Naplólapok avagy: egy nemzetközi kém (félrevezető) vallomásaiból

Huszár Sándor, cs, 04/16/2015 - 00:11

 

A kém én vagyok. Lehet, hogy még emlékszik némely olvasó a nevemre. Remélem, csodálkozik is, ha felismer, s ha a tények is hitelt adnak. Persze, ahogy az ilyenkor természetes, a vádlottat a tény magyarázata érdekli. Mondjuk így: miért jó az a román népnek (hiszen az Evenimentul Zilei lap ugyebár a népet szolgálja ), hogy engem 1998-ban ország-világ kémnek higgyen? Itteni, magyarországi környezetem és romániai európai hírű! barátaim véleménye egyezik: túl sokat tudok azokról a szekusokról, akik ma is az államot védik . Éppen ezért nem helyeslik ennek az írásnak a közreadását sem, mert azt mondják: úgy tűnik, védekezem. Én mégis megkérem a valamikori kollégákat, közöljék ezt a pár oldalnyit, mintegy 5000 oldalas naplómból emeltem ki, és egyetlen célt akarok elérni: hogy valamikori legnagyobb támogatóimat, a romániai magyar olvasókat meggyőzzem: nem voltam kém. Sőt, hős sem voltam. Irántuk hűséges értelmiségi próbáltam lenni, ezért jegyeztem le az alábbiakhoz hasonló hangnemű, de lapban nyilván nem közölhető információimat. És hogy miért lettem kém? Pont kém? Egyszerű: ez nehezen kivitelezhető vád. Engem azonban lehetetlenné kell tenni, hogy a mostani hatalom se higgyen a szavaimban. Életemnek mindig ez volt a legnagyobb problémája: hogy sokan nem hittek az őszinteségemben. Ma sem hisznek. Tízkötetnyi, közel negyven évet magában foglaló naplóm ezért hever fiókokban. Szinte azt kell mondanom, hogy hálás vagyok a szekusoknak. Egyedül ők vesznek komolyan. Eddig mintegy 15 névtelen levelet küldtek kizárólag román klaviatúrájú gépen írottat , amelyekben főleg ezt bizonygatták: kém voltam; utóbb azt is: kettős kém!, és be ne merjem tenni a lábam Romániába, mert megjárom. Míg ugyanakkor némely utólag hősökké lett maiak átkokat szórnak rám, aki gyáván megfutamodtam a feladatok elől.

*

1978. április 6. Csütörtök. Bukarest.

Szász Jánossal 1. lbj ma arról beszélgettünk, hogy a nemzeti elnyomás egyre elszántabb és programszerűbb. A jelen történelmének a nacionalizmus a legfőbb felvonulási területe. Azt mondja: mára felnőtt egy nemzedék, amely azt tanulta az iskolában, hogy az erdélyi fejedelmek Bethlen Gábortól Rákóczi Ferencig lényegében azért küzdöttek, hogy Erdély egyesüljön Romániával. Ezért van, hogy már a jelenlétük is idegesíti őket.

Bandi Dezső 2. lbj, szegény bolond, memorandumot hozott, amelyben a Maros megyei népi kultúra pusztulására figyelmezteti a hatalmat. Kellett neki egy hivatalos meghívólevél, különben nem engedték el a munkahelyéről. Természetesen, adtam. Mi több, a lappal a költségeit is kifizettettem. Elmondta, hogy a szeku tudomást szerzett a memorandumról (attól a tanártól, aki gépelni szokott, pénzért, számára), és házkutatást tartottak nála. Amikor már teljesen feldúlták a lakást, megkérdezte tőlük, mit keresnek. A memorandumot. Miért nem szóltak, itt van! Erre aztán elvitték, őt is, meg a memorandumot is.

Fejtágítás volt a minisztériumban. Vasile Nicolescu főosztályvezető tartotta. Érdekes volt. Felolvasták, szokás volt ilyenkor, hogy milyen hibákról tett jelentést a minisztériumi cenzúra. A Convorbiri Literare c. bukaresti irodalmi folyóirat részleteket közöl egy Ion Istrati nevű, hajdani bojár emlékirataiból (Moldova plingaroare A síró Moldova), ebben a derék úr keményen ellenzi Moldova és Munténia egyesítését, szerinte ebből Moldova csak rosszul jöhet ki. A lap kommentátora megjegyzi: lám, milyen igaza volt a derék bojárnak, hisz harminc esztendeje próbálják megjavítani azt, amit akkor elrontottak, s aminek következtében Moldova lemaradt a fejlődésben. Nicolescu elvtárs ettől szörnyen felháborodott: Olyan körülmények között írják ezt, amikor évezredekre visszamenő érvénnyel bebizonyítjuk az ország egyes részeinek szerves és természetes együvé tartozását! Ezt követően kérték a lapokat, hogy a protocronizmus néven ismert csodálatos tudományos tételt és hazafias elvet, mely szerint a román kultúra mindenben megelőzte a nyugati kultúrákat, csak indokolt esetben taglalják. Ettől azonban Nicolae Dragos, a Luceafarul főszerkesztője kapott dührohamot. A világ a nemzetemet cigánynak tartja mondotta , a kultúrámat epigonnak nevezi, kell hogy higgyek valamiben, ami erőt ad! Aztán P. Anghel aktivista felolvasott egy listát, azokkal a témákkal, amiket a pártvezetés jóváhagyott az időszaki sajtó számára. Néhányat föl is jegyeztem ezek közül: A Kárpát Duna térség civilizatorikus kontinuitásának a tana; A román nép évezredes kontinuitásának az elmélete; Gelu, Vlad és Ménmarót mint az első román feudális államok vezetői; A reakciós osztrák-magyar dualizmus és az elnyomott nemzetiségek; Az I. világháború utáni revizionizmus és a fasizmus kapcsolata; Magyar és német egyéniségek követelik Erdély Romániához való csatolását

Abbahagyom, hiszen értjük, miről van szó. A lista olyan hosszú, hogy többen kérték: fénymásoltassák le, és kapjunk belőle egy-egy példányt. A válasz ezúttal is zseniális: nem lehet, államtitok! Napnál világosabb, a világnak azt kell látnia (ha beleolvas a lapjainkba, és az ezekre szabott irományokat olvassa), hogy mi, szerkesztők, főszerkesztők ötlöttük ki, nem a gépezet kényszerítette ránk.

1978. április 28. péntek. Bukarest

Fárasztó napok, sőt hetek. Tizenötödike és huszonharmadika között színházi kollokvium volt Sepsiszentgyörgyön, engem kértek fel a zsűri elnökének. Megtisztelő, de fárasztó feladat. Ez volt az első ilyen országos színházi talá0lkozó, amelyen a hazai magyar, német és jiddis színházak és tagozatok, valamint a nemzetiségi szerzők műveivel jelentkező román színházak vettek részt Elnöki minőségemben arra is megbízást kaptam, hogy az első előadás előtt nyissam meg a rendezvény munkálatait. Csatolom tehát a megnyitó beszédemet. Előlegként annyit, hogy mint általában a munkásságom ez sem volt minden megrázkódtatás nélküli esemény. A szentgyörgyi színház nézőterét benépesítő szikulusok, Erdély és az anyaország számos városából idesereglett értelmiségiek időnként aggódva meredtek rám, de a beszéd végén csak megtapsoltak. Hanches ezredes, a helyi szekusfőnök, akit még Kolozsvárról barátomnak tudok, ezt mondta a szünetben: ha rajtam múlna, tanítanám, hogy kell úgy biztatni az embereket, hogy abban a hatalom sem találjon hibát. És gratulált./ Huszonegyedikén este 10-kor érkeztünk vissza Bukarestbe. Másnap 11 órakor repültünk Kolozsvárra. Anyám rosszul volt Míg távol voltam, a lappal is baj volt. A Főnök amerikai útja alkalmából cikket közöltünk a katalán-kérdésről. Az apparátus azt rótta fel nekünk, azért tettük, hogy jelezzük: sorsunk ezekével azonos. Kifogásolták, hogy úgymond nem tükröztük méltóképpen az amerikai út dicső voltát, miközben Carter elnök N. Ceausescut nagy államférfinak titulálta. A szemébe mondta! A legtitkosabb belső információkat tartalmazó kiadvány, amit Fazekas Jánostól 3. lbj kaptam, közli Illyés Gyula egy angol lapnak adott interjúját, amelyben Magyar Hírlap-beli cikke kapcsán elmondja, igenis ha eddig mások ki nem találták Romániára utalt benne. Valamint azt is ebben szerintem állami kezek vannak , hogy az írás nem a felső hatóságok engedélyével jelent meg, az csupán magánkezdemény. Ugyanis a romániai magyar értelmiségiek nem tudják megvédeni magukat, szükségük van külső segítségre . Persze, ebben Illyésnek nagy igazsága van. Azt nem tudom, hogy az efféle akciókat mi hogyan ússzuk meg, Mi, akiket nem véd külföldi sajtó. A románok persze őrjöngenek, küldik az Agerpress 4. lbj elnökét Angliába, hogy tiltakozzon./

Május 6., szombat

Folyik a háború Illyés ellen. Az angoloknak adott interjúja itt nagyon fáj! Pénteken jelent meg dr. Spalatelu Ion nevezetű politikus írása az Előrében, amely eredetileg az előtte való napi Contemporanulban már lehozott cikk. Mit mondjak, örvendte, a láttán, mert eddig a Contemporanulban megjelent írásokat rendszerint nálunk, A Hétben közöltették magyarul. Most nem voltunk nekik elég nagy példányszámú. Vagy eléggé hivatalos. Ma a Luceafarulban látott napvilágot Mihnea Gheorghiu kolumnás cikke. Mindkét irománynak ugyanaz a jellemzője: nem Illyés állításait cáfolják nem is lehetne , a magyarok történelmi bűneit sorolják. Közben Illyést egy fasiszta nép szószólójává degradálják.

Június 6., kedd

Május 16 31. között Pesten voltam. Az évkönyvünket akartam eladni, nem tudom még, milyen eredménnyel tettem Pestről kevés maradandó emlékkel távoztam. Nagyon fáradt voltam. Itthon aztán folytatódott a küzdelem. Anyám annyira felerősödött, hogy kihozhattuk a kórházból. Horváth Bandi meséli, hogy még én odaát voltam, ők Nagybányán találkoztak olvasóinkkal. Felszólalt ott egy munkás kinézetű, de a közügyekkel meglehetősen tisztában lévő alak is, aki azt mondta: most, hogy Péterfi elvtárs meghalt, a Romániai Magyar Dolgozók Országos Tanácsa élére munkatársai nevében javasolja Huszár Sándort. Megrázó. Úgy is, mint megtiszteltetés, úgy is, mint fenyegetettség. Ugyanis én nem vagyok Király Károly, de Péterfi akadémikus sem. Én Huszár vagyok És hogy ez mit jelent, majd kiderül a zárszámadásnál. Ott is csak részben. Az eredményt és a veszteséget fogja ki tudja, ki és miért az ún. utókor számon tartani. Ki mondja meg azonban, hogy ez nekem mennyibe került?

996. május 28., Szeged

Illyés Gyula 1978-as naplójában találom a következőket: Május 10-én Nagy Imréné farkasréti temetésén vesz részt, ott hallja, hogy a román írószövetség lapjában egy bukaresti akadémikus hosszú hasábokon átkoz és fenyegetőzik, és hogy maga Ceausescu beszélt ellenem, és hozott határozatot (igaz lehet?) a megbélyegzésemre: igaz.

Pár lappal odább, május 26-án: Juhász előadóestjén / / Meleg siker. A végén az oszló tömegben Huszár Sándor Bukarestből: eljutott-e hozzám az a csúnya támadás? És?

Szégyellem magam.

 Az nem rád hoz szégyent.
Az emberi faj nevében szégyellem magam.
Az a lap mindössze hatezer példányban jelenik meg
Vigyázzatok magatokra, de úgy, hogy közben vidámak is legyetek
Drága Gyula! Ezt ő már nem először mondja. Életem egyik alapköve az ő mindenkori napiparancsa: Annyit tegyetek, amennyit tennetek lehet. És őrizzétek meg a lelki épségeteket.
Így, ahogy visszanézek a múltamra - amiben sok a koncesszió! - mindig Illyés Gyula jut eszembe. Rám bízta: én döntöm el, mennyit nyerek, és mennyit áldozok. Azt hiszem, Ő volt az én legbölcsebb mesterem. Emberileg mesterem, mert irodalmilag kevés a határterületünk. De az embersége irodalmi munkásságomat is meghatározta.

Jegyzetek:
1. Író, esztéta, Bukarestben él
2. Marosvásárhelyi néprajzkutató
3. Az RKP KB volt tagja, Király Károllyal együtt, akik a nemzetiségi elnyomás miatt szembe kerülnek � Király Károly nyíltan is � a román főtitkár politikájával.
4. Román távirati iroda

Megjelent: Polísz, 2005. 78. szám

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap