A panteon ébredése

Bihary József, h, 05/01/2017 - 00:25

   A fejedelem jogart tartó jobb kezével elhessentette a süvegén szendergő galambot, és leszállt a talapzatáról. Odasétált a kollégium falában bóbiskoló, zászlótartó hajdúhoz, hogy felébressze, csak úgy, nyomot sem hagyva a frissen esett, lucskos hóban. A bokrokon is úgy ment át, hogy a kopár ágak meg sem rezdültek
   - Ébredj, fiam!- rázta meg annak a vállát bal kezével.
   - Nagyságos fejedelem?! – csodálkozott rá urára a zászlótaró hajdú, és kilépett a kollégium ódon falából, majd lekapva süvegét mélyen meghajolt.
   - Szolgálatjára, nagyságos fejedelem.
   - Neved, fiam?
   - János vónék, Hadházy János, nagy jó uram.
   - Na, te, János. Most te elmenendsz - de hamarjában ám -, a Böszörményi útra a lovakért, és ide hozod űket azon minutában, betört állapotban, felnyergelve.

   Nincs ebben a Debreczenben egy tisztességesen felszerszámozott hátasló se a köztereken. Szerszámot, nyerget találsz abban a Lovardában, ott a Nyiregyházi útfélen eleget.

   Ha kérdeznék a gránátosok, ki küldött vóna, mondjad, maga Bocskai István, a fejedelem.

   Na, aló, mars! – adta ki a fejedelem a parancsot. Azzal János, köddé válva, eltávozott. A fejedelem elgondolkodva seperte le bajuszáról, szakálláról a zúzmarát és döngő léptekkel ment - át a Nagytemplomon, mintha az ott sem lenne -, a templom előtti térre. Közben azon sopánkodott, milyen kár ezért a minap leégett András-templomért, pedig megvolt az már vagy kétszázötven éves is.
   - Ejnye, Kormányzó-elnök uram! Be türelmesen álldogál kigyelmed, mikor annyi a baj mind Erdélyben, mind Magyarhonban, már, ami megmaradt belüle.

   Kossuth meglepetten lépett le, honvédjei segítségével, magas emelvényéről a díszburkolatra, ami a leesett és olvadozó hótól csatakos volt. Álmában egy védegyleti gyüldében szónokolt. Egy kicsit nehezen ébredt a valóra.
   - Jó estét, vitézlő fejedelem. Elég régen állok itt háborítatlanul. Mik azok a viharfelhők hazánk egén, amik miatt serkentett kigyelmed? Tán, jövend a muszka, I. Miklós ukázára?
   - Én rettegett Ivánra emlékszem inkább, de most se egyikkel, se másikkal, hanem Putyin cárral van skandalumunk, aki elzárta a lidércek lápi gázát, ami nem más, mint a szénköneny egy fajtája, amit mostanság földgáznak, vagy peniglen metánnak hínak. Itt fagyunk meg, Kormányzó uram. Ez azonban tsak a kisebbik veszedelem.
   - Engedelmet, kegyelmes Fejedelem! Hadd rendezzem a gondolataimat! Hiszem istenem, eszmélek én. Hiszen itt rohant el az orrom előtt a történelem, csak egy kicsit elméláztam a múltban, ami még most is a keblemben visszhangzand.

   No, honvédek - fordult Kossuth az őket levett föveggel körbe álló nemzetőrökhöz -, lóduljanak kentek, és ébresszenek fel minden élettelen követ, bronzot, miegyebet, aki dicső történelmünk bármelyik alakját mintázza. Tehát minden debreceni szobrot, emlékművet, mert itt élő ember nem segíthet.

   A gubacsapók utzája felől patkók dobogása hallatszott. Megjött János a lovakkal. Amelyek szépen fel voltak kantározva, nyergelve.

   A Nagytemplom egyik tornyának eresze alól egy vénséges vén bagoly figyelte a jelenetet. Látta, ahogy egy vitéz elvágtatott Petőfiért a róla elnevezett térre. Mire a bagoly egyet pislantott, pedig a kacsintást ugyancsak tudta szaporázni, már ott is volt Petőfi feszes atillájában, kezében egy papírtekerccsel. Petőfi rögtön értett mindent. Kitekerte a papirost, és osztotta a nemzetőröknek a parancsokat:
  - Ki-ki elmegy, a város különböző pontjaira ébreszteni a szobrokat, reliefeket, emlékművek alakjait. A legények szélsebesen szétszéledtek.
   A Hatvan utza sarkáról, ott hagyván támaszkodó oszlopát, nagy léptekkel oda sietett Szabó Lőrinc, meglehetős nyárias öltözékben, és jó estét köszönt a szépen gyarapodó társaságra.

   Hamarosan megjött a Vitéz is a Kálvin, Móricz Zsigmond a Déry térről, kézen fogva vezette Debrecen legszebb leányszobrát, aki a bronzszínű ruhácskájában - ez volt a bőre -, ugyancsak didergett.

   A Múzeum és az Universitas előtti szoborcsoport meztelen tagjai, jobb híján, lópokrócot kaptak magukra az éjszaka hidegje ellen. Szaporán sorjáztak hajdani nagyjaink az Egyetem térről, a Nagyerdő különböző pontjairól, a Honvédtemetőből, és a város különféle helyeiről.

   A vénséges vén bagoly nem győzte hallgatni a nagyobbnál nagyobb neveket: Ady Endre, Kölcsey Ferencz, Arany János, Fazekas Mihály, Veres Péter.

   Péter bácsit nem is kellett hívni, ugyanis látta, amint a zászlós hajdú éppen elhajtja a lovakat a Böszörményi útról. Maga Gaia istenasszony, az új megyei könyvtár parkolójából, a Trianon miatti magyar fájdalom megcsonkított asszonyszobra, a Bem térről, Bem apó, a 39. gyalogezred honvédjei a Simonyi útról, a gályarabok rongyos ruháikban, Méliusz Juhász Péter, a református püspök, talán a csapat egyik legidősebb tagja.

   Jött gróf Tisza István, jöttek az orvosprofesszorok a klinika régi főépülete elől. Elő került Huszár Gál az 1512-es születésű reformátor, nyomdász, polihisztor, aki egyszerűen csak anaxiusnak (méltatlan) nevezete magát nyomtatott könyvében.

   Ott volt Komáromi Csipkés György a magyar barokk teológia doktora, a Református Kollégium híres tanára, aki 1628-ban született Komáromban.

   Megjelent József Attila, Diószegi Sámuel ref. lelkész, a Perényi utcáról, aki 1761- ben Debrecenben látta meg a napvilágot, és sok városban lelkészkedett, Göttingában is tanult, az egyházban esperes, majd egyházkerületi jegyző volt.

   Eljött Tóth Árpád, aki igen szerényen törölgette a szemüvegét. Jelen volt Szenci Molnár Albert, a késő reneszánsz tudós, filológus, költő, zsoltár- és bibliafordító, Kepler barátja, szótárkészítő (szótárát II. Rudolfnak maga vitte el az udvarba). Neves európai egyetemek hallgatója.

   Csaknem utolsóként érkezett egy munkáscsalád egy karon ülő gyerekkel. A melós szabadkozott, jöttek volna hamarabb is, az Arany Bikával szemben lévő épület elől - de korábban szocreálnak itéltetve,mégis meghagyva -, nehezen döntött, itt van-e egyáltalán a helye.

   Még mindig hiányzott valaki: ő nem volt más, mint gróf Wass Albert, mert a Medgyessy Sétányon árválkodva azon töprengett, harkányi, fába vésett, vagy friss bronz alakjában jelenjen-e meg a Polgári Casino Egyesület jóvoltából. Nem hiába Válaszúton született, most nehezen döntött a floridai hőségben a hegyei után kesergő gróf. Mit is vegyen fel: csendőrezredesi egyenruhát vagy golfnadrágot. De látta, hogy a kő-szobrok sem maradnak.  

  Így aztán - gondolván - ha gróf Tisza ott lehet, akkor neki is helye van köztük, felkapaszkodott az 1-es villamos utolsó járatára, ami elkattogott vele a Kossuth térre.

   A rendszerváltáskor nyugdíjazott, Kossuth utcai orosz tank darabjai, a jó nevű debreceni cég depójából, ismét emlékművé álltak össze, eredeti helyükön, a legénységgel együtt, és a lánctalpas lihegve indult a Piacz utza felé.

   A Csonka templom illedelmesen levette előtte az 1727-ben leégett süvegét - amin annak idején annyit bánkódott Báthory Szabó András uram -, amikor a tank ráfordult a dísztér díszburkolatára.

   A lánctalp egyfolytában azt csikorogta még akkor is, amikor a Kossuth téren várakozók közelébe ért, hogy „..vecsnájá szlává gerojám”…, de ezt csak Bem apó értette az egybe gyültek között kristálytisztán.

   Bem apó műértő tekintettel figyelte az acélszörnyeteget. Milyen jó lett volna ezekből vagy két tucat Segesvárnál! Az öreg hadfi felszólt a tank tornyából kihajolt harckocsizónak: Guruljatok, moj szin, a balszárnyra, a Püspöki Palota mellé. Irányzék a Perényi utzai, volt pártszékház! Zsgyi a tűzparancsra!!- fűzte még hozzá a kiváló tűzértábornok. Biztos, ami biztos.   

   Senki sem értette, miért terjeng a tank körül a gázolaj szaga helyett debreceniesen főzött gulyásleves illata. Ezen a kirgiz és azeri harckocsizók elnézően mosolyogtak.

  Erre a parancsszóra a posta épülete rémülten bújt a szintén megszeppent Püspöki Palota oldalához. Szent István királyunk legyinteni akart a Fűvészkerti Iskola múzeum felé néző falán lévő reliefen, de nem tudott, mert a történészek többsége szerint nagy királyunk kifejezetten jobb kezes volt.

   Együtt volt hát a neves honfikból honleányokból, hősökből, tudósokból álló kompánia. Kossuth kiadta a jelszót:

   - Irány a Református Nagytemplom!
  Kik lóháton, kik konflison, batárokon, hintókon, kik gyalog tették meg a több-kevesebb évszázados utat a Nagytemplomig.

   Az öreg szemtanú, a bagoly, szárnyalt. Na, nem az örömtől, hanem a kíváncsiságtól. Elég nehézkesen landolt a kollégium és a templom közti téren, egy vadgesztenye ágán úgy, hogy lehetőleg mindent lásson és halljon. Közben azon morfondírozott, mintha hiányoznának még egyesek.

  Példának okáért Simonyi óbester, Hatvani professzor, az ördöngős, a reáltudományok képviseletében Szalay Sándor professzor, Szabó Magda írónő, de sok névtelen hős is, akik az évszázadok háborúiban vesztették életüket, néhány, a városért sokat tett polgári lakos. De már így sem férnek be a Nagytemplomba, annyian vannak.

   A román hősi emlékmű szintén eljött a Bocskai térről, de már késve, kerülővel, Trianont érintve, érkezett.

   A templomban ünnepélyes csend uralkodott. Magától megkondult az öreg harang, és felzendült az orgona fenséges hangja:
   „Te benned bíztunk eleitől fogva..”
   Tóth Árpád egy könnycseppet törölt ki a szeméből. Kossuth elérzékenyülten nézte a székét, amelyben ülve 1949-ben….
   Amikor az orgona zengése elbújt, és el is halt a templom sötét sarkaiban, Kossuth alakja felnőtt a karzatokig, amelyek tömve voltak rég eltávozott hívekkel, és megszólalt:

   - Fenséges Fejedelem, Tudós Professzor Urak, Hölgyeim és Uraim, Honvédek!
   Ma éjjel azért gyűltünk itt össze, hogy a hon égetően sürgető dolgait intézendő, tanácsot üljünk, sorsfordító döntéseket hozzunk. Miszerint a muszka elzárta a gázt, a forint bankjegyek értékvalósága iránt megindult a nemzet nyugtalansága, amennyiben a státuspapírosok börzei kelete a bank állásának fokmérőjéül tekinthető.

   Továbbá a diétában az egyet nem értés legfőbb bajaink orvoslásának mikéntjében gyökeresen meg nem változtatik, a tekintetes pártállások politikája a hon érdekében egybe nem harmonizáltatik, és legfőképpen: nincs magyar ipar és mezőgazdálkodás, idegen pénzen sínylődik a magyar.
   Én a dolgokat ekképpen látom, s mivel ekként látom, halaszthatatlan kötelességemnek tartom a tekintetes pártokat tisztelettel felkérni, hogy figyelmöket ezen állapotra s az emiatt hazánkat fenyegető bajok megelőzésére kiterjeszteni méltóztassanak.

   Azaz azonnali hatállyal sepertessék ki az ország házából a széthúzás, a korruptió, és az önös érdekek elé helyeztessék a köz java! Itt ülünk, Uraim és Hölgyeim, Európa szégyenpadján. Nemzeti tudatunk romokban hever. És mindezt a széthúzó, nemzetáruló politika tette.
   Természet elleni politikák is soká tarthatják fel magokat, mert a népek türelme s a kétségbeesés közt hosszú út fekszik, de vannak politikák, melyek azáltal, hogy soká tartottak, erőben nem nyertek, hanem vesztettek, s végre elkövetkezik a perc, midőn azokat tovább tartogatni akarni veszélyes volna, mert hosszú életök megérett arra, hogy meghaljanak.

   Állítassék vissza a hazai iparkodás, gazdálkodás tekintélye! Ne legyen honunk az idegen szemét felvevő és lerakó helye!
   Nekünk hát, ez országgyűlés eredményességét az alkotmányos kifejlődés, a belnyugalom, az érzelmek egybeolvadása s a nép érdekében biztosítanunk kell.
   Hölgyeim és Uraim! A haza minden előtt! – fejezte be a kormányzó rögtönzött beszédét, és alakja az eredeti, természetes méretére zsugorodott.
   A karzatok, padsorok zengtek a „Vivát Kossuth”! felkiáltásoktól. Egyesek a fövegjeiket felfelé hajigálván fejezték ki egyetértésüket.

   Az öreg bagoly, kinn az ágon csak annyit látott és hallott még, hogy a templomból tünedezni kezdtek az árnyak, zengett újra az orgona, versenyre kelve a harangok zúgásával.

   A város még aludt. A Veres Templom felől hajnalodni kezdett, és a Nap első, még nem melegítő, téli sugarai megint minden debreceni szobrot a megszokott helyükön találtak.

   A galamb éppen ébredezett a fejedelem sipkáján, fázósan felborzolta a tollait, odaköszönt a bagolynak, majd elrepült a piaccsarnok irányába, ahonnan finom morzsák illatát hozta felé a meg- meglendülő hűvöske szél.
   Élni kell!

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap