Globalizáció a reformációtól napjainkig 1/4.

Duray Miklós, cs, 03/22/2018 - 00:08

 

 

(A globalitás a regionalitás és a lokalitás kérdései)

 

 

 

Tárgykör: A huszadik század végétől a közbeszédnek egyik – talán – leggyakrabban, de legkevésbé tisztázott szava a globalitás és a globalizáció. A szó, jelentése szerint olyasmire vonatkozik, ami az egész világra, azaz Földünkre kiterjedő. Csakhogy a „világ” korok szerint változó térséget jelentett. Mást jelentett az ókorban, mást a korai középkorban és mást jelentett a Német Római Birodalomban. De biztosan mást jelentett a huszadik században, pl. az 1920-as évek végi gazdasági válság idején. Dolgozatunkban arra igyekszünk választ találni, miként követhető nyomon a globalizáció a reformációtól napjainkig, illetve mik azok a sajátosságok, amik szerint a globalizáció kontinentális kiterjedése, illetve regionális következményei valamint dinasztikus jellege és hatalmi befolyása átalakult, és a gazdasági, pénzügyi, valamint az eddigiektől teljesen eltérő eszmei, értékrendi illetve szemléleti irányba bővült, például a „világ” egypólusúvá válásával a kommunista politikai és hatalmi rendszer összeomlása után.

Alapfogalmak: birodalmi eszme, egyetemesség, globalitás, integráció, internacionalizmus, regionalizmus, lokalitás, nemzet-eszme…

 

***

Történelmi bevezető. Anélkül, hogy visszautalnánk az ókori birodalmak államszervezői rendjére – noha érdemes lenne korunk állampolitikusainak is tanulni belőle, főleg az állameszme, az idegenek ügyének kezelése, és a sajátos jogállású gazdasági kapuk működtetésében – érdemes ráirányítani figyelmünket egy alig több mint ezer évvel ezelőtti eseményre, a Quedlinburgban 973 húsvétján megtartott első összeurópai tanácskozásra. Az itt résztvevők egy része – többek között Géza fejedelem által felhatalmazott, Magyarországot képviselők küldöttsége – egyértelművé tette I. Ottó számára, hogy nem vonja kétségbe birodalomalakítói elképzelését, de ő se vonja kétségbe a többiek államszervezői elképzeléseit – így szent a béke. Amiben megegyeztek: a latin nyelv használata és a keresztény Európa. Az előbbi a kapcsolattartás szempontjából gyakorlati ügyet jelentett, mivel a különböző (újlatin, germán, szláv, magyar) nyelveken beszélők nem értették volna egymást, a másik sarokpont az értékrendet és az eszmerendszert határozta meg. A kettő együtt pedig a nyugati irányultságot jelentette. Mai fogalommal élve: ez volt az európai gondolat alapköve, annak az Európának, ami a Németalföldtől a Kijevi Oroszország nyugati határáig valamint a keleti illetve a déli Kárpátok gerincéig és a Száva folyásáig terjedt ki. Az államszervezés szempontjából nézve a kereszténység közfelfogássá tétele nem csak értékrendi ügyként jelent meg, aminek az akkori, két szervezési központú, de még egyetlen keresztény egyház számára eszmei és békéltetői jelentősége is lehetett volna, hanem az európai egység alapkövét is jelentette. A keresztény egyházszakadás (1054) ellenére ez az egyezség több mint négyszáz évig viszonylag zavartalanul működött, de éppen a római katolikus egyháznak a világi hatalmak befolyásolására irányuló törekvése és anyagias torzulásai okán kezdett bomlani. Az anyagiasság korábban sem volt ritkaság, hiszen a szombathelyi születésű Szent Márton, akinek most, 2016-ban emlékeztünk születésének 1700. évfordulójára már a maga idején elutasította a keresztény (katolikus) püspökök túlságosan anyagias életét. A 15. században pedig az akkori Európa által közrefogott világban, ami Amerika felfedezésével tovább bővült, a római (vatikáni) központú egyház a világi hatalmak fölötti intézménnyé kívánta nyilvánítatni magát. Ezen a ponton kezdődik a globalitás elleni küzdelem is, noha a globalizmus fogalma akkor még ismeretlen volt, még ha a „globus” kifejezés a latin nyelvben használatos is volt, de csak a gömbre vonatkozott, nem a Földre.    

Kissé idétlen bevezető. Hétköznapi értelmiségiként, ha csak nem vagyok vájt fülű vagy piszkálódó és nem megrögzötten az eszmeiség vagy a szavak eredeti jelentése szempontjából közelítem meg a fogalmakat, nehezen tudok különbséget tenni a katolikus, az egyetemes, az integráció, az internacionalizmus és a globális között. De aligha veszem észre a különbséget a piac és a kereskedelem, a kisiparos, az üzem, az ipari vállalat és a multinacionális cég, az iparos, a vállalkozó és a kereskedő között. Ezzel nem azt állítom, hogy nehéz különbséget tenni az említett fogalmak között. De ha a pletykalapok felületes olvasója, az akciófilmek bámulása közben elfáradt TV néző, a világhálót csak hullámlovasként böngésző, vagy evés közben is az okos telefonját bökdöső, merevtekintetű polgártársam helyébe képzelem magamat, akkor könnyen elsiklom a részletek, így a lényeg fölött is és egykönnyen fölcserélem a nácit a ciánnal, a nacionalistát a cionistával, vagy a teológust a geológussal, noha ez utóbbi két fogalom között a különbség legalább akkora, mint az ég és a föld között. Ezzel csupán arra akartam utalni, hogy felebarátaink egy része csak fél füllel hall és sokszor szertekalandozik figyelmük. Ezért könnyen megtéveszthetők, félrevezethetők, és amikor szemtől szembe kerülnek a valósággal, nem hisznek a szemüknek. Vagy talán még azt is elhiszik, hogy csupán döntés kérdése ki a nő és ki a férfi. Főleg ha erre bíztatást kapnak, akár úgy is, hogy ne különböztessék meg a férfi és a női illemhelyeket, hanem legyenek ezek a testszükségleti helyek nemileg semlegesek, nehogy már előfordulhasson olyan helyzet, amiben az érintett nem tudja eldönteni a piszoárban, hogyan vizeljen és ezzel hátrányosan megkülönböztetettnek érezze magát. A 20. század utolsó harmadában kibontakozó, a hagyományos szemléletet felforgató, a keresztény értékrendet és a családokat szétzúzó globalizmus erre az emberi felületességre és sekélyességre épít.

Egyetemesség – ez még nem globalizmus

A katholikos eredetileg egyetemes püspököt jelentett. A főnév mellé rendelt jelző eredeti jelentésén nem változtatva a katolikus a kereszténység elterjedésének egyetemes mivoltára is utal, amit nem hitéleti, felekezeti vagy egyház-szervezeti vonatkozásában kell értelmezni, hanem társadalomszemléleti és értékrendi szempontból. A katolikus sok évszázadon át a Krisztust követő szellemiségre vonatkozott és azt sugallta, hogy aki keresztény, azaz felkent, az annak az egyetemességnek a tagja, akik megbocsátást, az emberi elkötelezettséget, szeretetet helyezik a gyűlölet, a bosszú és a hetedíziglen való számontartás fölé. Persze ez nem azt jelenti, hogy a megbocsátás és a szeretet jegyében mindent a feledés homályába kell utalni, ezzel ugyanis a bűnismétlést pártolnánk. Fontos megjegyezni, hogy reformátusok ma is egyetemesnek (tehát katholikosnak/katolikusnak) nevezik a gyülekezeteket és a híveket összefogó keresztyén egyházi szervezetet.

A katolikus fogalma évszázadokon át egy szemlélettel volt azonos, a keresztény egyetemességre törekvés megjelenítője volt. Ez a szemlélet a befogadást részesíti előnyben a kirekesztéssel szemben, mert nem származásilag, hanem szemléleti, értékrendi és magatartási alapon alakítja a család keretein átívelő közösségeket. A kereszténység ezért a legbefogadóbb meggyőződés a világot átszövő eszmeiségek között és ezért a legelterjedtebb is.

A katolikus, görög alapértelmezése szerint tehát az egyetemest, de hitéleti beágyazódása következtében a keresztényt is jelenti, ami eredendően felkentet jelentett (christos), a kereszthez semmi köze nem volt, csak a magyar nyelvben mosódott össze a jelentése a szóhasonlóság miatt. Az Ószövetség szerint és Keresztelő (szent) János meggyőződése szerint is a felkenés a messiás elvárását jelenti, aminek jegyével a Názáreti Jézust is ellátta. Ez eszmerendszeri szempontból felépített és logikus. A gond azzal kezdődött, hogy minderre rátelepedett egy értelmiségi és hálózatban működő szervezet, az egyház, ami ezer évvel ezelőtt (1054-ben) már két részre szakadt – akárcsak több mint félévezreddel korábban az a Római Birodalom is, ahol kialakult a keresztény hit, vallás majd egyház. A keresztény egyház kettészakadása földrajzilag hozzávetőlegesen követte a Római Birodalom kettészakadását, ami a mai napig követhető Európa kulturális megosztottságában is.

Az igazi szakadás mégis máshol volt: a zsidók várták a messiást, de azt az embert, aki a kereskedőiket kiverte a Templomból, nem tekinthették annak. A názáreti Jézussal egyetértők, a Krisztust követők nagy része azonban eredendően zsidó volt. Ennek a szakadásnak a lényegi gyökere, nagypéntek története. Az egyik oldalon maradtak azok a zsidók, akik számára Krisztus nem jelentett messiást, inkább felforgatót látták benne, egy zelótát. A másik oldalon pedig azok a zsidók találtattak, akik őt tekintették/tekintik a megváltónak. Ki lesz majdan a győztes a másik fölött – mindmáig a megváltóra várók, vagy a Krisztus-követők? A nem befogadók, a megváltót várók a maguk zárt szigorával tiporják maguk alá a mindenkit kebelére ölelő, de belül megosztott képlékenyeket, vagy a befogadók a természetes súlyfölényükkel kerekednek fölül? Nem rövidtávú versengés ez, sokszoros maratoni távon zajlik válogatott illetve válogatatlan eszközökkel, de szellemileg átgondoltan, azaz spekulatívan.

Ezzel a megközelítéssel máris érintettük a felfogásunk szerint globálisként értelmezhető világ lényegét, aminek fogalmilag semmi köze a globális fölmelegedéshez. Annyi azonban mégis van, hogy az embert tipró anyagias (túlságosan világias és gazdasági) globális verseny hátterében a versenynek azok a következményei lelhetők fel, elsősorban a tekintetnélküliség, a nyeréskényszer, a féktelen nyereségvágy okán, amik tönkre tehetik bolygónknak biológiai sokszínűségét, többek között az emberi lét feltételeinek eddigi szokványait és a természeti létfeltételeit. Az állatfajok kipusztulásában ma már az ember játssza a fő szerepet, ami azt is jelentheti, hogy az ember a legrafináltabb állatfaj, képes tönkretenni minden biológiai versenytársát, majd önmagát is. (Itt utalok a „Globalitástól a lokalitásig”, Horváthné Papp Ibolya természet- és környezetvédelmi olvasókönyvére, amit a Pont kiadó jelentetett meg 2003-ban.)

Csakhogy nincs tisztázva mi áll ennek a korábban nem létezett versenykényszernek a hátterében. Vagy talán nem merjük kimondani? Hiszen mindez a befogadás és a kirekesztés, a neológia és az ortodoxia, a vállalkozási szabadság és a kegyetlen piaci szabad verseny, ugyanakkor, de egyúttal a szakmai korrektség és a marketing hamissága valamint a bankok zárt, mégis parttalan világa és a pénz, mint nélkülözhetetlen értékcsere eszköz között feszülő ívben találtatik. A szakma, a piaci tevékenység néven nevezhető, az ember napi tevékenységéhez köthető világ megszemélyesíthető, ugyanakkor a bankok és a hitelintézetek csak intézményszerűen nevezhetők meg, nincs kézzel fogható megszemélyesítőjük. Úgy tűnik, mintha az egyetemesség emberi léptékű része fölött egy nehezen meghatározható intézményrendszer vette volna át a rendelkezést, amely arra hivatott, hogy meghatározza az Egyetemesség határát és a Fölkent követőinek mozgásterét.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap