Mit tehet az író a békességért?

Jókai Anna, v, 02/17/2013 - 00:02

Az író tiltakozása a pusztítás erői ellen éppen – és elsősorban – munkája lényegében, a teremtésben rejlik. Ha dolgozik, s korát, korának erkölcsét fölmutatja, már elhódít egy darabot az ember ösztöneiben élő gyilkos indulatoktól. Az igaz mű mindig békét akar – akkor leginkább, ha fájdalmában a világ szétszaggatottságának ábrázolására kényszerül. Két ember közötti magáncsata, majd egy-egy közösség torzsalkodása intő jel: iszonyatos méretekben, fölgyorsulva történik meg, hogy az ártó, kisajátító gondolatmajom fegyvert kap, használja. Indokot százat is, ezret is talál. A hideg ész találékony a rosszban; nincs olyan bűnös cselekedet, amit ne próbálna magyarázni, az elvakult szenvedély pedig némán rombol. A művész feladata (kinek-kinek tehetségére, működési területére szabva) az így-úgy tálalt indok leleplezése és a féken tartás. A művészet kísérlet az okozatok feletti okok szellemi kitartására. Sem az író, sem a személyében esetlegesen megnyilvánuló közéletiség nem képviselhet jelszó színvonalú, általános „békevágyat” – a konkrétumban, műveiben, az ember-ember közötti „közlekedés” minőségében legyen tetten érthető ítélete, választása. Aki élezi, ami pusztán más, szaporítja a gyűlöletet. Aki viszont észre sem veszi az ellentéteket, védtelen marad. (S egy kissé naivvá is válik az egyre ravaszodó helyzetekben.) Világos tudattal látni a valóságot és megpróbálni összekötni, ami becstelenség s önvéleményünk megerőszakolása nélkül összeköthető: számomra példa.

Az öldöklés megsemmisíti a művészetet. „Fegyverek közt hallgatnak a múzsák.” De az is igaz, amikor már eltemették az áldozatokat, amikor már a földtörténetbe beírt lett a mindenfajta tömegmészárlások szégyene, éppen az irodalom teremt halhatatlan mementót, hogy „legyen vége, vége már”… Óriás megrendültségű háborús irodalmak születtek, látleletek és gyógyító katarzisú művek lassan letűnő századunk két nagy és számolhatatlanul sok kevésbé nyilvántartott emberi katasztrófájáról. De hiszem, nincs író a világ egyetlen zugában sem, aki minden így fogant remekművét oda ne adná, ha visszamenőleg feltámaszthatna vele valakit.

Két generáció ismeri a túlélés rettenetét. Esetenként szégyenét. De felelősségét mindenképpen. Akarom, hogy a jövő kreativitása a megelőzés kötelességéből meríthesse élete célját, ihlete ajándék óráit.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap