Kiskőrös

Lukáts János, h, 10/24/2016 - 00:03

 

 

 

„Ez a város születésem helye…”

 

Enyhe volt a tél, a tavasz már február közepén jelzi közeledtét. Az őszi vetés tenyérnyi magas, zöld szőnyeget terít el a földeken, őzcsapatok legelésznek, fejüket kíváncsian emelik az eldohogó vonat felé. A Kiskunságon nem állja útját a tekintetnek semmi.

Az állomás homlokán hosszú szalag fogadja az érkezőt: Köszöntjük Petőfi Sándor szülővárosában. Az „indóház” 1882-ben a legszebb volt a Budapest-Zimony vonalon, a vasúttársaság ekképpen akart tisztelegni a neves szülött emléke előtt. Az állomásépület a háború végnapjaiban elpusztult, de a váróterem bal sarkában, dupla lábazaton áll az első Petőfi-szobor másolata. Ezt még bátor férfiak készítették, rejtegették, és a templom előtt állították fel, jóval a kiegyezés előtt. Rajta minden kellék, amelyet a költőhöz társít az utókor: a lant, a kard, a könyv és egy babérkoszorú. A szobrot homokkőből faragták, vonásai csak kevéssé emlékeztetnek Petőfire, de az összhatás mégis hitelesíti, hogy a költő fogadja városa vendégeit.

Kiskőrösön korán megtelepedtek a pásztor- és a földművelő népek: legelő és tó, szabad földterület (néhol futóhomok) bőségesen volt errefelé. A török időkben a város elpusztult, később a vidék új urai, a Wattay család felvidéki szlovákokat telepített Kiskőrösre. A szlovákok máig viselik az eredetükre utaló túróci, nyitrai, honti helyneveket, a visszaszivárgott magyarok dédunokái pedig máig ő-znek nyelvükben (mint a szögediek).

A határban 1704-ben Rákóczi táborozott, mielőtt átkelt volna a Dunán (a fejedelemre bronz mellszobor emlékeztet), 1848-ban pedig a város szélén gyakorlatozott négyezer Pest megyei nemzetőr, akik a délvidéki harcokba indultak.

Jellegzetes alföldi mezőváros Kiskőrös, széles, egyenes utcákkal, füzérszerűen egymásba érő terekkel, ahol az egyes felekezetek templomai félszemmel figyelik egymást. A nagy L alakú tér rövidebb oldalán emelkedik Petőfi Sándor szülőháza. Vályogfalú, náddal fedett építmény, ahogy 1820 körül a házak épültek Kiskőrösön és mindenfelé Közép-Európában. A ház homlokzatán, vöröses-barna márványtáblán ennyi a felirat: Itt született Petőfi. Két ablakán zöld zsalugáter, a házak között magas fakerítés. A ház hosszú, oldalánál ápolt park. A házzal szemben, a téren öreg, görcsös platán, a platánok elélnek kétszáz évig, talán ez is láthatta 1823-ban az apró gyermek első lépéseit. A lakást egy szoba és egy konyha alkotja, a szoba nem alacsony, keresztgerendáit időnként nyilván újakra cserélik. A berendezés két tárgya bizonyítottan a Petrovics családé volt: az ágy, amelyben a költő született, és az almárium (vagyis a szekrény). A sarokasztal és a pad körülötte a berendezéshez illő, korabeli. Az ablakon délelőtt besüt a nap. Amikor a szobába belépünk, felhangzik: „Itt születtem én ezen a tájon…”, színészek mondják a költő családi és tájverseit (Kaszás Attila, Máté Gábor és… Latinovits Zoltán).

A szoba sarkában formás, fehér cserépkályha búbosodik, a konyha felől fűtik. A konyha – akkoriban a legtöbb falusi konyha – szabad tüzelésű, a füstöt kihúzta a magasra épített, szűk kémény (ha kihúzta). A kémény alján keresztben két gerenda, erre kötötték a sonkát, kolbászt – füstölni. Körben szépen formázott konyhai edények: cseréptálak, az egyik kimondottan kacsa sütésére készült. Szilkék, tepsik, bödönök, - lehet, hogy Hrúz Mária még ezekben készítette elsőszülöttjének a reggelit, a vacsorát? Egy tárgy hiteles: a krumpli törő berendezés, a „kis pesztonkának”, Kurucz Zsuzsinak volt a konyhai munkaeszköze, a látogatók kipróbálhatják krumplinyomó képességüket.

A házat 1880-ban vásárolta meg a Magyar Írók és Művészek Társasága, azzal a céllal, hogy múzeumot létesítsen benne. Jókai e szavakat mondta a megnyitón: „Üdvöz légy, emlékezetes hajlék, aki Petőfit születni láttad…”. Jókai szobra a ház előtt, a téren áll. Olyannak mutatja az írót, mint amikor 1848 napjaiban egy lakásban laktak: Jókai és a Petőfi-házaspár.

A szülőház mellett emlékmúzeumot rendeztek be, a kettő között a Petőfi verseit más nyelvekre fordító költők szoborparkja. Kiváló gondolat hozta létre ezt a parkot, talán egyedülálló Európában. Ma tizenöt fordító mellszobra áll szerte a parkban, és nézi egymást, a költő szülőházát.

Kertbeny Károly (aki Karl Benkert néven látta meg a napvilágot) még személyesen ismerte Petőfit, kétnyelvűségét a magyar irodalom népszerűsítésére használta fel, nagy lelkesedéssel – és mérsékelt tehetséggel. Jován Zmaj újvidéki aljegyző volt, orvos és a szerb királyi család rokona, „a szerb Petőfi” megtisztelő nevet kor- és nemzettársaitól kapta, Petőfi versein kívül Arany Toldiját és Madách Tragédiáját is átültette. 1849-ben, Petőfi halála évében született Országh Pál, aki előbb Pavel Országh, majd Hviezdoslav (vagyis „a csillagok dicsősége”) néven jegyezte műveit, sokat tett a magyar költészet megismertetéséért a szlovákok körében. De hát ők a kortársi, soknyelvű Magyarország írástudó gyermekei voltak.

Giuseppe Cassano olasz fiatalember, a XIX. század végén, mozgásképtelen betegként tanult meg magyarul, Petőfi életművének javát olaszra fordította, többek között a János vitézt. 1910-ben ugyanazon a napon halt meg, mint Petőfi (július 31-én). Szülővárosa (a szicíliai Nato) szobrot állított Petőfinek.

A XIX. század romantikája lelkesítette a magyar irodalom megismertetésére Otto Manninent, aki Petőfi versei mellett Aranytól a Toldi estéjét fordította finnre, sőt Lu Hszünt, „a modern kínai irodalom atyját” is, a Szabadság, szerelem az ő fordításában évtizedek óta a kínai egyetemisták kedvelt költeménye.

A XX. században tovább gazdagodott a Petőfi-fordítók köre. Az észt Ellen Niit (a szoborpark egyetlen női tagja) a János vitézt vitte el a nyelvrokon balti országba. Oroszra Leonyid Martinov fordította Petőfit, oroszról azután grúzra és abház nyelvre fordították tovább. Németre újabban Franz Fühmann ültette át, az NDK kritikus szellemű fenegyereke számára a költő- és a versválasztás nemcsak esztétikai állásfoglalkozás volt.

A szülőház oldalfalán tizenhárom réz dombormű, az aradi vértanúk arcmása, középen földbe ásott, vörhenyes színű, nagy márványszilánk, a költő verssoraival: „Kik érted haltak, szent világszabadság!” A véletlen különös játéka, hogy Petőfi Sándor édesanyja, Hrúz Mária, és Lahner György honvédtábornok ugyanabban a Túróc megyei faluban, Necpálon született, négy év különbséggel. Bizonyára ismerték egymást.

A téren, hársfa árnyékában, szerényen áll Bem tábornok szobra, ő járta ki Petőfinek az őrnagyi rangot, aztán a saját lovát ajándékozta neki (a csatamén túl magas volt az alacsony termetű Bemnek), az utolsó ütközetből pedig egyenesen eltiltotta a rangjáról leköszönt költőt, aki addigra már lovát is kénytelen volt eladni, Petőfi gyalogosan kereste Segesvárnál a halált. Bem tábornok ábrázolása sem könnyű szobrászi feladat!

Az emlékmúzeum az utókor tisztelgése a költő előtt. Petőfi kéziratai, a róla készült festmények, rajzok, litográfiák láthatók a tárlókban. Izsó Miklós bronz szobra a legjobb Petőfi-ábrázolások közül való, lobogó hajjal, kigombolt gallérral mutatja a fiatal férfit (talán, mint nemzetőrt?), a szobrot a látogatók fejmagasságában helyezték el, hogy szembenézhessünk vele. A költő pipája, tintatartója, az ón kancsó, amellyel megkeresztelték, az emlékmúzeumban kapott helyet.

Üveglap mögött szemlélhető a kiskőrösi lutheránus eklézsia matrikulája az 1820-as évekből. Abban az évben (1823) az első név: Alexander, utána a szülők neve: Stephanus Petrovics, Maria Hruz. A biztonság kedvéért alatta beírt szöveg: Jeles magyar költő, Petőfi Sándor név alatt.

A család oldalági rokona volt Orlay Petrich Soma, a kor elismert arcképfestője, megörökítette vásznán a család egyes tagjait, élethű arc néz ránk „a jó öreg kocsmárosról”, „a legszeretőbb anyáról”, magáról a költőről. Orlay (akkor még Petrich), Jókai és Petőfi (akkor még Petrovics) Pápán iskolatársak voltak, mindhárman festőnek, időnként költőnek készültek, vajon tudták – bizonyosan tudták! – hogy a közeljövő magyar szellemi életének milyen alakjai leszek ők, hárman?

Petőfi Zoltánt is megörökíti egy szép szobor, egy litográfia a családi arcképgyűjteményben. Talán valóban oly mértékben hasonlított apjára, talán a festő, a szobrász a nagyhírű apa vonásait akaratlanul is belelátta a rövid életű fiúba. Sem a Petrovics nagyszülők, sem Petőfi nem ismerte fiát felnőttnek, mindhárman 1849 nyarán haltak meg (Petrovicsék pestisben, Petőfi a segesvári ütközetben), Zoltán ekkor még egy éves sem volt.

A tér túloldalán az egyemeletes városháza, szép arányú épület, középen kocsibejáróval. A homlokzaton címer, amely sokat elárul a kiskunsági mezővárosról: középen méhkas gömbölyödik, a kas tetején szarvas ágaskodik, nyakát nyíl járja át, hat szőlőlevél jelzi a közeli tanyabokrokat, az egész címert pedig búza- és rozskalász fogja körbe. A városházával szemben a költő szobra áll, bal kezével melléhez kardot szorít, a talapzaton a felirat csak ennyi: Petőfi. A szobor a szülőház felé néz, a városházának a hátát mutatja, de hol volt még akkor a városháza!

A városháza mellette, az iskola oldalánál, kerek virágoskert közepén kapott szobrot Szendrey Júlia, „a feleségek felesége”. Két karját ölelésre tárja. Halála évében (1868) írta: „Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal… Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon, s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk”.

A nagy L betű hosszabbik oldalán emelkedik a katolikus templom. Kereszthajós, mérsékelten barokk stílusú, egytornyú épület. XX. századi érdekessége, hogy a szentély freskóját és az oldalfalakat egy Kiskőrösre menekült lengyel festő, Karol Malczyk készítette, a bibliai alakokat kiskőrösi polgárokról mintázta. A református templom elegáns fasor (afféle sétálóutca) végén emelkedik, fióktornyai a gótikát idézik, sajátos kupolája tiszteletet parancsol. A főúton a Szarvas fogadó három toronycsaládot is hordoz, étterem, kávéház és szálló egyaránt működik benne, nevét ama címerbeli szarvas után kapta, a kiskőrösiek a Kiskunság legelegánsabb vendéglőjének tartják.

Böngészem a várostérképet, itt még az utcanevek is Petőfiről beszélnek, vagy inkább az ő világát igyekeznek megőrizni. A szülőház közelében találjuk a Petrovics utcát, a város északi oldalán Hruz Mária és Szendrey Júlia nevét viseli utca, sőt, a Kurucz Zsuzsanna utca „a kis pesztonka” emlékét hordozza. A költőtársak közül Arany és Vörösmarty, Tompa és Csokonai foglal helyet a térképen, továbbá Balassi és Kisfaludy. Két zeneszerző: Kodály Zoltán és Kacsóh Pongrác (utóbbi bizonyosan a János vitéz okán). Több tábornok a tizenháromból, természetesen Bem és – talán engesztelésül a Petőfivel szemben túl szigorú – Klapka György. Toldi Miklós és Kinizsi Pál, mint hős katonák, mint a magyar népmondák legendás alakjai. A város délkeleti részén pedig a Segesvári utca. Itt végződik Kiskőrös, Petőfi szülővárosa.

 

Lukáts János

2014. tavaszán

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap