A Gorlicei csata "felfedezése"

Veress Zoltán, p, 04/21/2017 - 00:10

 

 

 

 

 

 

 

(1915. május 2-5.)

 

 

Bár 2017 tavaszán nincs kerek évfordulója a Gorlicei csatának, de érdemes egyrészt összevetni az 1917 tavaszának háborús helyzetét 1915 tavaszával, másrészt megnézni az I. világháború legnagyobb sikeres áttörési hadműveletének, a Gorlicei csatának magyar vonatkozásait.

Ha megfigyeljük az első világháború fő hadszintéri eseményeit, észrevehető, hogy a háború páros éveiben – legalábbis a hadseregek vezetőinek tervei szerint – a fő események nyugaton történtek, míg a páratlan években keleten.  Ez az észrevétel máris megteremti a párhuzamot a két kijelölt időszak – 1915 és 1917 tavasza – között: mindkét alkalommal a központi hatalmak legfőbb katonai parancsnoksága az oroszok térdre kényszerítésére koncentrált. A jelentős különbség azonban a két időszak között az, hogy amíg 1915-ben ezt a háború megnyerése reményében tették, addig 1917-ben – amikor már erősen érződött az oroszok veszteségei ellenére is az Antant anyagi-emberi hátterének fölénye, a britek által sikeresen gyakorolt tengeri blokád fullasztó hatása és az Amerikai Egyesült Államok hadbalépésének nyomasztó tudata -, akkor Oroszország kiverésével már csak egy elfogadható békében reménykedhettek, mielőtt USA megtámadhatatlan mérhetetlen erejével, ipari  potenciáljával és katonai tömegével még ténylegesen nem lép a küzdő felek sorai közé.

A Gorlicei csata magyar vonatkozásaival kapcsolatban az az érzésem, hogy ennél az óriási katonai eseménynél a magyar katonák szereplésének jelentőségéről alig esik szó. Egyrészt a megjelent I. világháborús könyvekben a csatát inkább csak érintik, másrészt például a nagy brit hadtörténész, Keegan is alig ír a csatáról és akkor is inkább csak a német katonaságról. A magyarok döntő szereplésére én a kiterjedt hadműveletek legdöntőbb helyszínén látottak alapján jöttem rá, ugyanis a legfontosabb helyen, ahol az első áttörési pont kialakult, a Pustki hegynél levő számos katonai temetőben a sírokat tekintve – sajnos – magyar túlsúlyt találtam.

1915 elején a központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: a német vezérkari főnök Falkenhayn ellenében Conrad, az osztrák-magyar vezérkari főnök és a keleti front német katonai vezetői, Hindenburg és Ludendorff érvelt, hogy a támadások súlyát keletre kell áthelyezni. Míg nyugaton védelembe húzódnak, keleten kicsikarják az orosz ellenében – legalább a különbékét és ezáltal az olaszokat is visszatartják a háborúba való belépéstől. Egyik sem sikerült. 1915. május 2-4-én ugyan áttörték az orosz frontot, szeptemberig messze Volhiniáig, Fehéroroszországig nyomultak, azaz stratégiai jellegű volt a győzelem, de az oroszok nem kértek különbékét és az olaszok is megtámadtak bennüket.

Ekkor a keleti fronton 1,8 millió orosz katonával szemben a központi hatalmak 1,3 millió katonája állt, de itt Gorlicénél, a tervezett áttörés színhelyén fordított volt az arány: 219 ezer orosszal szemben 357 ezer katona sorakozott fel. A tüzérségnél még nagyobb volt a különbség. A központi hatalmak ezt az erőkoncentrálást a legnagyobb titokban végezték el.

Az áttörésben a 9. német hadsereg és a 4. osztrák-magyar hadsereg állt fel. Az áttörés vezénylő vezetője a sikeres porosz tábornok, Mackensen, a 9. német hadsereg főparancsnoka volt. Őt azonban az osztrák-magyar vezérkari főnök, Conrad alá helyezték.

 

 

 

1. térkép: Az osztrák-magyar és német seregrészek felállása a Gorlicei áttörés előestéjén

 

Mikor komolyabban érdeklődni kezdtem a Gorlicei csata felől, meglepve vettem észre, hogy nagyon kevés anyag található a csatáról az úgynevezett „I. világháború” összefoglalókban. Utánanéztem az interneten található anyagon, egész pontos leírást azonban itt sem találtam. A lengyelek tiszteletreméltó haditemető gondozó szervezete segített a legtöbbet. Példás rendben, sorszámozva találtam meg a Gorlice környéki temetőket. Ezeket aztán az adott azonosítószámaikkal felvittem térképre, és így kirajzolódott a Gorlicei csata fővonala (2. térkép), amely Gorlicén húzódott keresztül északnyugat-délkeleti irányban. A temetők közt a legnagyobb méretű a 123-as és mellette a kissé kisebb 120-as. Mikor a helyszínt bejártuk, szomorúan állapítottuk meg, hogy a 120-as teljesen magyar haditemető, míg a 123-ason is magyar a legtöbb sír. Mint utólag kiderült a 123-as helyezkedik el az áttörés gyújtópontjában, a 449 méteres Pustki hegyen.

 

 

 

2. térkép: Haditemetők  a Gorlicei áttörés körzetében

 

Egy tanulmányt is találtam, melynek szerzője tüzértisztként harcolta végig a nagy csatát (Riedl Lajos: A cs. és kir. VI. hadtest a Gorlicei áttörési csatában 1915. május 2-án (Bp, 1928)). Ennek elolvasása, térképeinek áttanulmányozása teljesen megváltoztatta képemet a nagy csatáról és a magyaroknak benne játszott szerepéről. Az áttörés részletes leírásában Riedl Lajos munkáját követem.

Nézzük először a Gorlicei csatával kapcsolatos további mellékelt térképeket.

A Gorlicei csata 1. térképén a központi hatalmak seregrészeinek felállítása látszik. Magának a csatának ötlete és fő terveinek kidolgozása Conrad osztrák-magyar vezérkari főnökének érdeme. Ő volt a csata idején a főparancsnok, a közvetlen áttörést végző 11. német hadsereg vezetőjévé azonban Mackensen porosz tábornokot nevezték ki. A csata idejére a VI. osztrák-magyar (kassai) hadtestet a 11. német hadsereg alá osztották be – és a legveszélyeztetettebb helyre, az áttörési pontra, a Pustki-hegyhez helyezték, ahol a legtöbb veszteség volt várható! Az áttörés sikerében három elem volt döntően fontos:

1. sikerült az oroszok teljes meglepése,

2. a nyugaton kifejlesztett rendkívüli német tűzerő, tüzérség döntően demoralizálta, felőrőlte az első vonalban levő orosz csapatokat,

3. a tényleges áttörést végző VI. (kassai) osztrák-magyar hadtest különleges bátorsága, elszántsága, akiknek a harc közben még mindkét oldalon ki is kellett segíteniük megroggyant német szomszédaikat is.

1915. május 2-án reggel 6 és 10 között a német tüzérség minden korábbinál erősebb tüzet zúdított a szemközti orosz állásokra (3. térkép). Az ellenséges Pustki-állás áttekinthetetlen füstben és tűzben állott. Ez, az akkor még szokatlan látvány a rohamozó csapatok bizalmát emelte. Pontosan 10 órakor a tüzérség és aknavetők tüzét a hadsereg egész arcvonalán az ellenség felé hátrafektették.

A 39. gyalog hadosztály arcvonalából történt megfigyelés szerint a Pustkira irányított tűznek oly megrendítő hatása volt, hogy a védők minden szünetben kiugráltak az árkokból és csapatosan szaladtak el. Ellenben a Pustki mögött kissé magasabb Wiatrowkin levő fedezékre s attól északra szomszédos orosz vonalakra a tűzhatás nem volt megfelelő, mert a mély orosz árkok kárt nem szenvedtek.

 

 

             Luzna - 123-as haditemető (Pustki, központi hatalmak)

 

Báró Arz vezérezredes írta: „A VI. hadtestnek jutott az a nehéz feladat, hogy Gorlicéhoz közel fekvő és erősen kiépített Pustki magaslatot, a ellenséges felállításnak ezt a kulcspontját megrohanja. … Hatalmas füst- és porfellegek szálltak fel s csakhamar eltűnt a Pustki hegy szemeink elől. A mennydörgő robaj azt a hitet keltette, mintha egy vulkánkitörés volna előttünk. Nekünk osztrák-magyaroknak, oly kis számú és többnyire lőszerhiánnyal küzdő tüzérségünkkel, ez a látvány akkor még új volt!

Amikor a tüzérség 10 órakor tüzét hátrahelyezte, az ugrásra készen váró gyalogság a hadsereg egész arcvonalán az ellenségre vetette magát.

 

 

 

3. térkép: 1915 május 2 reggel 6 – 10 óra – a támadás előtti felállás

 

A 12. gyaloghadosztálynál Metz tábornok rohamozó csapatai – anélkül, hogy jóformán egyetlen puskalövést kaptak volna – a legcsekélyebb veszteséggel egyhuzamban átgázolták a sok helyen teljesen lesülyesztett, szilánkállóan befedett, igen mély első két árkot; 10 óra 15’-kor érték el az utóbbit és megkezdték a felkapaszkodást a meredek hegyoldalon. Itt azonban mind hatalmasabb orosz ellentámadásokra bukkantak, amelyeket pontos tüzérségi támogatás hiányában egyre érezhetőbb veszteséggel maguknak kellett közelharcban visszaverniök.

A Metz-csoport tüzérségi parancsnokának május 2-ra kiadott intézkedéseiben el volt rendelve, hogy a vadászlövegek fogatai olyan módon legyenek készen, hogy a löveg az első lehetséges alkalommal előre vágtasson. Ez új volt és ennek segítségével a tüzérség sokkal hatásosabban tudta támogatni tüzével a támadó egységeket.

Közben a 39. honvéd hadosztály is lendületesen tört az orosz állásokra, de itt hamarosan kiderült, hogy az orosz ellenállás nem tört meg és rövidesen állóharc alakult ki. A derék honvédek mindazonáltal az egész harcvonalon ismételt nekifutásokkal igyekeztek az ellenséges árkokhoz közelebb férkőzni.

Ezalatt a Metz-rohamcsoport ékje, bár állandó ellentámadásokkal fékezve, mégis folytonosan előrehatolt a 449 méteres tetőre és azt első vonalával 10 óra 45 perckor el is érte. Itt azonban a támadás megmerevedni látszott. Az előrenyomult 56. gyalogezred balszárnyát a Wiatrowki magaslat veszélyeztette. Ekkor itt négy zászlóaljból kialakították az úgynevezett Mollináry ezredes csoportját, amelynek célja a Wiatrowki elfoglalása volt, amelyet rögtön el is kezdtek.

 

 

 

4. térkép: A Gorlicei csata – 1915 május 2. 11 óra 30 perckor

 

Közben azonban az osztrák-magyar VI. hadtest jobb szomszédja, a német 81. tartalékos hadosztály bajba került, ezért Metz tábornoknak gondoskodnia kellett arról is, hogy jobbra a Kamieniec erdőt is megtámadja és így segítsen a németeknek.

A harchelyzetet ekkor (11 óra 30’) a következő mellékelt térkép (4. térkép) mutatja be.

Miközben 11 ó 30’ után a Kamieniec erdőben sikert értek el, a Mollinary-csoport támadása a Wiatrowki magaslat ellen elakadt. Ezalatt tőlük kissé nyugatra a 39. honvéd hadosztály 9. honvéd gyalogezrede betört az első ellenséges állásba. Molnár tábornok dandárának támadása szintén megcélozta a Wiatrowki magaslatot, de a célt ők sem érték el.

A Pustkitól keletre az orosz ellentámadások déltől fogva erősebbekké váltak. Látszólag az oroszok tartalékos 123. ezrede lépett működésbe.

A 39. honvéd hadosztálytól északnyugatra, Staszkowkánál felerősődtek a harcok. A német Gárda hadtest tűzérségi támogatást kért a VI. hadtesttől. Később a 39-esek segítségével foglalták el Staszkowkát.

A döntő támadás Wiatrowki elfoglalására 16 és 18 óra között a Molnár-dandár végezte, melyet jobb oldalról a Mollináry-csoport támogatott. A támadás ezúttal sikeres volt (5. térkép).

 

 

 

5. térkép: A Gorlicei csata – 1915 május 2. este

 

Az oroszok minden tereptárgyba belekapaszkodva és a késő éjszakáig ellentállva, az egész arcvonalon lassan visszavonultak; saját csapataink mindenütt követték őket. Messze körletben égő falvak jelezték az ellenség általános visszavonulását.

A Pustki és Wiatrowki elfoglalásával megtörtént az orosz arcvonal áttörése!

Az elkövetkező három nap során az áttörést kiszélesítették és stratégiai jellegű győzelemmé fokozták az elkövetkező hetekben. A háborút tekintve döntő stratégiai cél azonban nem sikerült: az oroszok ugyanis nem kértek különbékét és az olaszok sem rettentek vissza attól, hogy Ausztria-Magyarországnak hadat üzenjenek.

Bruszilov véleménye (az emlékiratában): A 3. hadsereg arcvonalának áttöréséért semmi felelősség nem terhelheti Radko-Dmitrijevet, a hadsereg parancsnokát, az egész felelősség Ivanovra hárul. De a hadsereg módfelett rendezetlen és tervszerűtlen visszavonulásáért Radko-Dmitrijev is felelős. Jól tudta, hogy az ellenség csapást készít elő, tudta, hol kerül sor rá. Tisztában volt azzal is, hogy semmi erősítést nem kapott, következésképpen nem tud sikeresen szembeszállni a rohammal. Ezért - megítélésem szerint - idejében intézkednie kellett volna, hogy a fenyegetett pontra összegyűjtse hadseregének összes lehetséges tartalékát, és egyúttal pontos parancsokat adjon valamennyi csapatának arra vonatkozóan, hogy szükség esetén milyen rendben, milyen irányban vonuljanak vissza, milyen vonalakon kell megállniuk és újból megvetniük a lábukat, hogy a lehetőséghez mérten lelassítsák az ellenség előnyomulását. Vagyis: tervszerűen, teljes rendben kellett volna végrehajtania csapatai visszavonulását. Ennek érdekében idejében, kapkodás nélkül hátra kellett volna telepítenie valamennyi hadtápintézményét, idejében gondoskodnia kellett volna erődítmények építéséről a kijelölt terepszakaszokon. Idejében kellőképpen kiépítteti a technikai híradószolgálatot, ami nélkül lehetetlen irányítani a hadsereget. Ezzel szemben ő maga rohangászott automobilon egyik egységtől a másikhoz, összekötőkként szétküldte segédtisztjeit, akik - mint szemtanúk elmondták - az ő nevében közvetlen feletteseiket megkerülve parancsokat osztogattak a csapatok parancsnokainak. ráadásul ezek a parancsok gyakran ellentmondásosak voltak. Érthető, hogy a csapatok ilyetén irányítása csak fokozta a káoszt, és a visszavonulás során a zűrzavar nem annyira a vereség miatt öltött grandiózus méreteket, mint inkább azért mert a legkülönbözőbb szintű parancsnokok vesztették el a fejüket. Nem irányította őket egységes akarat, nem tudták, mit tegyenek, és azt sem tudták, mit tesznek a szomszédjaik. A körülmények összességének következménye nem is lehetett más, mint katasztrófa.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap