„Hívő vagyok anyám méhétől fogva” 3/5

Jankovics Marcell, cs, 02/07/2013 - 00:05

 

 

 

 

III.

 

  • Kérem meséljen néhány szót a családjáról…
  • Apám katolikus, anyám evangélikus volt, így én katolikus, nővérem pedig evangélikus lett. Konzervatív, szabadelvű családban nőttem fel. Mivel apámat koncepciós perben börtönbe zárták, anyámat, a nővéremet és engem kitelepítettek. Mivel anyám utána sem kapott Budapesten letelepedési engedélyt, ezért nagyanyám és nagynéném nevelt. Innen Pannonhalmára kerültem, mert anyám elképzelése az volt, hogy inkább férfiak neveljenek. Így kerültem Szent Márton hegyére, ahol akkoriban rendkívül szigorú világ volt. Mondogatták, hogy a bencéseké viszonylag libertinus rend, de aki ezt mondta, az nem járt akkor Pannonhalmán. Nem volt könnyű, meglehetősen nehezen éltem meg – de mára minden csodás emlékké változott, és nagyon sokat köszönhetek azoknak az éveknek.
  • Néhány címet említenék: Mondák a magyar történelemből, Magyar népmesék, János Vitéz, Fehérlófia, Ének a csodaszarvasról… Miért épp a magyar kultúra kincseit gyűjtötte sorba? - holott lehet, ha egy valamivel „nemzetközibb” utat jár, még nagyobb elismertségre is szert tehetett volna.
  • A történet a János Vitézben gyökerezik, mert addig én egészen más utat képzeltem el magamnak. Egy hivatalból kezdeményezett pályázatot nyertem el általa, s ezt a lehetőséget lehet, hogy csak puszta karrierizmusból, de kihasználtam. Nagyon rövid volt azonban az idő, amely alatt bele kellett élnem magam a világba, amely nem állt tőlem távol, már csak hazafias neveltetésem miatt sem, és mert falun is éltem. Egészen más falusi háttér volt, mint azoké, akik a városból elkezdik a népművészetet imádni. Nagyon mély, úgy mondhatnám, népművészet alatti világ volt.  Aztán felnőtt fejjel egy felmenőmtől megörököltem Malonyai Magyar népművészet köteteit. Többek közt  régésznek készültem, bár származásom miatt nem járhattam egyetemre, de a magyar múlt, a magyar téma mindig is jobban foglalkoztatott, mint a nem magyar. Aztán a János Vitéznek a fogadtatása idehaza, s a nem-fogadtatása odakint egy válaszút elé állított, el kellett döntenem, hogy én továbbra is nemzetközi hírnévre pályázó művész akarok-e lenni, vagy pedig folytatódjék-e ez a bizonyos János Vitéz-vonal. De ebben az irányban annyi fölfedezni való volt, és annyi izgalmas kérdés merült fel általa, hogy mindez magával ragadott. Így a János Vitézből egyenesen következett, hogy onnantól kezdve magyar témákat válasszak. Úgy éreztem, ez elég nekem. Akkor még azt hittem, hogy valóban tizenötmillió magyar van, igaz, lehetséges, hogyha most egy csoda történne, megint tizenötmillió magyar lenne, mert az, hogy hányan vagyunk, vállalás kérdése is. Van egy felvidéki jó ismerősöm, aki elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után saját gyermeke így szólt: „Apa, én akkor inkább szlovák leszek, hagyjuk ezt az egészet, semmi értelme”. Igaz, biztos vagyok benne, hogy amíg élek, tízmillió alá nem fog csökkenni az összmagyarság lélekszáma, tízmillió potenciális néző pedig éppen elég nekem. Ebben a szakmában az egész világon dolgozik összesen százezer ember, a szakmában tájékozott pedig talán összesen hatszáz. Ez a hatszáz ember előtti ismertség azért még nem azonos a világhírrel. Persze,  fontos, hogy az ember kapjon visszajelzést arról, amit csinál, hogy érezhesse, van értelme. Mert az nagyon lehangoló, hogyha nem látják a filmjeimet főleg a pálya végén. Most már inkább a felejtés időszaka jön, de abban reménykedem, hogy a János vitéz, a Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról, a Magyar Népmesék, és ha elkészül végre, Az ember tragédiájának az animációs filmváltozata túlél engem.
  • A Fehérlófia is egy, a János Vitézhez hasonló sorsfordító állomás volt, avagy ekkorra már világossá vált az út?
  • Amit én a Fehérlófia során felvázolok, annak egyik lényege a négyesség, amely a három fiú és az apa együttesében jelenik meg. Ez egyrészt egy hagyományos mitológiai rendszert jelenít meg, az éjszakát és a nappal három állapotát, a reggeli, a déli és az esti napot, illetve a négy évszakot, négy égtájat is együttesen. Ugyanakkor – ez is egy mazsola – ez a három plusz egyes szerkezet, ami a magyar népmesékben vissza-visszatér, az esszenciája A három testőr című kalandregénynek is. Nem véletlen a népszerűsége, éppen emiatt.  A nappal három szakasza, a tavasz, nyár és az ősz világos, de az éjjel és a tél sötét. Amikor azt mondom, hogy „ők négyen vannak”, ezek közül az egyik mindig egy kicsit különböző, mint a három többi. Az egyiptomiak a Napot négy égi helye, illetve a napszakok szerint különböztették meg, a reggeli skarabeuszt, a déli sólymot, az esti sánta öregembert, s az éjszakai halott, mumifikált kost. Ezek közül három él és egy halott. Az évszakok közül három termékeny, egy terméketlen. Visszatérve a Fehérlófiára, amikor a film képes forgatókönyvén dolgoztam, akkor került a kezembe egy fizikai tárgyú írás, amely azon morfondírozott, hogy vita van arról a tudományban, hogy a világ nagy erői hárman vannak-e, avagy négyen. Mert vannak a magerők, van a gravitáció, s van az elektromágnesesség. S most vitatkoznak azon, hogy a részecskesugárzást ide számítsák-e vagy sem, mivel az gyenge erő, illetőleg az elektromágnesességet egynek tekintsék-e vagy kettőnek. Ugyanígy a népmesék is vitatkoznak, mert hol három hős van és az apa, hol pedig négy. Valamikor négyen vannak: Fehérlófia, Fanyűvő, Kőmorzsoló és Vasgyúró, ám valamikor Fehérlófia azonos Fanyűvővel. Ez a dilemma azért tetszett nekem, mert tálcán felkínálta a hármasság-négyesség fenti változatait a napszakok változásától az emberi természet négyféleségéig. És hova jut el a tudomány? Ugyanide, s ma is vitatkoznak azon, hányan vannak az erők, hárman, avagy négyen?

Visszatérve a magam életútjára, amikor 1960-ban bekerültem a Pannónia Filmstúdióba, természetesen még nem volt jellemző, hogy nemzeti tárgyú filmeket lehetett volna készíteni. Altatták a dolgot, így az én első sikerem a Gusztáv-filmsorozathoz kapcsolódott.

  • Aki ha jól emlékszem rá, talán nem is volt más, mint a korszak kisembere elé tett torz tükör?
  • Gusztáv egy tipikus urbánus figura volt, akit a sorozat egyik epizódjában levittem vidékre, mint valami frissen kinevezett főkönyvelőt. Gusztáv persze megpróbált álparaszti módon viselkedni, nevetségessé téve saját magát, mert legfeljebb nyaraláskor mozdult ki a városi világból, s a problémái is tipikus urbánus problémák voltak. A siker ellenére nem igazán tudtam Gusztávval mit kezdeni, s éreztem, hogy mást kellene csinálnom. Életem során azonban rengetegszer segített az isteni gondviselés, vagy, ha úgy tetszik, a szerencse, ebben is kaptam útmutatást.
  • Melyek voltak az első lépések a végleges irányvonal felé?
  • Az első jele annak, hogy nekem valami más utam van, egy indiai reklámfilm volt. Eljött Magyarországra egy párszi vallású art direktor, aki az Air India számára rendelt reklámfilmet. Engem választottak ki erre a feladatra, - ennek is sorsszerű és szerencsés elemei vannak, hogy miért én lettem az -, s a vele való beszélgetésben az ő ötletei adtak segítséget, hogy milyen formai megoldásokkal dolgozzunk. Elvittek három hétre Indiába, ami felejthetetlen élmény volt, de annak ellenére, hogy Indiát láttam, a saját hagyományaimhoz tértem meg. Ekkor János Vitézről még szó sincs, viszont a könyvespolcomon ekkoriban kezdtek megjelenni az első ilyen témájú könyvek.
  • Mikor történt mindez?
  • 1968-ban, majd ’71-ben megismerkedtem a feleségemmel, s az ő diplomamunkájának a témája is a honfoglalók képzőművészetével volt kapcsolatos. Elhozta nekem, s már tudtam vitatkozni a témáról, ekkor már élt bennem erről valami kép, de főleg kíváncsiság. Meg is volt hökkenve egy kicsit. Elvitt az Egyetemi Könyvtárba, kikérte nekem László Gyulától A honfoglaló magyar nép életét, majd bejártam napokon keresztül, s kézzel írtam ki könyvből a számomra fontos gondolatokat – ez a mappám ma is megvan. Azóta megszereztem az eredeti könyvet, de nem azt veszem elő, ha fontos dolog után keresgélek benne, hanem a régi jegyzeteket. Ezek mind egy irányba mutató dolgok voltak, s a kollegáim piszkáltak is emiatt, mondván, „letérsz az igazi útról, elkezdtél tudóskodni, a feleséged rossz hatással van rád”.
  • Ezek mind-mind jelek voltak, útjelzők?
  • Én figyelek a jelekre. Mindenki körül vannak jelek. Eddig akárhányszor baleset ért, mindig voltak előre figyelmeztető jelek, ám én csak legyintettem rájuk. Ezeket nem babonás dolgoknak tartom, hanem jeleknek arra vonatkozóan, hogy az ember jóval tudatosabban élje meg az életét. A hitről való véleményem is ez: nem szabad elfogadni, hogy a hitet tudás nélkül, tudattalanul kell gyakorolnunk. Pannonhalmán a hittantanítás utolsó évében nagyon nehéz és bonyolult lecke volt Isten létének az okság elve alapján való bizonyítása. A hallatlanul okos és művelt Aquinói Szent Tamás műveit öröm olvasni, milyen logikus aggyal, tudós módszerességgel jut Isten létének bizonyítására. Tételei nem az úgynevezett egyházi dogmákkal kapcsolatosak, hanem a világ működésére vonatkoznak, ami feltételez egy ilyenfajta összegző, rendteremtő elvet.
  • A Fehérlófia esetében említett hármas-négyesség megjelenik esetleg a kereszténység hitvilágában is?
  • Megjelenik, mert a keresztény Szentháromság Szűz Mária nélkül számomra elképzelhetetlen. Szűz Máriához viszonyítva vannak hárman, hiszen az Atyát képviselő Szentlélek termékenyíti meg, s ő szüli meg a Fiút. Az ember az ösztöneire és a megérzéseire hagyatkozva ugyanazokra a dolgokra rá tud jönni, mint a tudomány által. Az egyszerű és a naiv ember ma nem bízik a saját élményeiben és képzelőerejében, mert nincs hozzá elegendő műveltsége. Nincsenek saját vagy örökölt képei a világról, ezért új képeket kell kapnia róla, s őrjöng a boldogságtól, amikor megtudja, hogy fellőtték az első embert az űrbe. Amikor ez először megtörtént, úgy éreztem, nevetnem kell – nem azért, mert szovjetellenes voltam, hanem mert tényleg nevetséges. Miközben itt döngicsél valahol a Földgolyó körül Gagarin, mint dinnye körül a légy, az ember csak behunyja a szemét, meditál, és fényévmillókat tud repülni.
  • Tehát lépésről-lépésre alakult ki Önben egy küldetéstudat?
  • A küldetéstudat megvolt már egész kicsi gyerekkoromban. Amikor még nagyjából rendben volt a világunk, úgy ’47-48-ban, apám vasárnaponként elvitt a krisztinavárosi templomba. Gyerekként számomra a prédikáció persze túl hosszúnak tűnt, és alig vártam, hogy menjünk a nagypapáékhoz, mert ott süti van. Ott álltam apám lábánál, s mivel voltak ilyen mesekönyveim, elképzeltem, hogy mi lenne, ha most egy fénylő aranygömbben eljönne a Hadúr, akit én Munkácsy Mihály festménye alapján Árpád vezér külsejével ruháztam fel. Elkezdene lefelé ereszkedni, és sok hívő egészen addig nem is ijedne meg, amíg padlót nem ér, de ahogy az aranypaták csengeni, bongani kezdenek, akkor szertefutnak, s én meg mehetek végre sütit enni a nagypapáékhoz. Bennem mindig volt egy gyerekes naiv elképzelés egy ősvallásról, ami a kíváncsiságomból és a nemzeti nevelésből fakadt, amelyben odahaza részesültem.
  • Filmrendezői szemmel miként fogadta elmúlt év húsvétja előtt bemutatott Passió című filmet, amely Jézus szenvedéstörténetét dolgozza fel?
  • Mélyen megérintett Mel Gibson filmje, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy csak a végletes szenvedés tudja felriasztani az embereket. A hétköznapokban rengeteg szenvedéssel találkozunk, ennek ellenére nem tudunk róla igazán semmit. A tévéhíradókban és az akciófilmekben bemutatott szörnyűségek fásulttá teszik a nézőket.  Mivel ma már szinte lehetetlen áttörni a tévék által belénk oltott közönyön, ezért választotta azokat az eszközöket, amelyek miatt később nem kevesen támadták. A kegyetlenkedés túlzottnak tűnő bemutatása arra is alkalmas, hogy Jézus istenségét érzékeltesse. Közönséges halandó ennek a töredékét sem bírná ki. Csak az, akit Isten erre kiválasztott.
  • Hogyan látta a film fogadtatását?
  • Mivel a kultúrát, a művészeteket is áthatja a politikai polarizálódás, ezúttal is így szavaztak a nézők.  Az egyik eleve a magénak érzi, a másik eleve elutasítja. Mindenkiben él egy kép Jézus Krisztusról és az ő kereszthaláláról. A ateistákban is, őket az minősíti, hogy ideológiai érdekből szidták a filmet. A hívő ember azonban vagy megrendül, vagy eleve befogadja, mert a magáénak érzi, s ha nem teljesen, ellenérzéseit akkor sem vallja be. Három ponton voltak nagy viták berkeimben, az egyik a Sátán ábrázolása, a másik Jézus számítógéppel kilyukasztott tenyere, amikor kijön a sziklasírból, illetve a már korábban említett kínzás eltúlzottsága.
  • A Jézus Krisztus kereszthalála óta eltelt közel két évezred során lényegében mi változott meg a világban?
  • János evangélista azt írja a Jelenések Könyvének legvégén, hogy „jöjj el Uram, Jézus”. Ha az ember elolvassa az Újszövetséget, látja, hogy ez a mondat nem véletlenül került a legvégére, mert ez a mindenkori utódokhoz, így hozzánk is szól, és igazából a keresztény kor végét jelzi. Azon a ponton vagyunk, - és ez szilárd meggyőződésem -, hogy valamilyen hatalmas, sokkoló traumának kellene történnie velünk. Mert minden tekintetben nagy bajban van a világ, mert vége van egy korszaknak, lefutottak szimbólumrendszereink, használhatatlanok a tanítások. Ami a keresztény jelképeket illeti, át kellene írni az egész Halak-szimbolikát Vízöntőre, hogy működőképes legyen. Mert a kódjaink már nem tudnak elfogadni egy nem a mára írt tanítást. A Bárány meghal és a Halak élnek. Ez volt Krisztus áldozatának és a kereszténység elterjedésének korszakváltásra utaló jelképes értelme.  Mint Bárány egy letűnt korszak képviselőjeként kellett meghalnia, viszont Halként támadt fel! Utólag nevezik csak el Halnak, hogy igazolódjék a képlet az új korszakra. De a Halak korának vége. Ugyanezt a történetet persze el lehet mesélni „vízöntősen” is. Át kellene alakítani a szimbólumrendszert és a tartalmat. Ha valaki a Jelenések Könyvét elolvassa, az rájöhet, hogy a világ végére vonatkozó sorai a mi világunk végére illenek. Az Antikrisztus, a hamis próféták, minden nemes szétszedése. Ez nem hit. Mivel látom, ez tapasztalat.
  • Az új, a „vízöntős” korszakot hogyan érti?
  • Új eljövetelre lett szükség. A Megváltó új, második eljövetelére. Jánosi hevülettel mondom, hogy kell jönnie valakinek, vagy valaminek.
  • De a második után már nem lesz harmadik…
  • Ez is egy dogma. Bár az emberiség olyan helyzetben van, hogy lehet, hogy a következő esély valóban az utolsó lesz. Én azt tudom, hogy az emberiség története több millió éves, és ennek a történetnek egy nagyon vékony hártyája az, amit az utóbbi pár ezer év civilizált történetének nevezünk. Érthetjük alatta az írásbeliség kezdetétől a mai napig tartó időszakot. Az igazán izgalmas dolgok viszont az előtt történtek.
  • Visszautalnék megint a legelejére, ahol azt mondta, kezdetekben volt az ember legbensőségesebb kapcsolata Istennel. Mára azonban ezt a kapcsolatot a legnagyobb jóindulattal is felszínesnek lehet nevezni. Miért van ez?
  • Borzasztó sok az elterelő elem. Mindig a lényegtelen dolgok terelik el a figyelmünket a lényegesről. Ha azt mondom, hogy „szórakozott vagyok”, akkor ez azt jelenti, hogy semmi fontos nem foglalkoztat igazán, vagyis az foglalkoztat, ami nem fontos. „Szórom a figyelmemet”, „ki akarok kapcsolódni”, nem pedig „be”. Elismerem persze, hogy kikapcsolódásra az embernek pihentetésül időnként szüksége van. Ha az ember irányítja magát belülről, akkor nincs baj, mert mindig marad helye a lényegesnek. A legtöbb embernek viszont nincs belső késztetése erre. Kívülről meg nem kapja meg. Valaha az ember segítséget kapott mindennapjaiban a vallástól, ami – például ebben – a helyes útra térítette. Ha az emberből ezt külső eszközökkel kiölik, akkor „lazítani” kezd, lumpenné válik, amikor már azt mondja: „nekem nincs felelősségem”, „nem én, hanem a világ a hibás”, s hogy „ez nekem jár”, illetve „adjanak naponta segélyt, támogatást”. Panem et cirsenses világot élünk, de az embereknek áramoltatott kevéske alamizsnát visszaszippantják a multikon keresztül. Egyre többen vannak a parazita életet élő, - mit élő, inkább vegetáló emberek, akiket eltart a társadalom. A technikai fejlődés révén egyre kevesebb ember munkájára van szükség, viszont egyre többen vagyunk, ezért ki kell találni pótcselekvéseket. A vallás azonban nem pótcselekvés! A vallás a lényegi dolgokról szól, legalábbis elvben. De van-e a mai fontos kérdésekre válasza? Ma a felnőtt lakosság napi átlagban öt órát tölt a televízió előtt, mikor is lenne ideje elmélyülni?
  • E tények mögött nem egy ördögi terv elemeit veszi észre az ember?
  • Az univerzalizmusban az is benne van, hogy nemcsak legfőbb jó van, hanem legfőbb rossz is. A Világ ellentétes erőinek dinamikája mozgatja a Mindenséget, ahogy ezt a kínaiak a Jin-Jang képpel írják körül. Van rend és van káosz. A rend feltételezi a káoszt, a káosz feltételezi a rendet. A vágyott paradicsomi állapot ezért esik kívül a való világon. Az első emberpár által elkövetett eredendő bűn emiatt sem releváns kérdés a számomra. Ha nem követik el, most ott élnének ketten, halhatatlanul, fizikai értelemben mozdulatlanul a Paradicsomban. Mivel azonban elkövették, itt vagyunk most mi, emberek. Most akkor baj, hogy elkövették? Mi vagyunk a bűn eredménye? Amerre a világ halad, úgy néz ki, hogy igen, és a megváltás is mintha elmaradt volna. De vagyunk, ezért meddő vitatkozni róla. Tény, hogy a Sátán szemben áll Istennel, s ha az ember kudarcot vall, az az Ő, a káosz taktikai győzelme lesz. Ettől eltekintve, azt gondolom, hogy a Sátánt sem kell megszemélyesíteni.
  • Ön hogyan szakad ki ebből a félrevezetésekkel és álarcokkal teli világból?
  • Gombászni járok, ami énnálam magányos tevékenység, és arra tökéletesen alkalmas, hogy önmagammal szembesüljek. Ha igazán egyedül akarok lenni, kimegyek kirándulni, mert az önmagunkkal való szembenézést a civilizáltnak nevezett, háttérzajos környezet nem teszi lehetővé. Ebben a környezetben nem tudok a csillagos égbe belefeledkezni, mert eltakarják a mesterséges fények. Nem véletlen, hogy az igazán jámbor emberek faluhelyen élnek még, hogy meggyőző vallásossággal a fejlődésben elmaradott, harmadik világban találkozhatunk, ahol a hitet katarzisként élik át. Lehet szörnyülködni azon, hogy az emberek a tenyerüket döfik át, de ha egyszer csak így képesek átélni azt, mit érezhetett az a Valaki, aki egykor itt a Földön a megváltás kényszerét érezte.

 

 

 

  Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap