Kultúrából a Civilizációba 2/4

Jankovics Marcell, p, 03/02/2018 - 00:08

 

   A Civilizáció állati mintaképeinek a rovarállamot szokás tekinteni (> Madách Falansztere, Huxley Szép új világa). Az azonban nem állítható, hogy az evolúciós láncot átugorva a termeszek, hangyák, méhek mintájára teremtett Civilizációt az ember.[7]  Az összehasonlítás mindenesetre némiképp elítélő jellegű az utóbbira nézve.

zárt  (konzervatív)[8]                                           nyitott (liberális)

nemzeti, etnikai, helyi                                       birodalmi, globális

    A Kultúrák az egyre fejlettebb kommunikációs hálózatoknak köszönhetően gyorsuló ütemben veszítik el sajátosságaikat. A ’webek’ szolgálták régen is a birodalomépítést, világvallások elterjedését. Az információk szabad áramlása homogenizál. „Multikulti” nincs, csak a felszínen, a szlogen szintjén, összemosódás van. A mondottakból (is) következnek az alábbi különbségek.

hagyománytisztelet                                           szabadulni vágyás a múlttól

     A legrombolóbb utópia, a kommunizmus internacionalista himnusza a „múltat végképp eltörölni” indította hadait. A multik, vagyis a globális áruházláncok hasonló szellemben hirdetnek: „Vegyél újat! Dobd el a régit!” El is kell dobni, mert árujuk gyorsan elavul, és egyre rövidebb élettartamú. A fejlődést a ’korszerű’ értelmezés nem szerves folyamatként fogja föl, és még csak nem is a köztes hegeli „megszűntetve megőrizve fölemeltetés” elve szerint,  hanem az előzmények tagadásának, cáfolatának láncolataként.  Ily módon a jelen nem a múlt folytatása, és a jövő előzménye, hanem elszigetelt jelenség. (Mint a digitális óra által mutatott időpont.)

állandóság                                                       gyorsuló változások

     Az ókori Egyiptom háromezer éves történetében a mai szemlélő alig érzékeli a változásokat. Amit az egyiptomiak az örökkévalóságnak szántak, azt megpróbálták ellenállóvá tenni az idővel szemben. Már Várkonyi Nándor és idézett szerzője ámulnak a logikával ellentétes folyamaton, hogy az idő haladásával egyre jobb szerszámok birtokában, egyre puhább anyaggal dolgoznak a művészek.[9] A rézkori szobrász még a legkeményebb gránitot faragta, Schaár Erzsébet megelégedett a hungarocellel – Várkonyi megérte ezt! – Körösényi Tamásnak a papírpép is jó volt. Ma az, ami régi, a fejlődésre orientált közgondolkodásban idejét múlta, ósdi.

     Változást írok, nem fejlődést. A fejlődés, a „haladás” XIX. századi eszméje[10] klasszikus civilizátori idea (> Pozitivizmus, evolúció, evolucionista történelemszemlélet; Hegel, Darwin, Marx, Spencer).

     Fűrészfogas fejődés (Toynbee): adott összefüggésben egy-egy civilizáció a kultúrából indulva eljut a civilizáció hanyatló stádiumába. A civilizáció összeomlik pl. barbár katonai erő csapásai alatt. Közel-keleti birodalmak, Róma, az aztékok példája (a majáké miért? gazdasági ok?)     

      Egyirányú folyamatokban gondolkodva ma már jobbára csak tudományos, technikai, technológiai fejlődésről beszélhetünk (a művészetek terén is), amelynek a tempója egyre gyorsabb, az informatikában valóságos robbanásról. (A hasonlat találó, mert az újabb és újabb találmányok – pl. a hordozók terén – egyre gyorsabb ütemben szorítják ki a piacról elődeiket. A filmet a videó, mindkettőt a DVD, azt a Blu Ray.)  A Go slow, Slow down mozgalmak próbálják fékezni a gyorsulást.

örök visszatérés                                               egyirányúság

    A parasztot egy történelmi dátum, maga a történelem, vagyis az időszámítás hidegen hagyja. Annál fontosabb a számára a naptári rend, amely a természet körforgását ünnepekkel szakaszolja, és igazodásul szolgál vetéshez, műveléshez, betakarításhoz. Ehhez meg kellett ismernie az égitestek járását.  Ezért indul minden Kultúra és Civilizáció fejlett megalit-csillagászattal, amelynek a naptár megalkotásával leáldozott, különben is időközben történt egy és más. Előbb a vas fölfedezése változtatta meg az ember érdeklődésének az irányát, később az elektromosságot, amely a közönséges halandó számára láthatatlanná tette az égboltot.

    A legújabb kor diktatúrái történelmi idővel számolnak, számukra az idő irreverzibilis, amely az áhított cél felé tart. A kommunizmus a földi paradicsomot hirdette, a szabad szellemeknek diktáló Fukuyama a Történelem végét hirdette. A fundamentalista kereszténység átmenet e tekintetben, hasznossága okán megszentelte és magáévá tette a megörökölt ősi parasztnaptárt, de ideologikusan maga is egy világvégét hirdetett.

    Az örök körforgás még él bennünk (és a hagyományos órák számlapján), az irreverzibilitással nem tud mit kezdeni az egyszeri ember (a digitális karóráknak nem lett sikere). A mai hanyatlás korában új időfogalom hódít, az örök jelen idő. Az, ami a televíziónézés és az internetezés velejárója. A mai ember naptára a műsorújság, ő az éppen nézett tévéműsor, portál jelenidejében létezik.

evidenciák                                                       minden megkérdőjelezhető

    Identitásunkat evidenciák határozzák meg. Magától értetődő, hogy magyar vagyok. Ez nekem evidencia, vagyis evidentitás. A társadalomtudós P. R. Hofstätter írja a 20-as években:

„Egy társadalmi rendszer evidenciáinak összességét az illető társadalmi rendszer kultúrájának nevezzük.”[11] (A Kultúra mellett a Civilizáció bizonyos elemei is az evidenciák körébe tartoznak. Továbbá, ami evidens, nem feltétlenülbelső keletkezésű, lehet átvétel is. (Mint a neve is mutatja, ilyen az angol vécé.)

   A szellemes megállapítás persze mára szintén érvényét vesztette. Azok az evidenciák, amelyek egykor a magyar nemzet tagjainak a túlnyomó többségét összekötötték, vészesen megfogyatkoztak, az anyanyelv jó-rossz használatán kívül.  Az evidenciák számának csökkenése az illető társadalmi rendszer betegségéről, integritásának meggyengüléséről árulkodik. Ma már magyarnak lenni sem magától értetődő. (> „Magyarkodás”, a 2004. dec. 5-i népszavazás eredménye.)

    Jellemző a konzervatív és liberális viszonyulás az államhoz mint „társadalmi rendszer”-hez. A konzervatívok erősítenék az államot, a liberálisok lebontanák. Persze egy nagyobb rendszerbe, pl. az Európai Egyesült Államokba való beolvasztás szándékával.

bekapcsoló  (művelődés)                                  kikapcsoló (szórakozás)           

    A Kultúra hagyományos művelésének a célja, hogy a befogadót bekapcsolja, beavassa szűkebb-tágabb közösségének a műveltségébe, és annak gyakorlott művelőjévé tegye. Ez könnyen ment, mert a közös munkára épült. A népművészetből véve példát, húsvétkor tojást minden lány, asszony festett tehetsége szerint. Megtanulták a közösség motívumkincsét, nem a vásárba mentek hímes tojást venni. A Civilizáció művelődése inkább kikapcsoló. Munka után pihenésképpen szórakozom. (Szórakozom, azaz szétszórom magam, mulatok, hogy múljék az idő. Nem gyarapodom, hanem fogyasztok.) Nem én énekelek, hanem a közönség soraiban ülve hallgatom mások színpadról, képernyőről szóló énekét. (A Himnuszt is csak hallgatom, igaz, állva.)

munkaalapú élő Kultúra                                  szórakozásalapú múzeumi Kultúra

     Hagyományosan a Kultúra a munka és az ünnep része volt. (> Hésziodosz: Munkák és napok, Ovidius: Fasti.) A civilizált ember Kultúrája elkülönül a munkától, külön is ünnepel, és külön is szórakozik, ha mégis összefonódik a kettő, csak nézőként, fogyasztóként a részese. (> Augusztus 20-i programok.) Legszínvonalasabb formája a múzeumlátogatás, a halott Kultúrával való ismerkedés. Maga a múzeum civilizációs találmány. Jellemzően a reneszánsz idején kezdenek régiségeket gyűjteni. E kornak nem teljesen eredeti a Kultúrája, hanem egyfajta alámerülés a régiségbe. A dolog negatív oldala: a múzeumok, általában a kulturális örökség iránti megnövekedett érdeklődés a kortárs művészetek válságát, az irántuk való érdektelenséget is jelzi. Élő Kultúrában a mű nem értékes dísztárgy csupán, hanem funkcionális (használati vagy szertartási) kellék.  

      A muzeális érdeklődés fejeződik ki a zenehallgatási szokásokban. Bachnak, Mozartnak azért kellett hatalmas életművet létrehoznia, mert kortársaik saját koruk zenéjét akarták hallani. (Magyarázni!) Bachot halála után hamarosan el is felejtették, s ennek ugyanez volt az oka. Mendelssohnnak – egy új (a civilizált) gondolkodásmódnak kellett eljönnie, hogy Bachot az utókor befogadja. A kortárs zenének ma sokkal kisebb a tábora, mint a XVIII-XIX. századi klasszikusoknak. Operaszerzők, különösen Wagner esetében érezni, főleg látni a görcsös igyekezetet, hogy műveiket XXI. századivá operálják.

mindenki műveli (aktív)                                   profi műveli, a többi passzív befogadó

     A dolog természeténél fogva a hagyományos Kultúrát mindenki műveli, a színvonaltól függetlenül. Korunk kulturális életében a szerepek egyre inkább megoszlanak.  Magas színvonalon a profi műveli (tudós, tanár, orvos, művész, sportoló). A többiek passzív haszonélvezők. Köztes szerep jut a kisszámú aktív amatőrnek, akik közül csak ritkán emelkedik a profik közé egy-egy kiválasztott, legtöbbször csak maguknak való (szó szerint), amit művelnek. (> Ki mit tud.)

közösségi (családcentrikus)                              individuális, elidegenedett

     A Kultúra a közösség tagjává tesz. A közösség legkisebb egysége a család, az egyed életében az első közösségszervező. A családban tanul meg a gyerek járni, beszélni, tanul erkölcsöt, a család igazítja el az élet dolgaiban, családban hall először dalt, mesét.

 

   

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap