Ébredés (32. rész)

Kutasi, sze, 03/16/2016 - 00:14

(folytatás)

 

32. fejezet

 

 

Berga, Németország

2012. augusztus 27.

 

 

Hans Frankenbauer egy nagyon rossz álomból ébredt az éjszaka közepén. Kinn vihar tombolt, villámok cikáztak az égen. Ömlött az eső. Rettenetes volt. A kert közepén álló hatalmas diófa szertenyúló ágai az ablakhoz verődtek csikorgó hangot adva, ahogy elcsúsztak a vizes üvegen. A még éretlen, zöld diószemek hangosan koppantak. Egy-egy villanáskor az ágak és a levelek árnyéka az ágy melletti falra vetült, kusza alakzatokat rajzolva. Csak az emberi képzelőerő szabott határt az ábrák értelmezésének. Olykor hosszú karmú kéznek látszott, máskor egészen összetett képet alkotott. Legalább is Hans szerint.

Vidéki nyaralójában töltötte augusztusi szabadságát, fenn a hegyekben. Volt egy háza egy tó partjától pár száz méterre, ahol már nem hallani a kövekhez csapódó hullámok zaját. A kőből készült házikó mélyen az erdőben állt, körülötte mindenütt hatalmas fekete és ezüstfenyők és felváltva lombhullató fák is. Szép, rendezett kertje volt, gyümölcsfákkal, melyeket ő maga ültetett még fiatal korában. Családi öröksége volt ez a kis lak.

Imádta nézni nyári éjszakákon a vihart. Sokszor még udvari teraszára is kiült a tető alatti hintaszékébe. Volt, hogy lefeküdt a frissen nyírt fűre, úgy várta meg az égi háború végét. Nem számított, ha tőle 100 méterre lecsapott egy villám. Fura mód, élvezte. Fényképeket, jegyzeteket, videókat készített. Csodálta a hatalmas erőket, amik felszabadultak, áhítattal beszélt egy-egy záporról. Újságcikkeket vágott ki, gyűjtötte a beszámolókat. Olyan dolgok foglalkoztatták, hogy miként tudná befogni ezeket az energiákat és a saját malma alá hajtani. Hogy szeretett hazáját szolgálják. Hogy őt szolgálják.

Akkor ő lehetne a világ ura; Hans Frankenbauer, a német kancellár.

 

Újra akarta építeni a XX. század eleji Német Birodalmat. Hitler nyomdokain járt, ő volt a nagy példakép. Világmegváltó elképzelései voltak arról, hogy fogja irányítása alá vonni 80 millió honfitársát. És velük meghódítani a bolygó összes országát. Hataloméhes volt, mint a történelem folyamán minden germán vezető. Egytől egyig. Elődei mindig is becsvágyó emberek voltak, szerettek dicsfényben úszni, szerették ünnepeltetni magukat és hangoztatni, kik ők. Sosem volt elég nekik az, amijük már megvolt. Mindig többet és többet akartak. Legtöbbször ezekkel a gondolatokkal játszott, mikor kitört egy vihar és csak órák múlva csillapodott.

 

Jól ismerte tehát a villámok és széllökések természetét. Egy esőcseppből képes volt megmondani, mire lehet számítani. Gyors záporra, vagy napokig tartó esőzésre. Kisebb légmozgásra, vagy orkán erejű szélre. Nagy tapasztalattal rendelkezett ezen a területen, és minden alkalommal beigazolódott a jóslata. A zsigereiben érezte, mi fog történni; médiumként tekintettek rá a tanult, idősebb meteorológusok is.

Sok más dolgot is megjövendölt, melyek beteljesültek.

Éles eszű, gyors, logikus gondolkodású ember volt. Látta például jó előre a világválságot. Csupán összerakta magában a képeket, mihez vezet a folyamatos hitelezés. Egy rádiónyilatkozatában elmondta álmát egy tankhajó katasztrófájáról. Rá egy hónapra megtörtént, úgy, ahogy korábban leírta.

A Katrina-hurrikánra is figyelmeztette az embereket. Mikor megkérdezték tőle, honnan tudta, csak annyit mondott:

– Ez fizika. Hazafelé tartottam a repülőmmel New York-ból és láttam gyülekező felhőket.

 

Ez a vihar azonban más volt. Valami fenyegető. Vészjósló. Egész éjszaka tartott, megállás nélkül. Cikáztak háza felett a villámok, amik földet is értek nyomukban az észveszejtő reccsenéssel. Úgy tűnt, sosem hagy alább. A 40 méter magas fenyők suhogtak, ahogy a szél átrobogott köztük. Az öregebb, vagy beteg fákat úgy csavarta ki tövestől a földből, mintha csak nádszálak lettek volna. Azokat belehajigálta a tóba, vagy egyszerűen letette egy tisztásra. Fakitermelők a legnagyobb gépekkel sem tudnak ilyen zajt csapni.

A tó felerősítette az amúgy is fülsiketítő hangzavart és a környező hegyek ormáról még vissza is verődött. Soha, senki nem számolt be hasonlóról.

A ház ablakai nyáron mindig nyitva voltak, rajtuk a kifelé nyíló zsalugáterekkel, melyek 3 ponton rögzítve voltak a ház falához. A fából készült sötétítőkbe is bele-belekapott a szél és rázta, csapkodta. Hans csak nagy nehezen tudta bezárni az szárnyakat, legalább azokat mentse a vihar karmaiból.

Csak állt a szoba közepén. Félelmében az ablakokhoz is nehézkesen, remegve tudott odacsoszogni. Miután bezárta az ablakokat, teljesen lemerevedett. Rettegett. Arcára a teljes létbizonytalanság ült ki egy pillanat alatt. Tudta, ez a vég. Vagy annak kezdete.

 

Hallott a maják jövendöléséről, de nem hitt benne. Sokkal nagyobb esemény bekövetkezése rajzolódott ki elméjében. Egyre tisztában látta, mi fog történni. Felnézett szobája falára, aztán a plafonra; figyelte az árnyjátékot. Mintha egy történelmi esemény zajlott volna le.

Eszébe jutottak az elmúlt időszak híradásai: a szerb Miroslav Protkievics elnök leváltása és börtönbe zárása, az amerikai Robert Markson elnök zavarodottsága, Nikola Stropkovâ szlovák pénzügyminiszter alkoholproblémái, vagy a szürkemarhák megjelenése, amit magyar ember nem lát, nem él át. Sárándy Péter gumiszobába zárása…

 

… És akkor megvilágosodott!

 

Végre összeállt a kép. És a vihar is csillapodni látszott.

Másnap korán reggel lement a tópartra, a faluba, hogy vásároljon pár napra élelmiszert. Az út mentén méteres átmérőjű fák hevertek szanaszét. Valamelyik tövestől szakadt ki a földből, a másik derékban tört ketté, mint egy gyufaszál. Némelyik ház tetejét egészben tépte le a szél, de volt olyan is, melyről a kéményt döntötte le. És akkor tó partját még nem is látta. Csak akkor nézte meg, miután a bolt pénztáránál hallotta pár ember beszélgetését.

 

Ott a pénztáros fiút nézték a vevők elképedve és arról faggatták, hogy-hogy nem vette észre a vihart és a falu maradványait. Ilyent hogy lehet átaludni?!

Erre ő csak annyit mondott tört német nyelvtudásával, hogy napi 18 órát dolgozik két munkahelyen, hogy otthon maradt családját el tudja tartani. Egy jobb élet reményében jött ide dolgozni, mert hazájában, Magyarországon lehetetlen két kicsi gyermeket nevelni. Ő a munka végeztével lefekszik bérelt lakásában és másnap reggel kezdődik elölről a robotolás. Nincs neki ideje arra, hogy mindenféle kósza záporokra felébredjen! Otthon akart lenni szeretett hazájában és gyermekeivel játszani, feleségét átölelni. De tudta, arra még jó pár hónapig várhat.

 

A kancellár fejében megszületett a jóslat, gyanúja beigazolódott. Kiment a kikötőbe, aminek csak a maradványait találta ott. A móló deszkái és pár kisebb hajó roncsa a parti sétányon hevertek. Tonnás sziklákat tolt el a vízáradat, fel a meredek partfalon, tíz méterre eredeti helyüktől. Teljesen megváltozott a táj képe. Semmi sem ott volt, ahol előző napról emlékezett.

Miután készített pár fényképet meg videót, beült autójába, felhívta személyi titkárát, hogy másnapra ütemezzen be egy rendkívüli tévébeszédet az ország legnézettebb beszélgetős műsorába. Hogy miért, azt majd megtudja akkor, amikor a többi ember.

Visszament nyaralójába és egész hátralevő napját adatgyűjtéssel töltötte. Cikkeket, fotókat keresett az interneten. Elolvasott több tucat történetet, régi elbeszéléseket, hogy igazolja elméletét. Fel kellett készülnie minden felmerülő keresztkérdésre. És arra, hogy egész addigi élete fenekestől felfordul.

Még este hazautazott. Igyekezett feldolgozni a látott, hallott dolgokat és interneten olvasott információkat, majd mielőtt elaludt, végleg és megmásíthatatlanul elhatározta magát...

 

 

(folytatása következik)

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap