Halló, itt Nyírbátor

Orosz T Csaba, cs, 12/29/2016 - 00:10

 

 

1989 februárjában történt, ahogy éppen visszatértünk az adyligeti kiképzőbázisról nyírbátori szolgálati helyünkre három hónapos kiképzésünk után. Mivel itt még mindig kopasznak számítottunk, így természetes, hogy bennünket küldtek le a konyhamunkára.

 

 Hatalmas krumpli hegyhez ültettek minket, azzal a paranccsal, hogy 11-ig végezzünk vele. Életlen kanálgépes késeinkkel kilenc órára még úgy öt-hat kilóval voltunk készen.

Ekkor mutatott a szakács egy törpe betonkeverőt. Ez a krumpli hámozó gép!

 A burgonyaszemek folyamatos egymáshoz dörzsölése által, amit a víz állandó beáramlása segített, tisztultak a krumplik. De nem elég gyorsan. Ekkor jött a remek ötletem, hogy tegyünk bele egy-két lapát sódert és a kövek gyorsabban, leszedik a haját. Ment is minden, mint a karikacsapás. Hihetetlen gyorsasággal hámozta a krumplit, a felturbózott készülék. A baj csak ott volt, hogy az elázott sóderkavics alig volt megkülönböztethető a hámozott burgonyától. Mivel egészben főzték és csak utána törték, szintén géppel, kanállal faló társainknak jócskán akadt a foga között finom sóderkavics. Volt is néhány kuncsaftja másnap a Kőbaltásnak becézett fogásznak. Mondta később Zsolti komám

- Meglásd haver ebből LAFO lesz! – vagyis laktanyafogság. Nem lett, mert a tiszteknek külön főztek, és kit érdekelnek az elhanyagolt fogú bakák.

Egy hónap múlva bekerültem a gyengélkedőre és később itt avanzsáltam én is orvossá! Hamarosan eljött a következő korosztály bevonulásának a napja. Felcser barátunk kora reggel fehér köpennyel szerelt fel minket. Az ezredorvos parancsára segítenünk kellett eligazítani a bevonulókat. Ő maga nem vett részt a vizsgálatban. Egy kedves fiatal doki celebrálta ezt a bulit. Miután behordtuk az asztalokat meg a székeket a bevonuló szobába, azt mondta a kis doktor, hogy eleinte igazítsuk el a folyosón a kopaszokat, hogy miként álljanak és viselkedjenek, azután üljünk be az asztalok mögé, mintha mi is az orvosi teamhez tartoznánk, és amíg ő vizsgál, mi bólogassunk és nézzünk nagyon okosan. Olyan mértékben néztünk okosan, hogy az már tudományos volt. Ezért a jó doktor egy idő után ránk bízta az orvosi kartonok kitöltését, miután megkérdezte, hogy tudunk e írni. Ekkor szállt el az agyunk Zsoltival csak igazán. Mint két belgyógyász professzor úgy tárgyaltuk az előttünk álló szerencsétlen kopaszok minden testi baját, a teljes kilátástalanságba taszítva ezzel őket. A doki észrevette ezt és belement a kis játékba. Néha felénk fordult és adjunktus elvtársnak vagy kollégának hívott bennünket és egy egy latin kérdéssel próbált zavarba hozni minket. Mi, mint rutinos hazudozók, nem voltunk hajlandóak zavarba jönni, hanem azonnal feleltünk ékes latinságunkkal. Volt itt „ pulóveritisz”, „orgánikum”, de Zsolti egy nemi betegséget is kreált  hirtelen egy remegő roma fiú nem túl tiszta férfiassága láttán, ez volt a „pöcsökoszilitisz”. A doki vonaglott a röhögéstől és a WC-be menekült. Tíz méterről a budiból is hallottuk harsogó kacagását. Mi persze teljes komolysággal folytattuk a „rendelést”. A felcser srác nagyjából tudta, hogy melyek azok a problémák, amelyekkel gond lehetett, ezeket külön választotta, és csak azokat küldte elénk, akik szemlátomást ápoltak és egészségesek voltak. Délutánra befejeződött dúlásunk a kopaszok között

 Betegségünk elmúltával visszaérkezve a századhoz nem lett rózsásabb a kopaszoknak kijáró helyzetünk, hiszen a szolgálatosok kivételével már két hete készültünk az alaki szemlére, amit a határőr főmuftik óhajtottak megnézni és ellenőrizni. Hatalmas esemény volt ez a Kerület életében. Itt kaphattak a csillagvadász tisztek jó vagy rossz pontokat. Álmunkban is hajtottak bennünket, alaki gyakorlatok, fegyveranyag karbantartás, körletszépítés, miegymás. Eljött a nagy nap hétfőn. Reggel kilenc órakor levonult minden század, katonás rendben, előre meghatározott koreográfia szerint az alakuló térre, teljes harci díszben. Ekkor a központi agyasok véletlenszerűen kiválasztottak néhány embert, akit aztán megforgattak. Csalódtam volna, ha nem vagyok benne. Ilyen az én formám. Egy aprócska alezredes pattogó kiáltásokkal kiterelt a nyájból és hozzámfogott. Kezdésnek megrángatta, néhány gombomat a gyakorlómon, de ezt a trükköt már ismertem, hiába új a gyakorló a szent alkalomra, mindig van néhány gyenge cérnaszál. Ha a kezében marad, rossz pont nekem és a századnak. A szemle előtt egy órával minden gombomat odaerősítettem dróttal. Ipari cérnaszál! Ezt aztán rángathatta a majompótlék. Amikor megunta, rám reccsent.

  • Fegyvert szétszedni! – Bámulatos gyorsasággal tudtam szétkapni az AK-47-est.

Egy fél perc múlva már a sátorlapomon pihent a kibelezett fegyver. A kisember morogva vizslatta egy darabig, de én előző nap stikában addig puceváltam az alkatrészeket, amíg úgy nem csillogtak, mint Salamon fő része. Bánatában, hogy semmibe nem tudd belekötni, kis kesztyűjével az államat kezdte el buzerálni. Borostát keresett a szerencsétlen, de itt is pechje volt, mert Erikám a látogatáskor új pengét hozott be. Wilkinsont. Nem tehetett mást a kis huszár, így megdicsért. H őrnagy szája a füléig szaladt ennek láttán, pláne, hogy a dzsekszonos kollégámnak rozsdafoltot találtak a fegyverén és pecsétet a ruháján. Ezután a főfő vezérürü, belebődült a mikrofonba és mi ugráltunk, ahogy ő fütyült, vagyis alaki gyakorlatokat hajtottunk végre századformációban. A szabadtéri programnak a már jól bevált és kedvelt vigyázzmenet vetett véget. Egyik század a másik után vonult el dübörögve, az emelvényen karót nyelve álló agyasok előtt. Láthatóan utánozták a május elsejei „Kapcsoljuk Moszkvát” nevű kedves gyermekműsor, Lenin mauzóleumon álló főszereplőit. A kis határhuszár, amelyik engem piszkált, még a szemeit is összevonta, hogy jobban hasonlítson Brezsnyevre. Nem ment neki, mert Leonyidnak több szemöldöke volt, mint ennek haja. Ezután mindenki felvonult a századkörletébe nyomunkban a lihegő ellenőrző falkával. Minden körletbe jutott belőlük egy egy kurkász. Itt végre nem az én szekrényemet választották. Ezért itt sem találtak rendellenességet. Végül politikai tudásunkról kellett számot adni. Minden századból egy írástudó embert lezavartak az ebédlőbe tesztet kitölteni, ahogy láttam mindenhonnan a század könyvtáros jött le. Orosz határőr tesztje 99 százalékosra sikerült, azaz 100 kérdésből 99 helyes volt. Így szórakoztunk mi kopaszként a nyírbátori Határőr Kerület egyébként ellenséges közegében. Egyfajta védekezés volt ez az állandó viccelés az öreg katonák visszautasító magatartása ellen. Konyhagépek és takarító automaták voltunk egészen az új kopaszság feljöveteléig. Ez viszont már egy másik történet.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap