Késsel a kézben (kisregény – 20/9) Eltérő boldogság

Kő-Szabó Imre, cs, 08/13/2015 - 00:18

            A lány mosolygott, Vágó Géza szíve, pedig úgy kalimpált, mint egy gőzkalapács. Érezte, rögtön kiugrik helyéből, még a levegő is kevés volt számára.

  - Szép vagy! - mondta a lánynak és újból megálltak.

  - Ne mondd? - csodálkozott.

  - Megkedveltelek! - hebegte Vágó Géza zavartan és mindkét kezével maga felé, fordította a lányt.

  - Menjek hozzád feleségül? - kérdezte kedélyeskedve, a hangulathoz nem illő hangsúllyal.

  Vágó Gézát zavarta a lány fölényeskedése. Akarta, kívánta, legszívesebben leteperné, mert kell! A téri lányoknál, nem kell annyi szöveg. Nem is szeretik az olyan srácokat. Úgy vannak vele, ha egyszer az a férfi rászánta magát és nekik is tetszik, akkor minek annyit pofázni, oda kell tenni és kész. Arra gondolt, eltöltött egy délutánt ezzel a lánnyal és még a közelébe sem engedi. Miért akarja megjátszani előtte a szűzlányt, nincs annak semmi értelme. Érezhette, hogy kedveli, ezért is maradt vele. Ha neki nem volt jó, akkor miért most kiabál, ment volna el még a kezdetén, de biztosan őt is ette e fene. Eszébe jutott, ezzel talán mindent elrontana. „- Nem, ezt azért mégsem!” Több ez a lány számára, mint gondolná. Jó lenne máskor is találkozni vele, mert ez a szombat délután, nem olyan, mint az eddigiek. Valami különlegesség vibrált benne, de erre a különlegességre, nem tudott rájönni.

  - Elvennél? - kérdezte a lány.

  - Lehet - mondta Vágó Géza. Igaz, szívesebben mondana igent, most mégis túlzásnak találta.

  - Nem korai még?

  - Nem.

  - Hat órai ismeretség után?

  - Úgy hiszem - bizonytalankodott Vágó Géza és szerette volna megcsókolni a lányt, de az hátrább lépett. A sikertelenség miatt zavart lett.  A lány kihasználta pillanatnyi fölényét.

  - Ki vagy te? - kérdezte.

  - Egy ember, de nem mindegy az?

  - Egyszerűen, éljek veled? Te sem gondoltad ezt komolyan.

  - Miért?

  - Nem bírod már? - kérdezte a lány gúnyosan.

  - Őrült vagy! 

  - Mind ezt akarja - folytatta és arca komoly kifejezést öltött.

  - Te, pedig gyereket.

  - Apának jelentkezel?

  - Ha nincs ellene kifogásod - mondta Vágó Géza és kezdte bosszantani a lány fölényeskedése.

  - Azt én választom meg - szögezte le.

  - Ezek szerint engem nem?

  - Egy délután még nem alap erre.

  - Lehetne.

  - Szereted a szép befejezést?

  - Te sem ellenkeznél.

  - Nem akarok lefeküdni veled! - mondta határozottan.

  - Miért? - kérdezte Vágó Géza.

  - Nem ismerlek. A neved sem tudom - mondta a lány.

  - Vágó Géza! - mutatkozott be újból. - Az igazi Vágó Géza!

  - Tovább!

  - Dolgozom.  Nem járok egyetemre.  Huszonöt éves vagyok. Egy bőrgyárban művezető. Nincs saját lakásom, csak egy ágyam, anyáméknál. Apám rokkant, leszázalékolt nyugdíjas, részeges, a veszekedések nálunk mindennaposak. A nagymama is iszik - szünetet tartott. - Elég? Vagy mondjak még mást? - kérdezte a lánytól gúnyosan és keményen.

  - Akkor miért mondtál mást?

  - Lehet, hogy te is elhallgattál valamit.

  - Semmit.

  - Egy-két részletet.

  - Félrevezettél.

  - Játszottam egy kicsit - magyarázta a lánynak.

  - Velem nem lehet.

  - Ne legyél olyan szigorú.

  - Már a kezdetnél? Mi lesz később?

  - Többet nem! - nyugtatta a lányt, de minden hiába.

  - Nem hiszek neked - mondta a lépcső alján, majd elindultak egymás mellett a legközelebbi buszmegállóhoz.

  - Ahogy akarod - szólt halkan és zsebre tette a kezét.

  - Akkor itt elválunk - magyarázta a lány.

  Vágó Gézának hirtelen rossz kedve lett. Jól indult ez a délután, aztán mégsem úgy végződött, ahogy akarta.

  - Többet nem látlak?

  - Minek?

  - Beszélgetünk még.

  Az autóbusz most ért a megállóhoz, csikorogva fékezett.

  - És játszunk... - mondta a lány és szaladni kezdett. - Majd máskor, jó? - szólt vissza távolról és fellépett a peronra.

  Vágó Géza döbbenten állt, nem értette a lány gyors elhatározását. Képtelennek érezte, hogy cselekedjen valamit.

  - Szia! - kiáltott a lány és becsukódott az ajtó mögötte.

  Az autóbusz kipufogója élesen ropogott. Vágó Géza csak nézte a távolodó kék járművet és nem tudta, mit tegyen.

 

 

            Késő éjjel érkezett a térre, amely olyan kihalt volt és szomorú, mint az őszi temető. Vágó Géza bosszankodott, a sikertelen délután miatt, Gabriella fölényességére, távozására nem talált megnyugtató magyarázatot.

  A lány, ahogy jött, úgy el is tűnt. Nem maradt utána semmi. Ilyen az ő szerencséje. Egyszer akart elszakadni, ettől a környezettől más  úton, de valami nem engedi. Visz-

sza húzza minden szállal. Fáradtan leült egy padra, és bamba közömbösséggel nézte az égen, fényesen ragyogó csillagokat.

  Apró léptek zajára lett figyelmes. Női alak rajzolódott ki előtte. Meglepődött, nem ismerte fel. Aztán csak ott állt a barna hajú, szép mellű Mari.

  - Te vagy Géza? - kérdezte kissé meglepetten.

  - Én - mondta halkan és felnézett Marira.

  - Mit csinálsz itt?

  - Ülök, üldögélek.

  - Egyedül?

  - Igen.

  - Leülhetek?

  - Felőlem maradhatsz.

  Mari leült a padra, Vágó Géza mellé. Nézte a fiút, nem szólt sokáig, némán várakoztak, ültek és hallgattak. Vágó Géza cigarettára gyújtott, de a lányt nem kínálta meg.

  - Adhatsz nekem is - vette oda félvállról a lány.

  Lassú mozdulattal nyújtotta a dobozt, majd tüzet adott az égő cigarettáról.

  - Rosszkedvű vagy - jegyezte meg a lány, egy kis szünet után.

  - Minek örüljek? - kérdezett vissza Vágó Géza és arra gondolt, miért is jött erre ez a lány? Sokkal jobb lenne most egyedül, legalább elrendezné magában a délután történteket.

  A lány csak nevetett.

  - Nekem! - és csillogó szemekkel nézett a fiúra.

  - Ne nézz így rám! - szólt erélyesen.

  - Szeretlek! - mondta a lány.

  - Részeg vagy - vágott vissza Vágó Géza.

  - Nem ittam.

  - Ne beszélj hülyeségeket.

  A lány változatlanul nevetett, közben kihúzta magát. Mellei csodálatosan domborodtak a barna pulóver alatt.

  - Őrült vagyok, őrült, mert téged akarlak, nem érzed? - kérdezte és közelebb ült. - Miért várlak, miért járok utánad? Mit gondolsz?

  - Késő van... - próbálkozott mással Vágó Géza, de nem vette le szemét a lány melléről.

  - Az lehet - kesergett csendesen Mari. - Elszúrtam az életemet, mert szerettem egy srácot, az dobott és mindennek vége szakadt ... - hosszú szünetet tartott, kereste a szavakat. - És most mi van? Egy nagy semmi! Egy nagy rakás szar!

  Elhallgatott, lassú mozdulattal szívta cigarettáját, aztán hirtelen elpöckölte. - Mi lett belőlem? - tette fel a kérdést és szembe fordult Vágó Gézával. - Egy kurva ...

  - Ne beszéljünk erről! - próbálta elhessegetni a megkezdett fonalat.

  - Igen? Ne beszéljünk erről? - fakadt ki Mari és felállt. - Itt csak hallgatni lehet, csak egy a fontos, ha telítve vagy, akkor gyerünk, elkapjuk a Marit, aztán ürítünk. Erre jó vagyok mindenkinek - nyögte a lány felindultan.

  - Nem - próbálta vigasztalni.

  - De igen!

  - Miért vitatkozol?

  - Ilyen a kedvem.

  - Gyere menjünk - indítványozta Vágó Géza. - Elkísérlek - mondta és felállt.

  - Kedves vagy, nagyon kedves... - gúnyolódott a lány és megbabonázott szemmel nézte a fiú kemény arcát. Álltak egymással szembe, a kihalt tér egyik padja előtt. Csend áramlott minden felől. Vágó Géza hallotta a lány gyors lélegzését, érezte, csak a kezét kell kinyújtania, és máris eléri.

  Nem akart elmenni innen. Az egészet csak tiltakozása mondatta vele. Hirtelen összekeveredett benne a világ. Az a másik lány, aki elfutott az életéből, olyan egyszerűen, ahogy jött.  A magányossága elviselhetetlenné vált és most ide sodródott elébe ez a másik lány, akit legszívesebben elküldene. Nem akarja még súlyosbítani helyzetét, de itt áll előtte, szinte felkínálja magát.

  Ahogy nézte Mari szemét, úgy gyűlt benne a keserűség, az indulat és a vágy. Szerencsétlennek érezte helyzetét, legalább olyan szerencsétlennek, mint a lányét. Tekintetük egybe fonódott, csak nézték egymást szótlanul. A távolság egyre rövidült közöttük. Mindkét kezével megfogta a lány vállát, lassan magához húzta. Szíve egyre hevesebben vert, a levegőt is nagyobb szippantásokkal vette. A lány karjaival a nyakába csimpaszkodott. Érezte, amint Mari mellei neki nyomódtak mellkasának. Szájával kereste a lány száját, amelyet egyből megtalált. Nedves, forró nyelvét az övével fonta egybe. Jobb kezével először a blúza alatt a mellét fogta meg. Nem volt rajta melltartó, egész tenyerét kitöltötte, aztán a csípőjére, fenekére, kemény combjára siklott a keze. Figyelme ugyan megoszlott, de szinte egyszerre érezte a lány forró száját, testének formás keménységét. A keze tovább mozdult, a lány szoknyáját araszolva húzta egyre feljebb. Amint elérte és érzékelte a test melegét, ezer nyíl vágott beléje. Még szorosabban húzta magához a lányt. Vékony bugyija alá csúsztatta újait, amelyek lassan elérték testének legforróbb pontját és a következő mozdulat már...

  Vágó Géza sohasem akarta addig elhinni, még maga meg nem győződött róla, hogy a boldogság sokszor, így járkál körülöttünk, és megszerzése milyen egyszerű, egy csendes estében, egy ligeti padon.

*

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap