Ébredés (8. rész)

Kutasi, sze, 11/18/2015 - 00:15

(folytatás)

 

8. fejezet

 

 

New York, Amerika Egyesült Államok

2010. május 17.

 

 

Botjával jeleket rajzolt a porba. Jobbról balra. Valamiféle írás lehet, gondolták, de nem jöttek rá, mit jelenthet. Egyik másik szimbólum mintha formázott volna egy A, vagy I betűt, de inkább csak primitív firkának vélték. Nem tulajdonítottak jelentőséget neki. Bolond öregembernek hitték.

Mindig ugyan azt a szakadt, koszos, valaha fehér lepedőt viselte. Lábain ócska szaru volt. Hátközépig érő szürkés haja egybefonódott ugyan ilyen hosszú, bozontos szakállával. A bőre nagyon ráncos volt. Kivéve a kézfején. Ott annyira elvékonyodott a bőr, hogy ízületei kidudorodtak, ujjain pedig annyira összeszűkült, hogy látszottak a legvékonyabb hajszálerek is.

Ha valaki ránézett, egy igazi matuzsálemet látott és azt gondolhatta, ez az ember nemhogy száz éves, hanem sokszor annyi. Bár lehetetlen, de 1500 évesnek vélték. Ha nem többnek.

Alkata arról tanúskodott, hogy valaha daliás harcos volt. Mikor kihúzta magát, tartása büszke volt. Erős, széles vállai voltak, mellkasa is hatalmas testi erőt sugallt. Magasabb volt mindenkinél. Nem támaszkodott a botjára, csak hadonászott vele. A levegőbe emelte, faragott végével egy pontra mutatott az égen, majd tompa végét a földre ütötte. Mintha a föld remegett volna meg ilyenkor.

Amúgy békés természetű ember volt, viselkedése nem volt megbotránkoztató.

Megszokott dolog volt a nagyvárosokban, hogy valaki a saját hiedelmeit átadta másoknak. Kiállt az egyik sarokra és próbálta megtéríteni az arra járókat. Arra akarta rávenni a hallgatóságot, hogy az ő nézeteit kövessék. Szektákat, egyházakat alapítottak ily módon, országszerte több tízezer különálló vallás is lehetett.

Voltak olyan szónokok is, akik csak a világvégére figyelmeztették a népet. Persze, ők is valamilyen hiedelem, vagy mítosz alapján hallatták hangjukat. Nekik nem nagyon hittek az emberek, de azért mindig akadt egy-egy fiatal, akinek nem volt saját elképzelése a világról. Őket könnyű volt befolyásolni és elindítani egy irányba.

A nagyváros nyüzsgő forgatagában a túlhajszolt polgárok csak legyintettek a szószóló felé, mondván, hülyeségeket beszél, hagyja őt békén.

 

Az agg embert is térítőnek hitték. Nem értették, mit mond, halandzsának gondolták, de valamiért tartottak tőle.

A gesztusai…

Élénk, erőteljes mozdulatokkal kísérte beszédét. Hangszíne, tekintete haragos volt. Fenyegetően nézett mások szemébe. Hosszú, vékony, görbe ujjaival intőn mutatott mindenkire, aki rápillantott. Mintha azt sugallta volna, te is sorra kerülsz.

Szeme vörösen izzott a dühtől.

Néha felpillantott, mutatóujjával az égre bökött, húzott egy körívet, mintha szivárványt rajzolna, majd felemelte botját is. Karjaival V alakot formált maga fölött. Fejét hátrahajtotta, nézte pár pillanatig a felhőket, aztán szemeit becsukta és mormolni kezdett valamit. Talán imádkozott, mint egy törzsi varázsló.

Imája után ugyan úgy rajzolt, mint korábban.

Egy, az úton elhaladó fekete autóra mutatott fenyegetően, hosszú, bütykös mutatóujjával. A benn ülő tudta, hogy a sötétített üveg mögött nem láthatja őt, mégis úgy érezte, a varázsló egyenesen a szemébe néz. Megrémült a gondolattól. Akkor éjjel nyugtalanul aludt, álmában többször az aggastyán látogatta meg őt.

 

(folytatása következik)

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap