Lélek/emelő, lélekemelő

Hegedűs Adriana, sze, 12/09/2015 - 00:14

Elkóborolt bánat után én nem szaladgálok,

sors fedte énemmel immár nem kokettálok.

Borús képeket lecserélem derűsre,

félreteszem az időt bölcselkedésre.

 

Kis hajlékomban otthon vagyok én,

gondolatomban újra felgyúl a remény.

Kergetőznek agyamban kicsiny cinkék a réten,

télhúzó szánon gyöngyharmat fut át a téren.

 

Kárognak a varjak hisz ők is vigadnak,

dacolva mutatják, hogy meg nem riadnak.

Felkorbácsolják maguk körül a levegőt,

bepréselik a térbe az életerőt.

 

Mindenki akar valami, akarjak hát én is,

díszzsebkendőt hajtogat még a szél is.

Beborulni vágyik egy ág a patakba,

megmártózik a por a latyakban.

 

Hófehér csipkét húz magára az ég,

lemenő napnak megágyazott már rég.

Beteszi a lábát a küszöbön a derű,

boldognak lenni ilyen egyszerű.

 

Megőrzöm magamban e kicsiny kis lángot,

eldugom jó helyre ezt az üveggyémántot.

Együtt vigadok veled te szelíd élet.

tudom, hogy ennek csak örülsz és el nem ítéled.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap