Ébredés (35. rész)

Kutasi, szo, 04/02/2016 - 00:23

(folytatás)

 

35. fejezet

 

 

Budapest, Magyarország

2012. október 23.

 

 

Derűs napra ébredt Antoine Polliert. Eljött a nap, amit úgy várt hónapok, évek óta. Végre birtokba veheti a Kárpát-medencét, amiért feláldozta volna mindenét. Szinte már maga alatt érezte a bársonyszéket, amiből újdonsült birodalmát irányíthatja. 

Nemzeti ünnepe ez a nap a magyaroknak. Az 1956-ban történt kommunista diktatúra elleni fellázadás évfordulója. Több százezer, több millió ember van az utcákon, nagyszabású műsorokat, beszédet tartanak az ország vezetői és elmondják gyorsan választási kampányukat is, függetlenül attól, választási év lesz-e a következő, vagy sem. Aki nincs ilyenkor a főváros utcáin, az otthonában televízión követi az eseményeket. Hatalmas a rendőri jelenlét és teljes a készültség, ha balhé törne ki.  Tökéletes lehetőség, hogy perzsa barátaival átvegye a hatalmat.

Abdul Fah Kanalh, embereivel leváltja a rendőrségi vezetőket és aztán az utcán szolgálatot teljesítő rendőröket is, parancsba adja a fegyveres erőknek, hogy álljanak át az ő oldalara. Ez alatt Antoine Polliert egy szépen kivitelezett csellel a kormányfő közelébe férkőzik, mikor ünnepi beszédét tartja és élő, egyenes adásban felszólítja a lemondásra. Hamis okirataival bizonyítja a kormányfő és közte létrejött szerződéseket, melyek alapján jogot formálhat a Kárpát-medence felügyeletére, minden ásványkincse kitermelésére. 

 

Az elmúlt fél évben e terv részleteinek kidolgozása volt az egyedüli, amivel foglalkozott. Lépésről lépesre, több tucatszor átvett minden egyes pontot, minden kis bukkanót, amin elakadhat a folyamat. Mindent pontosan, precízen kiszámolt. Tévébeszédét felvette, újra lejátszotta magának, ha hibát vélt felfedezni, azonnal javította. Úgy érezte, tökéleteset alkotott. Már csak a napot várta. Ami eljött...

Szépen felöltözött, a legelegánsabb ruháját vette magára. Drága parfümöt vásárolt erre a jeles alkalomra. Mégis csak élete legfontosabb napja.

Rengeteg jövedelmező üzletet kötött már pályafutása során, mindenből jól jött ki, de ezúttal húsz éves álma látszott valóra válni. Mégsem félt, vagy izgult. Még pár magyar mondatot is betanult, hogy hitelesebb legyen.

 

Még hajnalban útnak indult magánrepülőjével, hogy korán Budapesten lehessen. Turistaként érkezett, gondolta, még egyszer szétnéz új birtokán, annak ellenére, hogy tövéről hegyére ismerte minden szegletét. Tudnia kellett, mire teszi rá a kezét, ezért, ha tehette, az elmúlt négy évben mindig oda szervezte nemzetközi találkozóit. Egy-egy kézfogáskor már a partner válla fölött a hátteret fürkészte: alkalmas helyet keresve egy nagy gyárnak, amivel kiaknázhatja a környék ásványkincseit.

Autót bérelt es nekiindult a városnak. Abdul Fah Kanalh ajatollah hívását várta. Óránkénti jelentéstételben egyeztek meg.

Micsoda egy jellemtelen, idióta ember ez a perzsa! – vélte magában, nem is sejtve, hogy a másik ugyan ezt gondolja róla.

De ha egyszer csak vele tudom elérni a célom! Legálabb olcsón sikerült megvennem őt! Azért azt meg kell hagyni, hogy jó kapcsolatai vannak! Ilyen mennyiségű és minőségi hamis okiratot, igazolványt összeállítani, leleplező dokumentumokat készíteni!

Megszólalt a telefonja. Abdul volt. Sikerült az első kör. Elégedetten tette le a készüléket. Belenézett a visszapillantó tükörbe, mosolygott magára és tovább elmélkedett. Mikor a perzsa másodszor is sikert ért el a háttérben, madarat lehetett volna fogatni vele.

Eszébe jutott egy több száz éves történet, melyet a könyvtárban olvasott: hogy vették be Buda várát a törökök. Egyenként besétáltak a városba körülnézni, piacozni, aztán egyszer csak annyian voltak, hogy ellepték a várfalat és elfoglalták a fővárost. Ugyan ezt a tettet hajtja végre ő is, csak egyedül.

Még háromszor jelzett Abdul Fah Kanalh, hogy óramű-pontossággal zajlanak az események. Épp letette a telefont, mikor a rendőrök tömegesen elindultak egy irányba.

Kezdődik a móka! – gondolta és elmosolyogta magát.

 

A terv részét képezte a rendőrség kivonása a belvárosi utcákról. A perzsa vezér feladata volt, hogy a város külföldi lakossága közt viszályt szítson. Vandalizmus, lázongások. Amikre felfigyel a nemzetközi média és a karhatalom is. Egy gyors helyzetjelentés a televízióban a fővárosban zajló rendzavarásokról, mialatt ő éppen leváltja szónoklata közben a kormányfőt, megkönnyíti és felgyorsítja Antoine dolgát. Ha a nép meglátja a felvételeken, hogy a rend őrei,- akiket egyébként tőrbecsaltak a közel-keletiek, lefegyverezték, majd felvették azok egyenruháit- tétlenül állnak és ráadásul a kormányfő sem tesz semmit, azonnal megrohamozzák és követelni fogják a lemondását. Talán, még meg is lincselik. És akkor Antoine Polliert előadja a hős megmentőt, aki eljött, hogy támogassa a magyar népet és biztosítsa a felől, hogy nem maradhat megtorlás nélkül a hazaárulás.

Kitűnő! – mondta megint képmásának.

Tökéletes pontosság! Mégis csak érti a dolgát a perzsa! – adta hangját elégedettségének.

– Még két óra és színre lépek- jelezte tükörképének a tényt.

Addigra olyan méreteket ölt a külföldiek körében az agresszió, hogy képtelenség lesz kordában tartani a felkelést. Csak a perzsa erős hatalma lesz képes lecsillapítani őket.

Lehunyta szemeit egy pillanatra, hogy élvezze diadalának gondolatát, de összerezzent. Még a kormányt is elrántotta. Szerencséjére, egy lámpás kereszteződésben a pirosnál állt egy helyben, így nem okozott balesetet. Nem tudta, mi történt. Negyed óra alatt többször fordult elő hasonló, minden egyszer autója álló helyzetében, sosem menet közben. Mindig pár másodpercig tartott, majd abbamaradt. Az utolsónál már kezdett aggódni; nehogy elaludjon a volán mögött!

Mozdulati olyanok voltak, mint aki épp rémálmából ébred. Megrázkódva, ijedten. Gyorsan, mielőtt még karambolt okozna, parkolóhelyet keresett. Kiszállt az autóból, hogy levegőzzön. Nyújtózott egyet, mélyen beszívta az általa annyira szeretett nagyvárosi, tömény levegőt. Mikor törzsét fordítgatta, hogy derekát és gerincét is megmozgassa, tizenöt méterre az autótól meglátta.

Reszkető kezével próbálta megragadni a kocsiajtó kilincsét, de kétszer is elvétette. Egy pillanatra sem akarta szem elől téveszteni a távoli alakot, ezért folyamatosan nézte azt, amitől nyirkossá váltak tenyerei, amitől lüktetni kezdett egy ér a halántékán. Kapkodni kezdett, egyszer sípcsontjának rántotta autója ajtaját, majd az hirtelen visszapattanva rázárta odatévedt keze ujjait. Káromkodni kezdett, morgott, közben félelme erősödött.

Bő egy perc telt el, mióta észrevette a fenyegetést, mire végre sikerült beülnie a kormány mögé. Egyre jobban kapkodott, ide-oda nyúlkált, félreváltott a sebességváltóval és kis híján beletolatott a mögötte parkoló autóba, aztán ellenkező irányba kezdte tekerni a kormányt. Menekülni próbált, de összezavarodott. Úgy érezte, hogy támadója egyre csak közeledik. Csikorgó kerekekkel, nagy gázzal sikerült elindulnia. A közelben lévők mind fejüket rázva nézték az őrült tempóval távolodó autóst.

Folyamatosan a visszapillantó-tükröt nézte és úgy látta, követi őt a lidérc. Egyik tenyerével folyamatosan arcát, homlokát törölte, nyakkendőjét, ingnyakát próbálta meglazítani. Úgy érezte, nem kap levegőt. Az oldalablakot leengedte, de a kinti 15°C-os levegő ellenére is egyre jobban verejtékezett.

Menet közben sikerült nagy nehezen lehámoznia magáról zakóját. Ingujjait feltűrte könyékig és megvált nyakkendőjétől is. Érezte, hogy háta is csurom vizes és tapad rá a ruha. Adott magának egy erőteljes pofont, hogy észhez térjen. Közben áttért a bal oldali sávba, rángatta a kormányt, hogy elkerülje a szembe jövőket. Úgy ment végig a városon, hogy három helyen történt baleset az ő ámokfutása réven.

Csapzottan, viharverten ért oda a kormányfő beszédének közepére.

Sikerült ideérnem! – mondta a tükörbe nézve, miközben próbálta rendbe szedni magát.

Nem így terveztem, de itt vagyok. Rajtam nem fog ki senki és semmi. Megállíthatatlan vagyok! Percek kérdése, hogy felmenjek az emelvényre és leváltsam Magyarország jelenlegi vezetőjét! A rend őrei eltűntek, csak fel kell sétálnom és előadnom magam.

 

Arra eszmélt, hogy rázzák a karjait, arcát csapkodják és több nyelven is szólítják. Mikor magához tért, három mentős vette körül és huszonöt nézelődő állt egy rögtönzött kordon mögött, kezükben kamerákkal, várva, hogy miket mond még el az öntudatlan idegen a hatalom átvételéről. Kicsivel távolabb, egy televíziós riportert hallott egy szemtanút faggatva a történtekről.

– Úgy tizenöt, húsz méterre lehettem kétfogatú hintómmal- mutatott a szemtanú az úttest túloldalára, miközben lovait simogatta és erősen tartotta a kötőféket.

– Egy pillanat alatt, mikor az az ember – mutatott a földön fekvőre – idefordult valami tornászás közben, az egyik lovam kiszabadította magát a kocsi elől és egyenesen felé kezdett vágtatni. Teljesen megvadult! Hiába hívtam vissza, csak ment előre! Szerintem megérezte azt a tömény, francia parfümöt az emberen és attól vált agresszívvé. Nem is csodálkozom rajta, rettenetesen erős szaga van. Még én is érzem, ebből a távolságból is! Nemhogy egy ló! De szerencsére, nem okozott kárt az emberben, csak fejével odébb lökte. Nagyon okos állat! – simogatta meg a mén nyakát.

– Éppen utolértem szegény lovamat, mielőtt még komolyabb sérülést tett volna a magatehetetlen emberen. Hívtam rögtön a mentőket, ők locsolják vízzel már vagy negyed órája. Ők vagdalták le nyakkendőjét, inge ujjait.

 

***

 

Antoine Polliert még mindig az aszfalton fekve újra körbenézett. Abban a parkolóban volt, ahol kiszállt levegőzni. Akkor tudatosult elméjében sorsa. Elbukott, a tökéletes terv még sem bizonyult tökéletesnek. A rengeteg ébren töltött óra alatt minden apró részletre odafigyelt, egyet kivéve: a lovakat. Őket nem vette számításba. És végül az okozta hatalmas, nyilvános bukását, amitől a legjobban félt, amit a legjobban gyűlölt. A ló, mely már gyermekkorában meghatározta jövőjét. A ló, amelynek köszönhetően felkapaszkodott és sikeres lett.

 

***

 

   Abdul Fah Kanalh óriási hibát követett el: terveiben nem szerepeltek lovak. Sikeresen egy helyre toborozta Magyarország összes rendőrét és leváltotta saját embereivel, viszont a rendőrlovakra nem gondolt.

Pedig Magyarországon, nemzeti ünnepeken óriási a lovas-rendőri jelenlét. A mindenkori miniszterelnök rendelkezik velük, ha rendbontásra kerülne sor és tömeget kellene oszlatniuk. De, még, ha észben is tartotta volna ezt a tényt az ajatollah, nem parancsolhatott volna nekik. Az ember az ember, a ló pedig ló. És egy ló csak egy gazdának engedelmeskedik. Mióta világ a világ.

Könnyebb sérülései- állkapocs-, borda- és lábszártörés, - melyeket egy szilaj rendőrló okozott neki, mikor meg akarta korbácsolni, hónapok múltán gyógyultak, de lelki sérelme, hogy valami felett nem tudott uralkodni, teljesen felőrölte lelki világát és még népe szemében is csorbult a tekintélye. Még év végén fellázadtak ellene saját honfitársai, saját népe. Elvesztette mindenét: vagyonát, hatalmát.

 

(folytatása következik)

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap