Késsel a kézben (kisregény – 20/2) Ökölcsapás

Kő-Szabó Imre, v, 07/26/2015 - 00:19

           Már hajnali három óra volt, amikor hirtelen álmosság fogta el, mind a két fiút. A füst, a zaj kibírhatatlan volt a sörkertben. Ott ültek a belső helyiségben, a nagyteremben, ahol a zenekar játszott.

  - Menjünk haza - mondta.

  - Csak egyet forgok még jó komám - marasztalta Ibári.   - Csak még egyet, azzal a barnával.

  - Nem bánom! - egyezett bele Vágó Géza. - De aztán megyünk. Slussz! - mondta és csuklott egy nagyot.

  Ibári elbotorkált táncolni, Vágó Géza magába roskadtan ült, nem volt valami rózsás a kedve. Elég sok sört ittak az éjjel, és mert fáradtnak érezte magát, kibírhatatlan álmosság gyötörte. Vera nem jött le táncolni, pedig megígérte. Fenemód oda volt ezért a lányért, az meg csak játszott vele és ez bosszantotta Vágó Gézát.

  - Egyszer elkaplak, de akkor nem menekülsz! - mondta mindig a lánynak, az pedig nevetett rajta.

  Ibári visszajött, megállt az asztalnál.

  - Mehetünk! - mondta határozottan, és nem várta meg Vágó Géza válaszát, megindult a kijárathoz.

  Vágó Géza az utcán utolérte. Már virradt, a keleti égbolton különös vöröses fény úszott. Hűvös volt. Az állomás előtti villamosmegállóban, négy ember várakozott. A KÖZÉRT-nél tejet raktak le, az üres kannák fedelei élesen zörögtek.

  - Gyere már Lajos! - kiáltott Ibárinak.

  - Megyek, megyek! A hasamtól nem bírok gyorsabban!

  - Majd kiengedünk belőle.

  Elindultak a Sallai utca felé.  Nehéz volt a járás így, összekapaszkodva. Ha elengedték egymást, Ibári mindig lemaradt.

  - Nem akarsz hazaérni? - fordult hátra.

  - Sietek - válaszolta Ibári és balkezével a kerítésnek támaszkodott.

  Vágó Géza megfogta a derekát, karját áttette a vállán, és így indultak tovább. Nehéznek érezte elernyedt testét.

  - Megszívja magát, mint a szivacs, aztán meg a barátja támogassa haza - zsörtölődött.

  - Én mondtam, hogy minek jövünk.

  - Hívtalak?

  - Könyörögtél. Azért a lányért esz a fene! Én tudom! - mondta Ibári, és megállt egy pillanatra.  - Így van? - kérdezte és réveteg szemmel nézett a barátjára.

  Vágó Géza hallgatott, nem szólt egy szót sem. Arra gondolt, legszívesebben fejbe verné ezt a nagypofájú Ibárit. Egy súlycsoportba tartoznak, az igaz, de mégis ő az öregebb. De azért, ilyen állapotban, mégsem lenne szép tőle.

  - Jár a szád, de nem tudod, mit beszélsz! Mond azt, hogy hazudok! - perelt vele Ibári.

  - Nem vitatkozom veled. Gyere, menjünk - újból átfogta a derekát és húzta előre.

  - Vitatkozni akarok! - mondta Ibári és megfeszítette a lábát. Újból belekapaszkodtak a kerítésbe.

  - Felesleges. Tudom, azért pofázol - mondta Vágó Géza és egy lépés után, szembe fordult Ibárival - mert még sohasem volt, egy tisztességes nőd!

  Látta, amint Ibári összehúzza a szemét. Tekintete keményebb lett.

  - Mindig csak olyan cafatokkal raktad össze magad - folytatta Vágó Géza, - akinek csak füttyenteni kellett. A tarifát, pedig kifizetted egy sörben.

  - Nem járna a szám... - akadékoskodott Ibári. - Azt hiszed, ez a te kis libuskád, olyan tisztességes?

  Vágó Géza nem válaszolt.

  - Azt csak hiszed - legyintett Ibári és egy kicsit megbicsaklott a lába. - Azért, mert most, betartja a három lépést? Aztán majd tojik a fejedre! - intett a kezével, hogy nyomatékot adjon mondandójának.

  Vágó Géza csak állt vele szemben. Nem szólt egy szót sem.

  - Olyan lesz, mint az anyád! - tette még hozzá Ibári, egy kis szünet után.

  - Anyámat ne bántsd! - mondta nyomatékkal Vágó Géza a mondatot. Hangjából kiérződött gyülemlő indulata. Rövid szünet után kezdte, tagoltan:

  - Te nagyképű autószerelő!  Szétverem azt a tisztességtelen pofádat. Te lármázol most, itt nekem. A semmiből vakarództál ki, te szarházi. Arra vágsz fel, hogy annak a maszeknak a műhelyébe dolgozol? Bele szagoltok egy tragacsba, és szó nélkül levágjátok az ipsét. Aztán játszod itt az eszed?

  - De nagy pofád lett!  - vágott vissza Ibári. - Te selyem gyerek, vagy „úri” fajzat? - gúnyolódott vele és imbolygó testét egyensúlyozta a kerítésnél.

  - Fogd be a szád, mert betapasztom!

  Ibári csak folytatta:

  - Beszélsz itt az erkölcsről, inkább a lökött anyádat tanítanád tisztességre!

  Vágó Géza ekkor megragadta Ibári zakóját és jobb kezével, teljes erővel arcul ütötte. Úgy csattant, azon a vastag képén a pofon, mint egy eldurrant luftballon.

  - Mondtam, anyámat hagyd! - nagyon keményen érvelt Vágó Géza hangja, de úgy látszik Ibárit ez nem zavarta. Elengedte a kerítést és kiszakította magát Vágó Géza szorításából. Így hátrébb került, legalább három méterrel. Tántorgott egy kicsit, egyensúlyozta magát, aztán mégis megállt a lábán.

  - Oda vagy vele! - hadonászott a kezével, biztos pont után kutatva. - Azt hiszed, nem láttam mit csinált az öreg Csomor bácsival, ott a sufniban, tavaly ősszel? - kérdezte gúnyosan, de ebben a pillanatban Vágó Géza ököllel, belevágott a képébe. Ibári orrából kiserkent a vér, végig futott a szája körül és az álláról rácsöppent fehér ingére. - Kamatyoltak! - folytatta, mintha nem történt volna semmi.

  Vágó Géza újból lesújtott. Ökle Ibárit a szeme alatt találta el, aki egy kicsit megingott, de nem védekezett.

  - Az öreg úgy szuszogott - folytatta akadozva és az újabb ütést már várta, amely az arcát érte. Vágó Géza ezt teljes erejéből ütötte. Pontosan megnézte hová helyezze öklét. A tompa, de kemény csattanáskor, érezte meleg, vérző orrát. Ibári továbbra sem védekezett. Vett egy nagy lélegzetet és folytatta: - mint egy kis gőzmozdony - fejezte be, de ekkor Vágó Géza újabb ökölcsapásokat mért az arcára, állára. Egy eltalálta a gyomrát.  Ibári megrogyott, odakapott és lassan fél térdre ereszkedett.                                                                            

  Az úttesten, középkorú férfi karikázott biciklivel. Messziről észrevette a verekedőket. Piros, parolinos vasutas volt, kormányra akasztott táskával. Ibári előtt lefékezett. A kerékpárt az úttestre fektette és feljött a járdára.

  - Hagyja abba! Nem látja, hogy vérzik! - kiáltotta.

  - Maga, ne szóljon bele!

  - Idefigyelj fiacskám - kezdte a vasutas.

  - Ne tegezzen, és pofa be! - mondta Vágó Géza és szembe fordult a férfival.

  A vasutas hirtelen megtorpant. Méregette, mind a két fiatalembert. Ibári lassan feltápászkodott és mellé állt. Úgy tűnt, mintha ténylegesen helyreállnának az erőviszonyok. Ketten a vasutassal, Vágó Géza ellen, de Ibári megfogta a vasutas karját és lassan, tagoltan mondta: - Menjen a fenébe, nem hívta magát senki! - és meglökte az úttesten heverő kerékpárja felé.

  A piros, parolinos vasutas felkapta a biciklit, futva tolta egy darabig, aztán ráugrott és minden erejéből hajtani kezdte.

  - Piszkos huligánok! - kiabálta vissza és a macskaköves úttesten ugrándozott a bicikli alatta.

  Mind a ketten, nézték a távolodó vasutast. Amikor szembe fordultak, Ibári kezdett először nevetni. Vágó Géza döbbenten nézte. Nem tudta elképzelni, mi történhetett ezzel a sráccal. Ibárit egyre jobban rázta a nevetés, amely fokozatosan átragadt Vágó Gézára is. Egymásba kapaszkodtak, tovább nevettek. Nem tudták egyértelműen, hogy min. Talán, ezen az együtt töltött, nyomorult estén, esetleg ezen a vérrel díszített, bűzös reggelen. Nevettek görcsösen, keserves örömmel. Vágó Gézának a végén a könnye is kifutott szeméből.

*

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap