Körmendi Lajos: Barbaricum 7/8

Szerkesztő D, szo, 07/07/2018 - 00:04

Folytatás…

Égtájak

Hajnalok tűzvészei tombolnak.
Cyprian Norwid jön
aranyló miseruhában.
Egemen madarak petárdái.
Pacsirták csöpp lángja rezeg.
Tündöklik
a vidék
zöld hajzata.

Holnap talán Vladimir Holan
világít.
Viivi Luik csókja olvasztja majd
a szívemen
alákúszó
gleccsert.
Kilép belőlem
a fejfák
menetoszlopa.

Két átköltés

1. (Enn Vetemaa: Odasurranni)

Odasurranni egyedül
a meleg-titkú tűzhelyhez,
mely a szoba éjszakájában
teli tüdővel lélegzik.

Anyám kályhája
Anyakályhám.

Hisz a kályhák egy kicsit anyák is,
az anyák pedig kályhamelegek,
és mi egyre visszavágyunk hozzájuk.

A hunyott-szemű szobában,
a kályha nyarában
szomorú, szép, mesés világokat álmodunk,
a szibériás égbolt madaraira gondolunk,
a tintasötét, huzatos égbolton,
a jégcsap-nyurga kémények fölött élőkre.
A madarakra, melyeknek oly horgas,
fagyott, árva a lábuk.
Oh, ti szegény kályhátlan madarak!
Fűtetlen világ kályhátlan madarai!

2. (Viivi Luik: Ő mindent elmondott)

A fenyők belesápadnak a decemberbe
könyvek avasodnak
a test havas fa
legyen vígaszuk a gyermekeknek
az idegen házakban
rémületük
akár a meszelt hold
iszkoljon végig a padlón
elkerülje őket a halál
éjjel háromkor
aludhassék a szívednek legkedvesebb
a szenvedés előtt
ami árnyékként követ
én álmodnak őre
litániázom
jöjjön el a te országod