A magyar nemzetstratégia és nemzetpolitika kibontakozásának mérföldkövei 3/3.

Duray Miklós, v, 07/22/2018 - 00:15

 

 

Ekkortól, 1990-től vetődik fel újra a kérdés, de nem 1920 viszonylatában, hanem 1941 végének vagy az 1947-es magyarországi kékcédulás választásnak a vetületében: mi a nemzetstratégia és mi, az ennek a végrehajtási folyamataként megvalósuló nemzetpolitika?

A minden mindennel összefügg banális megállapítástól eltérve tudatosítanunk kell, hogy 1920 óta a magyar nemzet egyes részei más jogi és politikai térben élnek, mint korábban. Ez az 1541 és 1686 közötti három részre szakítottság korszakával nem mérhető. Azt a megosztottságot ugyanis nem ismerte el jogszerűnek egyetlen akkor létező hatalom sem, mindenki átmeneti állapotnak tartotta és nem befolyásolta a falusi ember életvitelét, gondolkodás módját, esetleg a megélhetés fondorlatait.

A mai nemzetstratégia azonban más jogi helyzettel szembesül. Ahány államhoz csatolták a magyar nemzet egy-egy töredékét, annyi helyzettel, állampolitikai érdekkel, érzelmekre, személyes érdekekre vonatkozó, erkölcsi megpróbáltatást jelentő elvárással szembesül. Ezért a megvalósíthatóság szempontjából a mai magyar nemzetstratégia hármas tagoltságú. Egyik része a létező Magyarország belterületén létezik és az állampolitika valamint az ország politika részeként valósul meg. További része, ami szintén jelentős, mintegy egyharmados hányada, az állampolitikai kötelékeken kívül, az államhatáron túli területeken kell, hogy megjelenjen, figyelembe véve a környezeti szempontokat. A harmadik része a világszórvány magyarsága. Mindezek összessége, az egyetemes nemzetépítés.

Az egyetemes vagy más megítélés, a kultúra szempontjából való megítélés szerint az egységes nemzetépítés azonban a nemzetnek az államok közötti megosztottsága miatt rendkívül érzékeny területeket érint. Hiszen a két világháború közötti időben, amikor a nemzet egysége (vélt egysége) még a történelmi ország maradék mágneses terében lebegett, sem volt már életszerű. Az elszakított nemzettestek alig tizenöt évvel az új államhatárok meghúzása után másként kezdtek gondolkodni. Elidegenedtek egymástól, ami nem a nemzeti összetartozás tudatukat érintette, csupán az élet szükségletei, kényszerei miatt megszűnővé vált a közös gondolkodás. Erre utalt Szekfű Gyula is az 1934-ben megjelent könyvében (A három nemzedék, és ami utána következik. Budapest: Egyetemi Nyomda, 1934). A visszacsatolást 1938-ban a felvidéki magyarok, vagy 1940-ben az Észak-erdélyi magyarok végtelen örömként élték meg, mégis a területet visszafoglaló magyarországiak lenézően viszonyultak hozzájuk, nemzetileg kisebb értékűnek ítélték meg a visszafoglaltakat, hiszen azok már idegen befolyás alatt éltek.

Ennek a nyomát nehéz kitörölni a tudatból, mert a kollektív emlékezet részévé vált. Még ha a rendszerváltozás kezdete telítve is volt kellemes élménnyel, ami érzelmileg leginkább Antall József őszinte, de következményeiben nem végiggondolt bejelentéséhez kapcsolódik, miszerint lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Ezt az érzést azonban nemsokára elsodorta a lelkekből az akkori ellenzék kampánya, ami azzal vádolta a hivatalban lévő kormányt, hogy (a magyarországi polgártól idegen) nemzeti elkötelezettsége okozta a magyarországi állampolgárok anyagi kiszolgáltatottságát. Amiről tudjuk, hogy a korábbi állampárt idézett elő az ország 1982-től folyó eladósításával, de a terhét az éppen regnáló, az őket leváltó kormány nyakába akasztották és a maradék országra súlyosodó terhét az egész nemzet nyakába varrták.

A magyarországi rendszerváltozás eszmeiségének ez volt a stratégiai bukása. Ez szedi az áldozatait huszonöt évvel is a váltás után a magyarországi politikai paletta minden oldalán és érintőlegesen egyben logikusan, de sajátos áttételben az elszakított nemzetrészek közösségeiben is.

***

A rendszerváltozás kezdetétől számított pártpolitikákon túl létezett háttérpolitika is, ami nem politikai, hanem stratégiai kérdésekkel foglalkozott.

Ennek a gondolkodásnak az eredményeként 1996-ban két olyan nagyméretű nemzeti találkozóra került sor, amik jelentős mértékben hozzájárultak a nemzetstratégiai és nemzetpolitikai közgondolkodás serkentéséhez. Az egyiket a hivatalban lévő magyarországi kormány rendezte, 1996 júliusának első hétvégéjén. Ennek a találkozónak hármas sikere volt. Mondom a végétől. Minden magyarországi parlamenti párt és kormányzati intézmény aláírta a határon túli résztvevőkkel együtt azt a közös nyilatkozatot, amelyben egyetértettek, hogy folytatni kell a hasonló találkozókat. És nem volt egyetlen résztvevőnek kifogása az ellen, hogy a szülőföldön maradás és az ottani boldogulás a legfontosabb szempontja a nemzetpolitikának, noha ez maradéktalanul nem került bele a közös nyilatkozatba.

A másik eseményt a Magyarok Világszövetsége rendezte augusztus 20. előtti hétvégén, ahol ki lett mondva a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésének (reintegrációjának) kívánalma.

Erre épült az 1998 és 2002 közötti magyarországi kormányzási időszakban a korábbi stratégiai gondolkodást valóra váltó nemzetpolitika, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) megalkotásával és a Státus törvény elfogadásával, ami a köznyelvben kedvezménytörvényként honosodott meg, mintegy kódoltan jelezve, hogy Magyarország még nem érett, beleértve a kormányát is, a nemzetstratégiai gondolkodásra.

Ezt követte a 2002-es kormányváltás után 2004-ben először összeült, majd 2005-ben az akkori házelnök kezdeményezésére véglegesült Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, ami eredményesen helyettesítette az akkori kormány által 2005 novembere után felfüggesztett MÁÉRT tevékenységét.

***

Sajátosan alakulnak a helyzetek egy nemzet történelmében. Míg 1938-ban és 1940-ben az elszakított területeket visszafoglaló magyarországiak voltak elmarasztalóak a visszacsatolt magyarokkal szemben magyarságukat illetően, ma fordított a helyzet. A magyarországiak nemzettudata és hazaképe kérdéses az elszakítottak megítélése szerint. Ezt leplezendő, számos látványos lépés, törvényi rendelkezés történt 2010 óta – nem sorolom. Ettől azonban mégsem lesz láthatatlanná az a valóság, hogy Magyarország ma már nem az összmagyarság gyökér országa, mert a lakossága nem tudja feldolgozni az ezzel a felelősséggel járó nemzeti közfeladatot.

Egy jelentéktelen példát említek. Megnyílt 2014. december 5-én a Mi, magyarok c. kiállítás a Magyarság Házában a Buda-vári Szentháromság téren. A kiállítás szép, látványos, sok interaktív elemet iktattak belé. Az egyik kérdezz-felelek rejtvényjáték kocka-pörgettyűjén azt a kérdést teszik fel a látogatónak: tudja-e, hol van hazánk első pezsgőgyára? A kocka negyedik oldalán a válasz: Pécs, Littke pezsgőgyár, 1859. A programozott válasz alapján két következtetésre juthatunk: a kiállítás forgatókönyvét egy rosszul értesült ember írta; vagy nem tudja elhelyezni a haza sokdimenziós képletének földrajzi térszerkezetét a 19. századi Magyarország térképen. Ugyanis az első magyarországi pezsgőgyárat Pozsonyban alapították 1825-ben, ami akkor Magyarország volt. A kiállítás eszmei szerzője kétségtelenül tudhatta, hol indult először pezsgőgyártás Franciaországon kívül. A kiállítás forgatókönyvének megírása idején, 2014-ben adhattak olyan utasítást a kiállítás rendezőjének, hogy a haza csak a trianoni Magyarország lehet? Vörösmarty 1835-ben azt írta: a haza benned van. Több mint másfél évszázaddal később a beregszászi születésű Horváth Sándor, aki ma is Ukrajnában él, pedig leírta: a haza te magad vagy. Mit szól ehhez Magyarország kormánya, aki külhoniaknak nevezi a hivatalos, az államközi egyezmények szerint létező Magyarország államhatárán kívül élő magyarokat, függetlenül attól, hogy mi az állampolgárságuk? A külhoni ugyanis idegent jelent.

Ez a felvetés azonban sok további kérdés megválaszolására, megválaszolatlanságára vagy megválaszolhatatlanságára vet fényt.

Választ tudunk-e adni a kérdésre: mi a haza, a hon? Mi a nemzet? Kik a nemzet részei?

Magyarország 2011-ben elfogadott Alaptörvénye az egységes nemzetről szól. Noha sokan tudjuk, hogy a természetben nincs egység, de van hasonlóság és rendszer. A nagy rendszereket, amiket az emberi kultúrák világában a nemzetek jelentik nem az egység, hanem az egyetemesség jellemzi, ezen belül csak a kultúra az egységes. Ez érvényes a biológiai és a szervetlen világra is. A világmindenség szerkezeti elemei sem egységben szerveződnek, hanem önálló egyedenként, de egyvalami tarja őket össze: az egyetemesség rendszere, amit ebben az esetben tömegvonzásnak nevezünk. Egyetlen nemzet sem egységes, de ha van összetartó gondolata, eszméje, akkor az egyetemesség elve szerint összetartó.

A nemzetstratégia is az egyetemesség törvényszerűsége szerint fogalmazható meg. Az egység parancsot sugall, az egyetemesség kölcsönösséget, együttműködési hajlamot, erőteret jelent.

Ebben az erőtérben kellene élnünk, magyaroknak.   

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap