Költészet Napja

Szerkesztő A, sze, 04/11/2018 - 00:18

 

 

 

 

 

 

 

 

 

József Attila, a magyar líra egyik legnagyobb alkotója születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. József Attila mindent tudott a versírásról, a formának és a tartalomnak is mestere volt; született tehetség és tudós költő; sorsa jól példázza a 20. század első felének magyar történelmét. József Attila megjárta a „poklot” is, igazi művészként a legsötétebb mélységekben is megmerült, megküzdött önmagával, s bár tragikusan fiatalon halt meg, életművét mégsem érezzük csonkának, hiszen mint valódi művész a teljességre való ráeszmélést, emberi lényegünk titkainak megismerését kínálja. A magyar költészet számos világirodalmi rangú alkotóval büszkélkedhet: a magyar nyelvű líra első nagy képviselőjétől, Balassi Bálinttól a reformkor nemzeti elkötelezettségű poétáin át a Nyugat nagyjaiig vagy a legújabb kor kiemelkedő képviselőiig, Csoóri Sándorig, Kányádi Sándorig. Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Ady Endre, Babits Mihály és mások megannyi kincset adtak nemzetünknek, táplálták anyanyelvünk életerejét, s tükröt tartottak a magyarság elé. Sokan az elbeszélésnek is kiválóságai, Ady, Babits, Kosztolányi jut eszünkbe, de gondolhatunk az epikus költészet legnagyobbjára, Arany Jánosra is; vagy a drámai költészetre, Madáchra, Katona Józsefre. Mert nemcsak a líra költészet, költészet minden, ami érzés, érzelem, hit és szeretet. S mily nagy öröm annak felfedezése, hogy olykor a próza mesterei is a lírához fordultak, hogy Jókai Mórnak, Fekete Istvánnak, Wass Albertnek is szépséges versei vannak. A líra az érzelmek, a hangulatok műneme, s a legnagyobbak minden verse vallomás: a költőről, az emberről, a világról. A költő hangszer – a legérzékenyebbek közül való –, lelke húrjai megpendülnek a teremtett világ minden rezdülésére, a költő hangja a lélek hangja. Út valami rejtetthez, valami nem mindenki számára érzékelhetőhöz. Figyeljünk e hangra, gazdagodhatunk általa – minden időben! Három verset idézek, három fontos gondolatot a költészet napján – mert mindennél szebben beszélnek maguk a művek.
 

 

Magányban (részlet)

 

Az nem lehet, hogy milliók fohásza
Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér - a szabadság kovásza -
Posvány maradjon, hol elönteték.
Támadni kell, mindig nagyobb körökben,
Életnek ott, hol a mártir-tetem
Magát kiforrja csendes földi rögben:
Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem.

 

Nem mindig ember, aki sorsot intéz;
Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb;
S midőn lefáradt az erőtelen kéz,
A végzet tengelye harsog tovább;
Csüggedve olykor hagyja lomha gépűl
Magát sodorni az ember fia:
De majd, ha eszmél s öntudatra épűl,
Feltűnik egy magasb hármónia.

 

És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad, feltarthatlanúl;
Csak szélein marad veszteg hinárja,
S partján a holt-viz hátra kanyarúl.
Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban:
Veszhet közőlünk még talán nem egy:
De szállva, ím, elsők között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk előre megy!

 

Ezt írja Arany János, a nemzeti összefogás és a cselekvés (a cselekvő hazaszeretet) erejét hangsúlyozva, egy nehéz korszakban, hitet, reményt adva.

 

A csavargó a halálra gondol

 

Uram, a tél bevert a templomodba.
Álltam vaspántos portádon belül
s ámulva néztem botra-font kezemre
sugárban omló fényességedet.
Térdelt a nép, én álltam egyedül,
úgy hallgattam, amit beszélt papod:
„Ez világot szívedben megutáljad
és úgy menj ki belőle meztelen –”

 

Uram, te ezt így nem akarhatod.

 

Tudom, hogy földed nagy területéből
egyetlen barlangod jutott nekem,
s megreng az is, ha viharod zenéje
végigrobajlik fenn a tölgyeken.
De ha tavaszod jő, enyém az erdő,
és jó hozzám az erdő: ennem ad,
rigószavaddal kelt a kora-reggel
s odvamba surran este sűnfiad.
Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel
új őszig minden gondot eltemet:
mezítláb járom harmatos meződet
s verőfényed füröszti mellemet.
S ha kóborolni küld a nyugtalanság
s nótázva fut mellettem patakod,
kurjantással köszöntöm kék lakásod,
s fütyörészem s Uram, te hallgatod.
Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel,
otthon-kínáló tűz nem int felém,
de mondd, volt-e valaha szép világod
valakié úgy, ahogy az enyém?

 

Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat
egy rándítással elhullathatom,
saruim szíja sem marad velem.
Uram, utálni nem tudom világod,
de indulhatok, amikor kivánod,
igéd szerint: egészen meztelen.

 

Áprily Lajos verséből az életszeretet, a teremtett világ iránti rajongás, az élet szépségeire való ráébredés képességének derűje, a Mindenható iránti hála sugárzik. Minden gond, minden nyomor ellenére befogadni a világot, Isten adományát, s meglátni, hogy az élet gyönyörű: tanulságos gondolat panaszkodó korunkban.

 

Az Ige

 

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

 

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

 

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

 

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!

 

Ez Reményik Sándor vallomása. Anyanyelvünk őrzője, kincsestára a költészet, sokszor útmutató, mint ez a költemény. Az anyanyelv a nemzeti lét alapja, s a költészet a nyelvnek fenntartója, titkainak tudója. Őrizzük mindkettőt, egyiket a másik által!

 

 

 

 

 

 

Nyiri Péter

igazgató

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap