Félperces novellák

Verrasztó Gábor, v, 07/29/2012 - 00:02

 

 

 

 

    Volt nekünk egy cirmos kandúrunk, a Mirca, de amikor már kinőtte a második emeleti bérlakás nyújtotta szűkös lehetőségeket, kivittük nagyanyámékhoz.
    Az elkényeztetett macska azonban soha nem tanult meg a kényelmes fotelnél magasabbra ugrani, ezért mindig nagyanyám nyitotta-csukta neki a veranda léckerítésének alig méteres ajtaját, a szomszédok nagy derültségére.
 


*


 

    Néprajzkutató járta az alföldi pusztát, és az egyik tanyára éppen ebédidőben érkezett. Elfogadta a köménymaglevest, de kanalazás közben észrevette, hogy a család kisfia Petőfi Sándor összes műveinek 1864-es, első kiadásán ül.
    Hasztalan ígért reális összeget a kissé már elrongyolódott ritkaságért, mivel a gyerek csak így érte fel a konyhaasztalt.
    – És ha hozok helyette egy ugyanilyen vastag könyvet?
    – Na lássa, úgy már jó lesz! – egyezett bele a gazda.
    Azóta is hiányzik a néprajzkutató könyvtárából a Tolnai Világlexikona második kötete.
 


*


 

    A férfi reggel kivette a hűtőszekrényből a citromot, tálcára tette a bögrét, megvajazta a kiflit, feltette a teavizet, kiment az újságért a kapualjba, és elveszett egy nő szépségében.
 


*


 

    Tombol a hőség. A kertes ház hűs ebédlőjébe menekülnek még a legyek is. A házigazda a vendégek háta mögött sétálva egy késsel előzékenyen kiemeli a poharakba fulladt szomjas rovarokat.
    – Mindig ennyi itt a légy? – firtatja az egyik meghívott, és lazít egy kicsit nyakkendőjén.
    – Dehogy! Csak most halott van a szomszédban.
 


*


 

    A kollégium éjszakás nevelője tíz óra tíz perckor még a folyosón találja az egyik tizenhat éves lányt. Halk, de határozott hangon közli vele:
    – Egy ekkora lánynak ilyenkor már az ágyamban a helye!
 


*


 

    Mint beregszászi szőlősgazda, elbocsátott pénzintézeti alkalmazott népfelkelő hadnagyként a zászlóaljparancsnok úr segédtisztjeként szolgáltam az orosz fronton egészen 1915. május nyolcadikáig, amikor is megbokrosodott lovam a földre vetett és sok méter távolságra magával hurcolt.
    Azóta bajtársaimmal nem találkoztam.
 


*


 

    Miután a városból visszaértünk a rutinpályára, a vizsgabiztos kezet nyújtott, hogy sikerült, megkapom a jogosítványt, és kiszállt az autóból.
    Oktatóm szólt, hogy húzódjunk egy kicsit arrébb, mert elálljuk az iroda bejáratát.
    – Gratulálok – mondta ezután –, most már egyik lába a sírban, másik pedig a börtönben!
 


*


 

    A vidéki kastély parkjának egyik terebélyes fája alatt négy apró sírkő. Kutyatemető. A már alig olvasható évszámokat silabizálom.
    – Csodálkozik, hogy egyszerre pusztultak el? – kérdi hozzám lépve a gondnok.
    – Mindenesetre furcsa.
    – Pedig csak annyi történt, hogy a gróf hirtelen haragjában agyonlőtte őket. Hogy miért? Talán ő sem tudta.
 


*


 

    A férfi az ablaknál állt és azon töprengett, hogy borotválkozzon vagy vécére menjen, mert ha elkezd borotválkozni, közben ráérhet a vécézés, de ha előbb vécére megy, akkor viszont addig nem jöhet rá a borotválkozás.
 


*


 

    Két kislányos, feltűnően szép arcú nő vidáman beszélget a villamosra várva, amikor egy magas, szintén szimpatikusnak mondható fiatalember lép eléjük.
    – Bocs, ne haragudjatok, hány évesek vagytok?
    A lányok egymásra néznek, elnevetik magukat, de végül azért válaszolnak:
    – Huszonegy és huszonhárom.
    – Az kár. Na, sziasztok?
    – És miért baj az?! – kiabálnak utána.
    – Mert pedofil vagyok!
 


*


 

    Letértünk az erdei útra. A sűrű éjszakában még a madarak sem mertek megszólalni.
    A keskeny ösvény hamarosan egy bozótosba torkollott. Leállítottam a motort, lekapcsoltam a fényszórót.
    – Valami nagyon hiányzik innen – mondta barátom rosszallón.
    – Gondolom, egy női hulla, feldarabolva.
    – Az. De nem baj. Várunk egy kicsit.
 


*


 

    Éppen vidéken dolgoztam egy helytörténeti munkán, amikor meglátogatott az öreg esperes, és felajánlotta a témához hiányzó régi feljegyzéseit.
    – Hálásan köszönöm! És mikor tudná elhozni? – lelkendeztem.
    De ő csak mosolygott:
    – Amikor a vasárnapi ebéd után krémest kívántunk enni, akkor nem mi mentünk el a cukrászhoz, hanem ő jött el hozzánk, és a mi konyhánkban készítette el a süteményt!
 


*


 

    Barna tüskéibe kapaszkodva fülemhez emelem az asztalon álló termetes csigaházat, élvezve, hogy itthon is hallhatom a tenger zúgását.
    A kellemes muzsika közben egyszer csak sós víz kezd csorogni a fülembe, leömlik a vállamon, és riadtan nézem, ahogyan egyre magasabbra emelkedik a tenger szintje lakásom szűk falai között.
 


*


 

    A húszéves nőt kisebb térdműtétre viszik, de a kórház liftjében elsírja magát, könnyei formás kebleire hullanak. A beteghordó fiú vigasztalni próbálja:
    – Ne keseredjen el! Ma már olyan szép műlábakat csinálnak!
 


*


 

    – Nekem ehhez a szerephez egy markáns arcú színészre van szükségem! – mondja bosszúsan a színház rendezője, és közben idegesen körbe-körbe sétál a szobában.
    – Na és mi a gondod? – kérdi csodálkozva az igazgató.
    – Csak az, hogy mire egy színész összeiszik magának egy tisztességes arcot, addigra már nem fog az agya!
 


*


 

    A nő a vetetlen ágy közepén ült, és éppen a körmét reszelte. Göndör, barna fürtjei meztelen vállára omlottak. Egyik lábát fázósan maga alá húzta. Ekkor jött be a férfi kezében a gőzölgő lábassal.
    – Jó ez már? – kérdezte bizonytalan hangon.
    A nő a körömráspollyal megszurkálta a teknősbékahúst, elkérte a körömlakkot, majd fejét csóválva válaszolt:
    – Még nem.  

 

 

Megjelent: Napút, 2005. jan.-febr.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap