Nagyőr Szent Anna-temploma 11/11.

Jankovics Marcell, sze, 07/25/2018 - 00:06

 

 

 

 

 

 

  

Más látnivalók

 

    Említést érdemel a diadalívet kitámasztó lettneren álló Kálvária, vagy, ahogy a Magyar Katolikus Lexikon nevezi, 5 alakos „diadalkereszt” a XVI. századból. Az 5 faszoborból ott jártunkkor csak 3 volt a helyén: a középen álló feszület, rendhagyó módon a balján Szent Jánossal, jobbján Máriával. A  két felfeszített lator hiányzott.  (762, 763, 772)

 

    Festett díszű pasztofórium látható a szentély bal oldali falán. A rácsos ajtóval lezárható szögletes mélyedés köré, gótikus építményt festettek. Kis falusi templomok közössége nem engedhette meg magának, hogy látványos építményt faragtassanak, gyakran éltek ezzel a megoldással.

   A keresztelő medence  a XVI. század végén tardosi „vörösmárványból” faragott kehelyforma, a tetején gótikus bronz „korona”. (A vörösmárvány átalakult mészkő, erős vastartalommal. Nem igazi márvány, de a Kárpát-medencében már a rómaiak is bányászták díszkőnek.) A kőedényen ornamentika és feliratok futnak körbe. Alul készítésének dátuma 1593., a noduson számomra értelmezhetetlen latin rövidítések, felül a medence peremén Pál apostol Efezusiakhoz írt leveléből az 5,26. passzus, mely az általam föllehető latin Vulgata fordításokban így hangzik: „ut illam sanctificaret mundans lavacro aquae in verbo; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által.” A faragó az idézet helyét, EPHES. 5. is bevéste kisbetűkkel a fölirat fölé.  A vésett felirat azonban részben rövidítve, részben más latinsággal íródott a kőbe.

    Felszentelési kereszt. (758)  Gótikus templomok falán szemmagasságban látunk olykor egy vagy több keresztet. Ezeket hívjuk felszentelési keresztnek, melyek a templom felszentelésének megörökítéseként szolgálnak. Maga a templomszentelés a keresztelés analógiájára az épület különböző pontjaira, ajtajára, oltárára, padlójára stb. vetett, szentelt vízzel hintett, hamuba rajzolt keresztekre épül. A felszentelési kereszt rendszerint egyenlőszárú, körbe rajzolt ívelt talpú kereszt, mint itt és a somorjai református templomban, ahol a nyugati karzatot tartó oszlopokon látható. Lehet spanyol kereszt, amelynek a szárai kis keresztekben végződnek. Szmrecsányban ilyeneket látunk az oltár mögötti falon; és gót vagy rózsás kereszt, amelynek szárnyvégei háromszirmú virágban végződnek. Türjén a Szent László-legenda falkép alatt díszítik körbe, gyöngysorba foglalt rózsás keresztek a falat.

     A helyszínhez nem illő rokokó üvegcsillár függ a hajóban. Valószínűleg a kegyuraság, a kastély gazdája ajándékozta a plébániának. Kis orgona szolgál a szertartásokhoz.

 

A harangtorony (508)

 

Ez a típus (négyszögletes, pártázatos, sgrafittós díszítésű fehér) a Szepességben igen gyakori. A nagyőri a késmárki után a legszebb. > Még Kisszebenben Maldurban, Mateócon, Ménhárdon, Szepesbélán, Szepesszombaton, Poprádon, Podolinban és másutt is. Mivel a templomnak nincs, nem is volt saját tornya –a hivatkozott példák legtöbbjének van –, valószínűleg egy fa harangláb vagy olyan fából ácsolt gótikus harangtorony helyére épült, amilyen a Kárpátok koszorúján és a Kárpát-medence belsejében sok helyütt ma is megtalálható, a ma lengyel Orawkától Szepescsütörtökön és a Felső-Tiszavidéken át az erdélyi Bánffyhunyadig.  

    A szépen restaurált zömök harangtorony homlokzati részén látható a legszebb díszítés. Sgrafittók ékesítik a „pártakorona” huszonnégy ágát. Alatta faragott párkányt utánzó mintasort fut körbe. A torony éleire lapos-gúla alakúra metszett, ún. gyémánt-kváderkövezést imitáló sgrafittót véstek. A párkány alatt fut egy feliratos vadászjelenet. A felirat: SOLI DEO HB 1629 GLORIA.  A „Soli Deo gloria: Egyedül Istené a dicsőség” latin jelmondat a reformátorok egyik „solája” az öt közül. Nálunk a reformátusokhoz kötődik leginkább. (Az öt sola annyira protestáns, hogy szembemegy a katolikus tanítással, a Magyar Katolikus Lexikon nem is adott neki szócikket.) Ez elgondolkoztat, mivel a templomocskában állnak a gótikus oltárok, a falakat freskók borítják, ezt református kegyúr, közösség, lelkész és annak elöljárói nem tűrték volna. Evangélikusok igen. Utánanéztem: Bothár Dániel Lethenyei Istvánról szóló írásából (Theologiai Szaklap, 1912. április 1–2. sz.) megtudtam, a Horváth-Stansithok, Nagyőr más uraival, a Berzeviczyekkel, Thököly grófokkal együtt, „jó lutheránusok” voltak. Luther követői pedig nem pusztítottak, mint azt Lőcsétől Kisszebenig megtapasztalhattam.   Forrásaim a templomot római katolikusnak jelölik. Ez azt jelenti, hogy Nagyőrön is úgy váltogatták a vallást főleg a kuruc-labanc színekben zajló rendi és vallásháborúk idején, mint a hajdani Felső-Magyarország keleti felének egyházközségeiben. A HB monogram ezek szerint bizonyára az ágostai vallású építtetőt, Horváth-Stansith Boldizsárt jelenti, a dátum az építkezés befejezését. Ludwig Emil viszont azt írja, hogy a „monogram megegyezik a késmárki harangtorony ismeretlen nevű kőművesének ottani betűjelével 1591-ből.”  

     A fölirat alatti szalagdíszen egy madarat, egy botos, trombitáló férfiút, egy száguldó kutyát, és az előlük menekülő nyulat kerülget virágfüzér. Virágdísszel a többi oldalon is találkozunk. A díszítmény alatt két oldalon hármas ablak, két oldalon pedig ablakpár látható. Bolthajtásukat szintén sgrafitto keretezi. A toronyba az elülső oldalon  egy faajtón és egy fa lépcsőfeljáróból nyíló másik ajtón lehet bejutni.

Szótár

 

aranyozás: ahogy Szentkirályi Miklós írja, a hátlapot „megfelelő stabilitást biztosító alapozással láttam el,a melyre az eredeti technikának megfelelő rétegű és vastagságú gessó [szobrászati gipsz] alap került. Erre a gondosan csiszolt alapra véstem a már előre kiszerkesztett és megrajzolt terülődísz motívumait a rekonstruált gravírozószerszámok segítségével. Utána következett a >poliment aranyozás, gondosan kiválasztott színhatású >bólusz-alapra.”

Az aranyalapozás „krétás festőalapok elvén épül, enyvkötőanyagú, champagnei és bolognai krétából készül több, egyre puhább rétegben, gondosan csiszolva, erre kerül 2–3 rétegben a »poliment«, mely nagyon finom zsíros bóluszföld, kötőanyaga általában enyv vagy tojás.” Száradás után felcsiszolták sörteecsettel, míg fényes nem lesz. A kapott felületet megnedvesítették alkoholos vízzel (pálinkával), majd a megnedvesített felületre az aranyozó svafnival (egyik felén alkoholos ecset, a másikon szétlapított széles ecset) felvitték az aranyat. A megszáradt aranyat vagy ezüstöt acháttal felpolírozták.

attribútum (lat.): tárgy, jelvény, amellyel a szenteket ábrázolták, hogy azonosíthatók legyenek. 

baldachin (Bagdad olasz nevéből): díszmennyezet.

bíbor (gör–lat.): Eredetileg a tüskés bíborcsiga (Murex brandaris) mirigyének váladékából előállított szín. Anyaga az indigó brómszármazéka. A lelőhely és a csigafajok szerint három fő bíborfajta létezett: vörös (afrikai mediterráneum), lila (Itália) és csaknem fekete (Atlanti-óceán). Ezen kívül hét árnyalata van: világosvörös, ametiszt, lila, skarlát, vérvörös, kékes és feketés, mely a legszebb volt, mert a napfény beesési szögétől függően a kéktől a lilán át a vörös árnyalatáig változott. A fény hatására a sárgástól a sötétzöldig, zöldeskékig, kékig, vörösig és sötétvörösig változó nyers színt a gyártási folyamat során a hevítés különböző mértékével, adalékok (vizelet, só) hozzáadásával kívánság szerint rögzítették.

     Egyetlen gramm festékhez 12 ezer csigára volt szükség. Drágasága és színe miatt a méltóság és a tekintély jelképe lett, ezért csak a legelőkelőbb személyek és hivatalnokok kiváltsága volt a bíborszín viselése. A császároknakkirályoknak, az egyházban a pápáknak, elsősorban azonban a bíborosoknak volt fenntartva. Krisztus királyt is ezért öltöztették a bíbor különböző árnyalataiba.

 

bólusz (gör–lat.): zsíros tapintású agyagfajta. Fehér (kaolin) és vörös változata (vörös kréta) ezüstözés, aranyozás alá alapozó festékként használatos.

cibórium (gör.>lat. ’sátor, kehely’): itt födeles, áldoztató kehely.

comes (lat.): ispán, gróf.

dalmatika: a katolikus liturgia ruhadarabja. A diakónusok alba (fehér köntös) fölött viselt felsőruhája. A püspökök a kazula alatt viselik.

darabont (ném.): gyalogos katona, alabárdos, kapuőr, fegyveres kísérő, városi katonaság tagja. A név a XV. században bukkan föl nálunk.

dekád (gör.): a hónap tíznapos egysége.

donátor (lat.): templomnak szánt, vallásos tárgyú mű adományozója. 

Fájdalmak férfija, Fájdalmas Krisztus > Vir dolorum.

flamboyant (fra. lángoló): a gótikus stílus harmadik, egyben utolsó korszaka Franciaországban a XV. században. 1830 körül Auguste Le Prévost francia régész nevezte el így kígyózó lángnyelvekre emlékeztető díszítményei miatt.

 

glóbusz (lat. bolygó, gömb): földgolyó, földgömb. A királyok uralma alá eső területeket jelképező országalma.

glória (lat.): dicsfény.

gravírozás (ném.): rajzok, motívumok, minták bemélyítése különböző alapokba.

hospes (lat.): vendég, a királyok által betelepített idegenek gyűjtőneve.

Kálvária (lat. calva = koponya): a jeruzsálemi Golgota (Koponyahely) neve latinul, ahol Krisztus meghalt a kereszten.

kazula  (lat.): szó szerint házacska, miseruha.

lettner (ném.): a diadalívet keresztező, szentélyrekesztő gerenda.

levitáció (lat. levitas = könnyedség): így nevezik, ha a test csoda folytán legyőzi a gravitációt, és a föld fölött lebeg.

mérmű (a ném. Maßwerk szó tükörfordítása): körívekből alkotott, áttört geometrikus díszítmény. A gótikus építészetnek egyik jellemző díszítő eleme. Az áttöretlen, reliefszerűen faragott mérműnek vakmérmű, vakrács a neve.

mensa (lat.): oltárasztal.

Mettercia (lat.): a Szent Annát harmadmagával (Máriával, kis Jézussal) ábrázoló művek elnevezése.

mondatszalag: középkori ábrázolásokon a szereplők kezében tartott vagy közelükbe festett papírszalag, amelyen szavaik, nevük, rájuk vonatkozó, tőlük származó idézetek olvashatók.

monstrancia (lat.): úrmutató. Az oltáriszentség ünnepélyes megmutatására szolgáló drága mívű fémtartó, melyben csiszolt kristályon vagy üvegen keresztül látható a Szentostya. A ~ Úr napja ünnepének elrendelése, 1264 u. került használatba (> úrnapi körmenet). Kezdetben egyszerű pixis, később torony, kápolna, > retabló. A XVII. századtól a ~ lángoló vagy sugarú Nap formát öltött, vagy az anyaöl stilizált képét asszociálta a formája. Méretét a hordozhatóság korlátozta, de őriznek Pozsonyban 1500-ból való, 110 cm magas ~-t. 

nodus (lat. 'csomó, gomb'): szárgomb: a liturgikus edények (cibórium, kehely, monstrancia, ereklyetartó) szárának kidudorodó, jól megfogható része.

oromzat: a > szárnyasoltár fölépítménye, oromdísznek. 

passió (lat.): Krisztus kínszenvedése.

pasztofórium (lat.): szentségház. A gótikában a szentély belső falához támaszkodó, a padlóból emelt torony vagy díszes fali fülke, amely az oltáriszentség elhelyezésére szolgált.

patrónus, patróna (lat.): pártfogó, védnök, védőszent.

pillér: négy- vagy sokszög keresztmetszetű függőleges támasz. Építészeti tagolása és díszítése az oszlopéval megegyezik.

poliment (fra. „csiszoltan”, „símán”): kötőanyaggal és egyéb adalék hozzáadásával gondosan megtört, általában vörös, zsíros tapintású agyagfajta, amelyet fémbevonatok – aranyozás, ezüstözés – alapozórétegeként használnak. Az alkohollal előnedvesített polimentre jó szívóképessége miatt rátapadnak a fémfóliák. Ezek polírozásához sima rugalmas alapot ad. (Szentkirályi Miklós nyomán.)

poliptichon (gör.): szárnyasoltár-típus. Szemben a kétszárnyas triptichonnal, a ~ oltároknak mindkét oldalon egynél több szárnya van.

predella (ol.): oltárpolc, oltártalapzat. A gótikus szárnyasoltár > mensára támaszkodó része.

predikátum (lat.): királyi adományozással kapott birtokra utaló nemesi előnév.

rámutatónap: A rámutatónapok a következő nap, hét, hónap, évnegyed, a negyvenes napok a következő 40 nap időjárását jelzik. Lehetnek azonos v. ellentétes rámutatónapok. A vetőnap a sikeres vetés idejét jelzi általában vagy csak bizonyos növény vetését szabja meg. Az állattenyésztésben termőnap címen a párosításra és aprómarhaültetésre vonatkozik. A magyar népi kalendárium jeles napjai a hozzájuk kötött megfigyelésekkel. Ilyen többek közt Vízkereszt, I. 6: évnegyedkezdő nap, Piroska, I. 18: negyvenes nap. Ágnes, I. 21: andrásolónap (=szerelemébresztő nap, házasságkötésre szerencsés nap). Vince, I. 22: az őszi termés rámutatónapja. Pál fordulása, I. 25: negyvenes rámutatónap. Gyertyaszentelő Boldogasszony, II. 2: negyvenes rámutatónap. Balázs, II. 3: madárűző nap. Skolasztika, II. 10: oltóág szedésének termőnapja. Elek, II. 11: ősi tavaszkezdő nap. Eulália, II. 12: termőnap a vetőmunkára. Bálint, II. 14: füttyöt ad a madaraknak, termőnap az aprójószágültetésre. Zsuzsanna, II. 19: elviszi a havat, megszólaltatja a pacsirtát. Üszögös Péter, II. 22: József ellenkező napja, üresnap a szántás-vetésre, termés- és időjóslónap. Hamvazószerda: dologtiltónap a földmunkára, negyvenes nap. Jégtörő Mátyás, II. 24: ellentétes negyvenesnap, az árpára és palántákra termő-, baromfiültetésre üresnap. Román, II. 28: jó termést jósló nap. Kázmér, III. 4: patkányűző nap. Negyven vértanú napja, III. 10: negyvenes nap; Gergely, III. 12: vetőnap a búzára, rozsra, hüvelyesre és palántás növényre. József, III. 19: zárt-, kölcsön- és dologtiltó napja a méhésznek, ácsnak; negyvenesnap, Péter-Pál és a szénahordás idejének rámutató napja: a József-napi szivárvány színeiből a termés gazdagságára következtettek. (A Magyar Katolikus Lexikon nyomán.)

retabló (fra. a lat. retabulumból): az oltár > mensájának hátsó szélére állított vagy mögéje épített hátfal. - Használata a 11. sz: kezdődött, a 13-14. sz: vált általánossá. Anyaga kő, fa, ritkábban fém. Legfejlettebb formája a > szárnyasoltár.

sekrestye (lat. sacristia): a latin szertartásban kisebb terem, rendszerint a főoltártól balra (az evangéliumi oldalon), mely a templomépületben a papság és a segédkezők öltözködését, s a liturgikus ruhák és szerek őrzését szolgálja. Az elnevezés töve a sacer, szent szó, mely a sanctustól eltérően csupán a profántól és publikustól elkülönült személyek, helyek, tárgyak, eszközök megkülönböztető jelzője.

sgrafitto (ol. bevésés, bekarcolás): főleg épülethomlokzatokon alkalmazott díszítés, amelynél a különböző színű, egymásra rétegesen fölvitt nedves vakolatokba mintákat kaparnak, karcolnak. Nálunk különösen Felső-Magyarországon, az ún. pártázatos reneszánsz idejében volt népszerű.

szárnyasoltár: a gótikus korban kialakult oltárforma. Három- vagy több osztatú. Középső, szekrényszerűen kiképzett része ad helyet az oltárképnek, vagy domborműnek illetve szoborcsoportnak. Ehhez csatlakozik a két vagy több szárny. Merev szárnyú változata az olaszoknál, a nyitható-csukható szárnyú oltár a tőle északabbra eső országokban terjedt el. A szárnyakat a nagyböjtben és advent idején volt szokás zárva tartani, ilyenkor rendszerint a szárnyak külső felén lévő képek voltak láthatók. A ~ talapzata a > predella. Délen az oltárt faragott díszes keret foglalja be, északabbra gazdag > mérműves, fiatornyos oromzat koronázza.

támpillér: gótikus épületek külső falán a boltszakaszok határvonalára épített, négyzetes keresztmetszetű falmegerősítés, a boltozat oldalnyomásának átvételére.

tonzúra (lat. tondeo, ‘lenyír, levág’ igéből): pilis, klerikusok és szerzetesek fején hajkoszorú övezte kopasz folt, az Istennek szentelt élet jele. Az ókorban a pogány papok borotválták a fejüket. A világi klérus ~ja a fej tetején kinyírt 4–6 cm-es kör volt, melyet hamvazószerda előtt megújítottak, s hamvazáskor a hamut ide hintették. Szerzetesek állandóan viselték, szerzetenként változó, néha kereszt alakban. A ~ a II. Vatikáni Zsinat (1962–65) után megszűnt.

triptichon (gör.): három táblából szerkesztett, összecsukható szárnyasoltár. A megnevezés jelenthet még egy merev közép- és két oldalsó részből álló festményt; elefántcsont-faragású, ötvösművű vagy egyéb díszű háromrészes összecsukható képecskét vagy oltárkát; bármilyen három részre tagolt művet. A háromtáblás szerkezeten kívül a kéttáblás szerkezetet diptichonnak, a több szárnyas szerkezetet > poliptichonnak nevezik.

Veronika kendője: szoros értelemben az az ereklye, amellyel a legenda szerint Veronika megtörölte Krisztus arcát a keresztúton. Minden olyan textília, melyen Krisztus arcának lenyomata látható. Ebbe a körbe tartozik a torinói lepel is. A Veronika név a gör–lat. vera ikon = igaz képmás szóösszetételből képződött.  Egy föltevés szerint a szinte kizárólag predellákon látható ábrázolás alapja az oly módon összehajtott torinói lepel volt, mely csak a Krisztusnak tulajdonított arc lenyomatát mutatta, és amelyet az adott templomban a > mensa fölött, az oltár alapzatára helyezve állítottak ki. Kivételre példa a szepesszombati Szűz Mária-oltár, melynek oromzatdísze lett.

Viereraltar (ném.): négyesoltár. Olyan szárnyasoltár-típus, melyen a középszekrényben négy szent kis szobra fogja közre a főalakot.

Vir dolorum (lat.): Fájdalmak férfija. Vir dolorum-képpel gyakran találkozunk a gótikus oltárok középszekrényében, predelláján, ritkábban az oromzaton, utóbb pedig a predella helyére kerülő tabernákulum ajtaján. Mivel a predellának kicsiny a belmagassága, ezért félalakosan ábrázolták, hogy a hívők jobban lássák. A kép nem Krisztus szenvedéseinek egyik, evangéliumból ismert epizódját jeleníti meg, mint a hozzá hasonló Ecce homo-ábrázolás, amelyen azonban még nem látszódhatnak a szögek és a lándzsa ütötte sebek, hanem mint a Passió foglalata kultuszképnek tekinthető, amelynek szintén van szentírási, de nem új-, hanem ószövetségi alapja. Ézsaiás próféta messiási jóslatainak egyikében beszél a ’fájdalmak férfijáról’ (Iz 53,3), aki áldozatul esik, mint a bárány. A Vir dolorum-ábrázolás ilyen értelemben a szentmiseáldozat lényegére emlékeztet valamint az Oltáriszentségre, amit a szentségházban őriznek.

Irodalom

A keresztény művészet lexikona. Szerk. Jutta Seibert. Corvina Kiadó, Budapest, 1986.

A Magyar Nemzeti Galéria Régi Gyűjteményei. Szerkesztette Mojzer Miklós. Corvina Kiadó, Bp. 1984.

Az egyház szentjei. Szerkesztette Radó Polikárp O. S. B. Kühár Flóris O. S. B. és Szunyogh X. Ferenc O. S. B. közreműködésével. Palladis R. T., Budapest, 1940

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I–II. Szent István Társulat, Budapest, 1977.

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV–XVI. században. Budapest, 1937. (Szépműv. Múz. Évk. VIII.)

Diós István: A szentek élete. A Szent István Társulatnál megjelent két kötet elektronikus változata. 

Divald Kornél: Szepes vármegye művészeti emlékei I–III. Budapest, 1905–1907.

Divald Kornél: Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai I–II. Budapest, 1909, 1911.

Divald Kornél: Felső-Magyarország gótikus szárnyasoltárairól. Budapest, 1924. (Szépműv. Múz. Évk. III.)

Divald Kornél: Magyarország művészeti emlékei. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1927.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest, 1851.

Gótikus szárnyasoltárok a középkori Magyarországon. Állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Írta és a képanyagot összeállította Török Gyöngyi. Kossuth Kiadó/Magyar Nemzeti Galéria, Bp. 2005.

http://genealogiakolthay.hupont.hu/6/fam-zobel-csaladtortenet-2#ixzz3fNlP59LO http://genealogiakolthay.hupont.hu/6/fam-zobel-csaladtortenet-2#ixzz3fNmAm8PB

http://genealogiakolthay.hupont.hu/6/fam-zobel-csaladtortenet-2#ixzz3fNloOCKY

 http://genealogiakolthay.hupont.hu/6/fam-zobel-csaladtortenet-2#ixzz3fNlaAS7C

http://genealogiakolthay.hupont.hu/6/fam-zobel-csaladtortenet-2#ixzz3fNlFpr4q

http://www.temple-tour.eu/index.php?lang=hu

Jankovics Marcell: A Fa mitológiája. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1991.

Jankovics Marcell: A Nap könyve. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996.

Jankovics Marcell: Jelképkalendárium. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997.

Jankovics Marcell–Méry Gábor: A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2007.

Jankovics Marcell–Méry Gábor: A kassai Szent Erzsébet-dóm. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2007.

Jankovics Marcell: „Jessze szent gyökere lett erős fává” – Amiről a gyöngyöspatai Jessze fája oltár regél. Káva Téka–Napút-füzetek 33. 2009. május.

Kampis Antal: A középkori magyar faszobrászat történetének vázlata 1450-ig. Bíró Rt nyomása, Bp. 1932

Keresztény Múzeum, Esztergom. Szerkesztette Cséfalvay Pál. Corvina Kiadó, Bp. 1993.

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest 1980.

Ladó János: Magyar utónévkönyv. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971.

Magyar Katolikus Lexikon. Főszerkesztő Diós István. Online kiadás.

Magyar Néprajzi Lexikon. Online kiadás.

MAKULA NELKÜL való TÜKÖR. Nagyszombatban, A’ Jesus Társasága Académiája bötűivel, 1712-Esztendőben. A Pytheas Könyvmanufaktúra MTA_SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport fakszimile kiadása, 2015  

Méry Gábor–Jankovics Marcell: A bártfai Szent Egyed-bazilika. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2009.

Méry Gábor–Jankovics Marcell: A szepeshelyi Szent Márton székesegyház. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2010.

Méry Gábor–Jankovics Marcell: A szepesszombati Szent György-templom. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2011.

Méry Gábor–Jankovics Marcell: A bakabányai Szent Miklós-templom. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2012.

Méry Gábor–Jankovics Marcell: A késmárki Szent Kereszt-bazilika. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2013.

Méry Gábor–Jankovics Marcell: Szmrecsány Szűz Mária-temploma. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2014.

Méry Gábor–Jankovics Marcell: Kisszeben Keresztelő Szent János-temploma. Méry Ratio Kiadó, Budapest–Somorja, 2015.

Művészeti Lexikon I–IV. Főszerkesztő Zádor Anna és Genthon István. Akadémia Kiadó, 1965–1968.

Prokopp Mária: Újonnan felfedezett középkori falképek Pest város plébániatemplomának főhelyénhttp://www.btm.hu/old/varmuzeum/kiadvany/tbm/36/02prokopp_TBM.pdf

Radocsay Dénes: A középkori Magyarország faszobrai. Budapest,1967.

Radocsay Dénes: Gótikus festmények Magyarországon. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1963.

Rados Jenő: Magyar oltárok. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1938.

Szentkirályi Miklós: Gránátalma a szárnyasoltáron. Kairosz Kiadó, Budapest, 2012.

Szirmay Gábor: A szirmai és szirmabesenyői Szirmay család története. Régi magyar családok 4. 9. Debrecen 2005. 2010.

Szirmay Gábor: Az ugocsai szirmai Szirmay család története. Régi magyar családok. 7. Debrecen, 2007.

Szirmay Gábor: Vallás és kultúra a 14. századtól napjainkig egy magyar nemesi családban.

Tiszántúli Történész Táraság, Budapest 2015.

Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda. 1796. Hasonmás kiadását a Méry Ratio Kiadó 2003-ban jelentette meg.

Voragine, Jacobus de: Legenda aurea.  Helikon Kiadó, Budapest 1990.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap