Kuglóf

Serfőző László, v, 04/08/2012 - 00:06

Az öreg birkapásztornak sejtelme nem volt a Nacza vonalak létezéséről, ezért is furcsállotta, hogy a semmiből előbukkant televíziós riporter miért tér vissza állandóan ehhez az érdekes nevű csíkhoz. Hogy ő csak leutánozta ezeket, hogy bolondítsa a médiát, meg hogy feltűnési viszketegsége van? Viszketegsége éppen volt, mert Kapcából, a terelő puliból átmászott néhány élősködő a suba alá - ez tény. De hogy feltűnési? Ami igaz az igaz, a déli pihenő után feltűnt néhány piros pötty combtő tájékon, de nem igazán vakaródzott, szó sem lehet feltűnési viszketegségről. Most meg jön ez a tévés a madzagjával. Mi van?!

(…Az öregnek átfut a fején, hogy ő már régen akarta mondani az asszonynak, ne ücsörögjön annyit éjszakánként a kupáson, mert egyrészt egyszer elalszik és leesik, másrészt úgysem lát ufókat. Amióta az unoka felszerelte azt a félgömb alakú antennát a hársfa tetejére, azóta napközben valami tudományos műsort néz a tévében, éjszaka meg az eget a kupásról. Várja az idegeneket - azt mondja. Csoda, hogy feszt álmos? Nem lehet neki bebeszélni, hogy ha jönnek, úgyis ugat Kapca! Replikázik, hogy nem veszi észre őket a kutya, mert átlátszók.

Pedig nem is! Mert ő már látta őket a réten!

De nem mondja az asszonynak, mert már így is meghülyült majdnem, hát ha még megtudja, hogy tegnapelőtt, a tanyától fertály órányira leszálltak a legelőn egy kuglóffal. Vagy mivel. Mindegy, olyan alakja volt. Már bánja is, hogy az este elmondta a káembésnek a kocsmában, de mit tehetett, a múltkor szélnek eresztették a tanyavilágban a polgárőröket, hogy ha szokatlan dolgot tapasztalnak, szóljanak a rendőröknek…

…Köd volt akkor, ősz elején szokatlanul nagy, az öt birkát kikötötte egy-egy karóhoz, egymástól aránylag messze, így el sem kóvályogtak a tejfelszerű levegőben, de kedvükre is legelhették a még zöld, csak imitt-amott sárgába hajló gyepet. Az öreg –  eme dolgának végeztével – behúzódott a bokrok közé, ámbár nem volt hideg, bebugyolálta magát subájába, majdnem elaludt. Újabban itt pihente ki magát, mert éjszakánként az asszonyt csalogatta a kupásról. Egyszer csak, amúgy félálomban látja, hogy pörög ám a köd, meg valami halkan sivít, fütyül… hát egy baromi nagy kuglóf. És lebeg. Olyan húsz centire a gyeptől…

(…Korábban a káembés mondta már, hogy mostanában sokan láttak repülő csészealjakat a környéken, meg hogy ezeket valami Jupiter nevű bolyongó irányítja hozzánk, hogy iható vizet keressenek, mert ahol ők laknak, ott elsózták. Az összeset. Mondta, hogy nem kell megijedni, ezeknek a jupitereseknek sárgás-barnás-zöld a színük, beleolvadnak a környezetbe, meg olyan a szemük mint a beköpő légynek, de nyugodtan kell válaszolni, ha kérdeznek. Azért nem árt az óvatosság, mert némelyikük agresszív…)

No, ezek nem azok, gondolja a szépkorú birkapásztor, mert nem zöldek, hanem valami piros ruha van rajtuk tetőtől talpig, ahogy ugrálnak ki a kuglófból. A szemük marha nagy szilvához hasonlít, ami a beköpő légyéhez képest normális, bár nem áll jól nekik, és a piroshoz sem passzol, mert lila. Kapca megfeszül, ugat. Ők meg csiripelnek, még nem vették észre a földön fekvő pásztort, leköti őket Kapca, mert az meg ösztönének engedelmeskedve kezdi terelni az idegeneket – felé!

(Az istenfáját ennek a káembésnek, hogy minek pofázik ez, ha meg már pofázik, mondaná meg, hogy mit csináljon, ha piros?! A múltkor is majdnem hátba vágta a félsüket kerülőt a kampós bottal, mert a marhája felvette a katonaságtól lopott gyakorló ruháját, ami zöld, abban hugyozott a bokorban, teljesen beleolvadt. Hiába szólongatta, nem válaszolt, nem is csiripelt, azt hitte jupiteres, a vadabbik fajtából. Még jó, hogy megfordult… különben nem csak félsüket lenne, vak is! A fél szemére mindenképpen…)

…Muszáj feltápászkodni, ezek a csiripelősök közelítenek, az egyik közben váltott, most ugat… jé, ez érti, mit mond a Kapca! Legalábbis úgy tűnik, mert a kutya csóválásba kezd, ami lehetne megnyugvás, ha a farkával tenné, de nem, a fejét ingatja! Nem jó jel! A sorban első most veszi észre a subájába bugyolált birkapásztort, megtorpan. Miközben kezével felé mutat, hátrafordulva közli társaival - Jeti.

Mi van?!

- Nem vagyok Eti , az a feleségem, az anyja szólította így, én Lajos vagyok, Sajtos Lajos, ez a becsületes nevem – próbál kezdeményezni a pásztor. Nagyon szorítja a kampós botot! Közben átfut az agyán, ezek tényleg valami jupiteresek lehetnek, mert kutyául értenek madárul is, meg beszélnek is, de pirosak.

 – Víz kell – mondja az, amelyik ismeri Etit, a feleségét. Tán csak nem a kupásról?

(Eszébe jut a pásztornak, mit mondott a káembés, hogy elsózták a vizet! Na és? Eta, amióta a kupásra jár, a levest sózza el! Meg minden mást is. Nem tiszta mostanság az asszony. A múltkor azt mondja a kakas-herepörköltre, hogy angyalbögyörő…)

 – Víz…? – kérdez vissza, közben előveszi a kulacsát… nincs ideje folytatni, hogy víz nincs, csak pálinka, mert villanásnyi idő alatt kikapják a kezéből…

…Grabancuknál fogva húzza a pirosakat a kuglófhoz, ott rogytak össze a lába előtt, nem bírják a szilvát lé formájában. Az ajtóban egy alak áll, az lehet a vezér-piros, ennek a feje is lila, nem csak a szeme, szikrázik. Hú, mekkora orra van!

Sajtos Lajos addig emlékszik, hogy nagy orra volt, azután semmire. Bódultan ébredt ott, ahol a kuglóf lebegett. Még köd van. Kapca nem bír magával, vonyít. Talán ezt hallotta meg a káembés, mert nyílik a köd, alakot ölt a homály. – Na végre – mondja – már azt gondoltam baj van, jött a telefon, hogy valami repülő tárgyat érzékeltek a radarok errefelé… megmondtam én…

- Itt voltak - közli a tévéssel Sajtos – itt előttem, megitták a pálinkát, először szemileg ártott meg nekik, színt váltottak, rögtön utána meg agyilag. Ugattak is…

(Eljárt a pofája ennek a hülye körzetisnek – gondolja az öreg – egy napig volt csend, már itt van a tévés. Hogy az anyja jó istenibe szagolta ki, hol lakunk? És ezzel a hülye madzag vonalakkal jön, mi a frászról beszél?…)

– Kuglóf volt… - kezdené, de a mikrofont tartó közbevág: – mondja meg papa, hogy maga csinálta.

- A kuglófot? Dehogy én, úgy jött a ködből.

- Micsoda jött?!

- A kuglóf. Ott pörgött, meg sivított. Mondtam én a káembésnek, hogy ne pofázzon, még ha jön akkor se, mert majd idecsődít mindenkit, majd jönnek turistáskodni, filmezni, mi meg őrizhetjük a birkát ünneplőben! Én megmondtam! De pofázik!

- Mondja papa, jól van? Mi ez a kuglóf?

- Olyan süteményféle, húsvétkor szokta sütni az asszony, meg ha kap mazsolát az ábécében…

- Mondja! Megőrült?

- Amióta a kupásra jár, egyre gyanúsabb nekem is… leesett volna?

- Kicsoda? Honnan?

- Eti.

- Az ki?

 - Az asszony. Vele tévesztett össze a szilvaszínű piros, amikor előjött a kuglófból. Lehet, hogy a szagom tévesztette meg, mert együtt alszunk lábtól, és ma reggel későn keltem, nem mosakodtam, bégettek a birkák nagyon.

- Most már semmit nem értek!

- Pedig világos. Sötét éjjel, ha nap mint nap a feleségét csalogatná a kupásról, maga is álmosan kelne…

- Mit keresnék én a kupáson?

- Nem maga, hanem a felesége…

- Nincs is feleségem… na álljunk meg Lajos bá’! Mondja! Tisztában van egyáltalán azzal, hogy mi okból vagyunk itt?

- Nem a kuglóf miatt?

- Milyen kuglóf?

- Tudja, a mazsolás… jé, magának olyan színű lett a feje, mint a jupiteresnek a szeme!

- Mi van?

- Hát aki kiszállt a kuglófból!

- Mondja papa, berúgott?

- Nagyon! Pedig csak egyet nyelt a kulacsból…

- Kicsoda?

- Hát a jupiteres. Ezt magyarázom már mióta! Ott fekszem a bokor alatt a tejfelben, amikor egyszer csak feltűnik a kuglóf, és ugrálnak ki belőle…

- A mazsolák… – bólogat sokat sejtetően a riporter.

- Dehogy! A jupiteresek, mert víz kell nekik, mert azt mondja a káembés, hogy elsózták. Ezért idebolyongtak valahonnan, mert ott, ahol élnek, már nagyon szomjasak és a sós víz levesnek sem jó, nekem elhiheti!

A tévésnek hirtelen derengeni kezd… – mit akar mondani? Hogy ufót látott?!

- Nem ufót, kuglófot. Azt mondja a káembés, az ufónak olyan az alakja, mint a kistányérnak fordítva, ezért az a neve, hogy csészealj. Mondjuk ezt nem teljesen értem, mert nálunk a csészének olyan az alja mint a bögrének, a kistányér meg olyan mint a nagy, csak kisebb. No ennek nem olyan alakja volt, mint a bögre aljának, vagy mi…, csésze, hanem mint a kuglóf… persze azt is lehet bögrében sütni, csuporban még inkább, ha pléhből van. Mind a kettő. Mert a porcelán elpattanhat a forróságtól és akkor szétfolyik a massza, a mazsola meg…

- Állj, állj, állj! Kezdem már érteni. Szóval ufót látott.

- Tényleg érti! Most sorolom, hogy miért kuglóf…

- Jó, jó, jó, legyen kuglóf. Hogy pontosan fogalmazzak: tehát látott egy azonosítatlan repülő tárgyat.

- Nem Tehát látta, én láttam! Meg a Kapca. És nem volt azonosítatlan, pontosan beazonosítottam. Kuglóf. És a jupiteres is beazonosította a szagom, mert azt hitte, én vagyok az Eti.

- Mi?!

- Tudja, a kupáson! Szerintem ők már találkoztak ott…

- A felesége?

- Igen. Az anyja nevezte Etinek, én meg úgy, hogy Etuska. Szebb, nem? Jól rímelt a neve ahhoz a vershez, amit neki írtam eljegyzésünk alkalmából, az volt a címe, hogy „Puska” – elmondjam?

- Ne mondja!

- De mondom, mert így volt, két hétig fabrikáltam a sorokat…

- A verset ne mondja!

- Jó! Hosszú volt. Egyébként is.

- Figyeljen Sajtos bácsi! Nem szakítom félbe, sorolja amit látott, utána még beszélünk – mondja a riporter és az operatőr felé fordul – kamera forog!

 - Mint a kuglóf – jegyzi meg az öreg.

- Mi a baj?

- Szóval jött a kuglóf, kimásztak belőle a jupiteresek, először fütyültek a Kapcának, majd ugattak neki, utána meg vizet kértek tőlem, mert ők elsózták. De nálam csak pálinka volt, ettől úgy berúgtak, mint a káembés tegnap, én meg odahúztam őket a kuglófhoz. Az ajtóban állt a főjupiteres, ő nem jött piálni, mert szikrázott a szeme, mint az ötvenedik házassági évfordulónkra kapott torta. Olyan gyertyaszerű rudakat raktak bele a krémbe a gyerekek, csak aranypapírban, és amikor meggyújtották, olyan volt, mint a jupiteres szeme. Ahogy hallom, mostanában divatos az ilyen torta…

- Jó, jó Lajos bácsi. És utána?

- Megettük. Amit a sógoromék hoztak, azon nem volt ilyen rúd…

- Úgy értem, mit csinált azután, hogy odahúzta a jupitereseket a kuglófhoz?

- Elájulhattam, pedig nem is ittam, mert nem emlékszem semmire. Még jó, hogy jött a káembés…

- Kamera állj! Na ennek így semmi értelme, zagyvaság az egész! Elmondom miért jöttünk, Sajtos bácsi. Kora reggel egy sárkányrepülő különös, és hatalmas köröket látott a környéken, a gyepen, teljesen szabályosak, egymásba kapcsolódnak mint az olimpia öt karikája, csak ezeknek mindegyike befelé spirálosodik. Olyan rejtélyes, mint a Nacza vonalak. Tudja mi az…? Érdeklődtünk a faluban, ott azt mondták, jöjjünk a tanyájára, hátha maga többet tud erről.

- A büdös életbe – kap a fejéhez az öreg – elfelejtkeztem a birkákról! Szóval mégis elszabadulhattak, pedig odaférceltem őket egy-egy karóhoz, hogy ne tűnjenek el a ködben. Azok legelésztek arrafelé, ahol mondják. Csak nem megijedtek valamitől? Hát persze! A kuglóf…!

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap