Edzésnapló 4. - Ahogy kezdődött 1/2

Nyiri Péter - A..., k, 04/02/2013 - 00:06

Hogyan is kezdődött…

 Horgászni indultam, egyszerű készséggel, keszegre, sügérre ment a játék. Egy nagy kék biciklivel süvítettem a sas felé. Hatalmas fa dőlt a vízbe, törzse üreges volt, mint egy hajó belseje, s olyan, akár egy sas kiterjesztett fél szárnya. Ide jártam, mintha stégen lettem volna, nem messze a vízimalom sötétlett, kerekei titkokat súgva zúgtak, s a túlparton, a faluban csendesen folyt a mozgalmas népi élet. A folyó kettészelte a kis falut, egy kőhíd és a malom fapallója kötötte össze a két részt. Már a kőhídnál jártam ­– lábánál is volt egy pompás kis horgászhely -, amikor megláttam két férfit. Két középkorú, nevető férfit két bicikli mellett. Pazar járgányok voltak, gyorsak, könnyűek… Az egyik férfi a saját gépe hátsó kereke mellett térdelt, s jó kedéllyel nyugtázta, hogy defektet kapott. Én kíváncsian fordultam feléjük, ők erre megkérdezték, ismerek-e bicikliszerelőt. Olyan jól felkészültek ugyanis az útra, hogy éppen a gumiragasztóról feledkeztek meg. Így kezdődött… Mert én nagyapámat ajánlottam. Halat aznap nem fogtam, de a Gondviselés adott egy barátot.

Nagyapám ezermester volt, kis műhelyében sokszor készítettünk „ficfapuskát”, s nem telt bele sok idő, újra menetkésszé varázsolta-ragasztotta a bicikli kerekét. S a vendégek indultak volna tovább, de ekkor jött nagyanyám derelyéje. A szilvalekváros derelye, a kéklő szilvaerdők adománya, egy nagy fazéknyi gyümölcsnektáros tésztatarisznya. A vándorok nem állhattak ellent a kínálásnak, bűvkörébe vonta s nem engedte őket a csábító illat, s ha már így esett, elbeszélgettünk. Ott ültem én is az asztalnál, és megtudtam, hogy alkalmi kosztosaink papok, falunéző-vidékjáró körúton. Szó szót követett, lágy estébe hamvadtak a fények, s a biciklisták már nem kelhettek útra. Nálunk maradtak hát éjszakára. Másnap korán keltem, mert reggel szalonnasütést terveztünk, nagyapám mindig reggel szerette, sohasem este, s így bátran ehettünk, egy egész nap volt még hátra. Az egyik pap, Balázsa atya már ébren volt… olyannyira, hogy kocogva haladt a kisajtó felé. Futni indul, közölte, én pedig, a mindig kalandra éhes gyerek, csatlakoztam hozzá. Ez volt az első futásom. Persze, az osztályban én voltam a leggyorsabb, kicsi voltam, de fürge, s rohantam eleget a futball-labda után, még inkább vele együtt, a többiek előtt, a kapu s a kapus felé; de csak úgy, a sportért és egészségért, a mozgás öröméért (a mozgás öröm, a sport egészség, hirdeti ma is a sportpálya kőfalán a félszázados felirat) akkor futottam először. Balázs atya nem magyarázott, nem tanított, ám én önkéntelenül utánozni próbáltam a mozgását, mely erőteljes volt, mégis könnyed. A folyópartra mentünk, a fürdőhely felé, leereszkedtünk a vízhez, majd indultunk vissza fel a kis dombon. Futótársam ütemesen, mosolyogva szaladt föl, nekem nehezebben ment. Akkor még nem ismertem a hegyeket… és a dombokat sem. Aztán a papok még egy éjszakát maradtak, megismerték a szüleimet, akik éppen akkor jöttek értem, s amikor augusztus végén Balázs atya plébániája közelében nyaraltunk, meglátogattuk őt. Akkor futottunk fel a gyógyító ponthoz.

 Ott álltunk fent a hegytetőn, a gyógyító ponton. Reggel futottunk fel oda, s az atya elmesélte, hogy a füves kis tisztást, apró fennsíkot a szőlőhegy tetején természetgyógyász barátja gyógyító helyként, szeretethelyként azonosította. S Balázs atya elhitte, hogy varázshely, mert ő már régóta tudta ezt. Ő korábban is feljárt oda. Tudta, hogy minden él, mindenütt s mindenben a Teremtő szeretete lüktet, és ha megnyitjuk szívünket, e szeretet minket is átölel. S amikor lenéztünk a magasból, láttuk a rendezett szőlőket, a távolban erdő zöldellt, templomtorony tört az ég felé, és harang kondult valahol messze egy faluban, az atya azt mondta, öleljem át lelkemmel én is a világot. Mert ha kaptam, adnom is kell. Megtettem, amit kért, szívem csordultig telt a világgal, s megértettem: a természet minden pontja gyógyít, ha igent mondunk az életre.

Balázs atya később Rómában kapott fontos feladatot egyházától. Haláláig leveleztünk, de többé nem találkoztunk személyesen.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap