A koronázás 1/4

Doma-Mikó István, cs, 12/15/2011 - 01:48

 

 

 

 

Korunkban húsznál kevesebb királyságot ismerünk. Akad monarchia, amelyben az uralkodóknak még koronája sincs. Az utolsó, klasszikus értelemben vett királykoronázásra több mint fél évszázada került sor.  

1953-ban klasszikus ceremónia keretében a jelenleg is uralkodó II. Erzsébet brit királynő fejére tették fel a koronát. A monarchiák nem mindennapi szakrális eseményére 55 évvel később, 2008. augusztus elsején kerülhetett újra sor. Brit minta és szertartás szerint Tonga királyává koronázták V. George Tupout.

 

A fényes királyi pompával rendezett ünnepségre az uralkodó 500 prominens vendéget hívott külföldről. Tekintve, hogy 1989-óta a királyi család udvari festőművésze vagyok, magam is részese lehettem e világraszóló eseménynek.

 

A Hawaii és Új-Zéland közötti, 170 szigetből álló Tongai Királyságnak 1875-től, I. George Tupou trónra lépésétől van koronázott királya. Őt II. George, majd III. Salote királynő követte. Én IV. Taufa’ahau Tupou királynál 1988-ban kezdtem a szolgálatot. Vihar Győztese (a király nevének jelentése) uralkodása alatt tanúja voltam az ország hatalmas fejlődésének. Őfelsége modern nemzetközi repülőteret építtetett, főiskolát, tv – és rádióállomásokat alapított. 2006 szeptemberében, 41 évi uralkodás után halálozott el. A trónon idősebbik fia követte V. George Tupou  néven.

 

 

V. George Tupou király családjával és vendégeivel   (Foto: Doma-Miko)

          Július 22-én reggel az aucklandi repülőtéren hideg eső fogadott. A tokiói hőségből pár óra alatt az új-zélandi télbe csöppentem. Utoljára a király helyi rezidenciáján töltöttem itt egy hónapot uralkodóm, Őfelsége IV. Tupou mellett. Tettem a dolgomat, illetve dehogy. Udvari festő létemre éppen nem festettem. Őfelsége leghűségesebb híveivel együtt próbáltam elviselhetőbbé tenni a nagybeteg uralkodó napjait.

         Bár az ilyenkor szokásos „Jól van Felséged?” aggodalmamra most is „Persze, jól vagyok” választ kaptam, de azért láttam, éreztem, hogy nagy baj van. A király ritkán volt beteg. Jó erőben tartotta az ifjúkorától soha ki nem hagyott napi egyórás edzés. Még nyolcvanéves korában is olyan óriási súlyokat emelgetett, amelyeket két katona együttesen alig bírt. A neve, Taufa’ahau jelentése Vihar Győztese. Hatalmas testi erejéhez hasonló lelkierő párosult. Nem engedte, hogy betegsége miatt megkíméljék a Monarchia gondjaitól. Külföldi betegágyánál is fogadta miniszterelnökét, és a lesújtó gyászhíreket, többek között a hercegi pár – unokaöccse és annak felesége – tragikus haláláról. Utolsó beszélgetéseink örök tanulságok számomra. Tanórák az emberi nagyságból.

          A Heilala Fesztivál a tongaiak nemzeti ünnepe, amelyen a király koronázása óta minden évben részt vett. Csakhogy most az orvos diagnózisa szerint belehalhat a repülőútba. "Tongában a helyem, tehát megyek. Ha meghalok, hát meghalok" – döntött. A királyi parancs ellen nincs apelláció. A megrettent udvartartás némán csomagolt. Őfelsége még a visszautat is túlélte. Három hónap maradt az életéből. 

 

          Most újra itt vagyok Új-Zélandban, hogy a kiállításommal emléket állítsak neki. His Majesty, the Late King. Őfelsége, az elhunyt király – hallom döbbenten új titulusát. Az együtt töltött majd’ két évtized emlékei kavarognak bennem a városba tartva.
A szupermodern galéria ideális kiállítóhelynek látszik. A térre néző teljes fala üveg, s így a kivilágított festményeim kintről éjszaka is jól láthatók lesznek.
Mire a falra kiraktuk a képeket, a kiállítóterem megtelt érdeklődőkkel. „Nocsak, azok ott a királyi család tagjai”- mosolygott rám egy tongai asszony, és én hálás voltam neki.

          Két nappal később újra gépen ültem, hogy megtegyem a tongai fővárosig tartó háromórás repülőutat. A külföldi légitársaságok a koronázáshoz időzítve 2-4-szeresre emelték az áraikat, de még így is tömve voltak a járatok. Ha másból nem, ebből biztosan megtollasodnak.

Őfelsége V. Tupou király ötszáz prominens vendéget hívott külföldről. Számukra lefoglalta a főváros szinte valamennyi hivatalos szállását. A kormány ötezer külföldi látogatóra készült. A fősziget zsúfoltságának elkerülésére az uralkodó a fontosabb szigeteken később megismétli az ünnepségeket.

          Vajon az elmúlt húsz év alatt hányszor tettem meg a repülőtér és a tongai főváros közötti utat? Az elsuhanó pálmafákat és házakat szinte egyenként ismerem már. Jobbra Pilolevu hercegnő lakosztálya, amelynek kapuját két bengáli tigrisszobor őrzi, vele szemben a szerpentin út pedig az új uralkodó Medici-stílusú fehérmárvány kastélyához vezet. Nini – kaptam fel a fejemet a városhoz közeledve -, mennyire megváltozott az épületek külleme. A koronázás tiszteletére mindenki takarít és fest. A kerítések és a házak falai piros-fehérben tündökölnek.

          Nuku’alofa, a Szeretet Városa lázban égett. Az úttestek fölé minden jelentősebb intézmény díszes diadalkaput emelt. Tetejükön hatalmas transzparensek hirdették a minisztériumok, iskolák, közműszolgáltatók koronázási jókívánságait. A főutcán, a Vuna Road-on még hatalmas forgó koronákat is szereltek reájuk. Sok volt a nézelődő turista. Még néhány nap, és megtelik az ország.

          A Királyi Palotához közelítve soha nem tapasztalt pezsgés fogadott. A kerítés mellett kocsisorok álltak, s a rácsos vaskapunál a strázsák díszuniformisban irányították a forgalmat. Belépve a régi barátokkal öleltük egymást a teljesen új környezetben. Ugyanis az 1867-ben épült viktoriánus palotát az uralkodó felújíttatta az ünnepségre. Kint újkori fényében ragyog, a termekben pedig a berendezést is kicserélték. Meghatódva léptem a szobába, ahol az öreg királlyal gyakran időztünk. A megszokott tárgyak helyett díszes antik bútorzat fogadott, s a néhai uralkodó helyén üresség.
A Palotán belül még nagyobb volt a sürgés-forgás. Frakkos úriemberek, előkelő dámák, aranysujtásos katonatisztek vártak meghallgatásra. A királyné komornája hideg italt hozat. Őfelségénél vendégek vannak Angliából, talán várjak itt az audenciára. A terasz árnyékából nemesek a táncműsort nézték. Inkább beültem közéjük. A palotakertben többszáz népviseletes tartott monumentális bemutatót. Sokszólamú énekük, lendületes mozgásuk, ütemes dobbantásaik magukkal ragadtak bennünket. Innen-onnan felhangzott egy-egy kurjantás, éljenzés. A boldogsághirdető Lakalaka (Fürgén Sétáló) táncban csak aprókat lépnek, s a dinamikus mozgást inkább a karok és kezek végzik. A csoport központjában kap helyet a váhenga, a vezértáncos, aki jelentős személy, általában a királyi család tagja. Most Pilolevu hercegnő második leánya, a karcsú hon. Fanetupouvava’u állt közéjük. Kecses mozdulatait elismerő tapsviharok és kiáltások kísérték.

          Azután végre a királyné előtt állhattam. A király elhunytával új megszólítása „Anyakirályné Őfelsége”, de mert az új uralkodó nőtlen, nem okozunk félreértést, ha megszokásból továbbra is királynénak tituláljuk.

- Isten hozott, István! – hallom a megszokott üdvözlést – No, hogy vagy, és hogy van édesanyád? - Az utóbbit soha nem felejti megkérdezni, amióta egyszer elárultam, hogy anyám imádkozni szokott értük. Talán mégis inkább „anyakirályné”, tűnődöm, mert a kora és a jósága miatt sokunk édesanyja lehetne. Ilyen fáradtnak viszont az elmúlt két évtized alatt sem láthattam. Az új király nőtlensége miatt reá hárul a koronázás második legfontosabb szerepe. 83 évesen reggeltől estig pihenés nélkül szervez, és fogadja a tengerentúlról érkező vendégeket. Azok pedig sokan vannak, a király félezer fontos vendéget hívott a koronázásra.

          Megbeszélésünket múltba nézéssel kezdjük. Lakosztályában őriz egy portrét, amit 1996-ban festettem az elhunyt uralkodóról. Mostanra arról készítettem ötven számozott vászon-litográfiát a királyi család tagjai és közeli hívei számára. Erről aztán áttérünk a jelenre és a jövőre: lefixáljuk a teendőimet a következő hetekre. Fáradságára való tekintettel igyekszem rövid és összefoglaló lenni. 

- Várj csak – szólt utánam távozóban – ettél már? Nem? Hát akkor menj be az ebédlőmbe, vitetek neked vacsorát.

          Másnap délelőtt a királyné autót küldött értem. Meghívott a főváros melletti Houmába egy kedves kis rokona születésnapi ebédjére. A houmai tengerpart a királyság lenyűgöző természeti csodája. Ott van a „Blow Holes”, amit a köznép csak egyszerűen Főnökök Sípjának nevez. A sziklák felfordított teknőhöz hasonlóan nyúlnak a tengerbe. A part felé tartó hullámok ezek üregeibe préselik a levegőt, az pedig a fönti lyukakon sípolva kitódul, magával sodorva a tengervizet. E húsz méter magasra spriccelő természetes szökőkutak mellett állítottak fel asztalokat 5-600 vendég számára, a szépséges Darlene ’Atu’amu’a Hakeifaleha’akili Vaea kisasszony 21. születésnapja tiszteletére.

 

Folytatjuk

 

Megjelent: Leleplező, 2008

 

Magyar Irodalmi Lap

 

 

 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap