Latinovits Zoltán Napok

Szerkesztő A, v, 09/09/2018 - 00:16

 

 

 

 

 

 

 

 

Színészkirály, aki megújította a színészmesterséget és a versmondást. Korai halála miatt csak posztumusz kaphatta meg a Kossuth-díjat. Nem színésznek készült, bár egy gimnáziumi előadásban játszott mellékszerepe után a jelenlévő Bajor Gizi megszólította: "Maga menjen színésznek!" 1956-ban építészmérnöki diplomát szerez, de az egyetemi évek alatt is játszik műkedvelő színészként, végül 1956-ban szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek. Debrecen után a Miskolci Színháznak, a budapesti Vígszínháznak, a veszprémi Petőfi Színháznak és a szintén budapesti Thália Színháznak volt tagja.
 

„A színész rendkívül összetett ember. Sokféle én-gén rejtőzik benne, és szangvinikusabban, nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon ég és él, mint a többi ember, hiszen foglalkozása folyton égést, folyton gondolkozást, földúsított érzelmi világot kíván tőle. Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több „én" van benne” – nyilatkozta utolsó interjújában a Színház c. lapnak.

Latinovits Zoltán édesanyja Gundel-lány volt, ezzel a módos polgár családdal a szocialista rendszer diszkriminatívan bánt. Édesapja még születése előtt elhagyta a családot. Kritikusai szerint ezért talán egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere fűtötte.
 

Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékában lépett utoljára a színpadra. Ebben a szerepben mindössze kilencszer tapsolhatott neki a közönség. Számtalan színpadi szerepe közül talán a legemlékezetesebb Cipolla (Thomas Mann: Mario és a varázsló), a festő (Arthur Miller: Közjáték Vichyben), Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia) és az őrnagy (Örkény István: Tóték). Az Örkény-dráma filmváltozatában (Isten hozta, őrnagy úr!) is ő játszotta a címszerepet. Ötvennél több filmszerep közül kiemelkedik még Büky százados a Hideg napokban, továbbá a Karinthy Frigyes művéből készült Utazás a koponyám körül című filmben az író és másik énje. És nem hagyhatjuk ki a Huszárik Zoltán rendezte Szindbádot sem, a magyar filmtörténet egyik legnagyobb sikerét.
 

Kiváló volt Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós és Illyés Gyula verseinek előadójaként is. Nem lehet elégszer újrahallgatni, az ő szuggesztív, mégis kellemes hangján szólal meg Kosztolányi: Akarsz-e játszani? Radnóti: Nem tudhatom, vagy József Attila Nagyon fáj c. verse. A hangja magával ragadó, szinte életre kelti a verset és a költőt is egyben. Kiskőrösön, Petőfi szülőházában a látogatót Latinovits versmondása köszönti: „Itt születtem én, ezen a tájon…” Különleges beszédtechnikája volt. Amikor objektív okokból a színházban nem szerepelhetett, versmondással járta az országot, ebben a Kaláka együttessel társra talált.
 

Sokat viaskodott a szocialista államhatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című, korai (1973) önéletrajzi kötetében. Kortársaival, sőt egyetértő harcostársaival is gyakran került nézeteltérésbe, vitába, ez bizony felőrölte idegeit. Ruttkai Évához fűződő nagy szerelme azonban sok mindenért kárpótolta élete második felében. Ruttkai nem hitt a férfi váratlan és tragikus halálában, idegenkezűséget sejtett a háttérben.
 

Latinovits Zoltán bizonyosan nem a nyugodt alkotásnak megfelelő korban élt. Egyénisége, meg nem alkuvása, kompromisszumokra képtelen véleménye a rendszer szemében ellenséges és irritáló volt. Pályatársai – és nem csak a barátai – véleménye szerint a Színészkirály a róla kialakult képpel ellentétben örök idealista típus volt, magánéletében és a színházban egyaránt becsületes és elvhű, akinek lázadását a jobbítás szándéka vezette.

A Színészkirály, akinek Nagy László, a kortárs magyar költő adta ezt a megtisztelő nevet, Balatonszemesen hunyt el 1976. június 4-én, a személyvonat kerekei halálra gázolták. Talán József Attila sorsa és halála lebegett a szeme előtt (aki a szomszédos Balatonszárszón hasonló körülmények között lelte halálát). Halálának körülményei máig tisztázatlanok.
 

Latinovits küldetésnek érezte életét, színészi talentumát: „Szeretném életemet arra szentelni, hogy a világ rólunk alkotott véleménye a helyes irányban változzék, és hogy egyáltalában legyen rólunk vélemény a világban.” – nyilatkozta egyszer. Kutatta azokat a lehetőségeket, amelyekben színészként és emberként jó szolgálatokat tehetett. Hitt abban, hogy az értékek egészséges összefogása, az előrevivő közös akarat és munka, amely a tudáson és a szereteten alapszik, a lehetőség a fejlődéshez.
 

A Latinovitshoz hasonló, öntörvényű, küldetéstudattal rendelkező alkotók, művészek legtöbbször nehezen illeszkednek társadalmi környezetükbe. Különösen igaz volt ez a szocializmus körülményei között, amikor a markáns személyiség, a kiemelkedés igénye, a küldetés beváltása gyanús és nehezen elviselhető viselkedésforma volt. Az eltelt évtizedek az ő értékét megőrizték, napi konfliktusait azonban elhomályosították mára. Gundel Katalin, Latinovits Zoltán és féltestvére, Bujtor István sírja egymás közelében, rendezetten várja tisztelőit a balatonszemesi temetőben.

 

Latinovits példát adott kortársainak és az utókornak, hogy igenis lehet és szabad (sőt, alkalmanként muszáj!) a hit, a többre törekvés igényét kimondani és megvalósításáért cselekedni, ha kell: az életünket feltenni erre a célra. De hát ő volt a Színészkirály…! Halála után évtizeddel is az ő portréfotója díszítette a kortárs magyar kultúrát bemutató katalógusokat. Mintha élne. Persze, számunkra él ma is, filmjeiben, versmondásaiban, egyetemes magyar kultúránkban.

 

 

 

Fedák Anita

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap