Pusztavacs

Orosz T Csaba, szo, 12/19/2015 - 00:04

Még nem volt dél amikor már a vacsi Woodstock helyszínére érkeztünk. Ahogy vonultunk a színpad felé innen onnan köszöntő szavak szálltak felénk. Csak úgy! Mert a 80-as évek csövese ilyen volt. Megjöttél, hát köszöntött. Néhány félig tele üveg is nyúlt felénk. Ezeket hol elfogadtuk, hol viszonoztuk a saját üvegeinkkel. Kiváló helyet találtunk a szinpad közelében egy Nyíregyi csapat mellett. hamar összehaverkodtunk velük és első bagók után már kaját is csereberélni kezdünk, nem beszélve a kiváló pálinkáról amit hoztak. Jó hangulatban telt a délután, jól szórakoztunk a Béke tanács által delegált álrocker zenekarokon akik rockzenébe próbálták csomagolni az ideológiát. Legjobban akkor röhögtünk amikor az Internacionálét próbálták elsütni rock n roll stílusban aminek hallatán a minket körülvevő többszáz rendőr lovastól kutyástól vigyázzba merevedett. Vártuk a P mobilt mint a messiást. Berger már órák óta csókolózott az egyik nyíregyi csajjal, a szenyájának mindig összejött. Kutya egyszer csak megszólalt a hátam mögött állva.

  • Ebből balhé lesz emberek, mindenki fogja a cuccát és álljatok fel. Szó nélkül engedelmeskedtünk és csak ekkor néztünk szét a terepen. többezer ember ülve várta a nagykoncertet . Csak néhány barom állta rajtunk kívül a szinpad mellett. Először nem láttam semmit csak azt hogy kibontottak egy nagy mobilizmó zászlót. Csak mikor a szél megfújta a gyolcsot láttam, hogy a másik oldala árpád sávos. De nem csak mi vettük észre, hanem a műveleti parancsnok is aki erre beküldte az embereit a színpad mellé, hogy tépjék le a veszélyes zászlót. De nem haladtak elég gyorsan, met az üldőgélő, fekvő gyerekeket idő volt szétrugdosni.Gondolom már közelgett valamelyik agyas elvtárs érkezése, ezért a parancsnok kétségbeesett döntésre szánta el magár, pláne azt látva, hogy a szétrugdosott fiatalok méltatlankodva ellenállnak. Lovasrohamot vezényelt, kardlaphasználattal. Borzalmasan félelmetes a kétméteres állatokon feléd száguldó kardot lengető rendőr látványa, annál már csak egy a félelmetesebb amikor utólér. Nekem szerencsém volt. Én csak a másfél méteres roham gumibottal kaptam a hátamra. Ettől is egy három hétig feketállő hurka lett a hátamon. Steve felkapta Zsuzsit és Bergert használva éló pajzsként futni kezdett. Kutya még odaüvöltött.
  • - Az állomásra! – és ő is futni kezdett. A hátamra mért ütéstől orra estem, azonnal felugrottam rémülten, nehogy rámlépjen valami ideges paci, de már kikerültem támadás vonalából. A vízágyú széle kapott el ami a roham után döntötte le a lábáról a gyerekeket. Éreztem a könnygáz maró szagát ezért lehajoltam , hogy kikotorjam tarisznyámból a babos kendőmet , amikor felegyenesedtem hihetetlen képet láttam. Egy kb 35 kilós hosszú hajú 13-15 éves Államellenséget hátrafeszített kézzel megszíjazva lökdösött két 120 kilós rendőr. hamar rájöttem, hogy aki fut az a veszélyes a rend védelmezői szemében ezért nyugodtan sétáltam a kövesút felé. Több osztag is elrohant mellettem kutyával lóval is, de nem is vettek észre. Rohanni akartam de nyugalmat erőltettem magamra, nehogy utánam eredjenek.Bevált! Minden gond nélkül jutottam ki az állomásra, ahol ott szorongott a népem és a már előbb leírt nyíregyi lány. Steve fején véres kötés. Berger hátán a farmerdzseki kettészakadva. Két ütést kapott kardlappal. A marhája jól hátbavágott öröme jeléül. megfeszültek az izmaim és felüvöltöttem, pont a gumibot helyét találta el. A z ismeretlen lány, talán áginak hívták gyengéden lehúzta a pólóm és látva a nagy lila hurkát az üvegében lévő vízzel hűsítette. Hálás voltam neki. Ekkor megláttam egy ismerős alakot. Akkoriban a VIKE vállalathoz jártunk gyakorlatra KERIS lévén. A vállalat egyik IFA sofőrje keresgélt a fiatalok között. Ráköszöntem.
  • Jó napot Bandi bátyám!- idegesen válaszolt.
  • Nem láttad Beát? – a lányát kereste.
  • DE , az imént ment be a WC-be! – válaszoltam. Az öreg felvidult és várakozva bámulta a az ajtót közben hozzám beszélt
  •  Ha hazafelé jössz elviszelek platón kisöreg! – mondta jóságosan.
  • De nyolcan vagyunk Bandi bátyám! – válaszoltam a barátaimra mutatva.
  • Elférek – vont vállat az öreg és a sárga ponyvás IFÁra mutatott.

Berger elismerően nézett rám és elindultunk a kocsi felé.

 

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap