Hevesi Pál mester

Jankovics Marcell, v, 09/09/2018 - 00:14

                                                             

 

 

 

 

Már e megszólítás, akarom mondani, cím is magyarázatra szorul. Lujosnak annyi neve van, hogy eggyel több, vagy kevesebb tulajdonképpen mindegy lenne, de erről még nem tud, nem ő adta magának (mint a Kő Pált), és nem is a keresztségben kapta (a Pataki Lajost), nem is az apjától (Maczky Leventét), édesanyjától (?) vagy a barátaitól (Lujost), hanem most kapja tőlem. Miért is? Mert kedves ember és kedves szobrász, szeretni való szobrokat és domborműveket csinál. Mert ilyen ember lehetett, mert ilyen szobrokat és domborműveket faragott a gótika nagy hungarus (szász, magyar, szlovák?) oltárépítője, Lőcsei Pál mester, akire úgy tekintek, mint Lujos előző inkarnációjára. Lőcsei Pál a lengyel (német?) Wit Stwosz (Veit Stoss, 1430/1440–1532) fiatalabb kortársa volt. Akiről, ha a maga korában vesszük szemügyre a munkásságát, azzal mondunk kifejezőt, ha Stwoszhoz hasonlítjuk. Mivel kettejük működésének a színtere közel esik egymáshoz, bizonyosan találkoztak, és művészként vetélkedtek egymással, vagy, ha ez meggyőzőbben hangzik, a fiatalabb Pál vetélkedett az idősebb Stwosz mesterrel. Lehetséges, hogy a tanítványa is volt. Mint Lujos Somogyi mesternek. Azon vitatkozni azonban, hogy melyikük a nagyobb művész, teljesen értelmetlen. A köztük levő különbség nem rangbéli, hanem természetükből következik. Wit mester drámai alkat, lenyűgöz, főműve színpadias, alakjai arisztokratikusak. Pál sokkal földközelibb, kedves-kedélyes, anélkül, hogy hiányozna belőle az áhítat, figurái szerethetőbbek, úgy szépek, ahogy egy pirospozsgás parasztlegény, bögyös-faros parasztleány szép. Két dologban azonban – óvatosan mondom –, különbnek bizonyul az idősebb mesternél. Már ha a művészetben számít valamit is a „fejlődés”. Mint fiatalabbra, hat rá az új, reneszánsz szellemiség, és biztos ízléssel úgy tudja fölhasználni annak eszközeit, hogy nem okoz vele stílustörést, továbbá munkáin átüt az egyénisége, ami a gótika többi jeles képviselőjéről, köztük Stwoszról, nem állítható ilyen egyértelműen. A mi Lujosunk is, a hagyományhoz való minden kötődése ellenére, modern szobrász és kivételes, társ nélküli egyéniség.

Lőcsei Pálról nem tudni, mely nemzet fia volt. Derűje bennem a XX. század olyan cseh és magyar művészeinek a világát idézi föl, mint Hašek, Hrabal, Menzel, Trnka – és Kő Pál. Miután megismerkedtek Lujos munkáival, tessenek elmenni Lőcsére, megnézni a Szent Jakab-templom főoltárát és még három másikat, amely szintén az ő műhelyében készült, vagy a közeli Szepesszombat (Poprád) Szent György-templomába, ahol szintén a főoltár viseli magán kézjegyeit, és érteni fogják, mire gondolok. (Utazni sem kell, csak vegyék a kezükbe azt a két albumot, amelyet e két templomról a Méry Ratio kiadó jelentetett meg a kiadó Méry Gábor csodaszép fotográfiáival.)

Azért álljon egy-egy példa itt mindkét oldalról, Lőcsei Pálnak mindig gondja van arra, hogy a legszentebb pillanatban is mosolyt fakasszon. Így például Utolsó vacsoráin (Lőcsén és Szepesszombaton) az asztal körül ülő apostolok egyikének kilátszik a meztelen talpa. Hevesi Pál mester a Gellérthegy oldalában lóról szállt Szent Istvánját úgy faragta ki, amint gótikus (!) vascipőbe préselt ujjaival a talapzatba kapaszkodik. Fölnőtt ember nem tesz ilyet, csak gyerek, kivéve, ha ő az első magyar király, akinek alakja ezer év óta azt jelképezi, hogy ő bizony megveti a maga és népe lábát Európa szívében, ember, nép legyen a saját talpán, aki innét ki akarja fúrni, vagy lábáról le akarja dönteni. Mosolyognunk kell a megoldáson, amely arra is példa, hogy egy tekintetben biztos túlszárnyalta lőcsei elődjét. Ő nem „csak úgy” akar kedves lenni, a kedvességével mondani is akar valamit, komoly dolgot rendszerint.

Elmondok még valamit róla, amit nagyon szeretek, és ami nagyon jellemző rá. A műtermében éveken át lógott egy rajzszöggel a falra szegezett rajz, ha jól emlékszem, az idősebbik Brueghelről.  A tusrajz egy embert ábrázolt, amint előre görnyedve átnéz a két lába között. Lujos pompás kalligrafikus kézírásával pedig körülbelül ez állt a rajz alatt: „Brueghel (vagy Bosch vagy Vermeer)  látni szerette volna, milyen szülővárosának a látképe fordítva. Amikor előre hajolt, fejébe szállt a vér, szélütést kapott és meghalt.” Ilyen a művész hősi önfeláldozása. Tragikomikus. Miközben életét adja a megismerésért.

Lujos a barátait (is) használja modellként. Megfigyeli azokat a tulajdonságainkat, amelyek kicsinységükben, erőlködő méltóságukban alkalmassá teszi őket arra, hogy a nagyokat emberközelbe hozza. A drégelyi Szondi György, a bajai III. Béla, a gyöngyösi Károly Róbert jó példa rá. Nem tudjuk, sírjunk vagy nevessük rajtuk.

Amikor fölhívott, hogy írjak előszót az albumához, a maga szelíd módján panaszkodott, hogy minden munkáját tönkreteszik. Most épp a Károly Róbert volt soron. Én mérgesebb vagyok emiatt, mint ő. A Fórum Hotel Bécsi kávéházának a faláról elvitték a monumentális fadomborművét, a bécsi bankba faragott kakasos fiút terroristák robbantották föl, Kossuth-szobrának mindig ellopják a kardját, szarkasztikus Leninje fölött eljárt az idő (nem a szobor, a modellje fölött). És a legnagyobb keserűség: mohácsi emlékművét megeszi az idő. 

Kérem, kedves Mester, Mohács és az ország vezetői! Ez ellen tenni kell. A faszobornak az a sorsa, hogy idővel elkorhadjon. Ha nem közönséges sírjel, mint a mohácsi, mely „nemzeti nagylétünk nagy temetője” fölött áll, akkor megérdemli, hogy ne a szokott velencei chartás magyar módra hagyjuk elpusztulni, hanem, amikor „idő van”, a japán példát követve, újra faragtassuk. Nem szeretnék túlélni egyetlen Kő Pál faragta szobrot sem.

Ja, és még valami. Ha az Olvasó tudni szeretné, mi lett volna a mesterből, ha festő lesz, menjen el Jászszentandrásra, és nézze meg a templomban, nem akármilyen festők falképeinek a társaságában látható Keresztutat, amit Maczky Lajos Leventeként festett 14 éves korában. Ő lett volna a magyar Brueghel.

Jankovics Marcell

 

 

 

Magyar irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap