Január 22. a Magyar Kultúra Napja

Szerkesztő A, k, 01/22/2013 - 00:11

 

 

 

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat:

2008-ban ezen ünnepnapon kezdődött hivatalosan a Reneszánsz Éve.

2011-ben ezen a napon avatták fel Szombathelyen a Weöres Sándor Színházat.

Jegyzetek

  1. Debreceni Bölcsészettudományi Adatbázis Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát egy nagyobb kéziratcsomag részeként, amelybe folyamatosan kerültek bele a versek. A kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, és több mint százéves lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába. A Himnusz két lapon található, a kézirat égésszerű sérüléseit tintamarás okozta.
  2. A Nemzetikonyvtar.blog.hu cikke
 

Források

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap