Megvannak Petőfi hamvai!

Szerkesztő A, v, 02/24/2013 - 17:25

 

A segesvári csatában eltűnt nemzeti költőnk, Petőfi Sándor halálának körülményeit mindeddig homály fedte. A Magyar (?) Tudományos (?) Akadémia mindeddig cáfolta, hogy a Morvai Ferenc szponzorálta szibériai sírfeltárásból előkerült csontváz Petőfié lenne. A mindenkori magyar kormány nem járult hozzá, hogy a költő édesanyjának sírjából kivegyenek egy darabka csontot, vagy az MTA tulajdonában lévő Petőfi-hajtincsből egy számat a DNS-azonosításra. (Sőt, a Petőfi-hajtincs létezését írásban is letagadta!) Az ügyben felháborítóan sok csalás, hazugság és ködösítés történt. Kinek áll érdekében?
A magyarok Világszövetsége elhatározta, hogy végére jár a dolognak, színvallásra kényszeríti az MTI tudósait. Itt tesszük közzé a Világszövetség levelét, melynek tartalmát - felszólítással - minden országgyűlési képviselőnek megkapta. Rajtuk legyen a szemünk!

 

 

Megvannak Petőfi hamvai

Ha még mindig kételkedne benne,

a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania,

hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvait találták meg!

A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottsága meghívásos értekezletének részvevői számos kérdésben éles, olykor szenvedélyektől sem mentes vitát folytattak, egyben azonban kivétel nélkül egyetértettek: MOSTANTÓL KEZDVE AZ MTA A SOROS. Ahhoz ugyanis, hogy 1989-ben a burjátföldi BARGUZINBAN Petőfi Sándor hamvait találta meg a Morvai Ferenc vezette expedíció, semmilyen kétség nem fér. Ennek ellenkezőjét immár a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania.

Megvannak Petőfi Sándor hamvai

Bizonyítás tizenkét pontban

1. Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt 1849. július 31-én látták utoljára a Segesvár közelében fekvő Fehéregyháza határában zajló csatában, amelyben a Bem tábornok vezette magyar seregeket az intervenciós cári orosz csapatok legyőzték. A csata másnapján a győztesek osztrák segédlettel végigkutatták a több száz holttesttel borított csatateret, halálra keresvén a bécsi udvar egyik az Akasszátok föl a királyokat! című vers szerzőjét, de nem találták. A csatatéren elesetteket tömegsírba temették. Évszázaddal később, 1956-ban magyar-román történészi-régészi vegyesbizottság feltárta a fehéregyházi tömegsírt, végigvizsgálva a holttesteket. De Petőfi Sándor földi maradványit nem találták. Megállapítható, hogy Petőfi Sándort Fehéregyházán elesni nem látták, holttestét sem akkor, sem később ott meg nem találták. Nem lehet tehát kizárni azt, hogy Petőfi a csatában fogságba esett és elhurcolták.

2. Mára, 2013-ra hitelt érdemlően bizonyítottnak kell tekinteni azt, hogy 1849-ben az orosz cári csapatok igenis vittek magukkal magyar honvédeket hadifogságba. Ezt a tényt nem csak a bécsi császári kormány 1849-es, Ferencz József császár által is sajátkezűleg ellenjegyzett jegyzőkönyve helyezi kilátásba, de bizonyítják Oroszországból hazakerült első világháborús hadifoglyok vallomásai, akik Szibériában agg magyar honvédekkel, illetve leszármazottaikkal találkoztak. Ugyanezt állítják magyar hadtörténészek is, mint a már elhunyt Józsa Antal, akinek e tárgyban Glatz Ferenchez, az MTA egykori elnökéhez, 2001. január 21-én írt levelét a mostani értekezleten hozták nyilvánosságra.

3. 1866-ban, Felix Wiszniewski, Szibériából hazatérő lengyel száműzött hírt hoz Petőfi Sándorról: közli, hogy ott szerzett információi szerint Szibériában él, hadifogolyként. Levele nyomán Jókai Mór a Vasárnapi Újságban teszi szóvá Petőfi Sándor felkutatásának erkölcsi imperatívuszát.

4. A tévedés kockázata nélkül lehet állítani, hogy Szibériában, a Bajkál-tó partján fekvő, többségében mongol burjátok lakta Barguzinba, a cári Oroszország veszélyesnek ítélt politikai foglyokat internált. Közöttük volt a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és egy távoli, európai országból érkező, Alexander Sztyepanovics Petrovics nevű őrnagy, aki költő is volt.

5. Fontos tudnunk, hogy az 1823. január 1-én született Petőfi Sándort Kiskőrösön Alexander Stephanus Petrovics néven anyakönyvezték. Ez ma is bárki által ellenőrizhető tény.

6. Az első világháború során számos magyar hadifogoly került Szibériába. Köztük Svigel Ferenc, aki egy fényképet hozott magával, amely a barguzini temetőben készült. A kereszten Alexander Sztyepanovics Petrovics neve szerepel, őrnagy és költő megjelöléssel. A halál dátuma 1856. Svigel joggal remélhette, hogy megdicsőül hazájában, ennek ellenére megszégyenült. A boszorkányperrel is felérő lejáratás ma is folytatódik– majdnem száz év után. Ez a kitüntető figyelem annak köszönhető, hogy ő nem elégedett meg azzal, hogy hírét hozza a barguzini Petrovics-Petőfi sírnak, hanem fényképet készíttetett róla és a bakancs talpában hazahozta. Nem kegyelmeztek, és ma sem kegyelmeznek neki azok, akik abban érdekeltek, hogy az egyik legnagyobb magyar az örök ködben maradjon. De nincs szerencséjük, mert két egymástól független orosz, Eliaszov majd Vinokur igazolta őt.

7. Jozef Hallon a Pozsony melletti Malackáról rukkolt be a k.u.k. hadseregbe és került orosz fogságba. Hazatérte után elmesélte, hogy Vengerskaja nevű faluból, ahol a fogolytársaival tartózkodott, gyakran átmentek egy közeli faluba, ahol Petőfi sírja volt. A helyiek elmondták, hogy a költő ott élt, és annyi év elmúltával is tisztelettel beszéltek róla. Malacka – Malacky ma Szlovákiához tartozik.

8. L. Eliaszov, szovjet néprajzkutató, egyetemi tanár 1937-ben Barguzinban folytatott gyűjtőmunkája során találkozott a Barguzinban eltemetett idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics emlékével. Adatközlői, akik még életében találkoztak a titokzatos idegennel, beszámoltak arról a vallomásáról, amit a hozzá közel állók hétpecsétes titokként kezelték, és csak halála után közöltek: Petrovics egy távoli európai országból érkezett, ahol egy Franc nevű királlyal háborúzott. Eliaszov 1970-ben tájékoztatta Lőrincz L. László magyarországi Kelet-kutatót és átadott neki egy dossziét a barguzini Petrovics-legendákról.

9. Burjátországban, (Barguzinban) elevenen él az idegenből érkezett, titokzatos hadifogoly őrnagy és költő emléke. Féltve őrzik orosz nyelvű verseit. E verseket két évtizeddel ezelőtt eljuttatták a verstan egyik legnagyobb magyar tudósához, a debreceni egyetem professzorához, az MTA doktorához, Szuromi Lajoshoz, aki tudott oroszul, és akinek a felesége orosz nyelv és irodalom tanár volt. A Petőfi teljes költészetét átfogóan ismerő verstan-professzor elmélyült az anyagban és a neki átadott – Álmok – című orosz versnek megtalálta a párját Petőfi magyar költészetében. Címe: Véres napokról álmodom. A két vers üzenete azonos, azonos ritmusuk, és Petőfi teljes költészetében egyedülálló, azonos stílusjegyekkel bírnak. Szuromi Lajos szerint nincs az a hamisító, aki ezt a nagyfokú azonosságot produkálni tudta volna. Tehát az orosz nyelvű vers szerzője nem lehet más, mint maga Petőfi Sándor, aki örök hallgatásra ítélten kilétét nem fedhette fel, de aki ezzel a verssel üzenhetett a távolba, az otthon maradt, értő barátoknak, Jókainak, Aranynak, akik azonnal fel kellett e versben ismerjék őt. Szuromi Lajos ma már nem él. Petőfi-tanulmánya lett a veszte. Sorsa igazi magyar sorstragédia. Mindazonáltal tanulmánya két évtizede nyilvános, és mindmáig nem akadt egyetlen magyar irodalmár, aki annak állításait, következtetését cáfolta volna. Olyanok viszont, akik megerősítették Szuromi Lajos következtetését, vannak, mint például dr. Kún Ferenc.

10. 1989-ben, egy Moszkvában élő, de gyermekkorát Barguzinban töltő idős férfi, J.D. Vinokur, a Morvai Ferenc vezette expedíció tagjainak megjelöli a barguzini temetőben azt a helyet, ahol ő még gyermekkorában látta Alexander Sztyepanovics Petrovics sírját. Az expedíció vezetői máshol kezdik az ásatásokat. 192 négyzetmétert feltárnak, benne 28 sírt. A kiásott tetemek döntő többségükben mongoloid embereké. De előkerül a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és kislányának koporsója is. Végül – másfél méterre a Vinokur bácsi által megjelölt helytől –, 170 cm-rel a föld alatt, koporsó nélkül eltemetve, egy 30-35 éves korában, vélhetően 1850-1870 között elhunyt európai, kétségtelenül férfi tetemére bukkannak. Mindenki tudja: Alexander Sztyepanovics Petrovics hamvai kerültek elő.

11. A feltárást végző négy antropológus – Dr. Kiszely István, az amerikai Bruce Latimer és Clyde Simpson, valamint a szovjet Alekszij Burajev – a legaprólékosabb embertani vizsgálatnak vetik alá a leletet. Megállapítják, hogy annak valamennyi testmérete megegyezik Petőfi Sándor azon méreteivel, amelyeket a Budapesten végzett előtanulmányaik során gyűjtöttek be. Ezek után 1989. július 23-án jegyzőkönyvbe foglalják: szakemberekként teljes meggyőződéssel állítják, hogy a barguzini 7-es sírból 1989. július 17-én Petőfi Sándor hamvai kerültek elő!

12. A feltárt csontvázon fellelhetők voltak mindazon sajátosságok, amelyek Petőfi Sándor közismert embertani jegyei voltak – baloldali kiugró szemfog, enyhén bicegő járást okozó sérülés, stb. A kriminalisztikában, öt jellegzetes embertani jegy egyezése alapján kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintik az azonosságot. Petőfi Sándornak és a Barguzinban megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovicsnak huszonegy jellegzetes embertani jegye egyezik. Annak a valószínűsége, hogy ne a Petőfi Sándor hamvait találták volna meg, gyakorlatilag nulla.

Mindent összevetve:

Ha Barguzinban, a 7-es sírból nem Petőfi Sándor hamvai kerültek volna elő, hanem egy zsidó nő csontváza, a Magyar Tudományos Akadémia akkor is köszönetet kellett volna mondjon a Morvai Ferenc vezette expedíció minden tagjának, és kötelessége lett volna nagy erőkkel folytatni a kutatást. Hiszen az ismert előzmények után ahhoz nem férhetett kétség, hogy a Barguzinban élt titokzatos idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics nem más, mint a fehéregyházi csatában eltűnt és azóta sehonnan elő nem került Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő.

***

Nehéz Mihály irodalomkutató özvegye az értekezleten bejelentette, hogy élő kapcsolatban van a Barguzinban hadifogolyként 1856-ban elhunyt Alexander Sztyepanovics Petrovics, azaz Petőfi Sándor ma is élő leszármazottaival.

***

A Magyar Tudományos Akadémia elnökét mai értekezletünkre meghívtuk, és megkértük, hogy továbbítsa meghívásunkat az MTA érintett szaktudósainak is. Az Akadémiát ma sem képviselte senki. Ez óhatatlanul lépéshátrányt jelent az MTA számára, hiszen a fenti, tizenkét pontban sorolt érvek ismeretében bizonyítottnak kell tekinteni, hogy a Barguzinban 1856-ban eltemetett, majd 1989-ben megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovics azonos Petőfi Sándorral. Tehát megvannak Petőfi hamvai. Ha ebben kételkedik, ma már az MTA-nak kell bizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvai kerültek elő.

A huszonkét éves tétlenségnek Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő földi maradványainak felkutatása ügyében véget kell vetni. A rendelkezésre álló bizonyítás és az a sokmilliárd forint, amelyet évente a magyar adófizetők pénzéből tudományos kutatásra költenek, kiemelik Petőfi Sándor hamvai felkutatásának ügyét az irodalmi, a történeti, a politikai kérdések sorából, és számon kérhető közjogi üggyé teszik azt. Hacsak Petőfi nem került tiltólistára. De az idő fogy. Vészesen fogy.

Budapest, 2013. február 16-17.

A Magyarok Világszövetségének

Petőfi Sándor Bizottsága

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

7777/130218

 

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap