Hová lett egy millió magyar a Felvidékről? (1/2)

Horváth Lajos, cs, 04/04/2013 - 00:11

 

 

 

Járok át a Felvidékre, a mostani Szlovákiába, olykor még előadást is tartok. Apám még Érsekújváron született, nagyanyám Óbarsban, melyet most Sztari Tekovnak neveznek.

Többször elhangzik szlovákok, beolvadt magyarok szájából, hogy legyünk barátok. Én mindig azt felelem, hogy az jó is lenne. Csakhát a barátság bizalomra, egymás tiszteletére és megvédésére, a másik önzetlen gyarapítására, elismerésére, megdicsérésére stb. törekszik, ahogy én tudom. Egymás mocskolásából, gyűlöletéből, megalázására törekvéséből, javainak ellopásából, elorzásából, életének megrontásából, ellenségként provokálásából, értékeinek-múltjának eltagadásából, elhazudásából stb. ritkán születhet barátság emberek és népek között. Már csak magára a hazugságra sem lehet barátságot építeni. Márpedig szlovák részről szívósan folyik a Kárpát-medencében több mint ezeréves magyar állam történelmének eltorzítása, befeketítése, kisajátítása stb.

Minden területen keresik és meg is találják a magyar nemzet dehonesztálásának, lejáratásának a módját. Eközben természetesen bizonyítványt állítanak ki önmagukról is. Ezek között a "bizonyítványok" között - a dolog természeténél fogva - előkelő helyet foglalnak el a csehszlovák és a szlovák népszámlálások. A népszámlálásokat műfajuknál fogva hitelesítik az államok, amelyek azokat elkövették. Ennél fogva nem annyira a valóságot tükrözik, hanem agresszív államok esetében inkább azt, amit szeretnének elérni. Szlovák esetben felismerhetően nem szeretnék, hogy a Csallóközben tömbben éljen egy jelentős magyar nemzetrész. Sáros és Zemplén megyében - például - nem szeretik, hogy ruszinok legyenek. Ebből a sajátos szempontból igyekszünk egy pillantást vetni a Felvidék/Szlovákia népszámlálásaira.

 

1. Tótok/szlovákok a Felvidéken

Az Árpád-korban gyéren lakott Felvidéken, főleg a lombos erdők táján, a fenyő rengetegeket elkerülve, szláv népesség lakott. Leginkább cseh, morva, lengyel és sziléziai területekről származott, azaz meglehetősen vegyes volt még szláv tekintetben is. Évszázadok során lassan elkülönült nyelvében és öntudatában is a többi nyugati ás keleti /ruszin/ szlávoktól. A XVI-XVII. századra megteremtődött sajátos"mi" tudata, akkor még tót név alatt.

A tót népnév a taut, teut germán törzsnévből származott, bár útját a felvidéki szlávokra nézve nehéz nyomon követni. Valamikor régen az összes szlávot jelölte a Kárpát-medencében, nemcsak a felvidéki szlávokat. A tót népnéven különült el először a felvidéki szlávság, a névnek nem volt pejoratív felhangja, ahogy azt a XIX. században a tótok elkezdtek magukról állítani. A szlovák név Bernolák szótáríró agyszüleménye, jelentése ugyanaz és ugyanannyi, mint a szlavón, szlovén, azaz szláv. A saját körükben a szlovák népnév elterjedt a XIX. század második felére. A magyarság szóhasználatában a tót még megmaradt vagy fél évszázaddal későbbig, csak a XX. század második felében vált általánossá.

Magyar statisztikai adatok szerint 1919-ben cseh megszállás alá a következő néprészek kerültek. A Felvidéken, a kialakítandó Szlovákia leendő területén a nemzetiségek aránya ez volt.

 

Cseh megszállás alatti nemzetiségek 1919-ben /ezrekben/

 

magyarnémet               tót                    ruszin               román              stb.                 összesen

1 084                            266                  1 702                436                   22                    3 576 400

30,3%                         7,4%                47,6%              12,2%              0,6%                 100%

 

A ruszin adatok mutatják, hogy az adatsor még Kárpataljával együtt értendő.

 

Táblázatunkból most csak azt ragadjuk ki, hogy 1919-ben a tótság/ szlovákság 1 702 000 lakossal volt jelen a létrehozott Szlovákia területén, amely az össznépesség 47,6 %-át tette ki. Ezt az arányt igazságos elrendezésnek tekintették az antant-hatalmak! Ugyanakkor a Magyar Királyságot azért kellett megcsonkítani, mert benne a magyar nemzet aránya "csak" 49 % volt. Vagyis a 49 %-os többség igazságtalan, a 47 % -os pedig igazságos! /A kárpátaljai néhány ezres szlováksággal a továbbiakban nem foglalkozunk./

Pár év alatt, 1921-re Szlovákiában a szlovák népesség 1 952 866 főre, 66 %-ra növekedett. Világháborús nyomor ide-oda, háborús emberveszteség a frontokon"bagatell", miközben Európa minden hadviselő felének népessége számszerűen kimutathatóan csökkent, aközben a szlovákok szaporodnak. Népterületükön a 47,6 %-ról a 66 %-ra emelkedtek röpke három év alatt a csehszlovák legelső népszámlálás szerint.

Az 1930-as második csehszlovák népszámlálás úgy találta, hogy a szlovákok már 2 224 983-an vannak, ami ugye 68,4 %. Az 1941-es magyar és csehszlovák népszámlálás alapján a mostani Szlovákia területére mért, összevetett és kiszámított adatok szerint 2 385 552 szlovák ember élt a Felvidéken, ami 67, 4 %-a az összlakosságnak. A szlovák népszaporulatnak jól jött a II. világháború is, ha hihetünk a számoknak. Ugyanis 1941-1950 között kilenc év alatt 2 982 524 szlovák lett belőlük, ami Szlovákia össznépességének 86,6 %-a. Ha igaz, akkor 1919-1950 között 30 év alatt a szlovák nemzet létszáma majdnem megkétszereződött! Hogyan lehetséges ez Európában, ahol ezt a teljesítményt egyetlenegy nép sem érte el, vagy haladta meg. Újabb 30 év alatt, 1980-ra már 4 321 139 szlovákot vettek számba Szlovákiában, ami akkor 86,6 %-a volt az állammuk lakosságának.

 

2. Magyarok a Felvidéken

Az Árpád-vezette magyar honfoglaláskor, a IX. század végén a magyarok továbbélő avarokat találtak a Felvidék síksági részein, akik hasonló kultúrájuak lévén részt vettek a magyar nép kialakításában. A hun-avar-magyar népfolyam révén tehát a magyarság őshonos a mai Szlovákiaterületén, akár tetszik, akár nem. Szláv embereket is találtak itt a magyarok, de azok néppé szerveződéséről csak későbbi századokban beszélhetünk. Az Árpád-korban a mai szlovák népterület majdnem lakatlan volt, az Árpádok ezt a földet gyepünek szervezték a csehek és lengyelek ellen, illetve erdőispánság keretében, mint amilyen a zólyomi volt, királyi vadászóhelyként birtokolták.

Cseh megszállás alá került magyar 1919-ben 1 084 000 fő volt, az össznépességnek 30,3 %-a a Felvidéken Kárpátaljával együtt értve. A továbbiakban csak a mai Szlovákiaterületére számított adatokkal foglalkozunk.

Az elcsatolt Felvidéken, a mai Szlovákiaterületén 1910-ben 831 326 magyart írtak össze a magyar népszámlálás keretében. A legelső csehszlovák népszámlálás 1921-ben már csak 650 597 magyart talált ugyanazon a földön. A mintegy 230 000-es veszteség ekkor abból állt elő, hogy szinte a teljes közigazgatási személyzet, a Magyar Állam Vasutak /MÁV/ alkalmazottai nem tették le az esküt a csehszlovák államra, ennek következtében állástvesztve korábbi egzisztenciájuk megszűnt. Ezért Magyarországra menekültek, sokan a hamari visszatérés reményében, mert el nem hihető volt a magyar királyság ilyetén feldarabolása, az újonnan mesterségesen létrehozott csehszlovák állam tartóssága, ami korábban sosem létezett.

A magyarság apasztása művi úton tovább folyt az Európában "legdemokratikusabb"  államnak maszkírozott Csehszlovákiában. A népszámlálásuk 1930-ban a "leggondosabb" eljárás szerint is csupán 585 434 magyar regisztrált.

Vagyis 65 ezer fős fogyás következett be kilenc év alatt, nem szégyellték rögzíteni, miközben az antant államai úgy tudták, hogy Csehszlovákia mintaállam a nemzetiségekkel bánás mezején. Az 1941-es kiszámított, korrigált adatok alapján a mai Szlovákiaterületén 761 434 magyar élt. Ez az a korszak, amikor a döntően magyarlakta területek visszatértek Magyarországhoz. Köztük Kassa városa is. Az 1980-as évek második felében minisztériumi kiküldetésben dolgoztam Kassán az állami levéltárban. Szlovák levéltáros kollegáktól kérdeztem, hogy hány magyar lakosa van Kassa híres városának. Azt mondták, hogy nem lehet tudni. Csak akkor derülne ki pontoson, ha Horthy Miklós, Magyarország kormányzója ismét bevonulna fehér lován Kassára. Nem magyarok nyilatkoztak így, hanem rendes észjárású szlovákok. Vagyis 1930-1941 között, tíz év alatt, amint adminisztratív lehetőség nyílt rá, a jelenlegi Szlovákia területén a magyar nemzetrész 175 000-rel megnövekedett létszámban. Miért volt ilyen kedvező ez az évtized a magyarság számára? Nem az egész évtized, csak 1938-1941, aFelvidék déli részének visszacsatolása Magyarországhoz, és "őszintesége" az 1941-es népszámlálás idején. Ennek a magyar népszámlálásnak az adatait a mai Szlovákiaterületére vetítettük.

A II. világháború 1939-1945-ig kedvezett a szlovák népszaporulatnak, mint láttuk, de nem kedvezett a magyarságnak. Miközben 1941-ben 761 434 magyart lehetett számítani a mai Szlovákiaterületére, aközben 1950-ben már csak ugyanazon a földön 354 532 magyar találtatott az ujabb csehszlovák népszámlálás szerint. A magyar nemzetrész fogyása, amelyik cseh /szlovák/ zsákmány lett Trianonban 1920-ban nyugati nagyhatalmak garanciája mellett, 50 százalékos. Ez volt a Közép-Európai "népidemokráciák" híres korszaka, a kommunista hatalomátvétel előtt. Hogy mennyire lélekölő, nemzetölő, félelemben született az 1950-es adat, bizonyítja az 1961-es is. Ez a népszámlálás 518 782 magyart talált a Felvidéken, melyen Szlovákia egzisztált. Vajon honnan ez a majdnem kétszeres magyar növekedés ujabb 10 év alatt?

Látjuk tehát, hogy a felvidéki magyarság népszámlálások szerinti száma és aránya az össznépességen belül rendkívül ingatag, azaz megbízhatatlan, nem fedheti a tényleges valóságot. A tendencia azért mégis kikövetkeztethető, érzékelhető. Miközben 1910-ben 30,2 % volt az aránya a magyarságnak és 57,9 % volt a szlovákság, ez a viszony jelentősen megváltozott 1950-re, amikor a szlovákok aránya először érte el a 86,6 %-ot, a magyar pedig lecsökkent 10,3 %-ra. A szlovákok tehát ennyire előrehaladtak a szigorúan vett szlovák nemzetállam kialakítása terén.

Azután háború nem lévén, nem nyílott alkalom és tér a magyarok tömeges elűzésére a Felvidékről. Az 1980-as csehszlovák népszámlálás szerint az összlakosság majdnem 5 millió volt. Ebből szlovák 4 321 139 /86,6 %/, magyar 559 801 /11,2 %/. Valamelyest növekedett a magyarok száma és aránya is, de sosem fogjuk megtudni, hogy ebben mennyi a természetes szaporulat, illetve a "bátorság", hogy a magyar magyarnak vallja magát a népszámláláskor.

Szlovákia 1993. jan. 1-jétől fogva ismét önálló állam, először 1939-ben mondta fel az államközösséget a csehekkel. Igaz, hogy 1939. márc. 14-én Tiso szlovák politikus kikiáltotta az önálló Szlovákiát, de a II. világháború befejezése után a magyarokat kiáltották ki bűnösnek Csehszlovákia felbomlasztásában. Ez a "hazaárulás" képezte alapját a magyarság kollektív büntetésének. A szlovákokat ilyen bűn nem terhelte sem közösségileg, sem egyénileg. De egyébként is, hogyan árulhatták el Szlovákiát a zsákmányként megszerzett magyarok, hiszen sosem kérdezték meg őket, hogy akarnak-e szlovákoknak alávetve lenni. Ez a helyzet még mindig tart. Alkalmas lett volna Csehszlovákia újabb széthullásakor, 1992-1993-ban népszavazás formájában megkérdezni a magyar népet, hová szeretne kerülni. Az Antall-kormánynak követelni kellett volna a népszavazást az előállt új helyzetben!

Az újsütetű szlovák állam 2001-ben tartott népszámlálást, mely kiderítette, hogy keretén belül 4 642 700 /85,8 %/ szlovák él és 524 373 magyar /9,7 %/. Az újabb állami átrendeződés tehát megint apasztotta a magyart a Felvidéken számszerűleg is mintegy 35 ezerrel és leszállította 9,7 %-ra az össznépességen belül. Ugyenekkor a szlovák szaporodott mintegy 300 ezerrel 1980-2001 között.

A szlovákság tehát Szlovákiában 1950-től tartja a 85-86 %-os arányát mind mostanáig, ami már majdnem olyan mint a megvalósult nemzetállam. Már csak egy kicsi kell hozzá - magyarok, cigányok /91 938, 1,7 %/, ruszinok, ukránok /külön-külön népszámlálva/ - beolvasztása, elüldözése stb. és előáll a "színtiszta" szlovák állami Az 1910-ben 198 405 főt kitevő németség, 6,8 %, 1941-ben 145 209 személyre apadt /4,0 %-ra/. Pedig ekkoriban volt a legsúlyosabb befolyása Szlovákiára a hitleri Német Birodalomnak. Az 1950. évi csehszlovák népszámlálás már mindössze 5179 nyomorult németet talált Szlovákia területén, 1980-ban 5 125 volt belőlük. Vagyis a középkori Magyar Királyság által behívott, betelepített főleg városi lakos németségtől sikerült a szlovákoknak mostanra megszabadulniuk. Végetért tehát a felvidéki németség - polgárság - több mint 700 éves jelenléte és teljesítménye a Felvidéken, amint a szlovákok azon államot csinálhattak.

Szlovákia összlakossága 2009-ben 5 411 062 személy volt. Vagyis 1980-2009 között Szlovákia lakossága majdnem fél millióval /424 809/ gyarapodott . Ezen a pontos csábító írói feladat lenne ezt a folyamatot összevetni Magyarország népességi mutatóival. De a magyar állam népességének adatai olyan megrázóak az utóbbi évtizedekben, hogy ettől most eltekintünk, remélve, hogy javuló tendenciák idővel lehetővé teszik a vizsgálódást ezen a területen is.

 

 Horváth Lajos 

 

Folytatjuk

 

 

Felhasznált irodalom

Buday László: A megcsonkított Magyarország. Bp., 1921. Különösen 19. oldal.

Jócsik Lajos: Idegen igában, húsz év cseh uralom alatt. Bp. 1939.

Vígh Károly: A szlovákiai magyarság sorsa. Bp., é. n. Különösen 171. oldal táblázata.

  

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap