A Paptagi átok

Turcsány Péter, szo, 12/07/2013 - 00:04

 

 

 

 

 

A Paptag-ban kóválygok. Kis vályogfalu hát előtt pelenkák száradnak. A kicsi néhány hónapos, anyja a nagybátyja családjánál lakik. „Férje” verekedés miatt börtönbe került. Szabadulása után rendőri felügyeletet kapott és azóta hol bent van egy hónapra – mert a rendőrök este nem találták itthon –, hol kint van néhány hónapig. Pesten dolgozott, és a REF -et itt kell letöltenie, ugyanekkor sem a faluban, sem Sárospatakon nem vették fel munkahelyre – ördögi kör. Most is éppen visszavitték egy hónapra. Az asszonyka férjének nevezi, pedig még élettársak, csak a REF idő eltelte után tervezik, hogy összeházasodnak. Ez a kicsi már a harmadik gyerekük, egyet elvett a Tanács és Állami Gondozásba tette. A második születése után meghalt.

76-ban a cigánysoron összedűlt az anyja háza, és nem adott a Tanács sem gerendát, sem szalmát, hogy összetákoljanak egy házikót. Csak a gyereket vette el és azt ígéri, hogy kapnak majd lakást. Azóta hányódik ő is, a „férje” is, az anyja is, egyik nagybátyjától a másikig, Pestről Cigándra, Cigándról Pestre. Most két hete itt vannak. A konyhában kaptak ágyat. Ételt, cigarettát is adnak neki, a gyerekét még szoptatja.

Itt kuporodik előttem a meleg sparhelt oldalánál, a fehér fémet egy gyújtósfával piszkálgatja, fekete hajú, 55-ben született, arcán régebbi seb nyoma, csak mondja az életét, csak mondja a panaszait: „Meghalt az apám, nem is tudom hol, mikor. Anyánk nevelt egyedül minket. Ő nem dolgozott, csak a parasztoknál. Hárman vagyunk testvérek. Nagyon nehezen éltünk. Három gyerekkel nem vette volna el anyámat senki se, egy mostohaapa nem bánt volna jól velünk. Nagyon sokat éheztünk. Reggel elment anyám a faluba, visszajött négy órára és csak akkor ettünk. A mi házunk három évvel ezelőtt összedőlt. Azóta megyünk anyám testvéreihez. Egyikhez is megyünk, másikhoz is megyünk. Anyám 66%-os beteg és még segélyt sem kap. 14 éves koromtól megkezdtem a munkát, magyarokhoz mentünk, kapáltunk, mostuk a követ, takarítottunk együtt anyámmal. Állandó munkahelyre nem mentem el, mert anyám beteges volt, vigyázni kellett rá. 19 éves koromban férjhez mentem, olyan ember akadt, hogy a börtönt járja. Ígérik, hogy édesanyám fog kapni lakást. Hiába, férjhez mentem, de vele maradtam. A Tanácson még arra sem emberek, hogy egy kis segélyt adjanak! Csak egy bomba kellene, hogy felrobbantsák a Tanácsot! Meg sem hallgatja az embereket. Az, ahhoz ért, hogy elvigye a gyereket az Állami Gondozásba! Már egyet elvittek tőlem, mikor összedűlt a házunk. Ezt a kicsit is akarták, de én nem adtam. Pedig a Tanácsnak arra is adtak, hogy 50 000 Ft-ot osszanak ki a cigányok között! Mi abból semmit sem kaptunk. A többi cigánygyerek, de az se mind, csak 320 Ft-ot kapott ruhára. A férjemnek nem hagynak békét, börtön után REF -et kap, és nem tud elmenni, dolgozni. Egyszer ült garázdaságért egy évet és azóta nem tud menni, dolgozni. Nyolc óra után nincsen itthon és újra elviszik egy hónapra! Le kell venni a REF -et, mert itt a faluba sehová nem veszik fel dolgozni! Patakon, Újhelyen sem veszik fel! Pesten volt munkahelye a Vízügy -nél, de a REF miatt nem mehet vissza! Nem mehet dolgozni Pestre! Mikor dolgozott, volt nekünk pénzünk. Most nincs, még gyógyszerre sincs pénz! Mikor dolgozott rendesen a férjem, mi beosztottuk a pénzt. Csak lenne nekem az anyámmal, a gyerekkel, meg a férjemmel egy külön szoba! Mindegy nekem, hol laknánk, csak lakás volna. Dolgoznék én Pesten kőművesek mellett, vagy a Faiparban, vagy gyárban. Ha itt kapnék lakást, bemennék dolgozni Patakra, a férjem menne Pestre, hozná haza a pénzt. A férjem most kijön a börtönből és akkor sem hagyhatja el a falut. Itt még homokot sem hordanak ki az utcára a Tanácstól, hogy ne a sárban menjenek a gyerekek”

 

  • Ez a rész valamikor papi birtok volt, különálló rész – magyarázza a nagybátyja –, itt semmi nincs. Itt a szomszéd utcában Földházi János nyugdíjas kérelmezte a Földműves Szövetkezeten keresztül, hogy a saját házában nyithasson egy üzlethelyiséget, Fűszer- Csemege boltot. Ő itt az Erzsébet-tanyán volt boltos, de az messze van, három kilométerre és oda nem tud már kibiciklizni. Kérelmezte, de nem adták meg!
  • És milyen ember a férje? – kérdeztem.
  • Ütni, nem üt bennünket. Szereti a gyerekeket. Nem verekedős, csak nagy a hangja, ideges.
  • Hányan laknak összesen ebben a szoba-konyhás lakásban?
  • A nagybátyám családja, öten vannak, és ha a férjem itt van, mi hárman vagyunk.

 

A lakásban szívesen tartóztattak. Cigarettával, teával, sőt csokoládéval is megkínáltak, amit az itt lakó nagyobb lány hozott a kismamának. Hívtak, hogy jöjjek el máskor is, beszélgessek az urával is, ha kiszabadul, kedves ember – mondta az imént még átkozódó asszony – szeret minket és szereti az egyenes embereket, az egyenes beszédet.

 


 Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap