Május 21., a magyar honvédelem napja

Szerkesztő A, h, 05/21/2018 - 00:12

 

A világ szinte minden országa megemlékezik nemzete függetlenségét, önvédelmi készségét kifejező fegyveres erőiről. A honvédelem a hazaszeretet, a jelenbe és a jövőbe vetett hit fizikai megvalósulása, a múlt, az ősök iránti tisztelet kifejezése. Magyarországon 1992-től a Magyar Honvédelem Napja: május 21. 1849-ben ezen a napon foglalta vissza a Görgey által vezetett honvédsereg az ország fővárosát a császári csapatoktól.

 

Hazánkban az első nagy háború előtt kormányzói rendelet június 28-át jelölte ki Honvéd Nappá. A rendelet szerint a Honvéd Nap a „fegyveres erők ünnepe”, a katonai szellem és hadsereg belső erejének ünnepélyes megnyilatkozása a nemzet színe előtt. Az ötvenes évektől szeptember 29. – a diadalmas pákozdi csata napja - volt a Fegyveres Erők, illetve a Magyar Honvédség Napja.

 

Nekünk, magyaroknak különösen szükségünk van a honvédelemre. Történelmünk hányatott útján számtalanszor kellett bizonyítanunk hazaszeretetünket, honmegtartó erőnket, amit az is igazol, hogy mindmáig itt élünk, élhetünk. Ronthatott ránk tatár, török, német, muszka, de végleg legyőzni, kiirtani egyiknek sem sikerült minket. Sőt, gyakran mi állítottuk meg a nyugat felé vonuló pusztítást, amiért máig köszönetet sem kaptunk. Túlerő ellen küzdve hősiességből és vitézségből példát mutattunk a világnak. Jelszavunk az "Utánam!" és nem az "Előre!" volt.

 

Mi igazán büszkék lehetünk eleinkre, kik vérük árán is óvták, védelmezték Hazánkat.

Már 907-ben – alig Kárpát-medencei hazatérésünk után – meg kellett védeni a hont. Történelemírásunk egyik méltatlanul elhallgatott ütközete, az elsöprő győzelmünkkel végződő pozsonyi csata biztosította számunkra a Kárpát-haza teljes birtokbavételét. Árpád vezérék az európai seregek központosított ereje ellen arattak diadalt. Ezzel is tudatosítottuk a vesztesekben, hogy e föld jogos örökösei vagyunk és maradunk, míg magyar vér folyik ereinkben.

A 907-es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok katonai akadémiáján, a West Point-on. Minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle, míg nálunk még csak nem is tanulhatunk róla. Szégyenletes, hogy a magyar oktatásban a dicső csatákról nem tanítanak, kizárólag a néhány vesztes csata a tananyag. 

 

A magyar hősiesség, a magyar katona legjellemzőbb példája a világhírű huszár. Az évezredes múltra visszatekintő lovas kultúra a Napkelet messzeségéből jött. Bátor és eredményes lovas katonák voltak már honfoglaló őseink is, és fölényes, rajtaütő harcmóddal vívták küzdelmeiket 1100 évvel ezelőtt egész Európában.

A török betörések idején jelent meg először, már, mint könnyűlovas katona, innentől nevezzük őket huszárnak. Hunyadi Mátyás volt az, aki a török közeledtekor felismerte szükségességét, és felállította a magyar huszárság elődeit, harcmódjukat is sikeresen használta fel. Ugyanazzal a könnyűlovas harcmóddal küzdöttek, védekeztek a törökkel szemben, mint a régi magyar lovasok. Kezdetben még nyíllal is lőttek, akárcsak Árpád vezér idejében. A török időkben a végvárak közt harcoló huszárok védő feladatokat teljesítettek, nélkülük összeomlott volna az amúgy is egyre gyengülő határvédelem. Hazája és vára védelmében ebben a korszakban halt hősi halált a két várkapitány, Zrínyi Miklós és Szondy György, akiknek vitézségéről a török ellenség is elismerően szólott. 

 

A Habsburg uralom alatt a huszárság sikeres időszaka köszönt be, igaz a nagyhatalmi csatározások idegen földekre kényszerítették őket harcolni. Ekkor tanulta meg nevüket a világ. Bárhol is harcolt a magyar katona, mindig kitűnt vitézségével, bátorságával, hősiességével.

II. Rákóczi Ferenc nemzeti haderejének a többségét is huszár lovasezredek alkották. Az idegen megszállók ellen hősiesen harcoltak a hajdúkból és a nép egyszerű fiaiból álló, Thököly által vezetett kuruc-seregek. Sikereik a túlerővel szemben elismerésre méltóak. Honvédő harcuk leverése után a bujdosás keserű kenyere jutott számunka. 

 

A huszárság története szempontjából meghatározó volt az 1848-49-es magyar szabadságharc. A küzdelem az ország szabadságát, függetlenségét védelmező harcokból állt. A Habsburgok által fellázított nemzetiségek gyilkos támadásai, majd a császári seregek ellen kellett védekezni. A győzedelmes tavaszi hadjárattal bizonyítottak huszáraink, ekkor sikerült visszafoglalnunk fővárosunkat is. 

Még a két világháborúban is történtek sikeres huszárrohamok. A huszárharcmodornak még a második világháborúban is alkalmaztuk egyes elemeit.

 

A hon védelmében vérét hullatott magyar katonák közül sokaknak még dicső nevét, sírdombját sem ismerjük. A múlt században egyik ilyen jelentős esemény volt a budai Várból való kitörés. Az 1945 telén a várban rekedt magyar és német katonák ostromgyűrűt áttörő támadási kísérlete, a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb pillanatává vált. Katonáink becsülettel harcoltak és áldozták életüket a hazáért.

 

Az 1956-os önvédelmi harcunkra is felkapta fejét a világ. Egy területileg megcsonkolt  kis nemzet, óriási szabadságvággyal a szívében harcolt egy hatalmas birodalom elnyomó hadserege és hazai szekértolói ellen. A túlerő végül itt is legyőzte a "nagy" Nyugat által magára hagyott magyar hősöket.

 

Ma Hazánk védelme megoldatlan. A sorkatonaság eltörlésével és a hivatásos állománynak a Trianonban előírtakat alulmúló létszámával a védelmi képességünk elégtelenné vált. A "magyar" kormányok leszerelési igyekezete olyan "eredményesre" sikerült, hogy mára alig rendelkezünk haditechnikával. Tankjainkat feldarabolták, ócskavasként dobra verték, vagy éppen Irakba irányították. "Hadseregünk" a Grippenek és kávéautomata botrányok árnyékában elolvadt, a volt szocialista táborban a legkisebb, a leggyengébb. Az 1990-ben még 120 ezres, ma 26.000 fős haderőnk csak a kezét tudná feltenni ellenséges támadáskor. (A békés, senki által nem fenyegetett Svájcnak a tartalékosokkal együtt 225 ezer fős hadserege van!)

Kossuth szerint „Amelyik országnak nincs önálló hadügye és pénzügye, az nem önálló”. Hazánk önálló honvédelem hiányában a NATO-ra támaszkodik, amelynek tagja ugyan, de nem fogja megvédeni, főleg akkor nem, ha szintén NATO tagállamokkal keveredik fegyveres konfliktusba. Vajon mi történik abban az extrém esetben, ha éppen a NATO folyamodik erőszakhoz Hazánkban, vagy pártfogol egy szomszédos országból induló, hazánk ellen irányuló intervenciót? Akkor ki véd meg bennünket?   

Magyarországnak önálló hadseregre van szüksége, amely képes védeni, sőt, megvédeni magát. Akkor, biztonságunk tudatában  felszabadultan beszélhetünk magyar honvédelemről. Ráadásul jelenleg katonáink idegen országokban idegen célokért küzdenek. 
 

Széchenyi István szerint: „Minden becsületes szívnek legszentebb a hon.” Hát legyünk bátrak és becsületesek!

 

Büszkén vállalhatjuk ezt az emléknapot azokért a hősökért, akik a Hazáért haltak, megilleti őket a méltó tiszteletadás.

 

 

Felber Zsolt

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap