József, a megvádolt

Lukáts János, p, 09/11/2015 - 00:10

 

 

 

Dr. Béres József kálváriája, Fazekas István drámája

 

Azt mondják az értők, hogy a jó társadalmi színművekből lesznek idővel a hiteles történelmi drámák. Ezt a folyamatot azért elősegítheti egy-egy időben jött rendszerváltozás, amely nemcsak az időt serkenti gyorsabb haladásra, hanem az olvasó (a néző) szemléletét is mintha tisztábbá, élesebbé tenné. Ezt a vélekedést példásan bizonyítja Fazekas István színműve, amely A megvádolt címet hordozza.

A dráma hőse dr. Béres József, a meghurcolt rákkutató, a Béres-csepp és egy sor más életmentő gyógyászati készítmény fölfedezője és megvalósítója. A dráma Magyarország északkeleti végvidékén zajlik, valójában azonban a Kárpát-medence egészére kiterjeszthető. Ideje pedig a hazai szocializmus egyik középső évtizede, - a színjáték tehát magán viseli a hely és a kor számos jellemzőjét, amelyek együttesen tragédiát készítenek elő, és nem ők tehetnek róla, hogy… de ne vágjunk a konfliktus elébe!

Béres bizonyosan nem akart hősi alkat lenni, dolgozni akart becsülettel, mikor hová sodorta a szeszélyes magyarhoni hullámverés. Segíteni akart bajbajutottakon, megtalálni és megosztani velük a szert, amely visszaadja egészségüket, meghosszabbítja életüket. Nem „jó pénzért”, nem nexus által, nem reklámok fényében-árnyékában, hanem az életben maradás mindennél nagyobb bizonyító erejével. Napi munkája mellett kezdte kutatásait, gyűjtött talajmintákat, vegyelemzett, megtalálta a gyógyító szer alapját (a nyomelemek között) és kidolgozta a szervezetbe juttatás lehetőségét. Maga rendezte be laboratóriumát, készítette elhíresült cseppjeit, és osztotta ingyen a rászorulóknak, akik jöttek az egész országból, de még Kassáról és akár „a jugóktól” is.

A korabeli hazai bürokráciának, az apparátusnak, de bizony még a szakmának is szemet szúrt ez a szokatlan szemlélet és gyakorlat. Béresre bizalmatlanul néztek, sarlatánságot, kuruzslást emlegettek, a hozzá tóduló gyógyulni akarók tömegét alkalmanként rendőrrel oszlatták szét. Pedig „a cseppek” hatása vitathatatlan, a betegség tünetei megritkultak, a kezelés eredményesnek bizonyult. Miközben Béres soha orvosi rendelkezések ellen nem buzdított, sőt azok betartására intett.

Fazekas István a szorongó és szenvedő kisemberek felől közelíti meg a konfliktust és az áhított kibontakozást. A kassai magyar művészházaspár már szinte belevész a kisszerű nemzetiségi lét mocsarába, gyermekük súlyos betegsége azonban elvezeti őket az egyre nagyobb hírnévre jutott Béres Józsefhez. Béres nyomorúságos hazai körülmények között küszködik kisszerű főnökökkel, csetlő-botló munkatársakkal, hatalmaskodó-tehetetlenkedő rendőrökkel. Fenyegetik, meghurcolják, házkutatások sorát kell átélnie. Laboratóriumát lezárják, műszereit és vegyszereit elkobozzák, a letartóztatás veszedelmével néz szembe – jószerével naponta. A bürokrácia és a pártapparátus helyi figurái hatalmaskodó percemberek, szégyenletesen meghunyászkodnak a szovjet vendégelvtársak előtt, miközben az alkohol múlhatatlan mámorában tobzódnak. Hogy Béres személyében a korabeli magyar társadalom egyik legkiválóbb tudósával élnek közös térképlapon, erről valójában fogalmuk sincs. Az értelem- és értelmiségellenes bizalmatlanság és gyűlölet vezeti gondolataikat és tetteiket, ami a magyarországi szocializmus évtizedeinek bizonyosan a legellenszenvesebb és leginkább kiábrándító kortünete és rákfenéje volt.

Az ügyész morálisan tökéletesen beleilleszkedik az apparátusi környezetbe, bár – hamarosan kiderül – valójában veszedelmesebb náluk: jogértelmezése, körmönfontsága és brutális célratörése egyre fenyegetőbben fonódik Béres köré. A „Béres-ügy” idővel a szellemi (tudományos-művészeti) főhatalom, Aczél elvtárs elé kerül, aki – mivel a megfélemlítések hatástalanok maradnak Béresre -, csábító ajánlattal kecsegtet: a tudós és családja világútlevéllel nyugatra távozhat, ahol jelentős kezdőtőkével vállalkozásba foghat, - csak erről az ország, a hatalom, a szocialista világrend semmit se tudjon. A szorongattatásokba belefáradt Béresné rábeszélni igyekszik tudós férjét, Béres azonban hajthatatlan marad: - A hazám nélkül mindenütt koldus a becsületes nevem. – A pártbizottsági elvtárs kijátssza a szocialista kártyát: - Azt, hogy mi a becsületes, itt mi döntjük el. – Aztán értelmezi a mondatot: - Ha a jugók nem szimpatizálnak annyira önnel, már rég… ott csücsülne a hűvösön. - Béres érvel Antigoné morális parancsértelmezésével, Gödellel és Heisenberggel, de még hazai orvosprofesszorokkal is, - érveit lesöprik az asztalról. A fenyegetés és a kecsegtetés aztán végül mégiscsak hiábavalónak bizonyul: a betegek meggyógyulnak, a halálra szántak életben maradnak, ők Béres kikezdhetetlen tanúi lesznek. Amíg az embereket segítő jó szándék és az értelmes munka győz, ugyan sok víz lefolyik a Dunán-Tiszán, sok betegnek kell a rém-betegségtől elpusztulnia. A meggyógyult kisgyerek azonban végül erősebbnek bizonyul a párthatározatos ügyésznél.

Fazekas István szerencsés dramaturgiai megoldása az osztott színpad, amelyen a többágú és több helyszínes cselekményt egyidejűleg szemlélhetjük. Nemcsak pergőbb ezáltal a drámai folyamat, de a párhuzamok és az ellentétek közvetlenebbül érzékelhetőek. A távolról indított cselekmény a probléma együttes bonyolultságát és hétköznapiságát egyszerre képes érzékeltetni, amivel a betegség (más szóval: élet és halál) problémája behálózza a család, a művészet, az emberi kapcsolatok világát. És szinte törvényszerű léptekkel halad a kassaiak kétségbeesése és reménye Béres felé.

A „másik szál” (ami persze ugyanaz) egyszerre hordozza a munka és célja nagyszerűségét, és a fojtogató környezet kiáltó ellentétét. A megnevettető (valójában bőszítő és lehangoló) elemek alkotnak Béres körül hálót, hínárt. Mind e rossz körülmények között változatlan elszántsággal végzi a maga vállalta küldetést, a hozzá zarándokló betegek ellátását, testi-lelki felkészítését, reményük felélesztését.

A harmadik cselekményszál (amely valójában mindkettővel ellentétes-ellenséges) a hatalom képviselőiből verődik össze, akik maguk között otrombán kedélyesek, kifelé fenyegető fellépésűek, miközben maguk is érzik (a néző is, persze!), hogy gyenge már ez a fellépés, ez a fenyegetés az igazában bízó Béressel, és a Béresben bízó élni akarókkal szemben. Hát… ezért nem lett tragédia a dráma befejezése!

A borítólapon Picasso festményének részlete: Vakok lefekvés előtt – mintha a korról és (vélt) főszereplőiről kapnánk ítéletet.

(Fazekas István: A megvádolt. Történelmi dráma három felvonásban. Előszó: Kaiser László. Bp. 2015, Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó. 77 oldal.)

 

Lukáts János

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap