Papp Lajos professzor corvin-közi beszéde

Szerkesztő A, k, 10/29/2013 - 00:14

 

 

 

 

Tisztelt Honfitársaim!

A mai megemlékezést, az ’56-os szabadságharcunkra és lázadásunkra írott megemlékezésemet Heltai Jenő Szabadság c. versének felhasználásával állítottam össze.

Drága Nővéreim, Fivéreim!
Drága Testvéreim!
Ma itt jelenlévő és távollévő ’56 hősök, Corvin közi fiúk és lányok!

Szégyentől piroslik arcom és szívem-lelkem fáj, hogy 57 évvel szent lázadásunk, szabadságharcunk után, csak néhány még élő hőst, szabadságharcost tudok megkövetni ezen e szent helyen.
Meg kell követnem az élőket és holtakat, mert elárultuk a szent ügyet.
Elárultuk azokat, akik életüket áldozták, és elárultuk azokat is, akik életükkel, a megélt 57 évvel áldoztak nemzetünk szabadságáért, az emberi tisztességért, becsületért. Akikre joggal és méltán lehetünk büszkék, ma és száz és ezer év multán is.

Elárultuk, meggyaláztuk hőseinket, perzsavásárt csináltunk a szent ügyből, a napi politikai aprópénzre váltottuk a sáraranyt.

Eldobtuk büszkeségünket.
Nem a szabadság 23 évét éltük meg a szovjetek kivonulása után, hanem a szabadosság sátáni hálójába kerültünk.
És ezt éljük ma is.

Mindent szabad!
Szabad meggyalázni a szabadságharc eszméjét.
Szabad meggyalázni a damaszkuszi utat bejárt miniszterelnökünket, Nagy Imrét.
Szabad keresztyéni elveket hangoztatva, hamis, álságos megbocsátásra hivatkozni gyilkosoknak, hazaárulóknak.
Szabad, hamis, álságos szavakkal kettősmércét alkalmazni a fasizmusra és a kommunizmusra.

’56-ban szent ügyünket a Szabad Európa rádión keresztül, Amerika Hangján keresztül tüzelték külhonból, miközben már az Amerikai Egyesült Államok már rég megállapodott a Szovjetunióval abban, hogy sorsára hagyják a szabadság ügyét.
A magyar népet hitegették, butították, vakították.

Pedig
„Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.”

23 éve már, hogy nem büntették meg a forradalom leverőit, a szabadságharc gyilkosait, a tömegbe lövetőket. Hazug módon hivatkoznak álságos törvényeikre, az elmúlt évek történelemhamisító állításaira. Bizonyító iratokat eltűntettek, elégettek, meghamisítottak.

 

Pedig
„Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.”

Az elmúlt 23 évben nem a napba néztünk, hanem lehajtott fejjel, cipőnk orrát nézve bandukoltunk. Szabadság helyett, szabadosságot teremtettünk.
Ezt a mámorító érzést, a szabadságot nem érezhettük, mert pőrére vetkőzött celebek, a természet rendjét felrúgó melegek, langyos posványba vezették gyermekeinket is.

Legalább egy napon, október 23-án nem szabadna hagynunk, hogy e szent nevet a szabadságot, aljas célra használja fel bárki is.

„Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.”

 

56 hősei, több ezren halni tudtak a szabadságért és milliók élni mertek a szabadságért.
„De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.”

 „Rabok legyünk vagy szabadok?”
A kérdés ma sokkal súlyosabban nehezedik ránk, mint két emberöltővel ezelőtt. Akkor 1956-ban, látható volt az ellenség: a Szovjet birodalom. Ma a rejtőzködő, láthatatlan, mindennapjainkat tönkretevő, az egész világot behálózó gonosz tartja rabságban nem csak hazánkat, hanem a világ hétmilliárd embertömegének döntő részét. Ez a rabtartó, nem nemzethez, nem fajhoz kötött, hanem érdekhez.

A pénzhez, a mammonhoz. A pénznek se szíve nincs, se lelke nincs, csak érdeke van.

Nem törődik múlttal, történelemmel, jövővel, csak a jelenből próbálja a legnagyobb hasznot kipréselni.

Mindent eszközt igénybe vesz.

Kormányokat, pártokat, televíziót, rádiót, újságokat, mindenkit, mindent, aki, ami pénzzel megvehető.

Ahhoz, hogy a gonosz uralkodni tudjon, meg kell osztania nemzeteken belül a népet, pártokra kell szakítani, darabokra szaggatni az országot. Azt a látszatot keltve, hogy országon belül az ellenség, hogy magyar a magyarnak az ellensége.

Valójában az igazi ellenségünk, a hitetlen globalizmus. A globalista pénzügyi körök, akiknek se hazájuk, se nemzetük, se Istenük nincsen.

Ezzel az erővel egyetlen egy erő képes ellenállást kifejteni.
Ez csak a szakrális, a szellemi erő lehet.

Csak és kizárólag a Jóistenre, országunk nagy patrónájára Boldogasszonyunkra, csodálatos történelmünkre, nemzeti nagyságainkra és egymásra számíthatunk.

Most nem fegyverrel harcoló nőkre és férfiakra van szükség, hanem hétköznapi hazaszeretetre. Arra a magasztos érzésre, amely az ember szívét melengeti. Áthatja viselkedésünket, munkánkat, segít a mindennapok nehézségeiben. Hitet, erőt és türelmet ad a feladatok elvégzéséhez.
A hétköznapi hazaszeretet számomra azt jelenti, hogy mindenkinek a maga helyén, a maga lehetőségei szerint kell a hazát, nemzetét szolgálnia.
Tenni a mindennapokban.
Áldozatot hozni a magunk családjáért és a nagyobb családért, a nemzetért.

A hagyományos családban, ahol generációk élnek, együtt, sokkal természetesebben tanulják meg fiaink, lányaink a felnőtt életükhöz szükséges értékeket. Úgymint a szeretet, az összetartozás, a megértés, az alkalmazkodni tudás, a munka becsülete, a hit, a múlt tisztelete és a hazaszeretet.
Tanítsuk őket és mutassunk példát!
Ha így lesz, talán kevesebb fiatal hagyja el a hazáját, kevesebb fiatal érzi majd a hazát rögnek, ami megköti, röghöz köti.

Akkor majd fiataljaink tudni fogják, mikor szólítja meg őket a haza.
Mikor kell tennie a Hazáért, önzetlenül.

Napjaink férfias társadalmában megkopott a befogadó, kompromisszumokra törekedő, szereteten alapuló gondolkodás.

„Hit, Remény, Szeretet.” Ez az, ami hajtja az embereket. Mert ha Hiszel valamiben, az elérhetővé válik, ha Remélsz valamit, akkor nem adod fel, és ha szeretsz valakit, akkor teljessé válik az életed.

Ez a szemlélet tartja össze a családot és ugyanez a szemlélet tartja össze hazánkat, nemzetünket is.

Vissza kell térnünk Istenhez, az igazsághoz! A krisztusi úthoz, a szeretethez.

 

Dr. Papp Lajos professzor

Elhangzott:
 2013. október 23-án
a Corvin-közben

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap