Egyéniségek és filmművészet (Hét portré) - Színészekről - Marilyn Monroe

Kaiser László, cs, 02/07/2013 - 00:01


 

 


 

 

„Nem hiszem, hogy számomra nyitva állna a vallásosság útja, viszont az is igaz, hogy ennek ellenére sok olyasmiben hiszek, amire a tudomány nem tud magyarázatot. Tudom például magamról, hogy mindig sokkal erősebbnek érzem magam, ha a forgatás résztvevői szeretnek, ha tudom, hogy számítok nekik, hogy szeretettel gondolnak rám.”

Marilyn Monroe

 

Ki volt Marilyn Monroe? A címkék és meghatározások könnyen formálódnak, de keveset mondanak. Bombanő volt, minden idők egyik legjobb nője, nem csupán egy bizonyos korosztály számára vagy egy kor ízlésének megfelelően, hanem az „örök” nőiesség megtestesítőjeként is. Mert a külsőn túl a lényében volt az „örök” nőiesség, valami vibráló, megfejthetetlen titok. Mint ember? Szintén nehéz megközelíteni összetett és ellentmondásos lényét. Hiába volt sztár, hiába volt dúsgazdag, mindig kapaszkodott valakibe, aztán szétrombolt maga körül mindent; imádták, ő mégis a szeretet koldusa maradt… És a színésznő? Egy szuper-szexis arc és test csupán vagy nagy művész? Megoszlanak a vélemények. De a zsarnoki tények azt bizonyítják: a közönség nem mérlegelt, kellett a nézőknek, egyszerűen nem tudtak szabadulni a hatása alól…

            Marilyn Monroe 1926. június 1-jén született Los Angelesben. Anyja, Gladys Baker a filmgyárban dolgozott technikusként. Apja feltehetően C. Stanley Goddord, a filmgyár közismert szoknyapecére, akit a felnőtt Marilyn Monroe fölhívott telefonon, ám a vélt atya szó nélkül letette a telefont. A Marilyn Monroe köztudottan fölvett művésznév; az újszülött az anyja vezetéknevét és a Norma Jean keresztnevet kapta.

            Monroe gyermekkora – a poklok pokla. Apa nélkül nő föl, de ez a legkevesebb. Anyja nem tud a munkája miatt igazán törődni vele, a kislány jobbára rokonok között tölti – szigorúan vallásos légkörben – élete első hét évét. Később az édesanyja összegyűjt annyi pénzt, hogy házat vásároljon Hollywoodban, három hónapig vannak együtt, és ekkor robban anyjában a sok, eddig visszafojtott feszültség, megőrül, s rövid időt nem számítva, haláláig elmegyógyintézetben tengődik. A kislány előbb egy ismerős házaspárhoz kerül, majd árvaházba, később különböző nevelőszülőkhöz. Rosszul tanul, nemigen kötődik senkihez, igazán nincs is kihez… Teljesen érthető, hogy belemenekül egy igen korai, tizenhat éves korában kötött házasságba, a gimnáziumot odahagyja. Állítólag nem volt rossz házasság; aztán a férfit elviszik katonának, s mire visszatér, a kapcsolat gyakorlatilag halott, elválnak. Monroe összeakad egy magyar származású fényképésszel, szerelmük elsorvad, a fiatal nőről készült képek viszont szenzációt keltenek…

És innen csupán egy lépés a színészet. Szerződteti Monroe-t a 20th Century Fox filmgyár, végül is kisebb-nagyobb megszakításokkal, szerződésbontásokkal, botrányokkal együtt legtöbb filmje itt készül, s az ismert szokás szerint művésznevet kap, ettől fogva ő „a” Marilyn Monroe. 1947-ben lép először felvevőgép elé, eleinte aprócska háttérszerepekhez jut. Első komolyabb mun-kája a Veszélyes évek (1947) című film. Nem múlik el ez után év, hogy ne forgatna, több mint harminc filmben játszott. A közönség és persze a filmgyártás szinte azonnal fölfigyel rá: a tehetségére is, de kivált titokzatosságára és a belőle áradó parázsló szexualitásra. Tizenöt évig filmcsillag, sztár, sőt szimbólum. Ahogy életrajzírója, Norman Mailer megfogalmazta: ő volt „mindenki szerelmes Amerikája, a szex Stradivarija”. Hasonlatával élve: „úgy áradt belőle a szex mézes édessége, mint egy mesterhegedűből a hang”.

            De mindez talán kevés ahhoz, hogy ennyien megszeressék a filmvásznon. Kerestek és találtak benne valamit: a férfiak önnön vágyukat talán, a nők pedig a vágyott nőiességet a számukra elérhetetlen magasságban. A tehetséget nehéz patikamérlegre tenni, ám vitathatatlan, hogy – például – A herceg és a táncosnő (1957) című filmben Monroe méltó partnere volt Laurence Olivier-nek, a Van, aki forrón szeretiben (1959) pedig Tony Curtis oldalán lenyűgöző. Több filmben nem csupán a jelenléte meghatározó, de színészileg is jelentős az alakítása (Az aszfaltdzsungel; Éjszakai összecsapás; Niagara; Szőkék előnyben; A soha vissza nem térés folyója; Szeressünk!; Kallódó emberek). Oscar-díjra ugyan soha nem terjesztették föl, de ő a közönség Oscar-díját már első szerepeiben kiérdemelte és megkapta. A filmes anekdota szerint egyszer szemrehányást tettek valamelyik rendezőjének, hogy miért nem egy másik színésznőt választott a főszerepre, aki pontos, nem hisztis, talán még szebb és tehetségesebb, mint Marilyn Monroe. A rendező válasza rövid és frappáns volt. Ez mind igaz, de a közönség Monroe-ra tódul, érdemes várni rá a forgatáskor.

            A filmezéssel töltött tizenöt év már önmagában is megterhelő az olyan labilis idegrendszernek, amilyen a Monroe-é. És ő a magánéletével tetőzi a megterhelést. Újabb házassága néhány napig tart, szeretők váltogatják egymást ágyában, majd Arthur Millerrel, a drámaíróval köt házasságot. Ekkor már nyugtatókkal, altatókkal él. Öngyilkosságot kísérel meg, megmentik. Miller baloldali kapcsolatait firtatja az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, az író élete eleve meglehetősen zaklatott – elkerülhetetlenül fut zátonyra ez a házasság is.

            Monroe sorsa innen immár kapaszkodás. Harc, hogy megtartsa magát. Ám nincs megállás a lejtőn. Viszonya Yves Montand-nal, Frank Sinatrával, a Kennedy testvérekkel és ki tudja, még kivel, nem képes segíteni a megtépázott idegrendszeren. Ugyanígy a munka sem. A forgatásokon szétszórt, állandóan elkésik, isteni testén látszik a gyógyszerek romboló mellékhatása. Kimerült idegrendszer és narkománia – súlyos beteg. A szanatóriumi kezelés átmeneti javulást hoz, de csak rövid időre.

            Halála, 1962-ben, harminchat éves korában megdöbbentő, de – főleg a mából nézve – sorsszerű. A tény: nagy mennyiségű altatóval a szervezetében holtan találták a lakásában. Három verzió lehetséges. Az egyik: öngyilkosság – talán ez a legvalószínűbb. A másik: túladagolta a gyógyszert, és a test fölmondta a szolgálatot. A harmadik: esetleg politikai gyilkosság áldozata lett a Kennedy fivérekkel való kapcsolata miatt. Nem valószínű, hogy valaha a feltevésekre egyértelmű választ kapunk. Talán nem is túlságosan érdekes. Az alkatában, egyéniségében rejlő végzet a lényeg.

Marilyn Monroe szerencsétlen sorsú ember volt, aki életében és halálában egészen más volt, mint a többiek, harminchat esztendeig szenvedett, ritkán örült, de legfőképpen valami megmagyarázhatatlant adott a többi embernek, legalábbis a mozinézőknek.

Ezt a furcsa, vibráló hatást emelte ki a sírjánál elhangzott gyászbeszéd is: „Sugárzása volt – sóvárgás és vágyakozás áradt belőle, ettől volt más, mint a többi ember, ebből a sugárzásból akart részesülni mindenki, aki ismerte, gyermeki naivitásból, mely csupa félénkség volt, de egyszersmind csupa elektromos feszültség is.”


 

 


 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap