Ébredés (7. rész)

Kutasi, p, 11/13/2015 - 00:17

(folytatás)

 

7. fejezet

 

 

Budapest, Magyarország

2010, március 4.

 

 

– Miniszterelnök! – súgta a távoli alak, aki a domb tetején állt.

Sejtelmes, áttetsző köd vette körül, kékes színben ragyogott. Az alak mögött, vállmagasságban a telehold ezüstös korongja tűnt elő, annak fény világította be a tájat. A ködben látszottak a Hold sugarai, ahogy a dombon álló férfit megkerülve az útra vetültek. Arca nem látszott, a háta mögül jött a fény. Hangja határozott, kemény volt.

– Miniszterelnök! – hallatszott kicsit hangosabbnak, közelebbinek!

Ismerte azt a hangot. Azon tűnődött, ott a lanka alján, hogy ki lehet az? Ki szólítja őt?

– Ki az? Ki maga és mit akar? – kérdezte, miközben egyik kezét a szemöldökvonalához emelte, árnyékot tartván a szemeinek.

– Miniszterelnök! – szólt újra az ismeretlen még hangosabban.

– Felelj! – mondta követelőzően.

 

Sárándy csak nézte a férfit, hátha megpillantja szemeit, arcformáját. Próbálta felidézni, hol hallotta hangját, de hiába. Közelebb akart menni, de lábai nem mozdultak. Válaszolni sem tudott. Egyre csak a kilétéről kérdezte az ismeretlent, csak azt bírta kimondani.

– MINISZTERELNÖK! – kiáltotta az árny olyan hangosan, hogy beleremegett a környék összes fája, cserjéje. Mindnek zizegtek a levelei.

Erre a kiáltásra ébredt meg Sárándy Péter. Gyorsan kiment a fürdőszobába, hogy megmossa arcát. Belepillantott a borotválkozó-tükörbe és elszörnyülködve nézett magára. Szemei vörösek voltak, alattuk óriási bőrredők. Patakokban folyt homlokáról az izzadtság, pizsamája gyűrötten lógott rajta, gombjaiból kettő leszakadt. Gallérjának egyik fele visszahajtva, másik fele állítva.

– Ki volt az? – kérdezte tükörbeli énjétől.

– Miért volt olyan ismerős a hangja? Valamikor, valahol már beszéltem vele, az biztos! Jaj, csak eszembe jutna!

Visszabotorkált ágyába, közben végig azon tűnődött, hogy miért álmodik valakivel, akinek csak a hangját hallja. És miért nem tud válaszolni. Nagy nehezen visszaaludt, de álmát továbbra is a férfi uralta.

 

Egy sötét utcán sétált, ahol kiégtek az utcai lámpák. Néhol egyszer-egyszer még felvillant halványan egy izzó és a távolban elhaladó autók szórt fénye is megvilágította pár pillanatra a környéket, de jellemzően sötét éjszaka volt.

– Miniszterelnök! – súgta háta mögött újra az ismerős hang. Sárándy ijedten hátrafordult, de nem látott senkit.

– Van ott valaki? – kérdezte rémülten. Benyúlt zsebébe telefonjáért és beütötte a rendőrség számát. Ha megtámadnák, csak megnyomja a hívás gombot. Meggyorsította lépteit. Hazáig zsebre tett kézzel ment, szorítva a telefonját.

– Miniszterelnök! – mondta megint a hang. Sárándy ismételten megriadt, de úgy, hogy ijedtében kinyitotta markát. Üres kezeit rántotta ki zsebéből. Megfordult, de csak egy lámpa pislákolását látta. Embert nem.

Még párszor megismétlődött a jelenet, mire hazaért. Gyorsan belépett házába, bezárta az ajtót és emeleti szobájába sietett. Rémületét csak fokozta, mikor ült ágya szélén és egyszer csak a telefonja csörögni kezdett.

A csörgésre kiugrott az ágyból, körülnézett, hirtelen nem tudta, mi történik. Másodpercek teltek el, mire rájött, hogy az ébresztőórája adja azt az idegesítő hangot. Lenyomta, ránézett az órára és akkor ugrott be neki, hogy reggel van. Lement a földszintre kávét főzni, majd a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Mikor belenézett a tükörbe, egy idegent látott benn. Önmagát látta, de nem ismerte meg saját tükörképét. Úgy tűnt, mint aki az egész éjszakáját azzal töltötte, hogy menekült valami elől, ahelyett, hogy aludt volna. Pizsamája teljesen vizes volt, haja is ragadt az izzadtságtól. Csak akkor vette észre, hogy reszket. De nem a hideg levegőtől!

Mi történt? – kérdezte önmagától és közelebb hajolt, hogy lássa, mi van az üveg mögött lévő hasonmás szemeiben. Félelmet és idegességet látott. Nem tudta, miért. Megitta friss, gőzölgő kávéját, gyorsan megreggelizett és elindult hivatalába, hogy elkezdje zsúfolt napját. Délutánra külföldi üzletembereket várt tárgyalásra, délelőtt értekezletekre futkozott.

A máskor nyugodt természetű miniszterelnök egész nap ingerült és ideges volt. Ő sem értette, hogy miért, munkatársai sem. De azt tudták, hogy valami nincs rendben. Nem először fordult elő vele. Próbálták alkalmanként kitudakolni, mi lehet a gond, de nem jöttek rá.

Két álmából egyikre sem emlékezett.

 

(folytatása következik)

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap