Eltávozott Tőkéczky László

Bodor Miklós László, sze, 01/10/2018 - 00:16

2018. január 8.-án 22.14-kor kaptunk egy gyászhírt.

Elhúnyt Tőkéczky László.

66 évet kapott itt a földön. Eredményekben gazdag munkássága az összkeresztény (keresztyén) élet felmérhetetlen vesztesége.

1951. szeptember 23.-án Szikszón született. Miskolcon éretteségizett, Majd a debreceni, és budapesti egyetem bölcsészkarának hallgatója lett. Történelem-német szakos tanári oklevelével kezdetben Kispesten gimnáziumi tanárként tanított. 1978-ban került az Akadémia Pedagógiai Kutatócsoprtjának tagjai közé. Innem az ELTE Pedagógiai Tanszékéhez vitt az útja. Neveléstörténetet tanított az Egyetemen. 1989 óta az ELET Művelődéstörténeti Tanszék docense. Vallását gyakorló református tudós volt a vallásosságot büntető évtizedekben is.

A Hitel szerkesztője, majd a Valóság főszerkesztője. Társadalmi munkában részt vállalt a Protestáns Szemle szerkesztésében. A Duna TV alapító kuratóriumi tagjaként a történelmi egyházak képviseletét is felvállalta.

Ha meghívták, értékes idejét áldozta a legkisebb Egyházközség rendezényein való megjelenésre. Termékeny évei során több száz előadást tartott Magyarországon, és a kisebbségbe szorult magyarságpolitikai, és közművelődési tudatának erősítése érdekében.

2018. január 8- án húnyt el.

Földi halála minden keresztény embervesztesége.

 

Művei

  • Prohászka Lajos; OPKM, Bp., 1989 (Magyar pedagógusok)

  • Magyar liberalizmus; vál. Tőkéczki László; Századvég, Bp., 1993 (Modern ideológiák)

  • Magyar konzervativizmus. Hagyomány és jelenkor; szerk. Tőkéczki László; Battyhány Lajos Alapítvány, Bp., 1994

  • Polgári múlt – polgári jelen?; Konrad Adenauer Alapítvány Bp. Képviselete, Bp., 1995 (Alapítványi kiadványok)

  • Történelem, eszmék, politika; Kairosz, Szentendre, 1999

  • A múltból örökölt ország; Századvég, Bp., 2000 (Tollforgó)

  • Tisza István eszmei, politikai arca; Kairosz, Szentendre, 2000

  • Szárszó 1992-2001. A református értelmiségi konferenciák előadásai; szerk. Albert Gábor, Tenke Sándor, Tőkéczki László; Magyarországi Református Egyház, Bp., 2002

  • Történelmi arcképek. Politikus portrék a dualizmus korából; XX. Század Intézet–Kairosz, Bp., 2002

  • Tisza István: Válogatott politikai írások és beszédek; vál., szerk., jegyz. utószó Tőkéczki László; Osiris, Bp., 2003 (Millenniumi magyar történelem. Politikai gondolkodók)

  • Kell-e az államot lerombolni?; Kairosz, Bp., 2005

  • Vázsonyi Vilmos eszmei-politikai arca; XX. Század Intézet, Bp., 2005

  • Történelmi arcképek II. Magyar politikusportrék a két világháború közötti időszakból; XX. Század Intézet, Bp., 2013

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1.  

  1. Meghalt Tőkéczki László. 24.hu, 2018. január 8.

 

 

 

 

 

Forrás : Wikipédia

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap