Quo vadis tudománypolitika-reform?

Kristóf Péter, szo, 11/03/2018 - 00:15

 

 

 

Bevezetés

Az MTA 2006. májusi közgyűlését követően – amikor is a tudós testület meghirdette az akadémiai reformot – valami megmozdult a tudományos közéletben. A reformközgyűlést azonban több olyan esemény és igen kemény vélemény elhangzása is megelőzte, amelyek mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy az Akadémia úgy döntött, inkább saját kezébe veszi sorsát, és elébe megy az eseményeknek azzal a céllal, hogy a jövőben a Magyar Tudományos Akadémia közfeladatot ellátó, autonóm nemzeti intézményként folytassa értékőrző, korszerű, kutatóhálózatát professzionálisan menedzselő, nemzetközi kitekintésű működését. A reform másfél éve határozott és mélyreható változásokat kezdeményezett működésének minden vonatkozásában: a kutatóhálózat, a tudományos testületek, a gazdálkodás és az irányítási szervezet tekintetében egyaránt.
Ez az esemény méltán nevezhető az elmúlt évek legnagyobb horderejű tudománypolitikai eseményének, így rövid tanulmányomban én is ennek elemzéséből indulok ki, megemlítve a folyamatot elindító legfontosabb mozzanatokat, amit a reformok nyomán megváltozó tudománypolitikai helyzetkép bemutatása követ, végül néhány gondolatot szánok egy lehetséges jövőkép felvázolásának.

 

Reformserkentő mozzanatok

Az MTA 2006. októberi rendkívüli közgyűlése írásban is megerősítette, hogy az Akadémia mindig a kor tudományos követelményeinek megfelelően kívánja saját szervezetét alakítani, hiszen a tudományos élet szervezetei a hagyomány és a megújulás igényét a középpontba állítva keresik a kutatás és a tudományos közélet optimális megoldásait.
Az elmúlt két évtized hagyományokra támaszkodó megújulásainak legfontosabb állomásai közé elsősorban az akadémiai törvény, az új alapszabály megalkotása, a konszolidációs folyamat beindítása, és a támogatott kutatóhelyek rendszerének átalakulása sorolhatók.
Mindezzel az MTA alkalmazkodott a kor kihívásaihoz és nemzetközi mércék szerint is megőrizte a magyar kutatás magas színvonalát, melynek további szinten tartása, az utóbbi évek csökkenő reálértékű költségvetési támogatása mellett csak egyre nagyobb áldozatok vállalása esetén lesz elképzelhető. Ez a tudomány, az oktatás és a kultúra területén egyaránt károkat, tudományos és kulturális lemaradást okoz amellett, hogy a kis arányú (1 %-ot éppen elérő) GDP-ráfordítás és a lakosság-arányosan is rendkívül alacsony kutatói létszám a gazdaság hosszú távú működését, verseny- és innovációs képességét is komolyan veszélyezteti.
Az MTA – a nyilvánosságot is bevonva – több lehetséges reformelképzelést vitatott meg 2006. májusa és októbere között. A reform egyik kulcselemének végül a hatékonyság javítását jelölték meg, de kinyilvánították abbéli sajnálatukat is, hogy a tervezett átalakítások nem lesznek képesek a restrikciók hatásait ellensúlyozni, csupán a károk mértékét enyhíteni, ahelyett, hogy az intézményt egy új fejlődési pályára állítanák. A reform céljaként tehát nem a túlélést, hanem egy jobb tudományos közélet és egy hatékonyabb kutatóintézeti működés szervezeti kereteinek megalapozását jelölték meg, amelynek fontos eleme, hogy a tudományos intézményrendszer képes legyen elérni és fogadni az Európai Unió jelentősen növekvő kutatási, fejlesztési és innovációs forrásait. A reformban az Akadémia feladata meggyőzni a magyar kormányt, a törvényhozást és a közvéleményt arról, hogy szükséges a kutatás, a fejlesztés és az innováció költségvetési támogatásának jelentős növelése – megmutatva, hogy a magyar tudomány mind a hazai, mind az uniós forrásokat hatékonyan, a társadalom érdekeit szolgálóan használja fel.
Egy akadémiai, tudománypolitikai reform sikerre csak akkor vihető, ha az összhangban van a társadalmi elvárásokkal. A társadalom számára elsőrendű szempont, hogy az Akadémia továbbra is a tudásalapú társadalom bázisa maradjon, a társadalom adóforintjaiból támogatott magyar kutatóhálózat minden értelemben értékes tudást hozzon létre, olyat, ami az emberiség egyetemes tudásához hozzájárulva erősíti Magyarország nemzetközi tudományos és kulturális státusát.
A reformot erősen serkentő és előmozdító tényezők között helyet kapott a felsőoktatás is, hiszen az akadémiai kutatóhálózat intézményeivel történő együttműködés előnyös szinergiahatásokat tartogat mindkét fél számára. Ezt felismerve került megfogalmazásra, hogy az Akadémia kutatóintézetei a korábban tapasztaltaknál aktívabban vegyenek részt a felsőoktatás kutatási, fejlesztési és innovációs képességeinek növelésében és megújításában, csakúgy, mint a magyar és az európai gazdaság és szolgáltatások igényelte célzott kutatásokban és fejlesztésekben.
A tudománypolitikai reformot nemcsak az MTA által felvetett kérdések megválaszolása indukálta, hanem az is, hogy markáns vélemények jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a mai magyar tudományban a verseny nem létezik és hogy a tudomány és a gazdaság kapcsolata nem kielégítő, így a tudomány nem azt produkálja, amire amúgy képes lenne.
Ezen felfogás legfontosabb problémája, hogy szerinte tisztázatlan az arra a kérdésre adott válasz, hogy mit vár el egy magyar adófizető a tudománytól. A magyar adófizető elsősorban magas színvonalú oktatást vár el a tudománytól, továbbá azt, hogy erősítse a tudás alapú gazdaságot. A harmadik elvárás, ami nagyon fontos ugyan, de sorrendben mégiscsak a harmadik: az országpropaganda.
Ezen célok jegyében döntött az MTA 2006. májusi Közgyűlése a reformfolyamat fő irányairól az Akadémia életének minden vonatkozásában, a kutatóhálózat, a testületek, a gazdálkodás és az irányítási szervezet területén egyaránt. A reform célja tehát többek között egy olyan tudománypolitikai vonal meghatározása, amely egyértelműen megfogalmazza a tudósok azon szándékait, hogy mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy mind a kormányzat, mind a társadalom, mind pedig a gazdaság ne csak ímmel-ámmal, hanem saját, jól felfogott érdekeit követve, teljes súlyával mögéjük álljon.

Megtett lépések és a ma helyzete

Az Akadémia hagyománya, hazai és nemzetközi tekintélye, valamint a tudományos értékteremtésben elfoglalt sajátos helyzete egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy hatékony és hiteles megvalósítója legyen a reformfolyamatnak. Értéket tud őrizni és rendszert képes dinamizálni egyszerre meritokratikus és demokratikus szerveződésével, alapkutatási elkötelezettségének és technológiai transzfer-teljesítményének egészséges összhangjával. [6]
Az MTA 2006. októberi közgyűlése négy nagy területen látta a legsürgetőbbnek a reformfolyamatok beindítását:
1. Kutatóhálózat: új irányítási modell megalkotása és bevezetése, hálózatos kutatásszervezés ösztönzése, tudományos kutatói előmenetel minőségi

követelményeinek megerősítése, nemzetközi intézetigazgatói pályázati rendszer bevezetése, teljesítményalapú finanszírozási rendszer megalkotása.
2. Akadémiai vagyongazdálkodás: önálló vagyongazdálkodás törvényi hátterének megteremtése, szellemi vagyon számbavétele és fejlesztése.
3. Felsőoktatás: együttműködés a Magyar Rektori Konferenciával (MRK), közös finanszírozású kutatócsoportok, intézményesített részvétel a felsőoktatásban, kutatói vendégidőszak az MTA intézeteiben.
4. Tudománypolitika (részletesen): a. Nemzeti tudományos és kutatás-fejlesztési tanács:
a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium (TTPK) működését kiegészítve, a Tudomány- és Technológiapolitikai, Versenyképességi Tanácsadó Testület (TTTT), az MTA, az MRK és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) szellemi bázisán létrehozandó intézményesült nemzeti tudományos és kutatás-fejlesztési tanács, amely képes az átfogó tudománypolitikai stratégia kidolgozására, gondozására és ellenőrzésére.
b. Szenátus: feladata a tudományos közélet társadalmi kapcsolatainak erősítése, a gazdasági élet és a társadalmi szereplők reprezentánsainak részvételével.
c. Testületi és vezetési rendszer: a tudományos közélet átfogó jellegének erősítése érdekében szükséges az akadémiai osztályszerkezet rugalmasabbá tétele: a három tudományág (élettudományok, természettudományok, valamint a bölcsészeti és társadalomtudományok) osztályai szekciókat hoznak létre a területet képviselő alelnökök vezetésével. A szekciók rendszeresítik az interdiszciplináris konzultációkat, és egyeztetik a tagválasztás szempontjait. Az átalakítás során újra áttekintésre kerülnek az akadémiai testületek és a választott vezetők hatásköri viszonyai, valamint a területi bizottságok és a határon túli magyar tudományosság képviselőinek szerepe.
d. Életpályamodell: annak érdekében, hogy a fiatal kutatók számára vonzó és távlatos esélyeket kínáló legyen itthon kutatói pályára lépni, szükség van egy, az Európai Kutatói Charta elveivel megfeleltethető kutatói életpályamodell, valamint a hozzá kapcsolódó egyértelmű támogatási és előmeneteli rendszer megalkotására.
e. OTKA: az alapkutatások támogatásának kiemelten fontos forrását jelentő OTKA szervezeti elhelyezésére olyan kormányzati döntések szükségesek, amelyek egyértelműen és hosszú távra garantálják az Alap függetlenségét az igazgatási pénzügyi hullámzásoktól. Ameddig ennek kialakítása nem történik meg, az MTA vállalja, hogy keretet kínál az OTKA független működéséhez.

Minden reformnak, így a tudománypolitikai-akadémiai reformnak is természetes velejárója azon körülmények felszámolása, amelyek a gyors alkalmazkodást és a még sikeresebb munkát gátolják, valamint az ezek nyomán létrejövő feszültségek a status quot megőrizni akarók és a reformerek között. Nyílt és egyenes beszédre van szükség ahhoz, hogy mindenki számára egyértelművé váljon, hogy a reformokra a magyar tudomány nemzetközi versenyképessége fennmaradása és a hazai innovációban betöltött szerepének növekedése érdekében van szükség. E törekvések pedig mindenekelőtt a magyar nemzetgazdaság, a vállalkozások, a boldogulásukat kereső polgárok hazai és nemzetközi esélyeinek megtartásához és kiterjesztéséhez elengedhetetlenek. Az Akadémia által kezdeményezett tudománypolitikai reform ezért nem valamifajta kapkodó megfelelési kényszer a gyakran méltatlan és alaptalan támadások nyomán, hanem példaadás a gazdaság, a társadalom és a döntéshozók számára a kellően megfontolt, egyeztetett, az értékeket megőrző, de határozott és mélyreható változásokra.

A reform első szakaszában (2006 során) az akadémiai kutatóhálózat és kutatásmenedzsment területén elsősorban saját hatáskörben megtehető intézkedések kerültek bevezetésre:
• az intézetigazgatói pályázatok nemzetközi körben kerültek meghirdetésre;
• a támogatott kutatócsoportok hálózatának forrásai versenypályázati formában, a nemzetközi teljesítményt és kutatói kapacitást egyaránt figyelembe vevő döntési folyamattal által kerültek felosztásra;
• a bázisfinanszírozástól függetlenül kaphattak támogatást a nemzetközi teljesítményekkel és gazdasági-társadalmi hasznosulással már bizonyítottkutatóhelyek;
• a titkársági szervezetben megtörtént a kutatóhálózatot jobban kiszolgáló struktúra létrehozása, aminek keretében felállt egy önálló kutatóintézeti, illetve egy kutatásfejlesztési és innovációs főosztály;
• az MTA elnökének kezdeményezésére nemzetközi részvételű zsűrik jöttek létre, melyek tagjai közreműködnek a pályázati elbírálási és intézetértékelési folyamatokban;
• a magas színvonalon teljesítő fiatal kutatók további alkalmazását teszi lehetővé az erre szolgáló határozott idejű létszámkeret bevezetése;
• a kutatóintézetekben és az akadémikusok körében tovább javult a fiatalok és nők aránya.
A reform második szakasza – ellentétben az elsővel – inkább a külső környezetre próbálta meg figyelmét fordítani, aminek következtében az alábbi eredmények születtek [3]:
• az MTA aktívan részt vett a kormányzati kutatás-fejlesztési stratégia kidolgozásban és az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kidolgozásában, következetesen képviselve a tudásalapú gazdaság és társadalom értékeit;
• a kormány 2007. március 28-i ülésén elfogadott középtávú Tudomány-, technológiaés innováció-politikai (TTI) stratégiájának előkészítése során az MTA határozottan megfogalmazta reformelveit az alapkutatás minőségelvű fejlesztése, az ehhez elengedhetetlen főhivatású akadémiai intézethálózat függetlenségének fenntartása és a gazdasági-társadalmi hasznosulás korszerű formáinak előtérbe állítása területén;
• külön kiemelendő, hogy az Akadémia elleni korábbi megfontolatlan támadásokkal és méltatlan vitákkal szemben a kormány illetékes miniszterei elismeréssel hivatkoztak az MTA-val történő egyeztetésekre (mely már a megváltozó tudománypolitika egyik igen lényeges következményének is tekinthető);
• az ÚMFT társadalmi vitájában az MTA kiemelt partnerként jelent meg, közreműködésének hatására jelentősen, a tudásgazdaság preferenciái alapján változott az eredeti előterjesztés;
• az MTA az ÚMFT-t részletező Operatív Programokkal kapcsolatban megfogalmazott korábbi fenntartásai igazolódtak, ugyanis az Akcióprogramoknak jelenleg sem a konstrukciós formájuk, sem anyagi feltételrendszerük nem elégséges a K+F gazdasági-társadalmi hasznosulásának megvalósulásához. A vitában az MTA egyszerre képviseli intézethálózata és az egész magyar tudományosság érdekeit.
A reform harmadik szakaszának kidolgozását a Reformbizottság MTA elnöke által felkért munkacsoportjai végezték el az MTA alelnökeinek vezetésével. Javaslataikat a Reformbizottság, majd az MTA Vezetői Kollégiuma és Elnöksége ez év februárjában vitatta meg, majd tette véglegessé. A harmadik szakaszban tehát már megjelentek az első két szakaszban hozott intézkedések hatásai, amelyek elsősorban az intézetirányításban, az intézetek közötti interdiszciplináris kutatói hálózatok létrehozatalában, a teljesítményértékelésben, az akadémiai-egyetemi együttműködésben, a kutatásfinanszírozásban, a kutatói életpálya-modell megalkotásában, a szellemi tulajdon szabadalmi kérdéseiben és a technológiai tudástranszferben fejtették ki jótékony hatásukat.
A tudomány és a politika legutóbb a World Science Forumon találkozott, amely bebizonyította, hogy mekkora szüksége van mindkét félnek a másikra. A következő hónapokban a tudomány ismét beteszi a lábát a Parlamentbe: az MTA elnöke – törvényi kötelezettségének eleget téve – beszámol a tudomány 2005-2006 során tapasztalt helyzetéről: újabb lehetőség ez arra, hogy tudomány felhívja a politika figyelmét arra, hogy egy sikeres tudománypolitika alapvető feltétele egy sikeres országnak.

A jövő kilátásai és kihívásai
Az akadémiai reform másfél évvel ezelőtti elindítása óta az Akadémia mind belső, mind pedig külső környezetében jelentős változások következtek be (ezek bemutatása az előző pontokban megtörtént), ami egy következetesen végrehajtandó stratégia esetében azt is jelenti, hogy az operatív döntéseket már a jelenlegi viszonyok ismeretében kell meghozni. Az MTA célja, hogy az elért eredmények törvényi szinten is nyomatékosításra kerüljenek: a reform továbbvitele során kezdeményezni kívánják a döntéshozóknál az Akadémiai Törvény és a kapcsolódó gazdasági, illetve innovációs törvények módosítását.
Az intézeti átalakításokat annak szellemében kívánják folytatni, hogy az a professzionális tudománymenedzsment és tudományos értékelés kívánatos összhangjának továbbfejlesztésével a Magyar Tudományos Akadémia keretei között működjön tovább, kellő kutatási potenciálú önálló intézetek, intézetcentrumok és hálózati központok formájában. Minderre azért is van szükség, mert az elmúlt időszakban a kutatási prioritások jelentős változáson mentek keresztül, növekedett a kutatóintézetek színvonalon tartásához szükséges kutatói és gazdálkodási „kritikus tömeg”. A kutatási verseny is átalakulóban van: interdiszciplinárissá és egyre élesebbé válik, miközben a tudás gazdasági hajtóereje egyre jobban előtérbe kerül.
A jövőben három olyan tényezővel kell számolni, amelyek alapvetően határozzák meg a következő évek tudománypolitikai irányvonalát [8]:
1. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) prioritásai között első helyen áll a kutatás-fejlesztés és innováció, a teljes keret több mint egyharmada (közel 270 Mrd Ft) ide összpontosul! Ugyanakkor alapvető változás a kedvezményezettek körét illetően, hogy a meghirdetett konstrukciókra kizárólag gazdasági társaságok pályázhatnak. Ez az egyetemek és a kutatóintézetek pályázati lehetőségeiben komoly problémákat okoz, hiszen mozgásterük nagymértékben szűkül. További változást jelent a Pólus-program megjelenítése a GOP-ban, melynek fő célkitűzése a 6 konvergencia-régió erősítése, kiegyensúlyozottabb K+F térszerkezet elérése.
2. Megkezdődött a kormányzat tudomány-technológia- és innovációs (TTI) stratégiájának végrehajtása. Kormány 2007. március 28-i ülésén elfogadta a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó középtávú tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégiát (TTI-stratégia), aminek alapján 2007 augusztusára elkészült az intézkedési terv. A stratégia kidolgozásában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium mellett jelentős szerepet vállalt a Magyar Tudományos Akadémia is. A stratégia prioritási pontjait képezi a tudományos eredmények hasznosítása, a hatékony nemzeti innovációs rendszer kidolgozása, a tudásalapú gazdaság és innovatív munkaerő képzése, megfelelő jogi környezet kialakítása, valamint a globális piacon versenyképes hazai vállalkozások, termékek és szolgáltatások elősegítése.
3. A kutatás-fejlesztés teljes intézményrendszerére és működésére jelentős hatással lesz az MTA reformfolyamatának most zajló szakasza. A főhivatású akadémiai kutatóhálózat hatékonyságelvű szerkezeti átalakításával a kutatás-menedzselés példaadó formái jönnek létre. A koncentrált kutatási kapacitás alkalmas lesz arra, hogy a forrásfelhasználás ésszerűsítésével mind tudományos, mind gazdasági szempontból nemzetközi szinten is versenyképes, a magyar gazdaság egészét dinamizáló innovatív központok jöjjenek létre. Az akadémiai köztestületi működés demokratizálása és nyitottabbá tétele pedig segíteni fogja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia minőségbiztosító és értékőrző hivatása hatékony szervezeti formában érvényesüljön.

A mögöttünk hagyott időszak rengeteg tapasztalattal szolgált. Érzékelhető, hogy valami megmozdult, egyre többen foglalkoznak tudománypolitikai kérdésekkel. Ez érthető is, hiszen mindenki szeretné tudni, hogy mit hoz a jövő ezen a téren, és aki teheti, valamelyest befolyásolni is szeretné az eseményeket annak reményében, hogy talán az ő tudományterülete nagyobb prioritást kap majd. Szót kell azonban ejteni azokról a sajátosságokról, betegségekről, amelyekkel mindenképpen számolni kell egy átfogó reform végrehajtása során. Bekövetkezésük megdönthetetlen akadályokat gördíthet a folyamatok útjába, tehát kezelésükre időben fel kell készülni!
Az egyik ilyen tényező, hogy egy olyan kis országban, amelynek a nyelve gyökeresen különbözik a többi európai nyelvtől, és amely egészen más kultúrát képvisel, szinte természetes, hogy a versenyt csak idézőjelben lehet emlegetni, mert belterjes: a támogatást az szerzi meg magának, tanítványának vagy barátjának, aki annál az asztalnál ül, ahol a döntéseket hozzák. Sajnos így van ez külföldön is, de ott legalább nagyobb a tér, a szubjektív vélemények magasabb szinten kiátlagolódhatnak, és nagyobb az esélye, hogy a legtöbbet valóban a legjobb kapja. A másik tényező, hogy a tudomány és a gazdaság kapcsolata hazánkban nem kielégítő. Jelenleg hiányzik a nagyobb teljesítményre serkentő, ugyanakkor a kutatási szabadságot is figyelembe vevő innovációs politika, ennek hiányában az alapkutatók nem hajlandók elmozdulni a gazdaság felé. Ezért is üdvözlendő, hogy hosszú évek várakozása után végre az asztalra került a kormány TTI-stratégiája. Gond van továbbá a tudomány társadalmi befogadásával is: ma az áltudósoknak sokkal nagyobb esélyük van arra, hogy ügyes marketinggel propagált szélhámosságaikkal sokkalta nagyobb piacokat hódítsanak meg a hiszékeny lakosság köreiben, mint a valódi tudományos teljesítmények. [9]
Nagy probléma az állandósult pénzhiány is, ami egyrészt arra vezethető vissza, hogy hazánkban a kormány, a gazdaság és a társadalom a tudománnyal kapcsolatban nem jutottak konszenzusra, másrészt arra, hogy a hazai tudásalapú gazdaság általában nem igényli az itthoni eredményeket, hanem a már jól bevált – vagy éppen az anyavállalat külföldi központja által erőltetett – megoldásokat szorgalmazza. Konszenzus hiányában a politika sem képes elkötelezni magát egy-két kiemelt projekt mellett, holott ez minden sikeres országban így van.
Ehelyett nálunk mindenki körmeszakadtáig ragaszkodik a saját, nemegyszer marginális jelentőségű témájához, és a döntéshozók a nyomás alatt kénytelenek engedni.
Mindenekfelett talán a legnagyobb baj az, hogy a magyar gazdaság nem függ eléggé a tudománytól! Nem nagyon hallani olyan vállalatvezetőkről, pénzügyi szakemberekről, tőketulajdonosokról, aki komolyan aggódnának amiatt, hogy cégüknél rosszul áll az innováció. [9]

Összefoglalás
A fent megfogalmazottak tekintetében tehát Magyarország tudománypolitika-víziója viszonylag pontosan meghatározott: az MTA által kijelölt reformfolyamatok, valamint az Európai Unió Lisszaboni stratégiája nagymértékben kijelölik a jövő mozgásterét. A képet azonban árnyalhatja, hogy az egyes véleményformáló csoportok (vállalkozások, külföldi K+F+I-források kezelői, oktatási intézmények), a rendelkezésükre álló szűkebb mozgásteret milyen módon használják ki.
Mindezekből az következik, hogy bármilyen is legyen a jövő tudománypolitikája, azt a magyar társadalom és a gazdaság valóságos körülményei és elvárásai közepette kell megvalósítani annak érdekében, hogy a magyar tudomány – hűen világszintű elismertségéhez és évszázados hagyományaihoz – saját súlyának megfelelő mértékben legyen képes hazánk szellemi, erkölcsi és gazdasági felemeléséhez hozzájárulni.

 

Források

[1] A Kormány középtávú tudomány-, technológia- és innováció-politikai (TTI) stratégiája (2007-2013). 2007. március, Budapest
[2] Akadémiai reformprogram, http://www.mta.hu/index.php?id=2817, 2007. 11. 29.
[3] Az MTA elnökének előterjesztése az MTA 176. Közgyűlése számára az Akadémia reformjának III. szakaszáról, 2007. április
[4] Az MTA főtitkárának összefoglaló beszámolója az 1999-2005 közötti időszakról, 2005. május
[5] Az uniós Magyarország tudománypolitikája, 3.4. sz. változat, MTA, 2005. szeptember 27.

[6] Előterjesztés a Magyar Tudományos Akadémia 2006. október 30-ai rendkívüli közgyűlése részére az MTA reformjának folytatásáról; Melléklet az MTA 2006. október 30-i közgyűlési előterjesztéséhez
[7] Helyzetkép, viták és feladatok a magyar tudományos életben 2006. Elnöki jelentés a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság plénumára. 2006. szeptember
[8] Jelentés a Magyar Köztársaság Országgyűlése számára a magyar tudomány helyzetéről, 2005-2006. Tervezet, 2007. november
[9] Náray-Szabó Gábor: Kutatás és verseny Magyarországon, Magyar Szemle, 2006. február
[10] Pakucs János: Innováció és gazdasági növekedés, Magyar Szemle, 2006. február
[11] Vezetői összefoglaló az MTA-reform előterjesztéséhez. Előterjesztés az MTA reformjának második szakaszához. 2006. szeptember 

Belső publikáció, Magyar Tudományos Akadémia Kutatásszervezési Intézet, Budapest, 2007.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap