Késsel a kézben (kisregény – 20/7) Penge élen

Kő-Szabó Imre, p, 08/07/2015 - 00:23

            Másnap, munka végeztével a téren maradt. Nem akart hazamenni. A tegnap esti történtek miatt semmi kedve nem volt hozzá.

  Szűknek érezte a lakást ennyi ember számára. Ez a megszokott szoba-konyhás-spájzos környezet szűkre hagyta az életet. A mozgások pályái csak rövid görbékben ábrázolhatók.  Néha akadt egy-egy egyenes szakasz, de ez inkább rendellenességnek tűnt, mint szabályos, szükségszerű vonalnak. Ezek az egyenesek ritkán fordultak elő, és sűrű görbék követték őket.

  Ilyenkor voltak napirenden a veszekedések, napjában ismétlődtek is. Pokol volt az otthon, menekülni kellett a térre, valamerre, messzire.

  Vágó Géza megállt a srácoknál.

  - Szevasztok! - köszöntötte őket. Mind a négyen ott ültek.

  - Mi újság? - kérdezte Ibári.

  Vágó Géza leült a padra, táskáját a fűbe dobta, aztán visszakérdezett:

  - Hol?

  - Otthon - mondta Ibári.

  - Mi van az öreggel? - fordult feléje Gedó is.

  Vágó Géza nem szólt, csak ült. Fáradtnak látszott.

  Kapás elébe állt:

  - Kiosztottad?

  - Nem! - mondta Vágó Géza és arca továbbra is fáradt kifejezést öltött.

  - Pedig megérdemelné - állapította meg Ibári. - Csak lődörög a világban.

  Ibári felállt, járkálni kezdett. A kavicsok ropogtak a lába alatt. Aztán halkan ennyit mondott: - Ezt a tehetetlenséget!

  Csend állt be, ültek szótlanul, csak Ibári sétált változatlanul.

  - Én büntetném az ilyen embereket - mondta Kapás határozottan.

  - Az apámról van szó! - kiáltott fel ingerülten Vágó Géza. - Beteg ember!

  - Nem hinném, nem úgy néz ki - mondta Temesi.

  - Miért nem kezelteti magát?

  - Mert lusta! - válaszolta Vágó Géza. - Csak iszik, ez az egy, amit szeret.

  - Dolgozhatna - mondta Gedó. - Mindenkinek dolgozni kell, munka nélkül nem lehet élni.

  - Leszázalékolták, rokkant! - emelte fel hangját Vágó Géza.

  - Potyán nem élhet, legalább kezeltetné magát. A törekvés hiányzik belőle - foglalta egybe Ibári.

  - Mit tegyek?

  - Meg kell nevelni az öreget!

  - Az apámat?

  - Igen.

  - Te sem gondoltad komolyan. A nevelés már nem megoldás!

  - Nincs elveszett ember! - biztatta Gedó, majd hozzátette: - Meg kell próbálni.

  Újból csend állt közéjük. Érezték, nehéz helyzetbe került Vágó Géza. Átéltek már hasonlót a családban. Az életük olyan egyforma volt, mint a környezet, s tudták: ami most Vágó Géza gondja, holnap az övéké lehet. Szótlanul bámulták a semmit. Reménykedtek, egyszer minden más lesz, talán lebontják ezt a féltetős-tűzfalas-téglás-mosogatólészagú világot. Jön egy buldózer, és simára egyengeti a környéket a tér körül. Ezzel megszűnik a múlt, valami új kezdődik, tiszta lappal. A csere azonban olyan lassan ért el hozzájuk, hogy a reményüket többször vesztették el, mint a környék lányai ártatlanságukat.

  A hangulatuk nem akart vidámabbra váltani. Derültség csak akkor költözött közéjük, amikor Temesi így kiáltott fel:

  - Odanézzetek! - és jobb karjával a Tomori utca felé mutatott.

  A KÖZÉRT-ből éppen most jött ki a szőke asszony, kezében fonott kosár. Körülnézett, megindult a téren keresztül, a játszótér felöli részről, pont oda, ahol most, ők ültek.

  Lassan jött. Sárga karton ruha volt rajta, övvel összefogva

a derekán. Szőke haja kontyba fésülve, mellei keményen ringtak, egyenletes, könnyű léptei alatt.

  - Öregem! - ájult el a csodálkozástól Gedó.

  - Micsoda idomok! - fokozta a képet Kapás.

  Az asszony egyre közelebb ért. Észre vette az öt kíváncsi tekintetet. Igazított járásán, tetszett neki csodálkozó, pimaszságnélküli bámulásuk.

  - Ez igen! - mondta Vágó Géza halkan.

  Az asszony odaért.

  - Csókolom! - köszöntek egyszerre, szinte kórusban.

  - Jó napot! - válaszolta és könnyed mosollyal, nézte a srácokat, majd megkérdezte:

  - Mit csinálnak?

  - Nézelődünk! - válaszolta Temesi.

  - És mit látnak?

  Temesi zavart lett, hirtelen nem tudta mit mondjon.

  - Ó, sok mindent - tette hozzá hirtelen. A többiek ezen nevettek. Az asszonynak tetszett Temesi zavartsága. Várt egy kicsit, de Temesi néma maradt, már nem tudta folytatni. Mosolyogva végig nézett a társaságon, aztán búcsúzóul annyit mondott:

  - Akkor jó nézelődést! - és könnyed, ruganyos lépésekkel tovább ment.

  Ahogy távolodott, a srácok egyre tágabbra nyílt szemekkel néztek utána. Szótlanok maradtak, amíg az asszony, a sarokig ért. Ibári kezdett először nevetni, aztán lassan átvették a többiek is. Temesi volt az utolsó. Felállt és halkan csak annyit mondott:

  - Hülye banda! - erre egyszerre tört ki belőlük a hangos röhögés.

  - Láttad Temesit? - kérdezte Ibári Vágó Gézát.

  - Teljesen odavolt.

  - Lelombozódott.

  - Nem mert szólni, semmit.

  - Ti csak hallgassatok - intette le őket Temesi. - Lapultatok, mint szar a fűbe! Nagy hősök!

  - Tényleg jó nő! - állapította meg Ibári.

  - Ért hozzá!

  - Ez a fiú, viszi még valamire - mondta Gedó és ráütött a vállára.

  - Akkor most fizethettek egy sört!

  - Ki fizet? - kérdezte Gedó és felállt. A többiek követték.

  - Ibári! - kiáltotta Temesi.

  - Nem, most Vágó a soros - helyesbített Ibári.

  - Akkor gyerünk!

  Elindultak az öreg Marosi kocsmájába. Vágó Géza kikérte a korsókat, körülállták az asztalt, kortyolták a hideg sört, bámészkodtak. Aztán úgy döntöttek, moziba mennek.

  - Milyen film? - kérdezte Kapás.

  - Svéd.

  - Azt mondják jó.

  - Pikáns részek vannak benne - felelte Temesi.

  - Megnézzük, rendben?

  Az úton Ibári a többiektől összeguberálta a pénzt, megváltotta a jegyeket és bementek a moziba. A film egyszer elszakadt, ekkor tartottak tíz perc szünetet. Ez még szerencsére az elején volt, azoknál a részeknél, amelyekről beszéltek, többen fütyültek, pisszegtek. A srácoknak tetszett a film. Amikor vége volt, már erősen szürkült, néhol egy-egy villany égett. A mozi neonreklámja a következő előadásra várók arcát, piros színnel hintette be.

  A téren nagy csoportokban várakoztak az emberek. Vágó Géza és a többiek először arra gondoltak, valamilyen baleset történt. Aztán látták, hogy Grúber Pali balhézott össze megint a feleségével, kergette a téren körbe és átlósan.

  Mancika barna magas asszony volt, illett Grúber Palihoz, mert a férfi még magasabb volt és testesebb. Grúber erős ember hírében állt mindig, szeretett dolgozni, nem ijedt meg sohasem a lapát nyelétől. Nem tartotta senki őt valami okos fickónak, de erre nem is volt szükség. Apja foglalkozását örökölte, egy kicsit más formában, mert az öreg belspedes volt, Grúber Pali meg TÜKER-kihordó. Vérében volt a trógerolás. Nem volt semmiféle elképzelése arról, hogy talán mást is lehetne kezdeni, ez volt az ő életformája. Egyszer megkérdezték tőle: - Mit csinálnál, ha nyernél a lottón másfélmilliót? Bambán nézett egy darabig, aztán annyit mondott: - Vennék egy stráfkocsit, meg két lovat és fuvaroznék!

  A balhék oka a durva meló volt, merthogy estére kiadta az erejét, fröccsökkel akarta pótolni, ennek pedig az lett a vége, hogy belezuhant az ágyba és reggelig aludt. Ezek után nem volt kedve, sem ereje, hogy az asszony mellé bújjon. Mancika szidta ezért, és máshol kereste a boldogságot. Lázadt, ha együtt ittak is, s a végén mindig kijelentette, hogy holnap elhagyja.

  Grúber Pali időnként eljátszotta a féltékenységi jelenetet a tér nyilvánossága előtt. Azt kiabálta, csalja a felesége. - Kivel? - kérdezték tőle. Erre azonban sohasem volt egyértelmű válasza.

  - Te rohadt cafat! - ordította most is Grúber Pali és széles tenyerével, rácsapott az asszony hátára.

  - Fogják meg! Megöl! - ájuldozott Mancika és a sakkozókhoz futott, egy kis védelemért.

  Grúber Pali kívül maradt, a park sövényén. Onnan kiabált át.

  - Azt hiszed, nem láttam azt a nyamvadt, kispöcsű palidat? Csak egyszer kerüljön a kezem közé! - fenyegetőzött, majd átlépett a sövényen. - Szétverem a képét!

  - Ne engedjék ide! - kérte a védelmet Mancika. Közben éleseket sikított, ahogy Grúber Pali közeledett feléje.

  Többen felugráltak, hogy megállítsák ezt a feldühödött hústornyot. Valóságos körfalat vontak köréje. A baj ott volt, hogy ez a körfal, Grúber Pali közeledtével, omladozni kezdett és mire odaért, már csak Mancika állt ott, védtelenül. Grúber Pali megfogta a kezét és hirtelen, két pofont adott neki. Visszhangzott a téren a csattanás, aztán Mancika sírva, futni kezdett.

  - Nem lehet engem átverni! - kiáltotta Grúber Pali és lomha  futással  utána  eredt  az  asszonynak, az visszakiáltott:

  - Holnap itt hagylak! Őrülttel, nem élek együtt!

  Már ott jártak a tér sarkánál, ahol a villamos befordul az Irányi utcába, amikor Grúber, még egyszer, végig eresztette hangját a téren:

  - Grúber Palit nem lehet átverni! Grúber nem olyan gyerek! Majd megtanítalak én... - aztán eltűnt az utcában.

  Hirtelen, csend lepte meg a teret, a jelenlévők aztán nem tudták meg soha, mire akarta megtanítani, Grúber Pali a feleségét. Álltak egy darabig szótlanul, néztek az Irányi utca felé, mintha gondolkodnának. Egyesek hangosan töprengtek.

  - Adott neki!

  - Biztos megérdemelte.

  - A férje volt.

  Aztán mindenki úgy tett, mintha nem történt volna semmi, csak az este lett, sötétebb valamivel.

  A srácok ott bámészkodtak továbbra is a mozi előtt. A csendet Temesi törte meg:

  - Milyen volt a film?

  - Marha jó! - válaszolta Ibári.

  - Az a rész, amikor bemegy a nő a moziba, és ott a páholyban van egy pár.  Amit azok a sötétben összekamatyoltak? Döbbenetes volt! - csóválta fejét Kapás.

  - A nő meg csak nézte.

  - Este aztán azzal a nagydarab fickóval, ő is betette a dugattyút!

  Ezen nevettek. Lassan megindultak a téren keresztül a Vasvári utca felé. A villamos éppen csikorogva, fordult be a térre, megállt a kocsma előtt. A berregő hangja tompán szólt, majd nagy zötyögéssel indult, a két kocsiból álló szerelvény. Az áramszedő kékes szikrája, pattogott a kocsi tetején és mire a villamos kifutott a térről, ők is elérték a Vasvári utca sarkát, és ott elbúcsúztak. Vágó Géza egy darabig még ott állt. Az jutott eszébe, jó lenne egy korsó sör, lefekvés előtt. Lassan szánta rá magát és elindult a kocsmához. Ott vette észre, hogy a nagymama, az öreg Pásztor néni, dülöngélve megy át a téren, a Tomori utca irányába.

  - Már ő is újból kezdi? - hirtelen ez a kérdés merült fel benne. - Nem ivott, legalább két hónapja!

  Biztos volt benne, hogy a nagymama összeakadt valami ivócimborájával, legtöbbször régi öreg udvarlóival és ilyenkor a múlton, a fiatalságon keseregve, jól leitták együtt magukat. Otthon pedig kitört a botrány, mert egy családban egy részeges is elég, már az tragédia, de ha ketten csinálják, és egyszerre, azt ezután valóban nem lehet elviselni.

  Nem volt kedve haza menni. Ivott egy fél konyakot a sör helyett, nem beszélgetett senkivel, arra gondolt, sétál még egy kicsit. Legalább mire hazamegy, mindennek vége lesz, és nyugodtan lefekhet.

 

 

 

            Tíz óra régen elmúlt, amikor benyitott a Tomori utcai kapun. Minden lakásban égett a villany. Vágóéknál csak a konyhában. Hallotta a veszekedést, a hanghordozásból ítélve egy hullámon már túl volt a család. Most olyan csendesebb korholás időszakában voltak. Nusi néni szidta az apját, meg a nagymamát.

  - Mikor lesz ennek már vége? - hallotta anyja zsörtölődő hangját. - Mondjátok meg, mikor? Legalább tudom, hogy meddig kell még szenvednem veletek.

  - Sohasem! - hallotta Éva válaszát.

  - Nem bírom tovább! - mondta Nusi néni. - Ép ésszel, azt hiszem, senki sem bírja ezt ki. Csak én vagyok az a barom, aki tűröm napról napra a megaláztatást.

  Szünetet tartott, a többiek sem szóltak, majd folytatta:

  - Ötkor kelek mindennap, megyek dolgozni, hogy legyen valami, amiből élni tudunk.

  - Ugyan anyu, ne mondjad már, a többiek is adnak haza pénzt. Géza is, meg én is. Nagymamának a nyugdíjából fizettétek ki múltkor a lakbért, a gázt, meg a villanyt - mondta Éva.

  - Az csak egyszer volt - kiáltotta Nusi néni. Szünetet tartott, majd folytatta: - Apátok is hazaadja a nyugdíját, csak aztán visszakéregeti.

  - Mennyit? Alig kérek valamit.

  - Persze, mert tőlem is kunyizol! - mondta a nagymama.

  - Tőled nem kértem!

  - A múltkor kétszázat, kölcsönbe.

  - Megadtad? - kérdezte Nusi néni.

  - Még nem.

  - Miből akarod?

  - Most kapott anyád pénzt - mondta az öreg Vágó.

  - A tartozást meg kell adni - hallotta nagymama elcsukló hangját. - Nem azért adtam, hogy eligyad!

  - Jó, majd visszakapja!

  - Elég legyen ebből az alkudozásból - próbálta Nusi néni békíteni őket. - Ez a baj, látjátok, mindenen csak alkudoztok, civakodtok. Legalább arra törekednétek, hogy egymás előtt ne hazudjatok. De nem, erre ti képtelenek vagytok!

  Tányér és kanál csörömpölt, Vágó Géza most érezte éhségét először. Anyja folytatta:

  - Mit várjon az ember másoktól, ha saját családja ilyen? Szégyellem magam.

  Vágó Géza, úgy érezte, a nagy vihar elvonulóban van. Nyugodtan mehet haza.

  Óvatosan nyitotta ki a konyha ajtaját. Amikor belépett, mindenki feléje fordult, Nusi néni ült a tűzhely előtt és varrt valamit, a nagymama vacsorázott, az ittassága nem volt veszélyes. Lali szembe ült vele, Éva a kamraajtóban állt, az öreg Vágó, pedig a szobában ült, a dívány szélén. A nyitott ajtón keresztül a félhomályból csak a lábai látszottak.

  Nusi néni rátámadt a belépő fiára:

  - Neked is ilyenkor kell jönnöd?

  Vágó Géza számított a veszekedésre. Legszívesebben haza se jönne, elmenne innen olyan messzire, hogy ne halljon róluk semmit. Ez többször megfordult a fejében, de eddig nem tette meg. Pedig egyszer bekövetkezik, aztán nézhetnek utána... Más, hasonló korú srácok megnősültek, elmentek otthonról. Akinek lakása van, éli világát. Nem kell ilyen estéket átélnie, otthon ő az úr. Aztán ha néha iszik, vagy elmarad a haverokkal az asszony, balhézik egy kicsit, de az ágyban kibékülnek és nincs semmi baj. Ez kellene már neki is, egyszer meggondolja magát, rászánja és aztán jó napot!

  Mérgesen válaszolt az anyjának:

  - Akkor jövök, amikor akarok!

  - Az igaz - mondta az anyja. - Követelni, azt tudtok, de rám nem vagytok tekintettel.  Az a fontos, hogy vacsora legyen, ha éhesek vagytok, tele tudjátok tömni a hasatokat - folytatta és közben sorba készítette az öltéseket. - Aztán, hogy én mikor pihenek? Nem érdekli egyikkőtöket sem - folytatta. Közben letette a varrást a székre, a szekrényből tányért, kanalat vett elő, az asztalra helyezte.

  - Engedd ide a bátyádat! - szólt Lalira, aki felállt, átengedve helyét.

  Vágó Géza leöblítette kezét a lavórban lévő szappanos vízben és odaült az asztalhoz, a nagymamával szemben. Vágott egy szelet kenyeret, kiszedte a levest, és lassan kanalazta.

  Csönd ülte meg a konyhát. A nagymama szürcsölte a levest, Éva bement a szobába.

  - Ne szürcsölj! - ripakodott a nagymamára Nusi néni. - Úgy eszel, mint egy dilinyós gyerek! - mondta veszekedős hangján. Mindig így beszélt, mert ebben a családban állandóan korholni kellett mindenkit. Itt szép szóval semmit sem lehetett elérni, és az öregek rosszabbak voltak, mint a gyerekek.

  - Meg vagyok én áldva veletek! - mondta Nusi néni. - Istenverés ez a család - és felvette a varrást a székről.

  Nem szólt, gondolataiba mélyedt, aztán folytatta:

  - Apátok is csak iszik!

  - Mert nincs más értelmes dolog - válaszolta az öreg rövid szünet után.

  - Inkább dolgoznál!

  Az öreg Vágó nem szólt, később mégis megkérdezte:

  - Miért?

  Nusi néni mérges lett.

  - Hogy vigyük valamire!

  - Hová akarsz te törni? - kérdezte az öreg Vágó, majd hozzá tette: - Mit akarsz te tulajdonképpen?

  A kérdés körbe járta a lakást, mindenkiben ténylegesen felmerült, hogy mit is akarnak ők, vagy hová kellene eljutniuk.

  - Legalább egy rendes otthont - mondta Nusi néni.

  - Jó ez nekünk! - intette le az öreg Vágó.

  - Ezt hallom már húsz éve. - Nusi néni hangja egyre emelkedett. - Mit tudtál te felmutatni? Semmit! Az égvilágon semmit. Itt alszunk egymás hegyén-hátán. Egy ilyen szobában öten.

  - Én meg itt a konyhában, miattatok - kiáltotta közbe a nagymama és befejezte az evést.

  - Maga fogja be a száját! - ordította az öreg Vágó és kijött a szobából, megállt az ajtóban.

  - Jó, hogy nem zavarsz ki! - mondta a nagymama.

  - Még megérheti - legyintett az öreg Vágó és cigarettára gyújtott.

  - Ilyen nagy gyerekkel aludni - csóválta fejét Nusi néni.

  - Csak nem velem akarsz? - gúnyolódott az öreg.

  - Illő volna, legalább néha - villant Nusi néni szeme. - Nem teszel érte semmit, csak leselkedsz az ember után.

  - Na és, ha leselkedem?

  - Mire az a nagy féltékenység? Nincs semmi értelme - mondta és tovább varrt. - Nevetségessé teszed magad.

  Az öreg szívta a cigarettát, nagy szippantásokkal.

  - Keresel te magadnak fickót!

  - Persze, mert egy ilyen impotens roncs a férjem.

  Vágó Géza érezte, ez a veszekedés egyre mélyebbre megy. Valósággal kicsontozzák egymás életét, aztán semmi eredmény.  Csak a szöveg a lényeg, de változás nincs. Legszívesebben az öreg fejéhez vágná ezt a lábost, hallgasson végre. Az anyja zsörtölődéseit megértette, ha nem is tesz semmit, talán miattuk, de legalább kimondja. Éva, Lali nem szólnak bele, csak hallgatnak csendben. Lehet, hogy hallgatásuk az igazi? Nem vezethet ez eredményre! Mérgesen szólt rájuk:

  - Fejezzétek be!

  - Hagyjad csak, beszéljen - mondta Nusi néni. - Legalább tudjuk, hányadán állunk.

  Vágó Géza felállt az asztaltól.

  - Nem lehet ezt kibírni. Elmegyek innen! - és leakasztotta kabátját a fogasról.

  Az öreg tovább szívta a cigarettáját, a füst az egész konyhát megtöltötte.

  - Menjél csak - nézett szembe a fiával. - Nem ijesztesz meg vele!

  Éva, vasalóval a kezében megállt a szoba ajtajában és mintha Vágó Gézához beszélne, annyit mondott:

  - Az kellene, mindenkinek itt hagyni őket.

  Hirtelen egymásra néztek. Látszott a döbbenet Nusi néni arcán, meg az öregén.

  - Lalinak is el kell menni innen - mondta Éva.

  Az öreg csodálkozva kérdezte:

  - Minek?

  Éva röviden válaszolt:

  - Ne legyen olyan, mint ti! - aztán visszament a szobába.

  Az öreg Vágó eloltotta a cigarettáját és idegesen járkálni kezdett.

  - Ő már pedig, teljesen hasonlít! - kezdte magyarázni. - Emlékezzél csak a tavalyi húsvétra. Úgy berúgott tizenöt éves fejjel, hogy a mentők vitték el.

  Éva a szobából kiabált, nem jött az ajtóig:

  - Mert ezt látja itthon: Kitől tanuljon jobbat?

  Az öreg nem válaszolt.

  - Ugye erre egy szót sem tudsz felelni? Igen, így van ez - folytatta Éva. - Ha kérdezünk valamit, mindig csak a nagy hallgatás. Belőle is egy részeges ember lesz - mondta Éva és újból megállt a szobaajtóban. - Veri majd a feleségét. Nem kerülheti el sorsát.

  Lali felugrott:

  - Nem akarok ilyen lenni!

  A nagymama megfogta a kezét, de Lali kirántotta.

  - Jól van kisfiam - próbálta csitítani.

  - Gyűlölöm apát! - kiáltotta. - Te tehetsz erről! - mondta az apjának és szeméből gyűlölet sugárzott.

  Az öreg Vágó érezte a támadások veszélyét, védekezni akart.

 - Az istenit a fajtátoknak! - kiabált mérgesen. - Mindnyájan ellenem vagytok? Mit képzeltek ti? - és kezével erőteljesen gesztikulált.

  - Csak lassan! - próbálta Nusi néni megnyugtatni az öreget.

  - Nem szólj bele! - erősködött továbbra is az öreg. - Ez az én dolgom. Én vagyok az apjuk, majd én elintézem.

  - Az igaz!  - mondta csendesen Vágó Géza. - Maga az apánk, de szégyelli az ember, hogy ilyen apja van.

  - Fogjátok be a szátok. Itt én vagyok a családfő! - ordítozott. Valósággal dührohamot kapott. Gyűlölködő szemmel nézett Vágó Gézára, a fiára. Legszívesebben rátámadt volna, de érezte, most ellene van mindenki.

  - Csak ezt ne mondtad volna - szólt halkabban Nusi néni. - Nem teszel te értünk semmit!

  Az öreg toporzékolt mérgében, a nagymamát idegesítette a veszekedés. Szeretett volna lefeküdni. Most evett, előtte bort ivott, az álmosság nagy súllyal nehezedett rá. Felállt az asztaltól, lassan az ajtóhoz ment, megfogta a kilincset, visszafordult.

  - Pofa be! - mondta határozottan. - Az én házamban csönd legyen!

  - Ez a vacak a magáé? - kérdezte kötözködve az öreg.

    - Nekem legalább ez van!

  - Már nem sokáig...

  - Amíg élek, nem veszitek el!

  Kinyitotta az ajtót, beszéde határozott volt. Keményen végignézett a döbbent arcokon és az esti szürkületben kibotorkált a vécére.

 

 

            A veszekedés még legalább éjfélig tartott. A nagymama közben lefeküdt. Éva rakosgatta ruháit. Lali ült a széken az asztalnál, Vágó Géza, pedig töprengett, de nem tudta eldönteni, mikor lesz ennek már vége? - Tényleg nem bírom tovább! Holnap beszélek a srácokkal, inkább elmegyek albérletbe, aztán majd csak lesz valahogy! Közben megmosdott és lefeküdt. Ebben az egy szobában aludt az egész Vágó család. Ő, egy régi sezlonon. Az öreg szerezte valahonnan, még annak idején, amikor dolgozott. Azóta a közepében a rugók nagy része eltört már. Néha nyomta az oldalát. Az események miatt, sokáig nem tudott elaludni. Hallotta Nusi nénit, ahogy az öreget szidta, korholta, még lefekvés után is, suttogó, de erős hangon. Anyjának szavaiból érezte, mély elkeseredését.

  - Az egész rongy családod ilyen - mondta Nusi néni.

  Az öreg hallgatott, nem válaszolt, Nusi néni folytatta:

  - Csak a sógorod, a Budai Feri vitte valamire.

  Aztán megint szünet következett:

  - Persze, mert benne volt kitartás! - folytatta.

  Átfordult a másik oldalára, amikor az apja megkérdezte:

  - És mi lett belőle?

  - Vezető az Orionban! - Nusi néni itt hosszabb szünetet tartott. - Rendes ember lett. A gyerekei egyetemre járnak.

   Vágó Géza hallotta a nagymama halk horkolását.

  - Nézd meg, mi lett a fiadból?

  - Géza művezető! - válaszolta az öreg.

  - Igen, de a saját erejéből - folytatta csendesen, érvekkel alátámasztva. - Akkor nem segíttettél neki semmit, amikor kellett volna - mondta, majd újabb szünetet tartott: - Belőle lesz még rendes ember.

  Az öreg nem szólt semmit, Vágó Géza hallotta az öngyújtó kattanását, aztán később érezte a cigaretta füstjének erős illatát.

  - Belőled? - kérdezte Nusi néni gúnyosan. - Belőled már semmi! - mondta határozottan.

  Az öreg köhécselt, szidta az erős cigarettát, majd tovább hallgatott, mintha kifogyott volna az érvekből.

  - Egy roncs vagy! - mondta Nusi néni, aztán csendes kesergéssel még hozzá tette: - Az én életem sem ér így semmit.

  Legalább öt percig csend ült a szobára, nem szólt egyikőjük sem. Vágó Gézát hirtelen álmosság fogta el. Később még derengve hallotta anyja hangját. Nagy keserűséggel beszélt, lassan és halkan:

  - Az lesz a vége, hogy egyszer... Kinyitom a  gázcsapot... és reggelre, megdöglik ez az egész, rohadt család.

  Vágó Géza többre nem emlékezett, mert elnyomta az álom.

*

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap