A fegyvertelen katona győzelmei

Turcsány Péter, h, 01/14/2019 - 00:03

 

 

 

 

„Belátta, hogy egy földi úrnő lovagi szolgálatában állni
                                                                                                      sokkal kevesebb, mint az Égi Úrnőt szolgálni.”

                                                                                                                               (Loyolai Szt. Ignác életrajzából)

                                                                                             „Most Krisztusra hivatkoznak és az ő kínjaival ölnek.
                                                                                                           Szegény Krisztus mit mondana, ha ma élne.”

                                                                                     „Korunknak nem csak a nyugati eretnekség a veszedelme,
                                                                                    hanem az a komor sötéten látás is, amit Ázsia lehel felénk.
                                                                      Ilyen időkben vétkes az elvonulást választók kényelmes békevágya.
                                                                                                                                       Harcok ideje a mi korunk.
                                                                                                És Krisztusnak harcosokra van szüksége a földön,
                                                                                                          akik küzdjenek a veszélyeztetett lelkekért.”

                                                                                                                                                (Részlet a regényből)

Wass Albert egy háború alatt írt levelében úgy emlékezik meg D. Kenese Erzsébetről, hogy az írónő éppen későbbi regényének spanyolországi színhelyéről írt neki a frontra levelet: „Fölkeresem azt az asszonyt, azt, aki levelet írt a spanyol tenger mellől, s magát adta ide ebben a levélben, lelke tiszta és illatos melegét. Ezt az asszonyt keresem föl olyankor gondolatban.” – A helyszín és az írónő lelki orientálása akár meg is előlegezhetné A fegyvertelen katona későbbi megírását.
Loyolai Szent Ignác életrajzának drámai felfogása, az előbb Máriára, majd Jézusra találás drámaisága és az életút szinte nyomozati felgöngyölítése túlmutat a historikus felfogás materializmusán. A regény felelevenítő jelenideje Ignác életútját az emberiség keresztútjának drámájába helyezi. Vele együtt az első jezsuitákat éppúgy, mint mai olvasóit.
Mindezt csak a Wass Albert által fokozottan éreztetett asszonyi lelkiség hozhatta felszínre a 20. század közepének irodalmában. A posztumusz kiadás olvasóiként mi is a lélek vívódásainak és harcainak tisztaságával gazdagodhatunk a 21. század új pokoljárásai közepette.
Egy regény, amelyet egy évforduló aktualitása hozott létre. A könyv 1956-ban Loyolai Szent. Ignác halálának 400. évfordulójára jelenhetett meg először Buenos Airesben. Egy regény, amelynek hatása, jelentősége nem múlhat el az ünnepi év lepergésével. 1956 hidegháborús veszélyeinek évében alig-alig volt a világnak ideje figyelni az évforduló nemességére, a valahai „Istenhez érkezés” kegyelmi pillanatára, különösen nem a világnak közép-európai részében és Magyarországon,  egy materialista szellemű diktatúra válságóráiban…
Mégis… Egy asszony, egy íróasszony, egy sorsának alakulásával harcban álló és fájdalmas sorsú asszony csöndes visszavonultságban közel egy évtizeden át gyűjtötte az Ignácról és koráról valló dokumentumokat. Miért? Belső iránytű vezette Európa hitmegmentő és sorsfordító óráihoz, a kereszténység megújulásának évtizedeihez. A 2. világháború után is a hitmegmentő és sorsfordító éveknek kellett volna eljönniük… De mint minden ebben a kis Kompországunkban, ez is késett és késik…
D. Kenese Erzsébet, félretéve korábban írt regényeinek magyar és honfoglalás kori tematikáját, a kereszténység első „nagy világválságának”, a katolicizmus nagy meggyengülésének és megújulásának forgatagába vetette magát. Gondolatban ott élt, ott küzdött, élt és hitt az első jezsuiták lélekhalászai között… Gazdagabb volt ez a regényben kiélt élet, mint amit az akkori élet sorstársainak biztosított. Ezért lehet gazdagító számunkra, mai olvasói számára is.
Egy évforduló regénye? Mondhatjuk-e? Szabad-e mondanunk? Ha formálisan mindez igaz is,  éppúgy igaz az is, hogy a 2. világháborút átélt nemzedékek traumáinak, fizikai és szellemi válságainak szinte „elragadtatásban” megélt-megírt kiáradása kapott hangot, kifejeződést ebben a nagyregényben. Különösen nekünk, magyaroknak kellett és kell tudnunk átélni a háború és a harcok hiábavalóságának élményét, a német és a szovjet megszállók „átvonulásainak” tragédiáját, amelynek átélése és felismerése ragadtatta írásra az írónőt. Íróasszonyként teremtette újjá Európa egyik legnagyszerűbb szentjének életét, ezért tudta oly hihetően és elhitetően letétetni a háborús babérokkal büszkélkedő baszk nemessel a fegyvert, s fölvétetni vele a szerzetes csuhát, Krisztus örök keresztjét…
A mi 2. világháborús sorsunkban is katonává lett, aki sosem annak készült, ez volt a 2. világháborús magyarság sorsa. Itt háborús ellenállóvá vált az is, aki csupán legbékésebb eszményeinek kívánt élni: erdőnek, madárnak, füveknek, nyírfáknak, tavaknak. A két hadsereg közé szorult polgári és paraszti lakosságnak dacból, példából, részvétből kellett vizsgáznia napról napra, hogy megőrizhesse kereszténységét és humánumát. Ez volt a világháború végórájának igazi tétje. (Ld. Apor-püspök kálváriája.) Itt abban maradtunk leginkább magyarok és európaiak, hogy egymásra figyeltünk, hogy egymást mentettük!

 

* * *

S mi következett ezek után? A még pusztítóbb, a még irtózatosabb szovjet elnyomás, a bolseviki átnevelés diktatúrája. E korszak eltiport lelki szükségletének lett megszólaltatója D. Kenese Erzsébet: St. Ignác életszentségében a megszenvedett és megtámadott hit példázatában ez az asszonyíró tudott balzsamot hinteni, gyógyírt szórni a lélek sebeire. Megelőzte később jócskán elismertebb magyar írónőtársait: Szabó Magdát, Jókai Annát, Galgóczi Erzsébetet, s az utóbb hozzájuk sorolandó Polcz Alaine-t. Büszkék lehetnének elődjük művére! S mi is büszkék lehetünk asszonyíróink nagyszerű sorára.
D. Kenese Erzsébet rálelt életműve folytatására: elfojtott szerelmet, társadalmi részvétet, folyamatos kiközösítettséget tudott műalkotássá emelni: a múlt emlékművévé, amely észrevétlenül, de a könyv mai újraolvasásában egyre világosabban tanúsítja nemzedékének akkori jelenét is.
A fegyvertelen katona az európai fejlődésregény egy újabb változata. Értékek átértékelése, egoista vágyaink és céljaink szublimálása. Metamorfózis-regény, átalakulás-regény, de nem Franz Kafkai vonatkozásban, ahol a megaláztatások lelki pincemélyében egyre lejjebb és lejjebb süllyed a gyertyafényként alig-alig pislákoló emberi humánum, hanem az Úr színeváltozásának jegyében: az átalakuló odaadás, az átalakító sorsvállalás és szeretet evangéliumi értelmében.
Rudolf Otto, Mircea Eliade és C. G. Jung fogalmával numinózusnak nevezhetnénk azt az állapotot, amelynek folyamatában megszületett ez a nagyszabású regény-vállal(koz)ás.  Nemcsak a főhős életében érhetjük tetten a Szentháromság alakító munkáját, hanem a művet létrehozó írónő lelkisége is azonosulni képes a háromosztatú folyamattal, ami egyben a regény hármas tagolásának is meghatározó mozgatója.
A regényfolyamat mintegy magvalósítani képes Jung trinitas-egységének lépcsőzetes elrendezettségét:  „Az első szakaszból a másodikba való átmenetnél gyermeki függőségünket, a harmadikba történőnél pedig kizárólagos önállóságunkat kell feladnunk – ez tulajdonképpen a tudattalan elismerése. E változások nem hétköznapi élmények, hanem numinózus jellegű, sorsszerű átalakulások, megrázkódtatások, megvilágosodások.”   
A dantei fegyelemmel megkomponált regény hármas felosztása beszédesen követi a Jung által (is) tetten ért „trinitas-egység”, azaz lélek-metamorfózis szakaszait: A király apródja – A királylány lovagja – Jézus katonája. Ugyanakkor a kisebb fejezetek 9 – 9 – 12-es felosztása mutatja az első két életszakasz befejezetlenségét és a regénybeli zárószakasz teljes befejezettségét a lélek és a lelkek „hazatalálásában”. A három nagy rész kulcsszavai a fejezetcímekben őrzik önazonosságukat és folyamatbeli variálhatóságukat. Az első rész  gyermek – fiú – ifjú hármasságában alakítja ki ábrázolt életterét; a második következetesen a férfi „vívódás és útkeresés” korszakának szentelődik, s csak a harmadik részben, „Jézus katonájaként”, lelhet valós folytonosságot és nyerhet kibomló értelmet a lélek (a lelkek) alázatban is küzdő, harcos létmódja. Hős-fejlődés és kompozíció csak nagyon ritkán tapasztalható egysége nyilvánul meg ebben a Lélek búvópatak-munkájáról és magaslatairól egyaránt szóló nagyregényben.
Ez az íróasszony – Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének nőszempontú ábrázolásmódjával éppen ellentétes – férfiszempontú –  írói eljárást hajt végre: a férfilét egyetemes metamorfózisát tárja elénk,  a fegyverek harcosának útját a férfialázat diadaláig. A regényfolyam minden részletét áthatja európai és polgári értékrendünk újragombolyítása, átértékelése – penelopéi feladatvállalásként –, materiális értékorientációnk spiritualizálása.
A regényfolyam történetét is csak spirituális tekintetben foglalhatjuk össze: a lovagi szerelem, az udvari praktikák és hűbéri függőségek, a barbár nemesi és birodalmi érdekharcok helyett a szent tanulás, a készülődés, a baráti-apostoli kötődés és a Szent Helyek újrajárása és a Szent Idő újraélése jelentik Ignác életútjának mérföldköveit.

 

* * *

Nyomatékosabban szólnunk kell arról az időszakról, amelyben D. Kenese Erzsébet könyvbe álmodta a középkort megidéző látomásait. Az 1945-től 1956-ig terjedő időszak Magyarországán egy a nyugat-európai világ számára elképelhetetlen keleti hatalom kívánta örök időkre szólóan berendezni despotikus uralmát: a szovjet mintájú bolseviki diktatúra ideje volt ez, a verőlegények és a kéjenc hatalmaskodók inkvizíciójának közép-európai korszaka. Ennek a despotizmusnak a barbársága a fizikai megaláztatással és az emberek vissza-hűbéresítésével egy időben főként a nemzeti és keresztény kultúra lebontásában és lepusztításában fejtette ki hatását.
A keleti despotizmus arroganciája, majd az ún. lágyabb hűbéri diktatúra megszűnte után az ellenállás lélegzete csak lassan kap erőre a kultúra újjáalakításában, az oktatás és a nyilvánosság beszédmódjának újrahangolásában. A Kráter Műhely Egyesület Aranyrög sorozatának jelen darabja is ennek a művelődéstörténeti küzdelemnek egy újabb nagyszerű megnyilvánulása: irodalmi visszatéréseiben is újjászülető kultúránk elidegeníthetetlen értéke.
Loyolai Szent Ignác életszentségének elbeszélésfolyama megkerülhetetlen üzenet a 21. századnak is. A földi élet és Krisztus szentségének keresztútján élünk mindannyian. A Találkozás elkerülhetetlen. Ez a regény ehhez a találkozáshoz ad pszichikai és szellemi elemózsiát; erőt válságokkal szabdalt földi életünkben. A 16. század első fele előképe a mi ezredfordulós meghasonlásainknak.
Visszatekintve a hitviták tüzére és a lelkiség erejére, belőlük erőt meríthetünk közeljövőnk megvalósítására is. A regény közel hatvanéves késéssel kerül a hazai olvasóink kezébe. A könyv kiadójaként azt kívánom, merjünk élni azzal a kikezdhetetlen lelkiséggel, ami az írónő minden sorát áthatja, s ami Szent Ignácnak és társainak lelki győzelmeit sugározza szét mai világunkba.
A fegyvertelen katona lelki győzelmei egy új emberképet, egy új emberiségképet vetíthetnek ötszáz év távolából a ma fiatalja, a ma embere elé, a Kr. utáni 3. évezred embere elé. Nemcsak hazai, magyarországi, hanem glóbuszi léptékben is. Ez a regény a lélek metamorfózisának regénye, nyitott lapjai nemcsak olvasóit, értőit, de – a világ minden tájáról – fordítóit is közénk várja.

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap