Mindenütt jó

Orosz T Csaba, p, 10/13/2017 - 00:03

 

 

A nagy magyar végeken történ velem az eset a minap az Óperencián túl, de még a Krasznán innen. Egyedül ültem egy kis falu elhagyatott vasútállomásán várva a kis vicinálist, ami majd a közeli városba szállít, ahol átszállhatok egy másik vonatra, ami majd hazarepít. Vasárnap volt és már nagyon meleg. Korábban kijöttem az állomásra, hiszen gyermekorom néhány emlékezetes eseményét akartam újraélni, ami ehhez az állomáshoz köthető. Forró nyarakon érkeztünk erre az állomásra ugyanolyanokon, mint az idei csak akkor még kisgyermekként előre élveztem a ránk váró kilométeres gyaloglást az út menti fák alatt Zsungerbe, ahogy apán hívta nevelőfaluját. Éppen beleringtam volna álmaimba, amikor leült mellém a padra egy idős bácsi. Nem nézhettem rá valami barátságosan, mert sietett megindokolni, hogy miért pont mellém ült, holott még volt néhány pad.

-          Nem vág ide a nap! – mondta mosolyogva, szemében a reménnyel, hogy nem válaszolok durván.

-          Csak nyugodtan – mondtam kedvetlenül majd rágyújtottam egy cigire, hogy talán a füst majd elzavarja és visszatértem emlékeim közé. Kisvártatva az öreg megint megszólalt

-          A Szalkait várja fiam?  - és nem várva választ folytatta – az még legalább húsz perc!

Sóhajtva felé fordultam és azt mondtam.

-          Igen bátyám a Szalkait, maga is oda utazik?

Az egyébként jólöltözött hatvan körüli férfi hálás mosollyal felém fordult és azt mondta

-          Nem, én a kislányomat várom! Végre hazajön! Ma harmincéves, de már négy éve nem láttam. Tudja járta a világot, de úgy van az, hogy mindenütt jó, de a legjobb ott ahol az ember felnőtt! Szerencsét próbálni indult négy éve és nagyon jól indult a sorsa, de most hazajön végre. Külön vonattal érkezik Julikám!

-          Biztos nagyon várta már! – mondtam én is egy bődületes közhelyet csak, hogy mondjak valamit.

-          Igen, mióta a Mama elment egyedül vagyok és csak a ritka levelek tartottak minket kapcsolatban, ehhez a francos mailhez nem értek – mondta és köhögve nevetett – De most újra együtt leszünk! – Ekkor a kisöreg felugrott és a Szalka felől közeledő vonathoz iramlott fürgén. Én sem néztem utána, mert begördült a kis vonat Tiborszállás felöl, szinte üresen, mint mindig. Felszálltam az utolsó vagonba és a hátsó ablakon kinéztem, hátha meglátom a nagy a sztárt, aki külön vonattal érkezik.

Mielőtt elindult a vonatom, láttam, hogy kisöreg féltő gonddal  simít végig egy fehér koporsót, amit a legszélső vágánynál emeltek le a kis tehervagonról…

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap