A nagyvilág kálváriáján
(A márciusi ifjak és Ady Endre emlékére)
Újra sír és újra lázít
minden elfojtott gondolat.
„Kárpátoktól az Al-Dunáig”
tétova népek szájzár alatt.
Az álmunk, a vágyunk megint
belénkszorul, mint csőbe puskapor.
A nagyvilág kálváriáján
miért vagyunk mi bal-lator?
Március föllélegző napja:
szabadságunk Betlehemje,
Megszületett az a gyermek.
Nem lett, aki fölnevelje.
Keresztapák hogy ölre mennek,
micsoda kétes születés!
Megremegnek a parlamentek,
pólyákból sír a szenvedés.
Ha mozdul egy-egy álmunk,
fegyvercsörgés az ajándék.
Heródes jön keresztapánkul,
kiforgatva minden szándék.
Ne lábakra és vasajtókra
vasaljátok a láncokat.
De határok közt, szabad lábbal
csempésszetek országokat.
Mert újra sír és újra lázít
minden elfojtott gondolat.
„Kárpátoktól az Al-Dunáig”
tétova népek szájzár alatt.
Megrándul ím versben a rím,
biceg és sánta a magyar ütem.
Újra hű és újra hív:
sziklák, lápok és fenyvesek
tépett folyóival üzen.
A nagyvilág kálváriáján
miért vagyunk mi bal-lator?
A vádunk, a hangunk megint
belénk szorul, mint csőbe puskapor?
A “jog” tűzifává aprított
“asztalából” szálkás szilánkok
sebzik matató ujjainkat –
ép hazát közülünk ki látott?
Veréb-ugrások, eb-lapítás,
Júdás-csontok petyhüdt marékből.
Elcsapva és összeugrasztva
marakodunk a morzsalékon.
„Európa most is csöndes, csöndes”,
csak cselvetés, csak tiport juss
ólmosítja a roskadt, könnyes
„keresztre vonszolt márciust”.
(1981. Budapest)
Magyar Irodalmi Lap
Hozzászólás ehhez
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
