintos tétel…

Urbán Zsiga gyengéden húzogatta a szőrt Negro tokáján. Fölegyenesedett, mint aki megunta a haszontalan fecsegést.

– No jól van – mondta vidáman –, nem eszik olyan forrón a kását. – Cigarettát vett elő, kínálta Bartát. – Chesterfield… ha ízlik, tegye el az egészet… de komolyan…

Barta morzsolgatta a dobozt.

– Tehetetlen vagyok. Meg van kötve a kezem… – hadarta.

– Teljesen igaza van! Felületes munka… Elvégre magát is ellenőrzik. Ki most ott a főnök? – kérdezte Zsiga hanyagul.

– Bordás Lajos… a Nagykertől kaptuk, alig három hete. Olyan szeme van, mint a sasnak.

– A Bordás Lajcsi? Milyen kicsi a világ! – örvendezett Urbán. – És mire kell maguknak ez a bontott köpeny, Barta szaki?

– Lópokrócot varrnak belőle meg effélét…

– Azért kell kiszedni minden mákszemnyi fércet, hogy rohadjon meg az egész! – kiáltott hirtelen Méderné. – Menjenek már… a cetliket megkapták. Mire várnak?

– Ezt a hangot tartogassa otthonra – szólt Szankóné –, és vegyen be idegcsillapítót.

– Á, szóval lópokrócot! Nem rossz bolt. Legyen egészen nyugodt, Barta szaki! Zsófika, csomagolja össze szépen a köpenyeket. Ne veszítse cl a fejét. A Bordás Lajcsival együtt bridzseltünk tavaly Siófokon… Mondja meg neki, hogy Urbán Zsiga üdvözli, és kéri, hívja fel telefonon. Nézze, itt a névjegyem, rajta van a számom. Este is hívhat, tízig otthon vagyok… – Szankónéhoz fordult. – Ne izgassa fel magát. Legalább száznyolcvan a vérnyomása, Lilike. Holnapután Barta szaki átveszi a tételt, én garantálom, na… Fölösleges riadalom.

Kituszkolta a bedolgozókat. Karjuk alá nyúlt, hogy az első lépcsőn meg ne botoljanak. Barta rágyújtott egy Chesterfieldre.

– Hát… én, ami az üzenetet illeti, átadom…

– Holnapután meg itt találkozunk. A Bordás Lajcsi szava elég lesz magának, szakikám?

– Elég… a Bordásé elég… De hát, ugye, én egymagam…

– Maga egy korrekt ember! Százszázalékosan! – mondta Urbán Zsiga. Kacsintott Hevesi Szontághra. Szankóné hálásan tapsolt.

– Zsiga… hogy maga miket vesz magára értünk… Zsiga! – Barta hóna alá szorította aktatáskáját. 

Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap