Önéletrajz (szenrjúsor) - részlet

Csata Ernő, p, 07/27/2018 - 00:06

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                      

Az egyetemet

amikor elvégeztem,

eredményesen, 

                                          

ki is helyeztek

egy nem létező gyárba,

szép Kolozsvárra.

                                                 

A címen, amit

megadtak, nem volt semmi

gyári épület,

                                             

még kapu sem volt,

csupán rajtunk nevető

vidám kaszások.

                                               

Garzont is adtak,

de munkahelyünk maradt

a fővárosban, 

                                           

egy bukaresti

elektronikagyárban,

Tătăraniban, 

                                                    

mai Piperán,

hol letudtam gyakorló

három évemet.

                                                   

Áthelyeztek majd,

egy nagy turbinagyárba,

Berceni mellé,

                                               

ahol bőrömön

érezhettem a rendszer

kemény szigorát.

                                                

Feleségemet

Besztercére helyezték,

nem Bukarestbe,

                                           

az nem számított

akkortájt zárt városnak,

mint a főváros,

                                              

de gyerekünk a

mama gondjára maradt

falun, Márkodban,

                                               

hogy legyünk hárman

háromfelé, tanuljuk

már fiatalon

                                           

az emberarcú,

jó családpolitikát:

a taps-szocreált.

                                           

Szülőföldemre

később kerültem vissza,

ide gyűjtöttem

                                              

a szétszóródott

családomat az ország

minden részéből.

                                               

Taposómalom 

lett az egész életünk,

szabad szombatok

                                                 

nélkül, a végén

már, szabad vasárnapot

sem engedett meg

                                              

a lehallgató

hatalom. Már vicceket

sem mondogattunk,

                                                  

mert nem tudhattuk,

körülöttünk ki lehet

éppen besúgó. 

                                           

Hideg lakások,

áramkikapcsolások,

kongó üzletek,

                                                

voltak a fényes

jövő naponta tapsolt

valóságai.

                                            

Folyton dolgoztunk,

nem mehettünk külföldre,

csak kétévente,

                                           

attól féltek, hogy

meglátjuk a szabadabb

világ fényeit,

                                         

s elmenekülünk

az ijesztő sötétből,

féltünkben oda.

                                                

Akik maradtunk,

hozzánk jött a szabadabb

világ tündére,

                                              

és elvarázsolt

a csillogó fényével,

hogy nagyon hamar

                                                 

a kábulatból

kiábrándultság legyen

az osztályrészünk.

                                             

Szabadságunkból

ma újra menekülünk,

s szabadon élni

                                                

sem merünk itthon,

mert mindent elvesztettünk,

amiből éltünk.

                                          

Mindenekelőtt,

elkótyavetyéltük itt,

saját jövőnket,

                                                

mára reményünk

sincs a megmaradásra,

hitünk sem maradt,

                                              

sem önmagunkban,

sem égi hatalomban,

mi felemelne.

                                    

(2018)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap