Nagyőr Szent Anna-temploma 3/11.

Jankovics Marcell, v, 07/15/2018 - 00:08

 

 

 

 

 

     A Sziléziából a Szepességbe költözött gazdag Warkotsch (utóbb Varkocs) család Nagyőrött gótikus várat épített az állítólagos kolostor romjain. (A család egyik jeles tagjáról, a késmárki Varkocs György várkapitányról A késmárki Szent Kereszt-bazilika c. kötetünkben már megemlékeztem.) A mohácsi csata után a Varkocsok elveszítették magyarországi birtokaikat.

    Nagyőrt utóbb a török háborúk hőse, grádeczi Horváth-Stansith Márk kapta 1556-ban I. Ferdinánd királytól. A Pallas Nagylexikona elektronikus kiadása és a Magyar Nagylexikon (1999) szerint a gradeczi Horváth-Stansith família Magyarországon a XVI. századtól fogva szereplő nemesi család. Nevük eredetileg – mai magyar átírás szerint – Stansity (Stansics) volt. Családi címerük kék mezőben arany koronán ágaskodó kétfarkú oroszlánt mutat, jobbjában karddal, baljában glóbusszal.

    Márk (1515–1561) a győri vár lovas katonáinak hadnagyaként tűnt föl. 1548-ban szerzett nemességet. 1555-ben Kerecsényi László utódaként és Zrínyi Miklós elődjeként Szigetvár

kapitánya lett. A vár környékén garázdálkodó hajdúkat több ízben megverte és nyugalomra kényszerítette. 1556. június–júliusában a várat Ali, budai pasa ellen 48 napig sikeresen védelmezte a Babócsát elfoglaló fölmentő sereg segítségével. Vitézségéért I. Ferdinándtól jutalmul Bihar és Szepes vármegyében nagy birtokokat nyert, az utóbbiak között Nagyőr várát. 1557-ben lemondott kapitányi tisztéről, mert nem tudta elérni a vár megerősítését. (Tudjuk, mi lett a következménye.) Később Baranya vármegye főispánja lett. 1559-ben bárói rangra emelték.

     Gergely, Márk fia (1558–1597) 1590–92 között Szepes vármegye tudománykedvelő alispánja. Itáliában tanult, majd a wittenbergi egyetemen végzett, s a kor ismert humanistája volt. Később is előmozdítani igyekezett vármegyéje tanügyeit. A nagyőri kastélyt a gótikus vár átalakításával ő építtette 1570–1590 között. A várkastélyban evangélikus akadémiát (líceumot) alapított a szepesi nemes gyermekeknek, és létrehozta az egykorú Magyarország egyik leggazdagabb könyvtárát.. Több tárgyat maga tanított. Az iskola 1584-től 1711-ig működött.

     Fia, Boldizsár (szül. 1596) építtethette Nagyőr reneszánsz harangtornyát, legalábbis a tornyon olvasható felirat HB monogramjából erre következtetek. Portréja a kastély ősgalériájában látható. 1622–23-ban szintén Szepes vármegye alispánja volt.

     Imre (1652/3–1712), az ő unokája,1711-ben ugyanezt az állást töltötte be. Az utolsó Imre (1741–1801), császári királyi udvari tanácsos, 1790–92 között szintén Szepes vármegye alispánja. Úgy látszik, ez a hivatal a család jussa volt. Férfiágon a család vele halt ki.

      A nagyőri kastély kétszintes, négyszögletes épület, mind a négy oldala különbözik, és a sarkain is más, kerek, szögletes vagy éppen kerek és szögletes torony magasodik. Zárt udvarát emeletes árkádsor fogja közre. Az udvar közepén kovácsoltvas koronájú díszkút ékeskedik. Olasz mintára, talán olasz építőmester irányítása mellett, reneszánsz stílusban épült, amelynek jellemzője, hogy az épület homlokfalát pártázattal magasítják, amit gyakran sgrafittókkal díszítenek. Ez az egyik legrégibb ilyen stílusú épület a régi Magyarországon. Egykorú, hasonló stílusú várkastély az egervári Nádasdy- és a nagybiccsei Thurzó-kastély.

     Egy helyütt azt olvasom, hogy a „kastélyt később a Thökölyek átalakították”. Nem találtam más utalást arra nézve, hogy ők is birtokba vették volna. Ha mégis, az a Thököly-féle fölkelés idején történhetett. (Levéltári kutatásokat nem folytattam ez ügyben.) A Horváth-Stansithok evangélikusok voltak, és mint a Szepes vármegyei családok egyik fele, kuruc érzelműek lehettek. A Thököly-fészek Késmárk közelsége magyarázná, hogy a fejedelem elkonfiskálta vagy kurucaival „barátilag” megszállatta a kastélyt, és erődítménnyé kívánta alakítani. Mindegy, közjáték lehetett csupán. (A Thököly családról A késmárki Szent Kereszt-bazilika c. munkánkban írtam.) 1708-ban tűzvész pusztította Nagyőrt, ez is a kuruc-labanc harcok velejárója lehetett. Ezután, immár ismét Horváth-Stansith kézben, négyszárnyúra bővítették. A XVIII. század második felében barokk-klasszicista stílusban átépíttették, mindazonáltal reneszánsz jellegét máig megőrizte. 1801-ben a település a kastéllyal egyetemben a Szirmay család birtoka lett, majd a század második felében a Mednyánszky, végül a Czóbel családé. A Szirmayakról Szirmay Gábor több könyvet is írt. Az itt alább idézett művén kívül még kettőt ajánlok az érdeklődő figyelmébe. Nagy múltú család az övé is. Királyaink nemesi, bárói és grófi ranggal jutalmazták hűségüket és tehetségüket. Az Anjou-kortól vannak róluk adataink, 1417-ből való a címerlevelük. A pajzstalp fölött vágott mezőben felül kék alapon vörös rák virágkoszorú tart a magasba; a pajzstalp kétszer vágott, ezüst-fekete-ezüst pólya ékíti.

     A tulajdonosváltások békésen mentek végbe, a fiúágon kihaló családok lányai örökölték a kastélyt a birtokkal és a faluval együtt, s az férjhez menve szállt immár fiúgyermekükre. A Szirmayak, köszönik, jól vannak, de a Nagyőrt birtokló családi ágon is elfogytak a férfiak. Így került a Mednyánszkyakhoz.

     Családi hagyomány szerint az ő elődeik II. András királlyal Halicsból költöztek be Magyarországra, s honosításukra 1227-ben, azaz az Aranybulla után öt évvel került sor. Első, név szerint említett ősük Joannes de Mezne de miles volt. Nevének, és a Mednyánszky név magyarázatát Mednyánszky Dénes az 1895–1901 között kézzel írott geneaológiájában úgy magyarázza, hogyNagy Lajos király az 1347. évi majd az 1356. évi nápolyi hadjáratában vitézül küzdő Joannes-nek a Trencsén vármegyei Medne települést és ezzel együtt magyar nemességet adományozta,

„melyről a Magyarországban honosult ezentúl magyar családnak neve is származott, a vágvölgyi vidék következtében szláv képzőraggal. […] Előzetesen egyszer mindenkorra legyen megjegyezve a név írása változatai tárgyában a Mezne - Medzne - Medne alakokra nézve, hogy e külömbözetek pusztán phoneticus jelenségek a mennyiben szláv ejtésben a sziszegő "dz" vagy lágyabban a "d" hanghoz vagy élesebben a "z" hanghoz közeledve ejtetik; - a név alapszava lévén "medzi=között, közepett=inter" és ezen birtok területi fekvését jelzi, ugyanis beékelve s körülfogva szigetként két hatalmas várurodalom kebelében [fekszik]  Oroszlánkő és Lednicz - között, […]annyira, hogy  Mednének soha nem volt saját független kijárása a nagy közlekedési országos útvonalokra, hanem csak a körülfogó uradalmak határain keresztül.”

    Az 1227. évi honosítási oklevél nem lelhető fel, azonban Nagy Lajos adománylevele az 1830-as években a mednei birtokon még megvolt. Ez foglalta magában a legendás ős, Joannes de Mezne hőstettét, mikor is egy ütközet során a király alá adta saját lovát. E hőstett jutalmaként kapta a nemesi címet, és a birtokot. Az oklevelet 1830–40 között tudományos kutatás céljára kölcsönkérték a családtól, azóta nyoma veszett.

     Mednén még 1889-ben hét Mednyánszky család élt – ezeket melléknevekkel különböztették meg. A család évszázadok óta viselt nemesi előneve a mednei és aranyos-medgyesi predikátum. A partiumi Aranyosmeggyest az erdélyi udvarnál szolgálatot teljesítő Miklós kapta érdemei jutalmául Báthory Istvántól. Miután Báthory elfoglalta a lengyel trónt, Miklós Bánffy Jánoshoz, a beczkói várúrhoz került mint titkár, s ott is ragadt. Vele kezdődik a család beczkói ága, mely a legtöbb s leghíresebb Mednyánszkyakkal ajándékozta meg a hazát. Róla annyit tudunk még, hogy 1620-ban hunyt el, Jónás fia már Beczkón született. A beczkói ágból született Antal 1750-ben Mária Teréziától kap bárói rangemelést. Az ő leszármazottai viszik tovább az ágat egészen a jelenkorig. Ők lesznek Nagyőr urai is.

      Ne hagyjam ki az ő címerüket sem. Legismertebb formájában a középen hasított pajzs jobb mezejében kék, bal mezejében vörös mázon két ezüst egyszarvú ágaskodik egymással szemben. (Zöld) hármas halmon állnak, mellső patáikban három nyilat tartva.

     Noha mindössze a család három nemzedékének adott otthont, mégis Nagyőr a legnevezetesebb és legismertebb Mednyánszky birtok. A nagyőri kastély 1850-ben került a báró Mednyánszky család birtokába, Mednyánszky Eduárd Szirmay leánnyal kötött házassága révén. Ede báró a Haynau által kivégeztetett Mednyánszky László honvédőrnagy, és a tábori papként dicsőséget szerzett Cézár fivére volt, s ő maga is harcolt a magyar szabadságért, előbb parancsőrtisztként Görgey mellett, majd a feldunai seregben szolgál hadnagyként, később századosként. Egyes források szerint a szabadságharc bukásakor a komáromi vár védőinek menlevelével mentesül a felelősségre vonás alól, más források szerint közlegényként besorozzák és csak váltságdíj fejében szabadul. Annyi bizonyos, hogy 1850-ben visszatér „ősi fészkébe”, Beczkóra (Beckov), s még ebben az évben feleségül veszi Szirmay Annamáriát. A házasságból két gyermek születik, László, magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alakja (1852–1919), és Margit, aki majd báró Czóbel Istvánhoz megy feleségül.

    Edére felesége apjának, Szirmay Boldizsárnak halála után száll a nagyőri birtok és kastély, mely  azóta is a Mednyánszky-kastély nevet viseli a legnevezetesebb tulajdonos után. Az épület felújítása 1861-ban fejeződik be, családjával ekkor költözik ide Beczkóról. Életük végéig itt is maradnak, bár Ede leánya, Margit visszaemlékezéseiben írja, hogy apja állandóan úton van Beczkó és Nagyőr között, hogy mindkét birtok ügyes-bajos dolgait intézni tudja. Tovább gyarapította a családi könyvtárat, mely ma több mint 8000 pótolhatatlan könyvet, iratot őriz Európa majd’ minden nyelvén. László Nagyőrött töltötte gyermekéveit, s itt találkozott Thomas Ender osztrák tájképfestővel (1793–1875), aki innen járt a tátrai tájakat festeni. Később vándorlásai, „csavargásai” közben is ide tér megpihenni. Lelki és testi vívódásai közben itt talál nyugalmat magának. Apja 1895-ben bekövetkezett halála után a kastély és a hozzá tartozó vagyon a festőé lett. Édesanyja halála után, 1883-ban ide vonul vissza. Az ekkor már neves művészt a földi javak nem foglalkoztatták. A vagyoni jogokat húgára testálta, természetesen ezzel együtt ugyanúgy otthonának tekintette Nagyőrt, mint azelőtt. Képeinek egy része itt látható.

    Szirmay Gábor írja (2015):

„Mednyánszky László festő anyai nagyapja, Szirmay Boldizsár […] nagyőri magányában jelentős terjedelmű összefoglaló elméleti munkát írt, Közép-Európában feltehetően elsőként a buddhista vallásról. Ezt a munkát nem sikerült megtalálni, de más forrás is utal Boldizsár keletszeretetére.

Mednyánszky naplójegyzeteit magyarul, németül és franciául, de görög betűkkel írta. A furcsa ötlet anyai nagyapjától, Boldizsártól eredeztethető, aki a keleti kultúra tudósaként bejárta az egész Balkánt és Törökországot. A fiatal Mednyánszkyra nagy hatással volt a vele sok időt töltő nagyapja, Boldizsár.” (53.)

„A festő első műterme a kastély egyik toronyszobájában volt. Amikor Mednyánszky László megörökölte szüleitől a kastélyt, lemondott Margit húga javára – aki Czóbel István neves vallástörténész, esztéta felesége volt –, és a kastély parkjában csak egy kis kerti házat kért, ahol festegetett. A szépen rendbe hozott kastélyban (szlovák neve Strásky) jelenleg is állandó Mednyánszky-kiállítás látható. Művei között nem ismerek Szirmayt ábrázoló festményt.” (119-120.)

     A Czóbel sem akármilyen család: a férj, Czóbel István buddhista filozófus, vallástörténész, író, esztéta (1847–1932), húga, Czóbel Minka költő (1855–1947) volt. Apjuk baloghfalvi báró Czóbel Imre császári és királyi kamarás, anyjuk gróf Vay Eveline. A testvérek a ma is álló családi kúriában, a Szabolcs megyei Anarcson születtek, előkelő társadalmi nevelésben részesültek, és nevezetes német ősökkel, főpapokkal és hadvezérekkel dicsekedhettek. Nevük németül cobolyt jelent, címerükben is ez az értékes prémű állatka fut zöld pajzstalpon, kék mezőben. Rangjukra inkább a sisakkoronán könyöklő, kardot tartó páncélos kar utal.

    A család legjelentősebb alakja, Melchior Zobel von Giebelstadt zu Guttenberg  würzburgi hercegérsek, Frankföld hercege (1505–1558) volt. Hercegérseki tisztsége pénzverési joggal is felruházta, az általa veretett Zobel tallérok keresett numizmatikai ritkaságok.

    Philip von Zobel csehországi nemes 1630-ban   Wallenstein herceg segédkapitánya volt. Tőle származik a család magyarországi ága. 1664-ben egy Zobel részt vett a szentgotthárdi ütközetben: a 215. frank lovasezredet Zobel ezredes vezette Köprülü Ahmed nagyvezér serege ellen. 1803–1848 között a frank nemesség elveszítette előjogait, a Zobel család tagjai Ausztria felé orientálódtak.

    Freiherr Thomas von Zobel ezredes 1848-ban  megkapta a Katonai Mária Terézia Rendet. 1859-ben Solferinónál altábornagyként vezényelte vereségbe a Radetzky alá rendelt itáliai hadsereg 5. és 7. hadtestét.

     Az 1920-as években keletkezett kapcsolat a  magyarországi Czóbel család és a németországi Zobelek között. A rokonság kiderítése után a fiatal Hugo von Zobel látogatásokat tett Magyarországon Czóbel Istvánéknál, és Czóbel Marie-Anne-nak tette a szépet. A leány és Mednyánszky Margit viszonozták a látogatást és bejárták az ősi birtokot, kastélyt. Beszámolójuk egy része fennmaradt. 1924-ben Czóbel Minka ezt írja Czóbel Emmának:

„Nehre (Nagyőr) 1924.okt.1. A Hugó végtelen kedves levélben, mint cigaretta és csokoládé küldésben, de úgy látszik az ő anyagi dolgai sem mennek úgy, mint gondolta. Hiszen jöhetne ő ide, vagy Anarcsra, István roppant szereti, Miri [Mednyánszky Margit] is, de ő egy büszke Zobel: vagy Giebelstadt vagy semmi, azt a vén 700 esztendős kasznit egy fiatalasszonyhoz méltón lakni - ahhoz pénz kell. Ezt akarja megszerezni, de úgy látszik nem találja a lyukas hídon. A Zobel nem egy szerencsés család, túl nobilisak, delikátok, s tudja Isten még mennyire szép és nemes, de nem életre való tulajdonokkal bírnak." 

Érdekes véletlen egybeesés: a „vén kaszni”, a giebelstadti Zobel várkastély ugyanolyan építészeti elv szerint épült, mint a nagyőri, csak komorabb és hatalmasabb: háromszintes, négyszögletű, sarkain tornyokkal.  

    A végén a mi Czóbel családunktól is elpártolt a szerencse. A világháborút megszenvedő nagyőri kastély sok értéke „szétszóródott, a kommunista hatalomátvételkor államosították. Az 1970-80-as években az épület és környék részletes történelmi-művészeti feltárása után a Szlovák Nemzeti Galéria felújítatta, és itt gyűjtötte össze és mutatja be a művész Szlovákiában található festményeinek jelentős részét. Természetesen számos más, a hajdani tulajdonosokhoz köthető tárgy, XVII-XIX. századi régi bútor és dísztárgy megtekinthető. A számos ritkaságot őrző hatalmas könyvtárszobában a könyvek maradéka, a település és a kastély, valamint a birtokoló családok történetét bemutató kiállítás részeként az a XIX. század vége körül festett családfa látható a falon, melyet a hazai közönség a 2003-as Magyar Nemzeti Galériabeli Mednyánszky-kiállításon ismerhetett meg. Egy teremben felső-magyarországi nemes családok tagjairól készült portrék láthatók. A modellek többsége a kastély birtokosa volt. Tekintettel a régi nemesi családok vérségi összefonódásaira, nyugodtan nevezhetjük e gyűjteményt ősgalériának. Íme néhány fölmerülő név Nagyőrből a már említetteken kívül: Beniczky, Csáky, Erdődy, Fiedler, Grossmann, Kiss, Kubinyi, Madách, Máriássy, Márkus, Melsik, Révay,  Strobl, Szmrecsányi, Újházy, Vay, Zmeskál. Jól példázza a rokoni összefüggéseket az olajkép, mely a dokumentációja szerint Berzeviczy Terézt (1752–1800), Berzeviczy Sándor és Szontágh Erzsébet leányát, a IV. Horváth-Stansith Boldizsár feleségét ábrázolja. Az interneten 18 különböző családnevű ős nagyőri portréjára bukkantam. Szirmay Gábor szerint csak Szirmayt ábrázoló festményből huszonkettő látható a múzeumban.  Szmrecsányi portréból is találtam kettőt: Ödönét (felesége Berzeviczy Mária), és János Nepomukét (felesége Ambrózy Zsófia). Mindez nem csoda, a nemesi családokban is sok volt a gyerek. Szmrecsányi Ödönnek (1812, Árvaváralja – 1887, Daróc) és Berzeviczy Mária Terézia Annának, Berzeviczy Vince és Szinyei Merse Anna leányának (1819, Kassa – 1888, Budapest) 16 gyermeke volt. Ez utóbbit dr. Hatvany Béla Csaba (Magyar Családtörténet-kutató Egyesület 2011–15.) „fejlesztéséből” tudom.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap