November 3-a, a Magyar Tudomány Napja, a Magyar tudományos Akadémia születésnapja

Szerkesztő A, h, 11/03/2014 - 00:17

 

 

 

 

A magyar tudomány ünnepéről az MTA már 1997 óta megemlékezik[1], hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A hivatalos indoklás szerint az "Országgyűlés a tudomány társadalomban betöltött szerepét kiemelkedően fontosnak, a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységet elismerésre és kiemelkedő támogatásra méltónak tartja" ezért e napot a 2003. évi XCIII. törvénnyel a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította.[2]

 

Tartalomjegyzék

[elrejtés]

Rendezvények

A magyar tudomány ünnepén Magyarország számos városában (fő helyszínek 2009-ben: Budapest, Debrecen), sőt a határokon túl is,[3] többhetes rendezvénysorozaton vehetnek részt az érdeklődök. A különböző előadások, kiállítások, bemutatók, filmvetítések, tudományos fórumok egy-egy vezérgondolat jegyében zajlanak, a 2009-es mottó például Tudomány és kreatív környezet. A rendezvény csatlakozik a Kreativitás és innováció 2009-es európai évéhez,[4] valamint azokhoz a témaévekhez is, amelyeket jeles évfordulókhoz kötődően hirdettek meg az idei esztendőben hazai és nemzetközi tudományos és kulturális szervezetek.[5]

Lásd még

Források, jegyzetek

  1. Paraméter - Közeleg a Magyar Tudomány Ünnepe'. (Hozzáférés: 2009. november 5.)
  2. A Tudományünnepről. (Hozzáférés: 2009. november 5.)
  3. Erdélyi Múzeum-Egyesület - A Magyar Tudomány napja Erdélyben. (Hozzáférés: 2009. november 5.)
  4. MTA - A Magyar Tudomány Ünnepe. (Hozzáférés: 2009. november 5.)
  5. Tematikus évek 2009-ben. (Hozzáférés: 2009. november 5.)
  6.  

Külső hivatkozások

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap