Mitől „züllenek” az asszonyok?

Turcsány Péter, cs, 08/04/2011 - 04:10

 

 

 

 

Az asszony 1943-ban született. Édesapja csak hét éves korában került haza a hadifogságból. Ezután 14 éves koráig csak kéthetente látták a gyerekek – négyen – az apjukat, mert Pesten dolgozott, kőműves-mester volt. /Édesapja ideges, zaklatott ember, mint aki „nagyobbra született és kisebbre van”. Jobb családból született a mai Románia területén, Szatmárban, ő maga, „csak akart, de nem tudott sokat megtenni”. Papnak tanult, szobrásznak tanult – kőműves lett. Feleségével jól élt/.

Nyolcadikos korában úgy tűnt, hogy a kérdezett – akkor még kislány – ápolónő iskolába jelentkezik majd. Jó tanuló volt. És akkor apja rokkant lett: leesett egy tetőről, a taníttatást nem bírták az anyagi körülmények miatt. Akkor még három öccse volt otthon, muszáj volt dolgozni.

Nem hosszú ideig, két évig dolgozott itt a csabrendeki Tsz-ben, a kertészetben. Szívesen emlékezik vissza: „többet játszottunk, mint dolgoztunk. Sokan voltunk ilyen gyerekek”.

Férjhez ment 1960-ban.

„Szüretben ismerkedtünk meg fönn a hegyen. Minden pincében muzsika szólt, ilyen hegyi bál volt régen és ott volt a férjem”.

61-ben, 64-ben, 69-ben születtek a gyerekek.

1972-ig idegenebb volt otthon a légkör. Anyósával éltek. Az asszony többször visszaemlékezik az akkori idegességekre.

Aztán újra el akart menni tanulni. Volt, hogy a férje nem engedte a kisgyerek miatt. Mikor már engedte volna, akkor beteg lett a tüdejével. Kórházban kezelték. Légcsöve azóta is gyönge.

Már mást határozott: varrónő tanfolyamot végez. – „Többre lennék képes, de a gyerekek, a férjem kedvéért így van jól”.

Szeret a háztartásban tevékenykedni, szívesen van otthon. Férje 6000 Ft-ot keres a bányában. Három gyerek van. A nagyobb már csőszerelő-tanuló. Kijönnek a pénzből.

Úgy gondolja, hogy az asszonynak elég gond, elég elfoglaltság a háztartás, a gyerekek nevelése. A szomszédokkal nemigen barátkozik, nagyon rosszindulatúak, megbízhatatlanoknak tartja őket. Azzal foglalkoznak, hogy ki mit csinál így-úgy. „Inkább lemondtam arról, hogy barátnősködjek” – így vélekedik. „Gyakran azok az asszonyok züllenek a faluban, akik eljárnak dolgozni, hagyják a háztartást és iszákosak lesznek, dorbézolnak” – ez a véleménye. „Békeszeretőbbek, akik otthon vannak, a férjüknek is nyugodtabb élet ez. Aki dolgozik, az valahogy kivetkőzik saját magából” – ezt gondolja.

Ő maga itthon maradt mióta megházasodott, érzi az itthon maradás előnyeit, ezt nem cserélné fel némi anyagi többletért. Meg nem fordul a fejében, hogy anyagi rászorultságból mennek mások dolgozni. A családi életen túli világot, az azon túli életformát idegennek érzi. A munkába eljáró nők esetében a morális eltorzulást látja döntőnek, illetve úgy képzeli, hogy az államnak kellene annyit adni a férjeknek, hogy az asszonyok otthon maradhassanak. De ne véljük az asszony gondolkodásmódját maradinak! A női munkák közül a hivatásokat, az ápolási hivatást, a tanítónői hivatást természetesen helyénvalónak tartja. Aki meg tudja tenni, hogy tanul, az ne maradjon otthon, feltéve, ha a gyerekeket el tudja helyezni. De a végzettség és hivatás nélkül végzett munka csak fellazítja a családi életet, a zárt formát, a létezés mag-melegségét, helyette nem nyújt semmit, csak züllést és idegességet. Ez az elképzelés a női munkáról – egy ilyen kevés érdembeli munkalehetőséget nyújtó településen – nem is ritka. Nehezek, egészségre ártalmasak a környék munkalehetőségei, a nők számára anyagilag sem térül meg, azzal a havi 1000-1300 Ft -al, amit sokszor több, mint nyolc órás és három műszakos munkával keresnek.

Regresszív, az életforma-változtatástól visszahúzódó ez a vélemény, de a nők munkába állásának körülményei igen hátrányosak az ilyen és hasonló utóparaszti-bányamunkaköri életmódot biztosító községekben, falvakban; ebben a helyzetben indokolttá válik a véleménye, hiszen a munkahelyi feltételek hátrányosságain kívül: bölcsőde sincs a faluban, az óvoda kis férőhelyes, gyermekorvos nincs, stb.… a ház körüli gazdaság igényli az asszonyi munkát, stb.…

Hamarosan a nagyobbik fiú elvégzi az ipari iskolát. A lányoknak hátra van néhány és az általánosból. A gyerekek szeretnének magnót vásárolni.

A férje szeretne kocsit.

Férje mondta az asszonyról: „a családban ő a bástya”. Az asszony a nyugodtabb természetű. A férje idegesebb: „sokszor szegénykém ideges egy kicsit, azt akkor nekem azonnal fáj a fejem”. Veszekedések nincsenek a családban.

Élccel, játékkal oldódnak fel az apró-cseprő bajok. 72-ben halt meg az anyám, azóta élnek egymagukban. Ezt az időt mondja a család legboldogabb időszakának. Egészen a jelenig. Jó a hangulat, játékos a légkör a konyhában: „kislányom, az mosolyogni jobban szeret, mit mosogatni – az anyjával együtt”.

Szép, erős arc néz utánam a kert ajtajából. Játékos, zömök alakú nő, enyhe pocakkal. Barna szöghaja van, sötét kun–szeme.

Otthon varrogat a falubelieknek, ízlésesen, a kért időpontokra pontosan készítve a ruhákat. Engedélye, végzettsége erről nincs, itt minek is, sok megrendelője van.

Számban még a húsos székelykáposzta íze, zsebemben jókora darab disznósajt, a disznóvágásból maradt, még néhány este abból vacsorázom.

 



Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap